Máshol még nem fordult elő a fejlett társadalmakban, hogy azt követően, hogy tizenöt-húsz éven át radikálisan csökkent a házasságkötések száma, egyszer csak megfordult a folyamat, és elkezdett nőni ez a szám. A szocialista kormányok idején, 2002-től 2010-ig 23 százalékkal kevesebb házasság köttetett, míg 2010-től az idei évig 46 százalékos növekedést látunk. Ez jó példa arra, hogyan lesz a materiális kormányzati intézkedésekből szellemi, az anyagiakból társadalmi tartás. Ebben a konkrét esetben is kézzelfogható, hogy emberek másként kezdtek gondolkozni a család értékéről, ráadásul úgy, hogy közben Európában a divatirányzat éppen az ellenkezője. Ez is megmutatja, hogy a kormányzat által hozott döntések nemcsak materiális értelemben jelentenek előrelépést, hanem értéket is közvetítenek – mondta a Demokratának Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője.

– Úgy láttuk, hogy két téma a legtöbb beszélgetésében előkerül: oktatás és egészségügy. Nem unja még?

– Nem unhatom, mert ahogy Magyarország polgárainak, úgy nekem is nagyon fontos, hogy az egészségügy jól működjön, és az oktatás is betöltse azt a feladatot, amit egy nemzet életében be kell töltenie. Sokan félreértik ennek a minisztériumnak a működését, ezt sem vehetem rossz néven, merthogy nálunk elsősorban az államtitkárok felelnek a saját területükért. Az én dolgom az, hogy mindezt úgy koordináljam, úgy irányítsam, úgy rendezzem össze és közvetítsem a kormány felé, mint egy egységes nemzetstratégiát, társadalompolitikát. Nekem elsősorban nem a konkrét ügyekben kell tájékozottnak lennem, hanem azokban a folyamatokban, amelyek azt mutatják, hogy a magyar állam miképpen, milyen céllal és eredménnyel szolgálja polgárait. Tehát amikor megszólítanak olyan kérdésekkel, hogy ebben és ebben a kórházban éppen mi van, abból és abból az iskolából éppen mi hiányzik, mondhatnám, hogy kérdezzék meg az államtitkárt vagy a helyettes államtitkárt, de inkább igyekszem a kérdést megválaszolni, hiszen teljes felelősségem van. Azzal, hogy az állam 2010 után valódi, fenntartói felelősséget vállalt magára, a helyi – korábbinál ritkább – problémák, nehézségek összeadódnak, ezért feltűnőbbek.


– Jól beszél németül, élt is Németországban, vagyis ismeri az ottani közéletet. Az, hogy a bevándorlásellenes AfD ilyen jól szerepelt a választásokon, milyen változásokat hozhat a német–magyar viszonyban?

– A választásokon a legtöbb szavazatot testvérpártunk, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerezte meg. A párt politikáját alapvetően az a pragmatikus irány határozza meg, aminek a megtestesítője több mint egy évtizede Merkel kancellár asszony. Keressük azokat a partnereket a CDU-n belül, részben azon kívül is, akiknél megjelenik az az értékalapú politizálás, amit a CDU nevében a C betű fejez ki, vagyis a kereszténydemokrácia.


– Az AfD jelenlétének hatására felerősödhet-e egy Fideszhez közelebb álló vonal a CDU-ban?

– Ez egy jelenleg is megfigyelhető folyamat: a múlt héten például Johannes Singhammer, másik testvérpártunk, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa, a Bundestag eddigi alelnöke volt a vendégünk Budapesten, magam is találkoztam vele. Ő rendszeresen megköszöni Magyarországnak, hogy védi Európa határát és a keresztény értékeket. Ezek a találkozások persze nem jelennek meg olyan erőteljesen a médiában, hiszen nem illeszkednek abba a kommunikációs irányba, hogy Nyugatról rendszeresen bírálják Magyarországot. Magáról az AfD-ről nincs túlzottan jó véleményem, mert a volt kommunistáktól kezdve számos zavaros erő megjelenik abban a pártban, ám az, hogy olyan kihívás jelent meg általa Németországban, amely a kereszténydemokratákon belül megerősítheti az értékalapú, keresztény, nemzeti politizálást, tagadhatatlan.


– Ha már a kereszténység szóba került: többször hangsúlyozta, hogy Magyarország befogadja és támogatja az üldözött közel-keleti keresztényeket. Hol tart ez a törekvés?

– Még mindig sokan rácsodálkoznak arra a tényre, hogy a vallása miatt legnagyobb üldözésnek kitett vallási közösség a keresztény. Négy, vallása miatt fenyegetésnek kitett emberből három a keresztény közösséghez tartozik. Magyarországon volt az első, és eddig egyetlen olyan kormány, amelyik nyíltan kifejezte, hogy tettekkel, pénzzel támogatja az üldözött keresztényeket, ráadásul úgy, hogy egy önálló helyettes államtitkárság felel ezért a munkáért. Kormányhatározat rendelkezik arról, hogy amennyiben valaki úgy jelentkezik a határon, hogy őt a kereszténysége miatt üldözik a hazájában, akkor az emberi erőforrások miniszterének felelőssége egy külön eljárásban olyan szakvélemény elkészítése a Belügyminisztérium részére, amiből kiderül, ez valóságos ok, vagy az illető csak erre hivatkozik. Ebben együttműködünk azokkal az egyházi szervezetekkel, amelyek komoly tapasztalattal rendelkeznek a menekültek megítélésében. Másrészt létrehoztunk egy száz fő részére adható ösztöndíjat, amelyet olyan országokból származó fiatalok kaphatnak meg, ahol a keresztényeket diszkriminálják, üldözik. Most volt az évnyitó, és megható volt látni azt a hetvenkét, többek között Nigériából, Egyiptomból, Líbiából, Szíriából, Irakból érkezett fiatalt, akik első körben megkapták az ösztöndíjat. Egy évig tanulhatnak a magyar állam költségein Magyarországon, ám ez az időtartam később meghosszabbítható. Őket olyan tanúságtevő fiataloknak tekintjük, akik ha visszatérnek a Magyarországon megszerzett tudással a saját hazájukba, segíthetik közösségüket.


– Bő egy éve, hogy létrehozták a keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot. Bevált ez a döntés?

– Olyan kapcsolatokat építettünk ki, elsősorban a közel-keleti egyházi vezetőkkel, amikre mondhatom azt, hogy exkluzívak. A miniszterelnök meghívására rendszeresen, nagyjából kéthavonta érkeznek a legmagasabb szintű egyházi vezetők, akik védik a saját közösségüket, beszámolnak például a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen arról, mit is jelent kereszténynek lenni a Közel-Keleten. Nem csupán anyagi támogatást kapnak, hanem diplomáciai segítséget. Az Európai Parlamentben például magyar képviselők kezdeményezésére születtek az üldözésüket elítélő határozatok. Emellett feltárjuk az érintett országokban keletkező igényeket, és segítünk: az erbíli Szent József Kórház féléves gyógyszerszükségletét fedezzük, vállaltuk egy kis falu felépítését, és a későbbiekben is nagy terveink vannak arra vonatkozóan, hogyan tudjuk támogatni az ottmaradást, a hazatérést. De a „Hungary Helps”, Magyarország segít program nem kizárólag keresztényeket támogat, és külön ifjú nagykövet koordinálja a munkát Heltai Péter személyében.


– Térjünk át Magyarországra: a miniszterelnök is beszélt már arról, hogy még előttünk álló nagy feladat az egészségügyi struktúra modernizálása, és ebben nagy reményt fűz a dél-budai szuperkórház megépítéséhez. Hol tart ez a beruházás?

– Vannak munkák, amelyek nehezebbek, mint az építkezés maga, mert ha megvannak a kész tervek, betonozni, falakat felhúzni aránylag egyszerű, ám megszervezni Budapest betegellátását úgy, hogy azzal minden érintett egyetértsen és a gyógyulásra váróknak is jó legyen, komoly feladat. Éveken keresztül dolgoztunk azon a koncepción, amely garantálja, hogy a szuperkórház olyan ellátást nyújt majd, amely területileg és a szakterületek szerint is jól lesz elrendezve. A legfontosabb tervek készítése elindult, ezek alapján nyugodtan mondhatom, hogy ilyen kórházfejlesztés a fővárosban, sőt Magyarországon az elmúlt húsz évben egészen biztosan nem volt. A másik két budapesti központhoz hasonlóan, de itt teljesen zöldmezős formában, egy több mint ezerágyas szuperkórház jön létre, anya- és gyermekközponttal, egyéb idetartozó egységekkel, vagyis egy teljes spektrumot lefedő intézmény, amilyen még nem volt nálunk. Mindez XXI. századi színvonalon, a legkorszerűbb műszerekkel. A területet megvásárolta a magyar állam, most egy komoly építészekből, egészségügyi ellátást szervező és kórházakat működtető szakemberekből álló munkacsoport dolgozik azon, hogy a lehető legjobb tervek készüljenek el itt is, a két másik centrumban, valamint a 25 társkórházban, illetve legújabban a térség járóbeteg szakrendelőiben.


– Egyes vélemények szerint Magyarországon túl sok a kórház, a kórházi ágy. Mi lesz a kisebb, adott esetben kevésbé jól működő kórházakkal?

– Mint egészségügyért felelős miniszter nem mondhatok olyat, hogy túl sok a kórházi ágy, de abban egyetértek, hogy nagyon szétaprózódott az egészségügyi rendszer. Abban az értelemben konzervatív a magyar lakosság, hogy sokan inkább választják az alacsonyabb színvonalú ellátást, ha az közelebb van, csak ne kelljen sokat utazni. Ha arra gondolunk, hogy ma több orvos van, mint a rendszerváltoztatás idején, és mégis kevésnek érezzük, az azt is mutatja, hogy magasabbak lettek az igények. Több nagy centrumba szervezzük a budapesti orvosi ellátást, és a kisebb kórházakat, ahol lehet, bekapcsoljuk a rendszerbe. Bízunk abban, hogy ez majd meggyőzi a gyógyulni vágyókat és családtagjaikat is, akik látogatják őket, hogy érdemes néhány kilométerrel, villamosmegállóval többet megtenni a lehető legjobb színvonalú ellátásért.


– Egy fiatal orvos számára nyilván vonzó lesz egy ilyen modern intézményben dolgozni, de vajon mennyit kereshet itt? Mikorra lehet olyan színvonalú legális jövedelme, ami legalább mérle­gelésre készteti őt a távozást vagy maradást illetően?

– Ez húsba vágó kérdés. Vannak talán apró, de jó híreim: mióta a kormány elindította azt a programot, hogy a háziorvosi praxisvásárláshoz komoly hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatást ad, az idén fordult elő először, hogy elfogyott a keret, és hozzá kellett tenni egymilliárd forintot. Három év alatt most már összesen havi 390 ezer forinttal emeltük meg a praxisoknak fizetendő támogatást, ami jelentős lépés annak irányába, hogy megérje háziorvosnak lenni Magyarországon. Még mindig nagy az orvoshiány, de a többlettámogatás, vagy a praxisvásárláshoz fejenként kapható akár húszmillió forint komoly lehetőség.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata


– És a kórházakban?

– A kórházi orvosok fizetése közel megduplázódik két év alatt, ami szintén jelentős előrelépés. Amiről sokszor elfeledkezünk: gyakran nem a kereseti lehetőségek miatt mennek el az orvosok, hanem mert azt látják, az orvosi hierarchia-rendszer ráül a kórházakra, és nem engedi a fiatal orvosokat érvényesülni. Ha azt látja valaki, hogy csak húsz-harminc év múlva lehet osztályvezető főorvos, akkor joggal teszi fel a kérdést: hol van itt a karrier? Tehát az életpályák rugalmassá tétele is olyan lépés, ami itt tarthatja az orvosokat. És bár nem szorosan az egészségügyhöz tartozik, de ha egy fiatal, családalapítás küszöbén álló háziorvos azt látja, hogy nőtt a jövedelme, és ha a házastársával vállalnak három gyereket, akkor ráadásul állami támogatással, kedvezményes hitellel, adó-visszatérítéssel gyakorlatilag önerő nélkül építhetnek maguknak egy házat, akkor ez olyan lehetőség, amit sehol máshol Európában nem találnak meg.


– Vajon ez elég lesz?

– Svájci színvonalú orvosbérek talán soha nem lesznek, de az a sok plusz, amit a magyar állam hozzáad a család életéhez, lehet már olyan vonzerő, hogy azt mondja egy fiatal orvos, bár kevesebb fizetésért, de itthon maradok vagy visszatérek a hazámba. Ez más szakmákra is igaz, az egészségügyben még kevésbé, egyéb területen azonban érezhetően elindult a visszaáramlás.


– Szintén nagyon jelentős vállalása a kormánynak, hogy 2030-ra érjük el a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es reprodukciós szintet. Nyugaton a migrációval akarják gyógyítani azt a társadalmi betegséget, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésében jelentkezik. Magyarország más úton akar haladni. Hol tartunk?

– Megfordult a trend. A mélypont 2011-ben volt, amikor a termékenységi ráta – én jobban szeretem azt a kifejezést használni, hogy gyermekvállalási kedv – 1,23 lett, ami azt jelenti, hogy átlagosan ennyi gyermeket vállaltak a szülőképes korban lévő párok. Ez öt év alatt felment 1,49-ig. A tendencia biztató. Ez komoly trendforduló, de kevés. Tovább küzdünk azért, hogy korábban szülessen meg az első gyermek, mert akkor korábban születhet meg a második, és lehet idejük a pároknak egy harmadik gyermek vállalására is. A meglévő családi adózás, az ingyenes gyermekétkezés, a csok mellett olyan további kedvezményekkel igyekszünk ezt a jövő évtől ösztönözni, mint például hogy meg lehet szabadulni egy-egy millió forint hiteltől a harmadik és további gyermekek születése esetén, és a diákhitelt is felfüggesztjük, részben vagy teljesen elengedjük, ha a fiataloknál úton van a baba. Bízunk benne, mindezek az intézkedések oda vezetnek, hogy erősödni kezd Magyarországon az önfenntartó ösztön.


– Pénz vagy szándék kérdése ez?

– Pénzzel sokat lehet tenni ennek érdekében, de ez végső soron lelki kérdés. Hogy az anyagit, a matériát hogyan lehet átfordítani lelki-szellemi erővé. Hogy megértsék a fiatalok: a pénzben is megjelenő segítség mögött van egy olyan emberkép, olyan lelki-szellemi értékvilág, ami miatt érdemes itt élni.


– Nyugat-Európára nyomasztóan jellemző, hogy kevés gyerek születik…

– Nyugat-Európában ennél nagyobb a baj. Összességében már javulnak ezek a számok, ugyanis a migrációval olyan néptömegek kerültek Európába, amelyek gyermekvállalási kedve lényegesen magasabb a többségi lakosságnál. Európa népességnövekedése ma már kizárólag a bevándorlásnak köszönhető. Ha Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában le­vonjuk a bevándorló hátterű családokat, akkor kihaló nemzetek vízióját láthatjuk. Természetesen minden megszülető gyermeknek örülni kell, de ez a folyamat kulturális és életmódbeli változásokat fog indukálni ezekben az országokban, ami bizony felveti azt a kérdést, hogy tíz-húsz év múlva mitől lesz Németország német, vagy Franciaország francia. Azt a proteszthangulatot, ami például, visszautalva a beszélgetés elejére, az AfD megerősödéséhez vezetett, az okozta, hogy a német emberek elbizonytalanodva érzik magukat a saját világukban.


– A történelmi egyházaknak fontos szerepük lehet abban, hogy az az imént említett lelkiség, a gyermekvállalási kedv megerősödjön. Van-e arra szándék, hogy az egyházak is részt vállaljanak ebből a nagy nemzeti feladatból?

– Óvok mindenkit, magamat is attól, hogy az egyházaknak feladatokat szabjunk, mert Jézus Krisztus pontosan kijelölte, mi az ő dolguk. Azt látom, hogy az egyházak régóta jó szövetségeseink, és van együttműködés. Gondoljunk csak arra: a mi kormányunk takarította el azt a szégyent, hogy a volt szocialista országok közül csak itt nem volt hit- és erkölcstanoktatás. 2013-ban bevezettük, és ma minden második gyermeket hittanra oktatnak, a többieket pedig etikára, miáltal az egyházak egy több százezres fiatal réteghez érnek el. Rajtuk múlik, hogy olyan hiteles és vonzó módon hirdessék az evangéliumot, amivel az élet- és családpártiság tovább erősödik.


– Tehát őszintén hisz abban, hogy sikerülhet szembefordulni az egész Európát átható gyermekvállalási apállyal? Hogy Magyarország képes lehet erre?

– A történelmünk is feljogosít arra, hogy higgyek ebben, volt már ilyen, nem is egyszer, hogy az árral szemben úsztunk, és nyertünk. Másrészt az embernek meg kell tennie azt, amit a legjobbnak tart, és valamit rá kell hagynia az Úristenre is, hogy elvégezze. Harmadrészt pedig hadd említsek egy látszólag apróságnak tűnő, de fontos trendváltozást: máshol még nem fordult elő a fejlett társadalmakban, hogy tizenöt-húsz éven át radikálisan csökkenjen a házasságkötések száma, majd egyszer csak megforduljon a folyamat és elkezdjen nőni. A szocialista kormányok idején, 2002-től 2010-ig 23 százalékkal kevesebb házasság köttetett. Aztán hat év alatt, 2010-hez képest, 46 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, míg a válásoké 18 százalékkal csökkent. Persze, adunk például havi ötezer forint házassági adókedvezményt, de nem hiszem, hogy ez önmagában indokolta ezt a változást: egyre többen érzik, hogy családban élni jó.


– A sajtóban általános elv, hogy a jó hír nem hír, de mégis furcsa, hogy egy ilyen kedvező fordulat nem kapott nagyobb visszhangot.

– Néha magam is unom, hányszor mondtam el ezt a jó hírt, de én is szembesültem azzal, hogy egy püspök barátom mégis arról beszélt: Magyarországon és az egész világon egyre kevesebb házasság köttetik. Nem vette észre a változást. Tehát a kritika jogos: még többet kell erről beszélni.


– Térjünk át az oktatásra egy elképesztő adattal: több mint 81 milliárd forintot szánnak négyszáz település 527 intézményének a fejlesztésére, ami a GDP 5,2 százaléka. Milyen változást hozhat mindez?

– Ha az egészségügy kapcsán azt mondtam, hogy ilyen fejlesztés Budapesten az elmúlt húsz évben nem volt, akkor itt is fogalmazhatok úgy: ennyi pluszpénz az oktatás fejlesztésére, iskolafelújításra, tornaterem-építésre, tanuszoda-építésre, tanterembővítésre még nem jutott. Ez részben az uniótól jön, de azért hadd tegyem hozzá, ez a mi pénzünk. Nem könyöradomány: mi megnyitottuk a határainkat a tőke előtt, privatizálhatták a szocializmusban leromlott gazdaságot, szabaddá tettük a munkaerő áramlását, eltöröltük a vámokat és így tovább. Ami anyagi forrás ennek következtében elveszett, nagyjából azt kapjuk vissza. És bár ez az Európai Uniótól jön, az, hogy az oktatásra fordítjuk, a mi döntésünk, mert nekünk fontos a jövő. A fejlesztések nagyjából kétharmada hátrányos helyzetű térségekben valósul meg, hogy mindenki azt érezhesse: bárhová, bármilyen nehéz körülmények közé születik egy gyermek, van esélye a felzárkózásra, a képességeinek megfelelő oktatásra, a versenyképes, őt eltartani képes munkahelyre.


– Az ellenzék egyik kiemelt támadási pontja volt az iskolák fenntartásának átszervezése. Elkezdődött egy újabb tanév. Bevált a dolog?

– Igen. Azért tudok erre ilyen egyszerűen válaszolni, mert miközben az ellenzék megpróbál össztüzet zúdítani az oktatásra, most szeptemberben hallott valaki vécépapír-, tankönyv- vagy fizetési problémákról? Nem. Mert most először indult úgy a tanév, hogy az önkormányzatoktól nem csupán a fenntartást, az oktatásszervezést, hanem a működtetést is átvettük, és egységessé vált a rendszer. Nem azon múlik, megkapja-e a fizetését egy tanár, tisztességes-e az iskola felszerelése, hogy szegény vagy gazdag az önkormányzat. Teljes állami felügyelettel irányítjuk az intézményeket, minden tanár megkapja a majdnem ötven százalékkal megemelt fizetését, minden iskolában hozzájutnak ahhoz, ami az oktatáshoz szükséges.


– Több egyházi iskola vezetőjétől örömmel hallottuk az utóbbi időszakban, hogy nagy a túljelentkezés. Ön is elégedett velük?

– Igen. Sőt a miniszterelnök úrhoz hasonlóan magam is úgy gondolom, hogy lehetne még nagyobb az egyházi iskolák aránya. De nagyon fontos, hogy figyeljünk a minőségre, és csak annyi ilyen intézmény legyen, amennyit képesek fenntartani az egyházak. Nagyon örülök annak, hogy ilyen magas erre az igény, mert a keresztény értékrend ezáltal olyanokat is elér, akiket a templomok falai között nem látni.


– Fontos a cigányság felzárkóztatása is, amire részben az oktatáson keresztül vezet az út. Mennyire váltak be a tanodák?

– Ha arra gondolok, hogy tíz évvel ezelőtt tizenhat-tizenhét tanodával indultunk és most közel háromszáz működik, akkor mindenképpen sikeres ez az út. Komoly igény van rá. Ezzel együtt amellett vagyok, hogy szorosabbra kell fűzni az együttműködést az iskolákkal. De nagyon nagy dolog, hogy vannak civil szervezetek, egyházak, amelyek azt mondják, hogy azoknak, akik a tananyagot, a civilizációs készségeket nem tudták elsajátítani, segítséget nyújtanak. Ha nem lesz erre uniós finanszírozás, akkor is fenn fogjuk ezeket tartani, természetesen a minőségi követelményekre odafigyelve.


– Szintén nagy vihart kavart a felsőoktatási törvény külföldi fenntartású intézményeket érintő módosítása, főleg a CEU kapcsán. Most milyennek látja a helyzetet?

– Nem vagyunk túl ezen az ügyön, mert épp a CEU-ról még nem született meg a megállapodás, meg kell vizsgálni a beérkezett dokumentumokat, hogy ezek megfelelnek-e a jogszabályoknak. De vannak jó példák: a McDaniel College budapesti működéséről például megegyeztünk Maryland állammal.


– Ebben a ciklusban jött létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Hogyan értékeli a működését?

– A rendszerváltoztatás környékén volt egy olyan konszenzus, hogy az állam legyen gyenge. A volt kommunisták azért akarták ezt, hogy lopni tudjanak, a rendszerváltó erők pedig úgy érezték, hogy a kommunizmus idején az állam mindig ellenük volt. A magyar állam így nem volt abban a helyzetben, hogy megmondja: mennyi pedagógusra, közalkalmazottra, kormánytisztviselőre, orvosra van szükség, és hogyan tudja fenntartani ezt a rendszert. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a magyar állam erejét fejezi ki abban, hogy mindenki, aki állami szolgálatba, hivatásrendbe áll, az kapjon olyan képzést, ami nem azonos a jogászképzéssel vagy közgazdászképzéssel, hanem egy olyan pluszt, közszolgálati ethoszt, tudást ad, ami által bárhol is dolgozik ebben a rendszerben, képessé teszi őt arra, hogy nemzetstratégiai, társadalompolitikai keretben is lássa a saját tevékenységét. Komoly intézményrendszert hoztunk létre, és bár még lehetnek kérdőjelek arra vonatkozóan, hogy a kapacitást és a színvonalat illetően megfelelünk-e már ennek a víziónak, de elindultunk, és a legjobb úton haladunk.


– Nemrég Tarlós István főpolgármesterrel és Persányi Miklóssal, a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatójával közösen letették a Pannon Park alapkövét, ami egy negyvennégymilliárdos beruházás kezdetét jelentette. Persányi Miklós szerepvállalása azt is jelenti, hogy a szakma felülírja a politikai különbségeket, hiszen ő miniszter volt az MSZP–SZDSZ-kormányban. Szerintünk ez örömteli, csakúgy, mint az, hogy a Liget-projekttel egy egész városrész születik újjá.

– Egész Budapest újjászületik, ami nagyon izgalmas lehetőség! Hiszen Budapest egyszerre az itt élők otthona, az ország fővárosa, a Kárpát-medence egyik központja, de mindezek mellett egy olyan attrakció, ami százezreket vonz ide évente. Látványosan nő az idelátogatók száma. És erről szól a Városliget megújítása is, a biodóm, a Pannon Park, később a Fővárosi Nagycirkusz és számos más beruházás: hogy ne csak azért jöjjenek ide a fiatalok, mert itt a legolcsóbb az alkohol, hangulatosak a romkocsmák, vagy ha most elsősorban ezért is jönnek, lássanak olyan dolgokat, amikért később megéri a családjukkal együtt visszatérni. Ezek a fejlesztések tehát egyszerre jelenthetnek a budapestieknek attrakciót és tehetik fel a fővárost úgy Európa térképére, ahogy például megalapításakor az Állatkert is, ami egyedülálló volt annak idején. Persányi Miklós kapcsán pedig egyetértünk: sok támadás ért, amikor miniszteri biztosnak neveztem ki, de Tarlós Istvánhoz hasonlóan úgy gondolom, ha valaki jó a szakmájában, elkötelezett, keresztülveri a rábízott projektet a bürokrácián, akkor számítani lehet rá. Persányi úr ilyen ember.


– A Liget-projekt hol tart?

– Eltűntek a régi pavilonok, amik helyett ma már szép, ízléses építmények állnak, a Szépművészeti Múzeum felújítási munkálatai ez év végére befejeződnek, a Közlekedési Múzeum régi épületének rekonstrukciója – mely a tervek szerint a magyar innovációt bemutató kiállításnak ad majd helyet – már megindult. A XIII. kerületi önkormányzattal együttműködve pedig a közeli Szabolcs utcában XXI. századi színvonalú, hatalmas raktárbázis épül, az összes múzeum, galéria raktárbázisának. Ehhez hasonló még nem volt Budapesten. Nemcsak az alapját raktuk le, a falai is szépen emelkednek ki a földből. Tehát szemmel láthatóan haladunk, néha lassabban talán, mint szeretnénk, de azt tartom: inkább döntsünk kétszer, alaposan átgondoltan valamiről, mint egyszer, de rosszul.


– Mi kell ahhoz, hogy még többen sportoljanak?

– Az idei évre az igazolt versenyzők száma elérte az ötszázezret, ami hatalmas dolog, és egy EU-s felmérés szerint ma Európában a magyar fiatalok mozognak a legtöbbet. Ebben benne van a mindennapos testnevelés hatása, az iskola. Fontos, hogy a családok is érezzék ennek a jelentőségét. Harmadsorban pedig mindehhez hozzájárulnak a sportsikerek is. Ha a fiatalok látják Hosszú Katinkát nyerni, akkor többen akarnak úszni. Három év alatt másfélszeresére nőtt az úszásra jelentkező fiatalok száma, ugyanígy ugrásszerűen megnőtt a vízilabdázóké is. Demagóg dolog azt mondani, hogy nem kellenek uszodák, mert drága a fenntartásuk, miközben az a célunk, hogy minden fiatal tanuljon meg úszni, és minél többen akarjanak, akarjunk bajnokok lenni. Mert bennünk, magyarokban megvan az ehhez szükséges tehetség és akarat is. Persze nem mindegyikükből lesz élsportoló, de lényeges, hogy egészséges életmódot folytassanak. Az élsport húzza a tömegsportot, a tömegsport a szabadidősportot, és ha mindezt az iskolákra, egyetemekre építjük, meglesz az a keret, ahol ezt a magyar állam biztosítani tudja.


– Az elmúlt években több maratonon is indult. Továbbra is sportol rendszeresen?

– Igen, hetente kétszer nyolc-tíz kilométert futok, mert a test és a lélek összetartozik.


– A Magyar Krónika legutóbbi számában három cikk is megjelent a kötcsei polgári piknikről, amiről keveset tud a közvélemény. Ön ennek a rendezvénynek a kezdeményezője és a házigazdája. Mi volt a céljuk, és mennyire elégedett ezzel a különös idillel, ami ott létrejött?

– Jólesik, hogy valaki látja ezt. Sunyovszky Szilviával és egy polgári-szellemi körrel közösen mi állunk a kötcsei polgári piknik hátterében immár 13 éve. Kitaláltuk, megterveztük, és évről évre megszervezzük ezt az eseményt. Az idill szó is ide illik: igen, szükség van idilli helyekre ahhoz, hogy a közös dolgainkról gondolkozzunk. Azt a művelt polgári, szellemi világot szólítjuk meg, amelynek a kormányzás mindig is személyes ügye volt. Ezeknek az embereknek a saját személyes boldogságérzete összefügg azzal, hogy milyen kormány van hatalmon és merre halad az ország szekere. Azért hoztuk létre ezt a kört, hogy legyen a Fidesz–KDNP-pártszövetségnek egy olyan szellemi hátországa, amelynek érezzük a támogatását, és közben legyenek olyan alkalmak, amikor jól is tudjuk érezni magunkat együtt.

Bencsik András, Bándy Péter

Fotók: Somfai Sándor/Demokrata