A vakcina az egyetlen megoldás

A budakeszi erdők mélyén, boldog békeidőket idéző környezetben húzódik meg a Korányi báró által több mint száz esztendeje a magyar tüdőbetegek gyógyító ellátására épített, akkor Erzsébet Királyné Szanatórium, ma pedig Országos Korányi Pulmonológiai Intézet. Megnyitása előtt hosszú és alapos tanulmányutakat tett Európa-szerte a nagykállói születésű Korányi Frigyes doktor, míg végül a svájci Davosban találta meg a lemásolásra legmegfelelőbb mintákat, épületeket. A szépsége okán elvarázsolt kórházként is emlegetett intézményt a két évvel ezelőtt kezdődött járvány rohamos terjedésének idején másik két fővárosi társával együtt, ahogy Elek Jenő osztályvezető főorvos mondja, azonnal „covidosra” kellett átalakítani.

– Ennek az első és egyik legfontosabb lépése összesen nyolc fekete-fehér fertőtlenítésre, átöltözésre is alkalmas zárt folyosó, kórházi nyelven zsilip kiépítése volt, amelyek a fertőző betegségek hatásos kezelése érdekében elengedhetetlenül fontosak – magyarázza az intenzív terápiának, illetve a légzési elégtelenségek kezelésének is országos hírű szaktekintélye.

– A Covid-intenzívosztály fennállása óta, azaz az első három hullám során összesen több mint 600 beteget láttunk el, ami időarányosan nem kevés, még akkor sem, ha két éve azt hittük, lásd például az olaszországi eseményeket, hogy sokkal nagyobb lesz az esetszám. Ráadásul akkor még azt gondoltuk a Covidról, hogy egy vírus okozta tüdőgyulladással állunk szemben.

Elnézést kér, mert megszólal piros színű szolgálati telefonja. Apró szobája puritánabb nem is lehetne: laminált asztal két székkel, ruhafogas, számítógép, pár cipő és egy kopott kanapé.

– Bocsánat – néz rám vésztjósló tekintettel Elek főorvos úr –, de éppen most kaptam az értesítést, hogy az intenzíven az egyik beoltatlan, ráadásul fiatal betegünk meghalt.

Hogy pontosan mennyire volt fiatal, és mennyi időt töltött lélegeztetőgépen az elhunyt, arra azért nem válaszolhat, mert nincs rá felhatalmazása, akárcsak például Csollány Szilveszter esetében sem, akinek az állapotáról, noha itt kezelik, mégsem mondhat semmit. Annyit általánosságban elárul, hogy a leggyakoribb és legveszélyesebb alapbajok a cukor- és a szívbetegségek, illetve a túlsúly, de sajnos olyan eset is előfordul, amikor a fiatal és oltatlan páciens szervezete úgy adja fel a harcot, hogy nem volt más komolyabb betegsége. Szerinte a hangsúly elsődlegesen az oltatlanságon van, még akkor is, ha nagyon sokan mindent jobban tudnak, és újabban tagadják az oltás szerepét.

– Pontos bizonyítékkal is szívesen szolgálok, hiszen az intenzív osztályunkon jelenleg egyetlen vakcinával beoltott beteget sem kezelünk, mert nincsen – mondja kellő nyomatékkal a doktor. – Éppen ezért az oltakozás érdekében az eddigieknél szigorúbb intézkedéseket is meghoztam volna, de szerencsére ez nem az én dolgom és kompetenciám. Azt viszont féltékenység nélkül furcsállom, hogy a pandémiához tényleg, akár a focihoz, mindenki ért, és érdekei szerint nyilatkozik is róla a médiában, sokszor alapvető járványügyi ismeretek nélkül.

A szegedi egyetemen 1980-ban végzett, bajai származású Elek doktor eddigi több mint 40 éves pályafutása egyik állomásaként éppen Kásler Miklós professzor, akkor főigazgató főorvos kérésére közel tíz évig vezette az Országos Onkológiai Intézet aneszteziológiai és intenzív osztályát, és aktív részese lett a hazai tüdőtranszplantáció sikeres meghonosításának. Később a már miniszter Kásler Miklós jóvoltából szakmai irányítója és felelőse volt egy, a Hungexpo területén kialakított 400 ágyas próbakórháznak, amelybe Közép-Európa legnagyobb oxigéntartályát építették volna be, és amit hála istennek végül mégsem kellett megnyitni, elsősorban a járvány kezdeti időszakában megjósolt esetszámok csökkenése miatt. Elek Jenő tehát sok, a médiában gyakran szereplő szakmai vagy politikai kóklerrel ellentétben tényleg érti, és igaz, csendben, de végzi a dolgát. Elmondása szerint nap mint nap kollégáival együtt azt tapasztalják, hogy azok a betegek, akik hozzájuk kerülnek, és a véroxigénszintjük 90 százalék alá esik, és adott körülmények között lélegeztetőgépre kerülnek, szinte kivétel nélkül oltatlanok.

Miután a készülék 7-9 milliméter átmérőjű csövét a paciens tüdejébe juttatják, megkezdik a sérülékenységi foknak megfelelő kevert levegő befúvását a szervezetbe, és mivel a Covid kezeléséhez sok oxigénre, illetve nagy nyomásra van szükség, a folyamat nem minden esetben előnyös a beteg szervezete számára. Ilyen veszélyes helyzetekben kerülhet sor a veno-venózus ECMO, azaz a testen kívüli műtüdő alkalmazására.

– Több mint hat éve vezették be nálunk ezt a kezelési formát, először a H1N1 influenzavírus elleni harcban vetettük be.

A berendezésről tudni kell, hogy nemcsak a tüdőt, hanem a szívet is képes akár egyszerre is pótolni, viszont mindenféle híreszteléssel ellentétben nem gyógyít, hanem életben tart, magyarázza a doktor, aki maga is tagja annak a műegyetemi csapatnak, amelyik lélegeztetőgép-fejlesztéssel és feltalálással is foglalkozik.

– Az ECMO berendezés a vénából beérkező vérbe először kellő mennyiségű oxigént táplál, majd ismét a vénán keresztül visszajuttatja a szervezetbe. Tulajdonképpen ez a vörös vérsejteknek oxigént adó, ugyanakkor a szén-dioxidot eltávolító eljárás más kezeléshez képest minimum háromszor annyi energiát, figyelmet és felügyeletet követel, ami, ismerve folyamatos leterheltségünket, korántsem egyszerű feladat.

A görög eredetű aneszteziológia kifejezés magyarra fordítva annyit jelent: érzés nélküli, vagyis az orvostudomány érzéstelenítésre szakosodott ágát nevesíti, amelynek szakértői köznyelven az altatóorvosok. Nekik a fő feladatuk a fájdalom megszüntetése és csillapítása, valamint a beteg beavatkozás közbeni életműködéseinek ellenőrzése, fenntartása: „az orvosok, akik álomba ringatnak.” Tevékenységük, soraikban Elek doktor feleségével, dr. Madurka Ildikóval, óriási felelősséggel jár, és nagy empátiát igényel, ezért is illik ide a Korányi híroldalán olvasható egyik gyógyult beteg hálája: „Köszönök mindent a kórház dolgozóinak. Emberségből, tudásból ők a legjobbak. A jó Isten segítse őket.”

Ismét vészjóslóan csörögni kezd Elek doktor úr feltűnően piros szolgálati telefonja, és mindössze fél órával a lesújtó haláleset után máris egy újabb elkerülhetetlen tragédiáról és körülményeiről érkezik friss jelentés. Szintén oltatlanul kötött ki az intenzíven az a koronavírusos beteg, akitől hozzátartozói szokásaikhoz híven túl hangos siratással, kiabálással és jajveszékeléssel vesznek végső búcsút. Mindez, tekintettel a kórteremben fekvő többi betegre és szintén kétségbeesett hozzátartozóikra, olyan hatást vált ki, amit lehetőleg azonnal orvosolni kell, annál is inkább, mert közben megérkezett egy másik szenvedőhöz a betegek szentségével a katolikus pap.

Ezzel együtt azonban megértőnek és belátónak kell lenni, mert Elek doktor azt vallja, a beteget az anyatermészet gyógyítja, az orvos csak támogatja őt a gyógyuláshoz vezető út megtételében. A családtagok, a barátok, az otthonról ismerős hangok és az unokák kacagása mind-mind segíthet az életéért küzdőnek, akár a kerti virágok illata vagy egy MP3-lejátszóból hallható beszéd, esetleg zene, mert van olyan gyerek, aki azt mondta nemrég eltávozott édesanyjáról, hogy „amikor a fülhallgató benn volt, mosolygott altatás közben”.

Ezek után a Pedagógusok Szakszervezete Szabó Zsuzsannája meg a még náluk is törpébb Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Nagy Erzsébete bejelenti a médiában, hogy „hiába vázolták az oktatási vezetőknek, hogy nagy a baj, és gyertyát gyújtanak meg pedagógussztrájkot szerveznek, a kormány akkor sem hajlandó visszavonni a tanárok kötelező oltásáról szóló rendeletét”.

Bizony nem. Szerintük azért skandalum, amit a kormány művel, mert az oltás felvétele mindenkinek a saját döntésére van bízva. És igen, erre hivatkoznak, gyúrnak, uszítanak az oltásellenes Komáromik, Gődények és egyéb politikai percemberek, illetve internetes autodidakták által megvezetett laikusok, soraik között sok gyűlölködő és rosszindulatú atyafival, akiknek fontosabb a személyes durca, mint például az európai bíróságnak a homoszexuális családok kötelező elfogadásáról hozott ítélete.

Lelkük rajta, de a pedagógusoktól mást várna az ember, ők azért észen lehetnének! Tudomásul kell venni, ha tetszik, ha nem, hogy az emberi társadalmak a nagyobb és biztonságosabb közös jónak az érdekében – szemben az állatok társadalmával – igenis korlátozhatják, ha kell, szigorúan is az egyén szabadságát, amit meg is tesznek, ha a helyzet úgy kívánja.

– Amíg a járvány első három hulláma során a kontrolláltan lélegeztetett koronavírusos betegek 75 százaléka halt meg, addig napjainkban az intenzív osztályunkon kezelt páciensek több mint 98 százaléka azért van közvetlen életveszélynek kitéve, mert nincs beoltva – ecseteli nem véletlenül nyers szókimondással a Korányi mindennapos valóságát Elek doktor.

– Nem győzöm hangsúlyozni, hogy oltott beteg nálunk nem került lélegeztetőre. Az oltottak azért nincsenek az intenzív osztályon, mert nem jelentkeznek súlyos tüneteik. Ez alapján is kijelenthető, hogy jelenlegi tudásunk szerint a vakcina a leghatásosabb védelem a járvány, az intenzív osztály és a lélegeztetőgép ellen.

Azt pedig már Korányi báró úr is tudhatta – aki több mint száz esztendeje nyitotta meg 116 ágyas, jó levegőjű tüdőkórházát –, hogy nincs olyan járvány és vész, amelyik örökké tartana, mert a tudós, a felelős, a gyógyító ember előbb-utóbb elpusztítja még a járvány gyökereit is. Mi pedig tudhatjuk, hogy az önfejű tagadókkal, az államot, az orvost és a medicinát szapulókkal meg az Isaura felszabadítására gyűjtőkkel, esélyegyenlőségi bozótharcosokkal különösebben sokat nem érdemes foglalkozni, hiszen ők azok, akik önmagukat diszkriminálják. Tegyék, nekik viszont azt kell tudniuk, hogy a halállal bújócskáznak.