A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai agrárpolitika még sohasem volt ennyire a szélsőséges zöld ideológiákkal átitatva. Ezért határozottan vissza kell utasítani azt a sértést, hogy a klímaváltozásért a gazdálkodók a felelősek. Brüsszel nem kockáztathatja az élelmezés-biztonságot az elhibázott intézkedéseivel – írták.

Hirdetés

A miniszter elmondta a mindennapi kenyér biztosításának a feltétele a gazdálkodók kezében van, éppen ezért jár nekik a segítség és a védelem. „Ha nem óvjuk meg az uniós piacot, ha ellenőrizetlenül és kontrollálatlanul szabadítják rá az EU-ra az Ukrajnából érkezett mezőgazdasági termékeket, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek, hiszen nem csak az élelmezés-biztonság, hanem a termelők megélhetése, Európa jövője is veszélybe kerülhet. Ha a gazdák befejezik a termelést, akkor mindannyian kiszolgáltatottá válunk” – idézte a közlemény a minisztert.

Nagy István leszögezte, a kormány stratégiai partnerként tekint a gazdákra, éppen ezért háromszor több forrás áll a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére, mint korábban. Ezt támasztja alá az is, hogy tavaly rekordnak számító, összesen több mint 1300 milliárd forint támogatáshoz jutottak hozzá a gazdálkodók. Az idei évben pedig megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós forrását a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig – emelte ki a miniszter a közlemény szerint.

Korábban írtuk