Akadálymentes lesz az állami ünnep
A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány együttműködésének eredményeként idén is odafigyelnek a speciális szempontokra augusztus 20-án: Szent István ünnepének fő eseményei fizikailag és infokommunikációs szempontból is akadálymentesített formában valósulnak meg, így azoknak mindenki egyenlő módon részese lehet – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/magyarorszag/akadalymentes-lesz-az-allami-unnep-1041980/

Hirdetés
Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára a videóban azt közölte: idén az állami ünnepen is gondoskodnak arról, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a programok.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány idén egy 19 helyszínen megvalósuló hatnapos rendezvénysorozattal ünnepli Szent István napját, az államalapítás ünnepét. Hozzátette, a programsorozat csúcspontját Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshow-ja jelenti majd augusztus 20-án este.
Nagy Vivien, Európa-bajnok bronzérmes boccia versenyző kifejtette: fogyatékossággal élőként nagy öröm számára, hogy idén is akadálymentesen tekintheti meg az augusztus 20-i tűzijátékot.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
