Aki dolgozik, nem marad az út szélén

Június végén jelent meg a Magyar Közlönyben a 104/2022-es törvénymódosítás leirata, amelynek értelmében augusztus 21-től csak a hadműveletek által érintett ukrajnai területekről érkező menedékesek számíthatnak állami lakhatási támogatásra. A változás leginkább a Kárpátaljáról érkezőket érinti, a magyarok által is lakott megye ugyanis nem hadműveleti terület. A törvénymódosítás gyakorlati alkalmazása azonban nem szűkíti a menekültek támogatását, csupán megakadályozza, hogy némelyek visszaéljenek a menekültellátó rendszer bőkezűségével.

A menekültek mellett

Az ellenzéki média hetek óta azzal kampányol, hogy a magyar kormány hátat fordít a kárpátaljai menekülteknek, akik segítség híján az utcára kerülhetnek. A helyzetet ecsetelve gyakran használják a kitelepítés és a cserbenhagyás kifejezéseket, hosszan taglalva a drámai helyzetet, hogy a menekült családok ugyanazokkal a bőröndökkel állnak most az út szélén, mint amelyekkel 2022 februárjában útra keltek. Ám a kárpátaljai viszonyok és a hazai szociális rendszer működésének ismeretében sokakban feléledt a gyanakvás a beszámolókat illetően. Már csak azért is, mert a médiumok, amelyek most a kárpátaljai menekültek miatt aggódnak, korábban nemigen mutattak érzékenységet az Ukrajnához tartozó megye magyarjainak problémái iránt.

A vádakkal szemben a magyar jogszabályok továbbra is bőkezűek a segítségre szorulókkal. Az Ukrajnából menekültek, akik hajlandóak munkát vállalni, lakóhelytől függően 80 és 120 ezer forintos lakhatási támogatásra jogosultak. A kérelmet a munkáltatónak kell benyújtania, a támogatást pedig egyenesen a szállásadó kapja. A korábbi kedvezmények többségét egyáltalán nem érinti a mostani változtatás, a családtámogatási rendszerek, a 25. életévet be nem töltöttek szja-mentessége, az ingyenes egészségügyi ellátás, az ingyenes oktatás, a gyermekétkeztetési támogatás továbbra is jár minden menekültnek. Illetve a legfontosabb, hogy Ukrajnából érkezők megkötöttség nélkül élhetnek a kedvezményes munkavállalás jogával.

A statisztikák azt mutatják, hogy jó irányba haladnak a folyamatok. Néhány hete a Magyar Demokrata riportban foglalkozott az ukrajnai menekültek integrációs helyzetével, akkor a Menedék Egyesület és a Katolikus Karitász egyaránt megerősítette, hogy annak a 45 ezer ukrajnainak, akik Magyarországon kaptak menedékesstátust, kevesebb mint fele szorul már anyagi támogatásra, a többség ugyanis gyorsan önfenntartóvá vált. Tehát munkát vállaltak és lakást béreltek maguknak és családjuknak. Bár már nyelvtudás nélkül is munkához lehet jutni Magyarországon, a civil szervezetek segítik az ukránok magyarnyelv-tanulását, sokan ugyanis a munka mellett komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy elsajátítsák nyelvünket. A most bevezetett módosítások előtt azonban közel négyezren vették fel úgy állami támogatásokat, hogy munkaképesek voltak, mégsem dolgoztak.

Az elszalasztott lehetőség

A nemrég országos hírnévre szert tevő Kocs 2600 fős település Komárom-Esztergom vármegyében. A háború kitörése után folyamatosan érkeztek ide menekültek, és az ország többségéhez hasonlóan a település polgárai is a bajban lévők megsegítésére siettek. Az átmenetileg befogadottak többsége jellemzően továbbállt valamelyik nyugat-európai országba, ahol a korábban kitelepült többmilliós ukrán diaszpórához csatlakozott. A már említett hazai menedékesek nagy része pedig letelepedett, sokan közeli városokba, Esztergomba költöztek és a Suzuki-gyárban vagy máshol szereztek munkát. A nagy menekültáradat elcsitulta után már csak azok maradtak Kocson, akik sem továbbutazni, sem önálló életet kezdeni nem akartak. A Henzer Fogadóban rendelkezésükre állt a szállás, amit az állam fizetett nekik.

Kár kerülgetni, a tartósan állami segélyen élők jellemzően magyar ajkú kárpátaljai romák, akik közül többeknek magyar állampolgárságuk is van. A félreértések elkerülése végett: a kárpátaljai magyar cigányság is számíthat az anyaország segítségére, ám jogos elvárás velük szemben is, hogy minél előbb találják meg helyüket a munkaerőpiacon és a társadalomban. Magyarnyelv-tudásuk hatalmas előny számukra, már amennyiben megvan bennük a készség a beilleszkedésre. A kocsiak a kezdetektől türelmesen fogadták a menekülteket azok után is, hogy a hosszú távra berendezkedő családokkal nem mindig volt problémamentes az együttélés. Nemritkán ugyanis olyan körülményeket teremtettek maguk körül, amikhez a település lakói nem voltak hozzászokva. Koszt, rendetlenséget, konfliktust, riadalmat hozott a jelenlétük. Kocs polgármestere, Simon László a Magyar Demokrata megkeresésére elmondta, hogy a településen élő mintegy 120 kárpátaljai menekült többsége az elmúlt évek alatt nem igazán tett erőfeszítéseket a beilleszkedésre.

– Megértettük a helyzetüket, hogy sanyarú életük volt Kárpátalján, azt azonban már kevésbé, hogy miért nem vállalnak munkát és vetnek véget a bizonytalanságnak maguk körül – mondja a polgármester.

A településvezető szerint Tatabányán folyamatosan keresnek munkaerőt, gyakori, hogy távol-keletieket kell behozni, annyira kevés a munkáskéz. A Kocson élő kárpátaljai romák közül azonban mégis alig akadt jelentkező. A községben az elmúlt években három kárpátaljai magyar család telepedett le. Tagjaik kivétel nélkül dolgozó emberek, akik beilleszkedtek és a közösség tagjaivá váltak.

– A lehetőségek elől soha senki nem volt elrekesztve nálunk – teszi hozzá a polgármester.

A településen élők beszámolói szerint a médiában megjelenő képek, miszerint csak nők és gyerekek lettek volna a menekültek között, erősen torzítanak. Állítólag amikor a sajtó munkatársai elvonultak, és megkezdődött a beszállás a buszokba, előkerültek a férfiak is. Úgy tűnik, hogy ezek a családok nem támasz nélkül élő szerencsétlenek, hanem olyan emberek, akik egyszerűen kihasználták a menekültellátási rendszer előnyeit. A polgármester elmondása szerint időközben az egyik menekült család visszatért Kocsra. Úgy döntöttek ugyanis, hogy saját költségen tovább bérlik korábbi szállásukat, mivel időközben munkát találtak egy környékbeli cégnél. Kocsról tehát sem az állam, sem a helyiek nem kergettek el senkit, mindössze megszűnt az ingyenes albérlet, ami két és fél évnyi magyarországi tartózkodás után már nem is indokolt. A kormány döntésének jogosságát alátámasztja az is, hogy Ukrajnában is hasonló rendszer működik, a kijevi kormány ugyanis nem ad támogatást azoknak, akik nem háborús területről költöztek az ország egyik pontjáról a másikba.

Kétértelmű kárpátaljázás

Szerettük volna magukat a menekülteket is megszólaltatni, hogy ők is elmondhassák szempontjaikat és megosszák velünk a közeljövőre vonatkozó terveiket. Első utunk Dorogra vezetett, ahol azonban a Máltai Szeretetszolgálat elzárkózott attól, hogy segítségünkre legyen a találkozó megszervezésében. Az önkormányzatnál szintén nem tudtak segíteni, végül egy Ungvárról menekült család egyik kamaszkorú gyermekétől kaptunk útbaigazítást. A fiatal lány elmondta, hogy ők már két éve élnek a városkában, szülei dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak. Nemrég hallották, hogy nagyobb számban érkeztek kárpátaljaiak a településre. Csak annyit tudnak róluk, hogy a Kacsa Kocsma közelében szállásolták el őket. Mikor odaértünk, a szálló már ki volt ürítve, a máltaiak buszaival továbbköltöztették őket. Állítólag a tatabányai kék házban kaptak átmeneti menedéket, oda azonban már nem eredtünk a nyomukba.

A Kacsa Kocsmában érdeklődtünk tovább. Egy középkorú úrral beszélgettünk; nincs különösebben jó véleménye a kárpátaljai menekültekről. Elmondása szerint egy közelében lakó roma család férfi tagjai elvileg dolgoznak, de ők is meglehetősen agresszívak, és a gyerekektől a felnőtteken át az aggastyánig mindenki trágár módon beszél a helybeliekkel. Beszélgetéseink során sajnos soha nem lehettünk biztosak abban, hogy a „kárpátaljaiak” és a „menekültek” kifejezések alatt mindenki ugyanazt érti-e, illetve hogy cinikusan vagy a szó valóságos tartalmában használja-e a szavakat.

Érezhetően a jó szándékú emberek körében is jelentősen romlott a Kárpátaljáról származók megítélése, miután közvetlen élményeket azokkal szereztek, akikért most krokodilkönnyeket hullat a teljes magyar baloldali média. Hangsúlyozni kell, hogy magyarok, romák és ukránok között többségben vannak a jó szándékú és dolgos emberek, akik önhibájukon kívül kényszerültek menekülni Ukrajnából. A romákat éppúgy meg lehet érteni, mint a magyarokat. Nem akarnak belekeveredni az ukránok háborújába, nem tehetnek arról, hogy szülőföldjük a sors szeszélye folytán Ukrajnához került.

A magyar törvények pedig továbbra is biztosítják, hogy magyarok és menekültek egyaránt méltóságteljes életet élhessenek, dolgozhassanak és megfelelő létfeltételeket teremtsenek családjuknak. A lakhatási támogatásban részesülők körének szűkítése pedig indokolt, illetve összhangban van az európai gyakorlattal. Csehországban szeptember elsejétől három hónapra rövidül az állami elszállásolás időtartama, ez a változtatás pedig a hátrányos helyzetűeket is érinti. Szlovákiában az év elejétől szintén felére vágták vissza a szállástámogatások összegét, július elsejével pedig 120 napra csökkentették a szállás és az ellátás igénybevételének időtartamát. A legtöbb menekültnek otthont adó Lengyelországban márciustól szintén legfeljebb 120 napig jár a lakhatási költségek maximális megtérítése, a négy hónap letelte után ezeknek lépcsőzetesen mind magasabb hányadát kell kifizetniük az ukrajnai menekültek. Romániában szintén csak az első négy hónapban kaphatják meg automatikusan a támogatást, a továbbiak munkavállaláshoz vannak kötve. Magyarország még mindig a legbőkezűbb a régióban.