A bejárattól balra a körhinta még mindig régi pompájában ragyog, az oltárszerű épületen nem fogott az idő vasfoga. Az egyik falovacskán Bochkor Gábort látjuk elillanni, akár az elmúlt karácsony szellemét. Egy pillanatig azt hisszük ő is a berendezés része, és egybeolvadva egy letűnt korral immár örökösen rója a köröket, de amikor megpillantjuk mellette stábját, ráeszmélünk, hogy csupán komoly hivatásának élve látogatott a Vidámparkba. Tar fejű cimboráját hiába keressük, pedig a szellemvasút gyomrában minden kanyarnál vártuk felbukkanását.

Kicsit beljebb kerülve a parkban, a Break dance nevű ringlispíl felől Beatrice örökérvényű klasszikusa, a Nyolc óra munka ordít olyan hangerővel, hogy a dal jóval agresszívabbnak tűnik, mint ahogyan korábbról emlékeztünk rá. Az üresen pörgő üléseket szemlélve pedig elgondolkozunk azon, vajon a rendszerváltás óta cserélték-e a zeneszámok lejátszási listáját.

A Hullámvasút még mindig kiválóan működik: habár az első leejtő után nem tartogat adrenalindús élvezeteket, szemben a tőlünk északabbra, nyugatabbra vagy éppen keletebbre eső vidámparkok több tíz méter magasan futó ördögi sínpályáiról, de a kilátás és a hangulat kárpótol. És a szokványos, rossz szájízű megjegyzések ellenére sem kell tartanunk attól, hogy szétesik alattunk.

A hullámvasút melletti Túlvilág kapuja nevű szellemvasút bejáratánál szigorúan áll a tizennégy éves korhatárkarika, pedig ahhoz, hogy eredeti funkcióját betölthesse, azaz ránk hozza a frászt, nem árt, ha ennél fiatalabbak vagyunk. Hiába vártuk a sötétben, hogy valami majd megérint vagy átsuhan előttünk, csupán kellemesen elnézelődtünk az amúgy hangulatos díszletek között.

Ahogyan a régi játékok között átfúj a szél, kicsit úgy érezzük magunkat, mintha egy atomkatasztrófa után magára hagyott vidámparkban járnánk. Az idő itt megállt: az elmúlt húsz év fejlesztései mára eltűntek. Elég csupán a szépemlékű, de sajnálatosan rövid kort megélt átfordulós hullámvasútra, a Looping Starra gondolni, vagy a feje tetejére álló kalózhajóra, amelyre tényleg csak a legbátrabbak mertek felülni. A kép még elkeserítőbb, ha összehasonlítjuk az intézményt a csupán háromszáz kilométerre fekvő, de fényévekkel előrébb járó bécsi Práterrel. Ehhez képest a Fővárosi Vidámpark azt a benyomást kelti, mintha egy Szibériában, a helyi munkások szórakoztatására felhúzott játékkollekció lenne – a múlt század elején, mert egy mai szibériai vidámparktól hanyatt esne a látogató, annyira modern – a szerk.), vagy egy vidéki falunapokra összeeszkábálva, vásári szórakoztatás céljából épült volna az együttes, amit valamiért elfelejtettek lebontani.

A park eredeti funkcióját már csak nyomokban elégíti ki, sokkal inkább megállná a helyét helytörténeti múzeumként. Nem volt ez mindig így: valaha a szabadidős tevékenységek állandó szereplője, népszerű találkozóhely, izgalmas élménypark volt. Abban az időben a Vidámpark profán szentháromságot alkotott az Állatkerttel és a Városligettel, amely a fröccsöntött kisiparosok legfőbb eladási színhelyéül szolgált a parkon átáradó gyermekseregeknek köszönhetően.

A Vidámpark bizonyos értelemben a kamaszfiúk férfivá válásának egyik sajátos állomását is jelentette: az elvarázsolt kastély erkélyén ugyanis a jókedvű gépkezelő minden alkalommal sűrített levegőt fújt be az elhaladó, gyanútlan lányok szoknyája alá, mire a ruhadarab egy pillanat alatt az égnek emelkedett, örömteli pillanattal ajándékozva meg a lent állomásozó kamaszokat.

– Az én időmben a Vidámparkot Vurstlinak hívták – meséli a Körhinta előtt Emma néni, a nyugdíjas egyiptológus, aki idős kora ellenére a mai napig rendszeresen látogatja a Szépművészeti Múzeum könyvtárát is. – Akkoriban a tanáraink gyűlölték ezt a kifejezést, konyhanémetnek tartották, pedig ha feltámadnának és hallanák, hogy ma milyen nyelvezetet használnak a mostani fiatalok, valószínűleg visszaereszkednének a sírjaikba. Nagyon szerettem annak idején a Vidámparkot, különösen a Körhintát kedveltem. Az egész terem falfestése, illetve a figurák a gyermeki fantáziát idézik. Éppen ezért tíz-tizenkét éves kor felett már cikinek éreztük odajárni, de persze mindig voltak egyszerűbb munkásemberek, akiknek felnőtt koruk ellenére is ez számított a vasárnapi szórakozásnak.

Tény, hogy mai is vannak olyan harminc felettiek, akik újra gyermekek szeretnének lenni egy kis időre, és éppen ezért élvezik az efféle kikapcsolódást: ilyenkor lelkileg visszautaznak az időben a körhinta mesevilágában.

– A hatvanas években, amikor gyermek voltam, évente két-három alkalommal is eljártunk a Vidámparkba – idézi fel István, aki unokájával érkezett. – Bevált dolog volt annak idején, hogy ünnepnapokon a családok ott töltik a délutánt. Az óriáskerékre csupán egyszer ültem fel, és rosszul lettem tőle, így többet nem kísérleteztem vele. Viszont a célba dobást nagyon szerettem, emlékszem, hogy egy rongylabdával kellett konzervdobozokat eltalálni és különböző ajándékokat lehetett nyerni, mint például tejgumin lógó majmot. Mi azonban mindig a similabdára mentünk rá: ez egy tömör gumiból készült labda volt, amelyet ha hozzávágtunk a földhöz, felrepült az égig.

Ha a fiatalabb generáció életében már nem is tölt be olyan központi szerepet a Vidámpark, mint jó néhány évtizeddel korábban, azért egyebek mellett a nyári hétvégeken az éjszakai nyitva tartás sok tizen- és huszonévest magával csábít.

– Nyaranta havi rendszerességgel is kilátogattunk az utóbbi években szombat esténként – meséli a húszas éveit taposó Tibor. – Nagyon jól éreztük magunkat a barátaimmal minden alkalommal és nagyszerű lehetőséget biztosít a csajozásra. Nem egy klasszikus bulihelyszín. Italt például kifejezetten nem ajánlatos fogyasztani előtte. Múltkor egy lány, ezt nem tudván, elhányta magát a Break Dance-en, mielőtt még elindult volna – mondja Tibor.

Mindebből kiderül: a mai fiataloknak is vannak emlékeik a parkról, ha nem is olyan ártatlanok, mint az idősebb korosztálynak.

A Vidámparkot 2005-ben a rangos nemzetközi Golden Pony díjjal tüntették ki, 2009-ben azonban csupán az állam mentette meg a csődtől, jó néhány, igencsak népszerű játékuktól, mint a Looping Startól vagy az átfordulós Kalózhajótól pedig meg is váltak.

Vajon mi történhetett mindössze négy év alatt, ami miatt az elismert szórakozóhely a bezárás sorsára jutott?

– A Golden Pony díjat a hagyomány és modernitás egyidejű megjelenítéséért kaptuk, amellyel parkunk azóta is rendelkezik. Az intézményben a játékok cserélődése a limitált területre való tekintettel mindig jellemző volt, így ezek visszaszállítása a bérlők döntése volt, ugyanis a Vidámpark ezek tulajdonjogával nem rendelkezett. A szűkös források ellenére így biztosítható a játékpark változatossága – mondja Palotás Zsófia, a szórakozókomplexum marketingvezetője. – A Vidámpark a világgazdasági válság bekövetkezése óta fordult veszteségbe, a menedzsment erőfeszítései arra irányultak, hogy a fogyasztói vásárlóerő csökkenése ellenére, hatékony marketingmunkával, akciókkal, újfajta értékesítési technikák bevonásával, a működési költségek csökkentésével a pénzügyi egyenleget minél inkább javítsa. Az eredmények alakulásában az is szerepet játszik, hogy társaságunk másokkal ellentétben árkiegészítést, ár-, illetve fejlesztési támogatást nem kap. Felsorolni is nehéz azon helyszíneknek sorát, amelyek szóba kerültek a Vidámpark esetleges átköltözése kapcsán az elmúlt években. Egyebek mellett a Kőbányai Sörgyár, a Csepel-sziget vagy a Rákosrendezői pályaudvar is gazdagítja a listát.

A marketingvezető szerint azonban egyik sem pótolná az intézménynek immáron hatvan éve otthont adó Városligetet:

– A belvárosi elhelyezkedésű Vidámpark a maga nemében kuriózum. Könnyen megközelíthető, turisták által bejárt területen van, többi ligeti szórakoztató társával, egy évszázada elgondolt városligeti koncepció részeként.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne a legideálisabb megoldás, csak objektív választ szabad és érdemes adni, ahol mérlegelni kell a tulajdonos anyagi lehetőségeit, adott esetben stratégiai szempontjait is. Sok érv szól a jelenlegi terület megőrzése és fejlesztése mellett is, de megfelelő terület kijelölése és pénzügyi erőforrás rendelkezésre állása esetén egy új területen is működhet sikeres és attraktív park, ahol kevésbé érvényesülnek azok a kötöttségek, amelyek e területen kétségkívül megvannak.

Évek óta, mióta fellibbent a park bezárásának lehetősége, általában párhuzamosan szóba került az is, hogy területét a Fővárosi Állatkert örökölné. A mindenkori kormány hozzáállása pedig sok szempontból érthető. Egyrészt Magyarország leglátogatottabb kulturális intézményéről van szó, évi egymillió látogatóval.

Az intézmények látogatói rangsorában egyébként az első és a második helyezett között hatalmas űr tátong: a dobogó következő fokán található olyan turisztikai célpontok, mint a Nyíregyházi Állatkert, a Keszthelyi Helikon Kastély vagy a Terror háza e szám felével sem büszkélkedhet, inkább csak háromnégyszázezer látogatóval. Ráadásul, míg a legtöbb kulturális intézmény örül annak, ha meg tudja tartani az előző év vendégszámát, addig az Állatkert látogatottsága folyamatosan nő.

A Vidámpark amúgy e rangsor hatodik helyén helyezkedik el, ami szép eredmény időszaki nyitva tartásának ismeretében, hiszen telente senki sem jön ide. A másik szempont, ami miatt előnyt élvezhet az Állatkert a döntéshozók szemében, hogy mégiscsak egy kulturális objektumról van szó, szemben a Vidámpark szórakozóhely jellegével. A harmadik aspektus pedig talán a legfontosabb: míg a Vidámpark mára rettenetesen elavult, az Állatkert színvonalával kapcsolatban nem kell szégyenkeznünk, sőt büszkék lehetünk rá. Az Állatkert vezetői érthető módon cseppet sem bánnák, ha megörökölnék a területet: a kormányzati döntés még nem biztos ebben az ügyben, a helyszín felhasználásának koncepciója azonban annál ígéretesebb.

– Fontos az elején leszögezni, hogy a Vidámparkot nem az Állatkert miatt zárják be, ez csupán egy lehetőség számunkra, hogy ha már úgyis megszűnik az intézmény, akkor nekünk ítélnék a területet. Számtalan állami elképzelés van egyébként ennek felhasználásával kapcsolatban, és ezek közül csupán az egyik, hogy mi kapnánk meg – mondta a Demokratának Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője. Az Állatkert vezetésének, mivel még egyáltalán nincs lezárulva az ügy, konkréten tervei sincsenek azzal kapcsolatban, hogy hogyan hasznosítanák, csupán elképzeléseik és koncepciók vannak, mindez azonban nagymértékben függ attól, hogyan alakul az Állatkert költségvetése. A bővítéshez ugyanis sok pénz kell.

– Az előterjesztés szerint a műemléknek kikiáltott olyan játékok, mint a körhinta és a hullámvasút, mindenképpen megmaradnának eredeti helyükön. Ez azért is előnyös, mert sokan szívvel és nem ésszel gondolkoznak. Sajnálják, hogy elveszik tőlük a múltjuk egy részét és nem veszik figyelembe például, hogy egy szórakozóhely eltartása nem az állam feladata – magyarázza a helyzetet Hanga Zoltán. A Vidámpark területén egyébként a tervek szerint megmaradna a gyerekzsivaj. – Ami mindenképpen a távlati elképzelésünk részét alkotja, hogy megőrizve a terület eredeti szellemiségét, elsősorban a kisebbekre koncentrálnánk. Meseállatok bemutatását terveznénk például, illetve áthelyeznénk ide az állatsimogatót, valamint a helyhiány miatt megszűnt pónilovaglásra is újra lehetőség lenne. Emellett létrehoznánk egy nagy területű, fedett biodómot: egy olyan komplexumot, amelyben a természet illúzióját teremtenénk meg, ennek tematikáját pedig a régi Kárpát-medence élővilága alkotná. Itt szubtrópusi állatok és növények lennének láthatók. Kevesen tudják például, hogy egykor Magyarország területén vízilovak is éltek, ha nem is olyan nagyok, mint nílusi társaik. Egyszóval, az elmúlt évekhez hasonlóan tovább fejlődne az Állatkert.

A szóvivő hozzáteszi, a Vidámpark területe eredetileg az Állatkerthez tartozott, csupán az ötvenes években, a szórakozókomplexum megnyitásakor csatolták el tőlük. Általában mindenhol a világon az az általános gyakorlat, hogy ahogyan egy állatkert fejlődik, úgy nő a területe. Nálunk épp az ellenkezője történt: az egykor tizennyolc hektáros telek tizenkét hektárosra csökkent.

A Vidámpark bezárásának ügyében még nincs minden kör lefutva. Amint a park marketingvezetője elmondta, a Vidámpark a főváros tulajdona, így sorsáról a közgyűlés hivatott dönteni. A legutóbbi két közgyűlésen a park bezárásra vonatkozó előterjesztést indoklás nélkül levették a napirendről. A közgyűlés várhatóan valamelyik közeli üléseinek egyikén foglalkozik majd ismét a Vidámparkkal. Addig minden dolgozója bízik abban, hogy tavasszal újra fogadhatják a látogatókat.

A Demokrata nem lát a jövőbe. Az azonban biztos, ha a Vidámpark mégsem nyitná ki kapuit a következő szezonban, akkor aki szeretne elbúcsúzni a játékoktól, lesz rá lehetősége még az idén: november 26. és december 21. között ugyanis ismét fogadják a vendégeket, csupán ezer forintos belépőjegy ellenében. Tizenöt játék működik majd, és lesz adventi vásár is. Aki pedig – bízva a szép téli időben – ki szeretné próbálni, hogy milyen érzés hóesésben lezúgni a hullámvasút lejtőjén, avagy megnézni, hogyan fest az óriáskerék tetejéről az ünnepi világításban izzó város, esetleg szeretne régvolt szép időkön merengeni gyermeke vagy unokái társaságában a legendás körhintán, annak kiváló alkalom nyílik erre. Ki tudja, lehet, hogy ez lesz az utolsó lehetőség arra, hogy a Ligetben Vidámparkba menjünk.

Németh Dániel