A vagyonadó „egy mézesmadzag – hamisított mézbe áztatva”
A Tisza Párt elképzeléseinek veszélyeire hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.A Tisza Párt az eddig kiszivárgott adóemelési tervek mellett új adókat is bevezetne – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán. A fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője rámutatott: ilyen a vagyonadó, ami szerinte egy mézesmadzag, hamisított mézbe áztatva.
Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: ahhoz, hogy bármilyen vagyonalapon kivetett adót meg lehessen állapítani, minden magyar ember vagyonát kataszterbe kellene venni, fel kellene mérni.
A gyakorlatban ez egy vagyonosodási vizsgálat – szögezte le.
A frakcióvezető szerint ez azt jelenti, hogy mindenkihez érkezne egy hivatalos megkeresés, hogy hitelt érdemlő módon felmérje, milyen vagyontárgyai vannak. Ingó és ingatlanvagyon, cégtulajdon és minden egyéb – tette hozzá.
Aki pedig már találkozott vagyoni típusú adóval – mint például az ingatlan- vagy telekadó –, az tudja, hogy ez nincs arányban az ember fizetésével – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.
„Tehát az a pályakezdő vagy család, aki mondjuk a nagyszülőktől örökölt földterületet vagy egy házat, az utána fizetendő adót a saját fizetéséből kell hogy kigazdálkodja minden évben, hiába származik tiszta, már adózott forrásból. Aki erre nem képes, végül meg kell szabaduljon attól a vagyontárgytól, amelynek az adóját nem tudja kifizetni a családi kasszából” – folytatta a frakcióvezető.
„Ha egy kormányzat vagyoni alapon vet ki adót, az megnyitja az utat arra, hogy egy tollvonással módosítsa a sávokat, és bármikor évi milliókat söpörjön be egy átlagos családtól is – attól függetlenül, hogy mennyi a keresete.Ez egy igazságos adórendszer? Mindenkinek jól meg kell gondolnia, hogyan dönt, mert ha egyszer kiengedjük a szellemet a palackból, utána nagyon nehéz azt visszazárni” – írta Szentkirályi Alexandra.
