Afrikai küldetés

A magyar kormány hatvankét katonát küld Maliba – jelentette be a napokban Szijjártó Péter ruandai látogatása során. A missziónak az lesz a feladata, hogy a Mali Fegyveres Erők alakulatait segítse a terrorizmus elleni harcban Mali–Niger–Burkina Faso hármashatárának térségében.

– A magyar katonák felhatalmazása Malira és Nigerre szól, itt működik a franciák által létrehozott Takuba harccsoport, ehhez fognak csatlakozni. A mali erőket fogják támogatni, közösen járőröznek, keresik a kontaktust az ellenséggel. Itt, a hármas határon, egy hatalmas szavannás területen három iszlamista fegyveres csoport is tevékenykedik, az Iszlám Magreb al-Kaidája és az Iszlám Állam két helyi szárnya – tudjuk meg Wagner Pétertől, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzőjétől.

Jelenleg négy nemzetközi misszió működik az afrikai országban. Az EUTM Mali (European Union Training Mission in Mali – EUTM Mali) keretében több bázison is folyik a helyi fegyveres erők kiképzése huszonöt európai állam, köztük Magyarország részvételével. Az EUCAP Száhel Mali civil misszió, tervezés és adminisztratív képességek átadására találták ki. Mintegy tízezer katonával jelen vannak az ENSZ békefenntartói a Minusma keretében, a negyedik pedig a már említett Takuba harccsoport, amely egy, a Száhel-övezet nyugati részén használt fegyverről, a takuba kardról kapta a nevét.

Kérdésünkre, hogy a katonák egyéni felszerelésén túl milyen harceszközöket szállít Maliba a Magyar Honvédség, Wagner Péter elmondja, ezen a téren korlátozottak a lehetőségeink, helikoptereket például biztosan nem visznek ki, terepjárókat viszont igen. Hozzáteszi, hogy az afganisztáni missziót megjárt katonák láttak már el hasonló feladatokat 2009 és 2013 között. Ezúttal francia vezénylés alatt tevékenykednek majd, akárcsak a többi részt vevő nemzet, valószínűleg vegyes alakulatokba lesznek beosztva. Ezek különböző régiókban teljesítenek szolgálatot, a francia–észt egység bázisa Gaóban, a francia–cseh pedig Menakában van. Jellemzően kisebb országok csatlakoztak eddig, ötven-hatvan katonával, a franciák adják nekik a hírszerzési, tüzérségi és légi támogatást.

Újabb végtelen háború

A beavatkozás lassan már egy évtizede kezdődött. 2012-ben két lázadó csoport, a tuareg MNLA és az al-Kaida-közeli Ansar Dine egyesítette erőit, és iszlamista államot alapított Mali északi részén, bevezetve a saria törvénykezést. Terjeszkedésüknek a gyors és határozott francia beavatkozás vetett véget 2013 januárjában, François Hollande pedig pár hétre rá győzedelmes látogatást tett Mali ideiglenes elnökénél, Dioncounda Traorénál. A Serval Művelet tehát gyors sikert hozott, az optimista francia tervek szerint csapataik zöme már márciusban elhagyta volna Malit. Ám az iszlamisták nem adták fel, visszavonultak nehezen megközelíthető, sivatagos-hegyes területekre, és folytatták a harcot, majd a szomszédos országok területére is átszivárogtak. A franciák így maradni kényszerültek, sőt 2014-ben elindították a Barkhane hadműveletet, amely immár Mali határain túl a Száhel-övezet jelentős részére kiterjed, a mai napig tart, és többek között a G5 Száhel egyesített erők (Mali, Mauritánia, Csád, Burkina Faso, Niger) katonáival együtt harcolnak. Ugyanakkor nemhogy javulna, inkább romlik a helyzet. 2019-ben ötször annyi – négyezer ember – vesztette életét a harcokban Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban, mint 2016-ban, Franciaország pedig kénytelen volt 4500-ról 5100-ra emelni a Barkhane hadművelet keretében ott állomásozó katonáinak számát.

Franciaország Afganisztánja?

A franciák helyzete tálcán kínálja az összehasonlítást az Egyesült Államok afga­nisztáni fiaskójával, de Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója úgy látja, sántít az analógia, elsősorban azért, mert itt nincsenek tálibok, nincs olyan erő, amely meg tudná buktatni a kormányt, és maguk az iszlamista szervezetek is megosztottak.

– Másfajta ellenség van itt, amely kívülről terrormozgalomnak tűnik, de valójában különböző csoportok alkotják. A konfliktus egy része etnikai alapú felkelés, amire ideológiai mázat húztak.

Jó példa erre Ijád ag-Gali, aki ugyan az Al-Kaida szövetségese, de ennél fontosabb, hogy az egyik legnagyobb tuareg klánhoz tartozik. A kapcsolatok dinamikájában ugyanolyan jelentős az egyes klánok közötti viszony, a csempészútvonalak feletti ellenőrzés és a gazdasági haszonszerzés, mint az ideológia – mutat rá a szakértő, hozzáfűzve, hogy a franciáknak nyolc év alatt sem sikerült megoldani a helyzetet Maliban. Szerinte ennek elsősorban az az oka, hogy a konfliktus már nem csupán egyetlen ország határai között zajlik, ma már ez az egész Száhel-régió válsága, átterjedt Burkina Fasóra és kisebb mértékben Csádra, valamint Mauritániára is. Felemás sikert hozott a mali katonák terrorellenes műveletekre történő kiképzése is, de az ország belpolitikai életében sem sikerült rendezni az erőviszonyokat, amit az is mutat, hogy az elmúlt egy évben két katonai puccs is lezajlott.

– Ha fokozódik a zűrzavar, akár polgárháborús helyzet is kialakulhat, és akkor felmerül a kérdés, mi lesz a prioritásuk a kiképzett alakulatoknak? Az iszlamisták elleni küzdelem, vagy inkább bekapcsolódnak a Bamakóban folyó hatalmi harcokba? – teszi fel a kérdést Marsai Viktor. A mali vezetésben uralkodó káoszra jó példa a nemrég felröppent hír, hogy a kormány tárgyal az orosz Wagner-csoporttal legalább ezer zsoldos alkalmazásáról. Ez végül olyan erős ellenállást váltott ki a nyugati döntéshozókból, hogy a franciák jelezték, minden részvételüket beszüntetik, ha bármilyen orosz segítség érkezik Maliba, és alighanem ugrott volna az amerikai logisztikai támogatás is. Végül a mali kormány meghátrált, és a tárgyalások tényét is tagadta.

De mit keresünk mi itt?

Nyolc éve még kézenfekvő volt, hogy a francia hadsereg végezze el a piszkos munkát Maliban. Korábban Észak-Afrika nagy része a gyarmatuk volt, de különböző kétoldalú egyezményeknek köszönhetően ma is számos afrikai országban működtetnek katonai bázist. Ennek a jól kiépített támaszponthálózatnak köszönhetően pedig az egész kontinensen gyorsan be tudnak avatkozni, ha szükségesnek látják. Így például 2013-ban is pillanatok alatt a helyszínen volt a szükséges katonai erejük, a szárazföldi alakulatok zömét Elefántcsontpartról, a légi komponenst Csádból és Nigerből dobták át. Arról nem is beszélve, hogy Franciaország gazdasági érdeke is azt diktálja, hogy rendet tartson a régióban, például Niger uránbányái rendkívül fontosak a döntően a nukleáris energiára építő ország számára. Nyolc éve még népszerű is volt a beavatkozás a francia lakosság körében, mára viszont a felmérések szerint azok kerültek többségbe, akik szerint abba kellene már hagyni az egészet. Nem meglepő, hogy Emmanuel Macron többször említette a kivonulást, most pedig, hogy közelednek a választások, a céldátumát is kitűzte. A tervek szerint 2022-ben fejeznék be a megnyerhetetlennek ítélt háborút, amely nem mellékesen évente egymilliárd eurót emészt fel.

De az Macron elnök népszerűségi indexétől függetlenül is világos, hogy egész Európa közös érdeke, hogy a Száhel-országok ne süllyedjenek el a káoszban.

– Ez a térség Európa előszobája; ami innen elindul, az jó eséllyel a kontinensünket is eléri. Beszélhetünk akár arról a 2-3 millió belső menekültről, akik biztosan Európa felé indulnak el, ha nekivágnak az útnak, és nagyon sok európai gazdasági érdek is kötődik a térséghez, számos európai állampolgár él itt, elsősorban franciák, akik könnyen célponttá válhatnak. Ezért érthető, hogy a franciák azt kérték, más európai országok is küldjenek katonákat Maliba. Ennek érdekében hozták létre 2020 elején a Takuba különleges erőket is, amelyben Magyarországgal együtt már kilenc állam, Csehország, Észtország, Svédország, Olaszország, Portugália, Hollandia és Belgium katonái vesznek részt – magyarázza Marsai Viktor.

A kilenc résztvevő együtt is mindössze pár száz fős haderőt állít ki. A világot ezzel biztosan nem fogják megváltani, de Wagner Péter szerint nem is ez a cél.

– A franciák levonták Afganisztán tapasztalatait, látják, hogy egy ilyen háborút nem lehet kívülről megnyerni, az a helyi erők feladata, pazarlás itt ötezer francia katonát folyamatosan lekötni. Azt akarják csupán megakadályozni, hogy a terroristák aktivitása továbbterjedjen, és elfoglalják egész Malit vagy Nigert. Ezt úgy érik el, hogy helyben lekötik ezeket az erőket, ami jóval kevesebb katonával és nagyobb nemzetközi részvétellel hosszú távon is tartható. Az is a cél, hogy be tudják fejezni a Barkhane műveletet – mutat rá a szakértő. Attól nem tart, hogy ha jövőre kivonulnak a franciák, megismétlődne a Kabulban látott gyors összeomlás.

– A franciák sokkal kevésbé alapoztak a helyi erőkre, mint az amerikaiak Afganisztánban. A mali hadsereggel szemben nem alakult ki az egész országra kiterjedő felkelés. Az itteni terrorszervezetek és ellenálló csoportok meg sem közelítik a tálibokat. Az egy felkelő szervezet volt, amely egyszer már kormányozta Afganisztánt, és ismét ezzel a szándékkal lépett fel. Jelentős támogatottsággal bírt az afgán társadalomban – foglalja össze Wagner Péter.