– Honnan ered érdeklődése a román legionarizmus, illetve a Vasgárda iránt?

– Nagyváradi születésű vagyok, 1956-ban, középiskolásként tagja voltam a magyar fölkeléssel és szabadságharccal szimpatizáló Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének. Röpcéduláztunk, falragaszokat helyeztünk el, és így tovább. Emiatt 1960. november 7-én letartóztattak, és 15 év börtönre ítéltek. Szerencsére 1964-ben az akkori általános közkegyelemmel én is kiszabadultam, bár a hátrányok alól nem mentesültem. A Securitate nagyváradi börtönében egy időben zárkatársam volt egy régi vezető vasgárdista, Sebastian Mocanu. Először megszeppentem, hiszen úgy tanultam, hogy ezek gyújtogató gyilkosok, terroristák. Az ő személyisége azonban radikálisan eltért mindattól, amit nekem addig mondtak, tanítottak e mozgalom tagjairól.

– Mennyiben?

– Nem erőszakos, lumpen fenenvad volt, hanem nagyon művelt, irodalmi és filozófiai végzettségű értelmiségi, aki annak ellenére nem vesztette el tartását, sőt derűjét, hogy 1948 óta egyfolytában börtönben ült. Tulajdonképpen tőle tanultam meg rendesen románul, ő pedig magyarul tanult tőlem. A személyiségére jellemző volt, hogy 1961 márciusában egyszer csak felállt, és elszavalta Arany János Walesi bárdok című költeményét románul. Kiderült, hogy ezt március 15-i ajándéknak szánta, mivel aznap volt a magyar nemzeti ünnep, amiről én bizony abban a helyzetben a börtönben alaposan megfeledkeztem. Meghökkentő élmény volt. Nagyon tanulságos volt megismernem az életét, amiből a saját egyéniségén túl egy sok esetben jellegzetesnek mondható vasgárdista életút is kibontakozott. 21 évet töltött börtönben három részletben, ugyanis már 1938-ban, 22 évesen lecsukták a II. Károly nevéhez fűződő királyi diktatúra idején, aztán a németek a buchenwaldi lágerbe internálták, végül a kommunisták is bezárták 1948-ban. A börtönből végül 1964-ben szabadult ki.

– Miféle szervezet volt a Vasgárda?

– A Trianonban hirtelen megnagyobbodott Romániát számos szociális és kulturális ellentét feszítette. Az országot az Ókirályságban gyökerező Nemzeti Liberális Párt irányította évtizedeken keresztül, mely a második ipari forradalom időszaka után helyzetbe került újkapitalista polgári réteget képviselte. Ez lenézte, nem vette emberszámba a parasztot, ugyanakkor különböző hitelpolitikai eszközökkel a román történelmi arisztokrácia és a bojárság jelentős részét is kisemmizte. Volt ugyan egy földreform, de ennek egyetlen jelentősebb következménye az lett, hogy a román állam megfosztotta földjeitől a magyar birtokosokat és felekezeteket. Azok a román parasztok, akik földhöz jutottak, szaktudás és eszközök híján nem tudtak vele mit kezdeni, sokan közülük bankhiteleket vettek föl, amivel azt a keveset is elveszítették, amihez nem sokkal előtte hozzájutottak. Napirenden voltak az árverések, a nyomor egyre mélyült. Emellett a közigazgatás ellátására nem volt elég képzett ember, ezért az állam megsokszorozta a felsőoktatásban tanuló diákok számát, de ösztöndíjakat, kollégiumokat, egyéb feltételeket nem biztosított. Így aztán már az 1920-as években szociális diákmozgalmak szerveződtek az egyetemeken. Ezeknek antiszemita élük is volt, mivel a zsidó diákok aránya az oktatási intézményekben meghaladta az egész román társdalomban betöltött arányukat. A szegény sorsú román diákok ellenséget láttak bennük, és e felfogáshoz a korábban említett okokból csatlakozott a román arisztokrácia és földbirtokosság egy része is. E közegből nőtt ki 1927-ben Corneliu Zelea Codreanu, a későbbi Kapitány vezetésével a Mihály Arkangyal Légió, vagy ahogy később nevezték, a Vasgárda. A kezdeményezők egyetemisták és arisztokraták voltak, mérnökök, papok, tanárok és később munkások, parasztok is csatlakoztak hozzájuk. Olyan jeles gondolkodók is melléjük álltak, mint a világszerte elismert vallástörténész, Mircea Eliade. Emiatt nem lehet annyival elintézni őket, hogy ócska román fasiszták voltak.

– Milyen célokat követtek?

– Codreanu úgy fogalmazott, hogy a Vasgárdát szellemi és nevelési műhelynek szánja, mely idővel az egész román társadalmat áthatva egy izzóan hazaszerető és mélységesen keresztény új embertípust nevel ki. Aszketikus, szinte szerzetesi életmódot fogadtak, szigorú erkölcsű, ugyanakkor fanatikus emberek voltak akik felfogásukból fakadóan hadat üzentek az egész korabeli romániai politikai és társadalmi rendszernek, ami rögtön ki is jelölte sorsukat. A liberális Románia elnéző volt egész addig, míg az egyetemisták, köztük Codreanu sztrájkoló szocialista munkásokkal vívtak ökölharcokat. Ám 1923-ban országos tiltakozást szerveztek a zsidók teljes jogú állampolgárságának alkotmányba iktatása ellen, mire letartóztatták és a rendőrségen brutálisan megverték őket.

– A magyarokról miként vélekedtek?

– A Vasgárda mint szervezet nem volt kifejezetten magyarellenes, maga Codreanu úgy nyilatkozott, hogy minden keresztény felekezetű nemzeti kisebbségit befogad a Vasgárdába, ha elismeri a románság szupremáciáját, vagyis a románság fennhatóságát, vezető szerepét. A vasgárdisták úgy viszonyultak a magyarokhoz, ahogyan minden román nacionalista viszonyul, párttól vagy szervezettől függetlenül. Az összkép mindenesetre ilyen szempontból is zavaros, miként minden az akkori Romániában.

– Akárhogy is, erőszakos mozgalomról beszélünk…

– Az erőszak mindennapos volt a kor Romániájában a hétköznapokban és az állam szervei részéről egyaránt, s a jogszabályok is mások voltak, mint ma. Codreanu egy bírósági tárgyalóteremben, ahol ügyvédként látta el egy bajtársa képviseletét, lelőtte a jászvásári rendőrfőnököt, aki többedmagával rátámadt egy szóváltást követően. A bíróság az akkori jogszabályok alapján önvédelem címén fölmentette. Ettől függetlenül rendszeresek voltak a letartóztatások, sorsszerű, hogy maga a Mihály Arkangyal Légió gondolata is a Vacaresti börtönben született meg. Az tény, hogy a Vasgárda számos korrupt vagy kegyetlen politikust és főhivatalnokot meggyilkolt, köztük két hivatalban lévő és két volt miniszterelnököt, amire sem azelőtt, sem azután nem volt még példa. Az erőszak azonban nemcsak a Vasgárda, hanem a teljes román közélet sajátja volt, az állam is kíméletlenül, a törvényeket áthágva lépett föl a vasgárdisták és nem csak a vasgárdisták ellen. II. Károly királyi diktatúrája idején, 1938 februárjától sok ezer vasgárdistát tartóztattak le, nagyon sokat megöltek. A kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy mindezen állapotok közepette a korabeli román politikai elit szerette volna megszelídíteni a Vasgárdát. Codreanu egy időben nyíltan meghirdette, hogy lemond minden erőszakos fellépésről, bízva abban, hogy ezáltal a rendszer is felhagy az ő üldözésükkel. Országosan sokmilliós táboruk volt, mert kiterjedt szociális tevékenységet is folytattak. Ezt II. Károly szerette volna kihasználni, 1938-ban felajánlotta Codreanunak a miniszterelnöki posztot, ám ő visszautasította az ajánlatot, mert nem kívánt részt venni a bukaresti politikai életben. Többre vágyott, a maga idealista képére akarta formálni népét és az országot. Hazaárulási pert indítottak ellene, s a király titkos parancsára több bajtársával együtt 1938 novemberében meggyilkolták. Egy rabszállító autóban Bukarest mellett a rendőrök hurkot vetettek az összekötözött Codreanu és társai nyakába, és megfojtották őket.

– Mi lett ezután a Vasgárdával?

– Új vezetőjük, a Parancsnok címet viselő Horia Sima illegalitásba vonult, a vasgárdisták pedig bekeményítettek, megölték a Codreanu meggyilkolásában főszerepet játszó Armand Calinescu miniszterelnököt. Ezt az állam részéről újabb brutális megtorlás követte, végül a második bécsi döntést követően Ion Antonescu tábornok puccsal eltávolította II. Károly királyt, és Románia katonai diktátora lett. Tömegbázis híján megegyezett a Vasgárdával, így jött létre a nemzeti-legionárius állam, a vasgárdisták miniszteri és államtitkári posztokat kaptak, de kölcsönösen nem bíztak egymásban Antonescuval. Ekkoriban számos korlátozó intézkedést léptettek életbe a zsidókkal szemben, több esetben súlyos atrocitások is történtek, a vasgárdisták pedig bosszút álltak azokon a politikusokon, akik a királyi diktatúra idején üldözték őket, a jilavai börtönben sokat agyonlőttek közülük. A kölcsönös bizalmatlanság és az ilyen szélsőséges kilengések miatt Antonescu 1941 januárjában újabb államcsínyre szánta el magát, provokálta a Vasgárdát, hogy Hitler jóváhagyásával felszámolhassa. Sokukat megölték vagy bebörtönözték, mintegy kétezer vezetőjük Németországba menekült, ahol internálták őket. Később sokan közülük részt vettek az Odera környéki harcokban a háború végjátékában.

– A Vasgárdát az 1941 nyarán lezajlott jászvásári pogromok kapcsán is szokták emlegetni.

– A Vasgárdát Antonescu hónapokkal korábban szétzúzta, tagjai akkor már rég különböző börtönökben ültek. A zsidóellenes tisztogatásra a diktátor adott parancsot, a vérengzésekben az állami szervek tagjai és civilek is részt vettek. Mindez Antonescu rendszerét terheli.

– A Vasgáda történelmi számláján hány halott van?

– Lehetetlen pontos számot mondani, mivel a román történetírás előszeretettel fog a Vasgárdára szinte minden olyan gyilkosságot, mely létezésük idején történt. Sőt, néha még olyanokat is, melyekre felszámolásuk után került sor. Persze ez nem teszi meg nem történtté az ő cselekedeteiket. Ha a nem bizonyított, de velük összefüggésbe hozott feltételezéseket is számítjuk, akkor mintegy 250 emberről beszélhetünk. A szomorú mérleg ellenoldalán több mint 1000 vasgárdista halott van, köztük azok, akiket a kommunista diktatúra idején öltek meg az úgynevezett átnevelő börtönökben. Ezekben a gyengének bizonyulókat afféle kápókká tették, nekik kellett rávenniük társaikat, hogy nyilvánosan tagadják meg elveiket, gyalázzák Codreanut és korábbi önmagukat. Jó néhányan megtörtek, de nem mindegyikük. A legkeményebb fejűeket Nagyenyeden szigorúan elkülönítve őrizték. A fanatizmus mindvégig jellemző volt rájuk, ez idealizmusukból fakadt. Ebben gyökerezett egész gondolkodásuk: antiszemitizmusuk, az igazságtalanságra, az állami becstelenségre és erőszakra adott erőszakos válaszok sora. A Vasgárda az igazságtalan viszonyokra a korszellem jegyében adott szélsőséges, de hatalmas támogatottsággal rendelkező utópista reakció volt, sajátosan a román néplélekből kisarjadva.

– Huszonegy évvel a rendszerváltozás után az ön A Mihály Arkangyal Légió című, gazdag forráshivatkozásokra alapuló munkája az első világnézetileg semleges, távolságtartó könyv e témában. Mit gondol, mi ennek az oka?

– Mircea Eliade írta 1978-ban, idézem is a könyvben, hogy „Auschwitz után a becsületes emberek sem engedhetik meg maguknak, hogy objektívek legyenek.” Valószínűleg ez a szemlélet okozta, hogy több kiadó is visszarettent a könyvtől. Pedig nem apológiát írtam, hanem szigorúan a források alapján igyekeztem bemutatni a XX. századi Románia egyik meghatározó szellemi mozgalmát. Hitem szerint fontos ismernünk a szomszéd népek történelmét, így saját költségemen jelentettem meg az Erdélyi Szövetség kiadásában, egyelőre csak 50 példányban, amolyan bemutató változatként. Örülnék, ha egy második kiadás a téma fontosságára való tekintettel nagyobb példányszámban jelenhetne meg.

Ágoston Balázs