A virágmintás tékától a fejkötőig

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumhoz tartozó Szlovák Tájház a Kiskőrösön élő, szlovák gyökerű középparasztság életkörülményeit mutatja be. A múzeum dolgozóinak és a helyi önkéntes közösségnek köszönhetően azonban az intézmény sokkal több mint puszta kiállítóhely. Olyan kultúraszervező élő közösségi ház, amely idősebbeknek és fiatalabbaknak egyaránt különleges időutazást kínál. Mindemellett az itt élő szlovákok vallási, nyelvi, viseleti, táplálkozási, illetve folklórhagyományainak bemutatásával identitásuk életben tartásához is hozzájárul.

Közösségi értékteremtés

Kiskőrös Szent István utcájának elején égbe törő eperfákkal szegélyezett, hófehérre meszelt, világoskék ablakkeretes, piros muskátlival díszített, nyeregtetős, nádfedeles házikó áll. A Szlovák Tájháznak otthont adó ingatlan a mestergerendába vésett felirat szerint 1839-ben épült, első tulajdonosa Kutyifa András parasztgazda volt. A XIX. század végéig az ország egész területén elterjedt vert falú, döngölt agyagpadlójú, háromosztatú alföldi parasztház a hozzá tartozó kamrával, istállóval és nyári konyhával 1977 óta működik tájházként.

Az öt telephelyen működő Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumhoz tartozó Szlovák Tájház fenntartója, Kiskőrös Város Önkormányzata folyamatos állagmegóvással tartja karban az ingatlant. Az utolsó nagyszabású autentikus felújítás 2021-ben történt, költségvetési és helyhatósági forrásból. A ház a később épített foglalkoztatóval és udvari kemencével a közösségi hely szerepét is betölti a hagyományok és értékek teremtésében és továbbadásában. tájházak napja, népviselet napja, város­alapítók napja és Országos Rétesfesztivál, Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, Múzeumok Éjszakája, tematikus táborok, óvodás programok, iskolai gólyanapok, múzeumpedagógiai foglalkozások, hon- és népismereti kihelyezett tan­órák, helytörténeti vetélkedők, munkahelyi csapatépítő foglalkozások, kézműves alkalmak, esküvői fotózások. Ízelítő azoknak a rendezvényeknek a sorából, amelyek alkalmával nyüzsgő élet költözik a tájház falai közé.

– Az ünnepkörhöz kapcsolódó foglalkozásokon Luca-búzát vetünk, hagymakalendáriumot készítünk, tojást festünk, locsolóverset írunk, eljátsszuk a pünkösdi királyválasztást, Szent Iván éjjelének titokzatos gyógyfüveivel ismerkedünk, kiskőrösi szlovák–magyar énekeket és táncmotívumokat tanulunk, felöltjük a viseletet, hímzésmintát rajzolunk, leányfejdíszeket és asszonyfőkötőket gyöngyözünk – sorolja dr. Filus Erika, a múzeumkomplexum igazgatója. – Tapasztaltabb szlovák asszonyaink segítségével kalácsot, pogácsát, kenyérlángost sütünk rendezvényeinken, túrót és bodzaszörpöt készítünk, szappant főzünk, fűszer- és gyógynövényeket szárítunk.

Erősségük, hogy jórészt hagyományőrző egyesületek, civil szervezetek és önkéntesek bevonásával működnek. Az értékteremtő munkában folyamatosan számíthatnak a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, a Kiskőrösi Szlovák Népdalkör és Citerazenekar, valamint a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes tagjaira, de olyan önkéntesekre is, akik nem tagjai ugyan az említett szervezeteknek, ám fontosnak tartják a helyi hagyományteremtő munkát.

– A Szivárvány Szlovák Táncegyüttes tagjaként sokat és szívesen vagyok népviseletben. Mára már megtanultuk magunkra ölteni és átlényegülve, méltósággal hordani a viseletet. Gyakorlatilag a második bőrünk. Fellépéseink alkalmával többrendbeli öltözettel járjuk a Kárpát-medence nemzetközi fesztiváljait – folytatja az intézményvezető.

A közösségépítés jegyében a Szlovák Tájház szorosan együttműködik a helyi oktatási-nevelési és kulturális intézményekkel, valamint a megyei és a városi médiával is, így szüntelenül jelen vannak Kiskőrös életében. Sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadnak. A tájház kertjét például a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény fogyatékossággal élő diákjai ápolják hatalmas lelkesedéssel. A betakarított zöldségeket is ők maguk fogyasztják el.

Mesélő tárgyak

A kiskőrösiek nagy becsben tartják felmenőik személyes tárgyait. Az 1910-es éveket idéző berendezés zömét fél évszázaddal ezelőtt Dulai András népművelő helyi összefogással, iskolás gyerekek közreműködésével gyűjtötte össze.

Az utcafrontra nyíló tisztaszobában a korabeli hangulatot megőrizve napjainkban is petróleumlámpa gondoskodik a világításról. A korhű bútorok, a falon lógó fekete-fehér családi fotók és a gyöngyökkel gazdagon díszített színes menyasszonyi fejdísz egy hajdanvolt mátkaság történetét idézik.

A parasztház helyiségeiben sorra elevenednek meg előttünk a korabeli élet pillanatképei. A tisztaszobában levő faragott virágmintás faliszekrényben vagy más néven tékában főként dokumentumokat, imakönyvet és orvosságot őriztek. A finom meleget árasztó búbos kemence sutja a gyerekek kedvenc kuckója, búvóhelye volt. A pitvarból nyíló konyhában kora hajnaltól fogva a gazdasszony szorgoskodott, aki a munkás hétköznapokon általában egyszerűen elkészíthető, kalória­dús egytálételeket főzött a parasztportán fellelhető alapanyagokból: krumplis tésztát, rántott levest, lepcsánkát, káposztás ételeket és nem utolsósorban a máig nagy tiszteletben tartott zmacskalót, ami a nevével ellentétben se nem macska, se nem ló, hanem hajában főtt vagy sült burgonya, amit piros paprikával meghintett dinsztelt vöröshagymába mártogatnak.

A hátsó vagy lakószoba a viseletek tárháza. A vitrinekben az eladósorban levő lányok pártáját, valamint a fiatal és idősebb asszonyok mutatós főkötőinek gyűjteményét is megcsodálhatjuk. Mivel a párválasztás után a nők még otthon sem mutatkozhattak hajadonfőtt, ezeknek a ruhadaraboknak komoly szerepük volt az asszonyok mindennapi életében. A polcokon sorakozó kézzel hímzett és díszített fejfedők valóságos népi iparművészeti alkotások.

– Nem először nyertük el Az Év Tájháza kitüntető címet – hangsúlyozza Polereczkiné Andriska Gabriella, a gyűjtemény gondnoka. – Első ízben 2007-ben ítélték nekünk a díjat. A mostani elismerés reményeink szerint tovább erősíti majd az ideérkező vendégek és a szlovák gyökerű lokálpatrióták régmúlt iránti tiszteletét.

Paraszti gyakorlatiasság

A háromszáz évvel ezelőtt betelepülő szlovákok elsősorban állattenyésztők voltak, kezdetben juhot tartottak. Szőlőműveléssel azért kezdtek el foglalkozni, hogy a gyenge minőségű, futóhomok jellegű talajt megkössék. A hajdan a kiskőrösi pusztához tartozó, mára már önállósult környező kistelepüléseket, köztük Kaskantyút, Cebét, Tabdit és Bócsát is a szőlőművelés során népesítették be, nyári tanyákat létesítve a vidéken.

Kevesen tudják, hogy a földművelésre, ezen belül a homoki szőlőművelésre való áttérés nemcsak az ő megélhetésüket biztosította, de alapjában véve a hazai történelmi borvidékeket is megmentette az enyészettől. A XIX. század végi filoxérajárvány kártevője ugyanis a magas kvarctartalmú laza homoktalajon nem volt képes fertőzni, így az ország más kötött talajú vidékein elpusztult szőlőültetvényeket éppen innen, az Alföldről telepítették újra a többi borvidékre.

Filus Erika arról is beszél, hogy tekintetbe véve a paraszti gyakorlatiasságot, az évszázadokkal ezelőtt itt élt állattartó és földműves családok voltaképpen a manapság oly nagyon áhított fenntartható gazdálkodás elvei szerint igyekeztek boldogulni. Házaikat a környezetükben fellelhető alapanyagokból építették, ételeiket, ruháikat, használati tárgyaikat, de még a gyermekeik játékát is maguk készítették. Lényegében önellátóak voltak. Vastag falú házaik apró ablakai nyáron a hűvöset, télen meg a meleget tartották a szobában.

– Jóléthez és kényelemhez szokott nemzedékünknek lenne mit tanulnia az elődeinktől – emeli ki a szakember, hozzátéve, hogy a Covid-járvány, ha csak egy rövid időre is, de éppen arra a lehetőségre ébresztett rá bennünket, hogy akár szerényebben is élhetnénk. Az Év Tájháza erről a szellemi hagyatékról is mesél a látogatóknak.