– Húsz éve vállalkozó. Érzi a bőrén a válságot?

– Hogyne. A cégünk alapvetően bérbeadással foglalkozik, és azt látom, hogy a bérlőink sokkal nehezebben fizetnek, mint korábban, és van olyan közöttük, aki láthatóan tönkrement. Mint egy lakmuszpapíron, úgy tudja az ember érzékelni a gazdasági mozgásokat. Persze azt nem tudom megítélni, hogy valójában a rossz menedzselés miatt működnek-e így ezek a konkrét vállalkozások, vagy a nehézségeiket valóban a mostani helyzet okozza. A válságfolyamatok ma még csak részben mutathatóak ki a gazdaságban, és a vállalkozók panaszai nem a világgazdasági válságra vezethetők vissza, hanem a két éve érzékelhető megszorító politikára, amely csökkenti a keresletet, rongálja a piacokat, de a másik oldalról ugyanakkor nem teszi rendbe az államháztartást. Ma még elsődlegesen ezt érzik a cégek. Az autóipari és elektronikai beszállítók, a szállítmányozók és az építőipar viszont már a pénzügyi válságot is érzik.

– Tavaly példátlan módon, ötezer üzlet tűnt el a magyar kiskereskedelmi piacról. Elemzők szerint ez még elsősorban az elmúlt időszak gazdaságpolitikájának és a külföldi kereskedelmi láncok agresszív terjeszkedésének tudható be, és a helyzet a gazdaság gyengülésével tovább romolhat.

– Egy jól szervezett gazdaságban, a kontinentális Európában, legyen az Ausztriában, Németországban vagy Franciaországban, törekednek arra, hogy a piaci szereplők versenyét bizonyos feltételekkel korlátozzák. Tehát megmondják, hogy összesen mekkora alapterületű bevásárlóközpontok épülhetnek, meghatározzák a nyitvatartási időt, szabályozzák a polcpénz mértékét, beleszólnak a fizetési határidőbe. Ezeket nagyon komolyan veszik, és ezeket a feladatokat egyébként jellemzően a kamarák, azaz a gazdasági önkormányzatok végzik. Ha Ausztriában nyitni akarok egy üzletet, ahhoz engedélyt kell kérni a kamarától, ahol esetleg megmondják, hogy itt most már telített a piac, mindenki tönkremenne, ez nem éri meg. A magyar gazdaság azonban nem szervezett, mi magunk nem tudjuk megszervezni. Márpedig helyettünk ezt senki sem fogja megtenni, a saját érdekeit mindenkinek magának kell megvédenie. A rendszerváltást követő időszak nagyobbik részében Magyarországon egy szélsőségesen liberális társadalom- és gazdaságpolitika uralkodott. Mindent a versenyre bíztunk, miközben a világ nem így működik. Mindenki azt várja a másiktól, hogy nyissa meg, tegye szabaddá a piacait, de ugyanakkor rejtett technikákkal védi a sajátját. Védi a közbeszerzésben, szabályozásban, segíti lobbiban. Mi, szinte tudatosan, lemondtunk a saját érdekeink képviseletéről. A privatizációban monopóliumokat adtunk át magánkézbe, az uniós csatlakozásra érdemben nem készítettük fel a vállalkozásokat, szétvertük a kötelező kamarai rendszert. Idén már ötödik éve leszünk az EU tagja, de ezt alig érezzük! Vásárlóerő-paritáson mérve ez alatt az öt év alatt nem közeledtünk, hanem távolodtunk az uniós átlagtól. Ez az újonnan csatlakozók közül kizárólag Magyarországra igaz, és végtelenül elszomorító.

– A kamara novemberben napvilágot látott konjunktúraindexe a magyar vállalkozások helyzetének drámai romlásáról számolt be. A következő felmérésre tavaszig várni kell, de az elnökhöz nyilván érkeznek információk.

– Nagyon nagy a merítésünk, egy ilyen felmérés alkalmával 1500 cégtől szoktunk választ kapni. Nem akarok jósolni, de a novemberi indexünk pontosan jelezte azokat a folyamatokat, amelyeket most látunk. Hozzám eljönnek azok a cégek, köztük nagy cégek, amelyek bajban vannak, és elmondják, hogy milyen létszámleépítésre készülnek, milyen hitelproblémáik, milyen gondjaik vannak. Az ember persze nem mondhatja ki a nevüket, de lehet érzékelni, hogy mi történik a gazdaságban.

– A februárban életbe lépő adószabályok közül a kamara nem ért egyet sem a 250 ezer forintot meghaladó készpénzforgalom korlátozásával, sem a napi leltárkészítéssel. Előbbit az Alkotmánybíróság akár meg is semmisítheti. Miért döntöttek úgy, hogy többedmagukkal az Ab-hez fordulnak?

– A készpénzforgalom visszaszorítása és az egyéb fizetési eszközök (hitelkártya, átutalás) felerősítése egy fejlettebb gazdaság irányába vinné Magyarországot. Csakhogy most likviditáshiány, jelentős körbetartozás áll fenn, a vállalatok napi megélhetési gondokkal küzdenek, ezért azt gondoljuk, hogy nem most kellene ezeket az intézkedéseket meghozni. Egy példa: van egy festő vállalkozás, amelyik egy építőipari cégnek szállít be. Odamegy és kifesti a lakást. Háromszázezer forint a számla. Azt fogja neki mondani ezentúl a kivitelező, hogy csak átutalással tudja kifizetni, és ezzel benyomhatja a festő vállalkozót a körbetartozási láncba. Gondoljunk arra, hogy egy recessziós időszakban az az érdekünk, hogy minél több gazdasági esemény történjen, hogy minél több üzlet jöjjön létre. Egy kezdődő üzleti kapcsolatban az egyik vállalkozás először szeretné megismerni a másikat, mielőtt átutalással fizetne, megtudni, hogy fizetőképes-e a másik. Ami a napi standolást illeti, a vendéglátó egységekre egy aránytalanul magas többletterhet ró.

– Mennyire ítéli sikeresnek a munkaadói érdekszervezetek tavalyi tevékenységét? Az úgynevezett nemzeti csúcson azt mondta, szeretnének részt venni a programalkotásban és a program végrehajtásában.

– A rendszerváltás óta nagy baj, hogy a magyar gazdaság érdekérvényesítő ereje rendkívül csekély. Elég megnézni az adótörvények vitáit, vagy a reformok kapcsán zajló vitákat. Nagyon nehezen tudjuk érvényesíteni az akaratunkat. Azt persze tudni kell, hogy a kamara nem érdekérvényesítő szervezet. A gazdaság önkormányzata, ugyanúgy köztestület, mint az Akadémia. Nemzetközi igazolásokat adunk ki, részt veszünk a szakképzésben, különféle nyilvántartásokat vezetünk, mestervizsgákat bonyolítunk le, nálunk működik a Választott Bíróság. Ugyanakkor azt is mondja a kamarai törvény, hogy a kamarának feladata nemcsak a tagságának, de a teljes gazdaságnak az érdekképviselete. Ilyen értelemben természetesen nekünk együtt kell működni a munkaadói szervezetekkel, de az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak nem vagyunk a tagja.

– Tavaly ősszel, mielőtt Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter bejelentette a gazdaságélénkítési programot, ön azt mondta, hogy véleményük változatlan: csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat és az élőmunka terheit egyaránt. Azóta eltelt három hónap.

– Mi azt mondtuk, hogy az irány helyes, dekonjunktúra időszakában a konjunktúrát kell élénkíteni, ha lehet. Ezenkívül a szükségtelen költségeket le kell vágni és a költségszerkezetet át kell alakítani. A miniszter úr 1400 milliárdos csomagjának várjuk a teljesülését. Ma a gazdaság érdemben nem érzi ennek a pénznek a meglétét, kevés kivételtől eltekintve nem látja a mögöttük álló pályázatokat.

– Szja-csökkentés, járulékcsökkentés, áfaemelés, adóátcsoportosítás. Minek lehet nevezni a kormánytagok és a kormánypárti képviselők soraiból kiszivárgó elképzeléseket?

– Szerintem rendkívül gyenge a kormányzati szakmai munka, és tele van show-elemekkel. Nagyon sok példát tudok erre mondani. Gondoljunk a „Mentsük meg a devizahiteleseket” történetre. Mindenki tudja, hogy a magyar gazdaságban lévő pénz ára együtt mozog, akár forint-, akár devizahitelről van szó. Legfeljebb egy-két hét csúszással követik egymást a költségek. Két héttel azután, hogy a kormány megkötötte ezt a megállapodást a bankokkal, 300 bázisponttal emelkedett az alapkamat. Az egyetlen megoldás az lehetne, hogyha Magyarországnak a hitelessége növekedne, és az országnak nem kellene megfizetni azt a felárat, amit jelenleg a kamatokban megfizet. Egy másik példa: azt mondja a kormány, hogy befagyasztja a közalkalmazotti béreket, de megígéri cserébe, hogy nem építik le a létszámot. Utána mi történik? Elkezd bért emelni, és a nyomás hatására elkezd kihátrálni a korábbi állításaiból, miközben a létszámstopot fenntartja. Pedig egy ilyen helyzetben, mint a mostani, véleményem szerint létszámban is reagálni kell, bár tudom, hogy ez nagyon kegyetlenül hangzik. Vagy a nyugdíjreform kérdése. Nem merünk szembenézni azzal, hogy mennyi rokkantnyugdíjas van az országban, vagy azzal, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. Hogy rossz az előnyugdíjazás rendszere. Az elbocsátottak egyharmada most előnyugdíjba megy. És mi van, ha két év múlva konjunktúra jön? Ezek az emberek nem jönnek vissza a munkaerőpiacra. Ami pedig az EU-s pénzeket illeti, az európai uniós nagyprojektek kivétel nélkül csúsznak, rosszul menedzseltek. A pályázatok nagyon komplikáltak. Kétszer ad, aki gyorsan ad, mondtam a nemzeti csúcson. A mai napig panaszkodnak a cégek, hogy nincsenek kiírva a pályázatok.

– Még 2007 végén erőteljesen bírálták az Új Magyarország Fejlesztési Tervet, többek között azért, mert életszerűtlenek a feltételek, és a vállalkozásoknak csak egy szűk köre jut vissza nem térítendő támogatáshoz. Azt mondták, hogy 2008-ban a helyzet nem fog javulni, sőt. Igazuk lett?

– Teljes egészében. Természetesen ment a számháború, de én azt gondolom, hogy az emberek a saját bőrükön is érzik, hogy ezek a pénzek nem jönnek. Ráadásul, ha visszagondolok, itt 2004–2005 körül egy olyan kommunikáció zajlott, hogy majd kolbászból lesz a kerítés, majd jön az uniós pénz, és nem lesz elég munkaerő, nem lesz elég szakmunkás, nem lesz elég építőipari cég, hogy elvégezzék a sok-sok építkezést. És most mi történik? Semmi. Áll az egész.

– Lehet-e az uniós fejlesztési forrásokat konjunktúraélénkítésre felhasználni?

– Lehetne, pontosabban a visszaesés tempóját lehetne mérsékelni. Ez egy többletjövedelem, egy külső pénz, évente mintegy ezermilliárd forint. Ha nem lenne ez a pénz, akkor a visszaesésünk még nagyobb lenne. De annyira gyenge most a magyar gazdaság állapota, hogy ezeket a pénzeket sem tudja felszívni.

– A hazánknak jutó fejlesztési források elköltését a görög és portugál gyakorlattal állította párhuzamba, szemben a spanyol, finn, ír példával, ahol az uniós pénzeket nem „betonba öntötték”, hanem segítségükkel sikerült tartós növekedési pályára állni. Ha ez tényleg így van, visszafordítható-e a folyamat?

– Az ígéret szerint várható változás. De még nem láttunk erre vonatkozó programokat.

– Önnek is volt alkalma találkozni a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával. Ha a vele folytatott beszélgetés részleteiről nem is kíván nyilatkozni, milyennek ítéli meg a nekünk nyújtott hitelcsomag szerepét a válság elleni küzdelemben?

– Magyarország a válságra valós válaszokat és látszatválaszokat is ad, és ezek keverednek egymással. Az IMF hitelfelvétele helyénvaló, valós válasz. Természetesen nem kellett volna idáig eljutni, de ez a mondatnak már a másik része. És aki most megy az IMF-hez, az nagy bajban van, mert már alig van pénz. Az aggályos az, hogy ez a hitel el fog fogyni. Utána mi lesz? Utána nem fognak több pénzt adni. Helyre kellene állítanunk az ország szavahihetőségét. Ezért beszél a kamara ilyen sokat a valós reformokról. Nem a megszorításokról, hanem a valós reformokról. Mert ha ezeket megtennénk, akkor azt gondolom, hogy egy-két év alatt tényleg tartós növekedési pályára állhatna az ország.

– Álláspontja szerint a válságkezelés során az exportban rejlenek még lehetőségek. Melyek ezek? Szinte bármelyik nagy vagy bővülő kiviteli piacot nézzük, Németországtól Romániáig, elszomorító a helyzet. Milyen exporttartalékaink vannak?

– Az a kérdés, hogy milyen pozícióból kerülünk rosszabb helyzetbe. Magyarország külkereskedelmi kitettsége rendkívül nagy. A magyar export 29 százaléka megy közvetlenül Németországba, 85 százaléka az unión belülre. A magyar GDP-növekedésnek nagyjából kétharmada származik exportjövedelemből. Egy dekonjunktúra-időszakban persze mindenki exportálni akar. A klasszikus „sok az eszkimó, kevés a fóka” helyzet áll elő. Magyarországnak szerintem lehetnének olyan piacai, ahol tompítani tudná a visszaesést. Ilyen a Balkán, az orosz, pontosabban a FÁK-piacok, illetve az arab térség. Itt Magyarországnak volna még mozgástere. Ezekben az országokban, a Balkánt kivéve, vélhetően kisebb lesz a gazdasági visszaesés, mert az olajjövedelmek megmaradnak.

– Van-e lehetőség most adócsökkentésre?

– Adót kell csökkenteni. Megpróbálom érthetővé tenni, hogy miért, mert ebben a kérdésben nagyon álságos vélemények hangoznak el. Azt mondják a döntéshozók, a kormányzat, hogy nem lehet adót csökkenteni, mert most a biztonságra kell elsődlegesen törekedni. Ez nem is vitás. De Magyarország nem vákuumban, egy búra alatt helyezkedik el a többi országhoz képest. Magyarország verseng Szlovákiával, Lengyelországgal, Ausztriával, Horvátországgal, Romániával. Ha ebben a versenykörnyezetben a mi termelési költségeink a legmagasabbak között vannak, akkor a magyar gazdasági szereplők ebben a versenyben szükségszerűen kisebb eséllyel indulnak. Magyarországon az uniós átlag felső harmadában van az ipari gáz ára, a villamos energia ára, a telefonköltség, a munkaerőre rakodó költségek. Magasak az adók, a jegybanki alapkamat pedig a legmagasabb. Ha ezeket nem tudjuk csökkenteni, akkor néhány kivételtől eltekintve, nem tudunk versenyképes vállalkozásokat menedzselni vagy segíteni, és nem fogunk tudni kitörni ebből a helyzetből. Tudom azt, hogy Magyarországon a szociális ellátórendszerekre kell a pénz. Ugyanakkor azt állítom, hogy ez a gazdaság ezeket a rendszereket nem bírja el. Magyarországon szükség volna egy önkormányzati, egy kormányzati, egy kutatás-fejlesztési, egy oktatási, egy egészségügyi és egy nyugdíjreformra. És szükség lenne egy közteherviselési reformra is, ami a bevételi struktúrákat alakítja át. És persze valódi, érdemi párbeszédre, érdemi együttműködésre.

– Járulékcsökkentés…

– Most bármilyen gazdaságpolitikában gondolkozunk, az első lépés a visszaesés mértékének a tompítása, sebességének lassítása. A mostani gazdaságpolitikai pályán azonban, ha a világgazdaságban el is indul egy növekedés, Magyarországon az akkor sem fog automatikusan megindulni. Mert Magyarországra nem érdemes befektetni jönni.

– Háromszáz forintos euró. Mi jut erről az eszébe?

– Ezt mi mondtuk, és jeleztük, hogy ennek a gazdaságpolitikának ez lesz a vége. Azt is mondtuk, hogy amikor majd nem lesz pénzbőség a világban, akkor ez vissza fog ütni, akkor problémákat fog jelenteni Magyarország finanszírozása. Ma a fő nehézség az, hogy nincsenek piacok. Ez az árfolyam-leértékelődés nyilván segítené az exportot. Csak épp zsugorodik az exportpiac is.

– Egy előrehozott választások nyomán megalakuló új országgyűlés eredményesebben birkózhatna meg ezekkel a kérdésekkel?

– A kamara politikafüggetlen szervezet, napi politikai kérdésekbe nem szól bele. Magyarországnak most arra volna szüksége, hogy azokat az alapvető lépéseket, amik a nagy rendszerek átalakításához szükségesek, a strukturális reformokat végigvigye. A mi szempontunkból nézve mindegy, hogy milyen színű a macska, csak fogja meg az egeret. Mindegy, hogy milyen kormány van hatalmon, ha figyel a magyar nemzeti érdekekre, figyel a gazdaság érdekeire, és érdemi reformokon keresztül csökkenti a gazdaság terheit.

Monostori Tibor