– A dalaiban korábban is gyakran szólt ironikusan, kritikusan a mostani világról. Mit gondol Magyarország helyzetéről 2009 tavaszán?

– Akiket megáldott a sors valamilyen kreativitással, általában kritikusan szemlélik a kort, amelyben élnek. Gondolhatunk a nyugatos költőkre-írókra, de akár Vörösmartyra is, aki azt írta Liszt Ferenchez szóló versében: „Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban / Őseink is megmozdúljanak, / És az unokákba halhatatlan / Lelkeikkel visszaszálljanak. / Hozva áldást a magyar hazára, / Szégyent, átkot áruló fiára.” Átok az árulókra? Ha ma írna ilyet valaki, szélsőségesnek bélyegeznék. Az úgynevezett politikai korrektség korában élünk, ez köti gúzsba a nyelvet, és végső soron a gondolatot is. Orwell is erről beszél az 1984 című regényben, leírja az angszoc elvei alapján véghezvitt szórombolást. Az ember verbális lény, a szavak útján tart kapcsolatot az eszményeivel. Ha nem nevezhetjük nevén a bűnt, ha nem beszélhetünk a becsület, a honszeretet, a hit kérdéseiről szabadon, akkor elvész a kapcsolatunk ezekkel az eszményekkel. Végső soron ez a célja az újbeszélnek és a PC-nek is. Fenntartom magamnak a jogot, hogy véleményem legyen: van miért kritikusnak lenni.

– Ezt „szabad” egy énekesnek?

– Magyarország tragikus állapotban van, az úgynevezett elit a választásoktól való páni félelmében röhejessé teszi magát és az országot is, de beszélni nem szabad róla? Aki a véleményhez való jogomat vagy bárki másét elvitatja, az nem vitapartner és nem gondolkodik demokratikusan.

– Ha abból indulunk ki, amit mond, akkor elég sok antidemokratikusan gondolkodó ember van ma Magyarországon… Demokrácia van egyáltalán?

– Ezen lehetne vitatkozni. A napokban olvastam Kardos Gábor filozófus, egykori gimnáziumi osztálytársam cikkét a Magyar Nemzetben. Hihetetlen egyszerűséggel és pontosan írja le, hogy valódi demokráciában nem lehet megcsinálni azt, amit velünk tesznek; nonszensz, hogy öt-hat ember zárt ajtók mögött döntsön az egész országot érintő sorskérdésekről, szembemenve a többség akaratával. Az írás kiindulópontja egy cikk, miszerint Gyurcsánynak nemrégiben megüzenték Brüsszelből, súlyos forintválság lesz, ha nem lép hátra. Tehát üzleti körök mondatták le. Ezt azért tehették meg, mert ők is helyezték abba a pozícióba, ahonnan most felelős államférfit játszva távozott.

– Erre mi lehet a válasz?

– Egy olyan társadalomban, ahol nincsenek halálra ijesztve az emberek, ilyenkor általános sztrájk következik, és a polgárok kimennek az utcára. A cikket idézve: ehhez vér sem kell, csak annyi, amennyit a szívünk az agyunkba pumpál. A hatalomátmentő állampárti demokraták ügyeskedéseivel szemben minél többünknek kell felemelnie a szavát. Fel kell lépni, ha lehet, erőszakmentesen. Bár ahogy a közállapotokat nézem, sajnos a durvább megoldás sem kizárható, aminek egyáltalán nem örülök háromgyermekes családapaként. Sokan mondják, hogy egyszer meg kell fizetni a be nem fejezett rendszerváltás árát. Félő, hogy igazuk van.

– Magyarul megtisztulásra van szükség, ehhez pedig katarzis kell?

– Dramatikai szabály, hogy katarzis nélkül nincs tanulság, értelmetlen a végkifejlet. Ezt érzik a kormánypártban is, nem véletlen, hogy a távozó miniszterelnök azzal riogatta a párttársait: mindannyian mennek a börtönbe. Ő csak tudja, miért.

– Lát arra esélyt, hogy belátható időn belül megtörténik ez a megújulás?

– Amilyen gyorsasággal történtek az események az elmúlt fél évben, szerintem lehetetlen jósolni. Alapvető változás zajlik a világban, a pénzre alapozott rendszer alól kicsúszott a pénz, most épp az összeomlás első fázisának nézői és szereplői vagyunk. Riasztó, hogy szinte kizárólag a gazdaság válságáról beszélünk, pedig a csőd igazából lelki természetű.

– Az imént azt mondta, az sem kizárt, hogy erőszakig fajul a helyzet. Van tehát esély egy forradalomra?

– A forradalom nem értelmiségi műfaj: akkor kezdődik, amikor az évtizedekig kábított szavazópolgár feláll a Heti Hetes elől az akciós sörrel a kezében, és elordítja magát, hogy ebből elég volt. Ez a helyzet küszöbön áll, már nem lehet segélyekkel, juttatásokkal elsimítani, mert üres a kassza. Forr a víz, csak még nem dobta le a fedőt. Az ösztönszintű elégedetlenség nincs tekintettel senkire, elsöpör mindent, ami az útjába kerül, jót, rosszat egyaránt. Ez is az évtizedes lelki rombolás következménye.

– Egy-egy koncertturnéjára tízezrek mennek el. Azok, akik Ákos-koncertekre járnak, a kellemes dallamokra kíváncsiak vagy a rendszert bíráló gondolataira?

– Most kérdésekre válaszolok, az ÁKOS 40+1 koncerten meg dalokat játszunk az elmúlt húsz év terméséből, muzsikálunk és jó néhány sztori is elhangzik. Aki rendszerbírálatot akar hallani, az nem koncertre megy. Arról írok, ami foglalkoztat, ami bennem és körülöttem történik. Örülök, ha valakit sikerül megérinteni: a színpadon töltött két évtized tanulsága az, hogy éppen a személyessége miatt válhat másnak is élménnyé egy-egy dal.

– Az őszi turnén a régebbi rockosabb dalait áthangszerelte, és színházi környezetben sokkal visszafogottabb hangerejű, nyugodtabb koncerteket adott, s ez a hírek szerint a hamarosan induló tavaszi turnén is így lesz. Van ebben olyan tudatosság, hogy a lassabb tempójú dalokkal könnyebb a mélyebb gondolatokat megosztani?

– Az akusztikus hangszerelés több teret hagy a gondolatnak, rock-koncerteken elképzelhetetlen katartikus pillanatokat élünk át ezzel a turnéval. Látjuk a tekinteteket, a rezdüléseket: ez egészen más, mint tízezer őrjöngő ember előtt zenélni. Annak is megvan az ideje, de az a helyzet nem a személyességről szól. Életem eddigi legszebb koncertélményét kaptam a jubileumi előadásoktól, és sok visszajelzésből tudom, hogy másoknak is többet jelentett két óra kikapcsolódásnál. Két másodperc csönd a dal lecsengése és a taps felcsattanása között néha többet ér, mint sok zajos siker.

Bándy Péter