A fővárostól mindössze pár kilométerre fekvő Kerepesen a polgármesteri hivatal felé félúton álló büfénél Zsiga úr az egyetlen, aki teát hörpintget. Azt mondja, ideiglenesen.

– Tizenhárom éve vagyok munkanélküli – mondja az ötvenöt éves egykori kőműves. – Huszonhárom évet húztam le egy helyen, még Szibériában is melóztam. Egy baleset miatt másfél évig nyomtam az ágyat. Azóta nem tudok elhelyezkedni. Sorra szűntek meg a vállalatok, ma már csak alkalmi munkát találok.

– Mostantól jobb lesz – biztatom –, hiszen a polgármesteri hivatal július elsejétől munkára kötelezi azokat, akik segélyt kapnak. Magának is lesz dolga.

– Minek kérnék én segélyt? Feketén sokkal többet keresek – húzza ki magát Zsiga úr.

Egy kőműves napi hét-nyolcezret, egy segédmunkás ötöt is megkeres, tájékoztatnak a büfé vendégei, amikor a kocsmárosné lép hozzám, hogy ne molesztáljam a vendégeket.

– Mit szól ahhoz, hogy közmunkára fogják a segélyezetteket?

– Én elfogult vagyok a polgármesterrel szemben, nekem már az sem tetszett, hogy idejött. Az előélete! Azzal van nekem bajom. Inkább nem mondok semmit.

– Majd én kimondom – fordul hozzám egy köpcös ember –, ne lopja tétlenül senki a napot. Dolgozzon meg mindenki a pénzért.

A szomszédos utcában vízelvezető árkot ásó emberektől tudom meg, hogy ami a büfét illeti, éppen a helyi szocialisták törzshelyére tévedtem be.

– Arrafelé nem kedvelik a polgármestert – magyarázza Vass Lajos, az önkormányzati kht. ügyvezetője. – De azt azért bevallják, hogy az eltelt két év alatt Tibor többet tett, mint eddig bárki a négyéves ciklusa idején. Vass úr út-híd-vasútépítő technikus volt, ma már a Kerepesi Községszolgáltató Kht. vezetője. Negyven közmunkást foglalkoztat.

– Az első másfél év volt nehéz, nem lehetett az emberekből közösséget formálni. A foglalkoztatottak harmada ma már tisztességesen dolgozik. Kátyúznak, vízelvezető árkot építenek és tisztítanak, szemetet szednek. Becsületük lett ezeknek az embereknek, ők pedig büszkén húzzák magukra a községszolgáltató munkaruháját.

– Olyan nem is fordult elő, hogy valaki nem jött munkába, vagy ittas volt a munkakezdéskor?

– Ilyenkor hazaküldjük az illetőt, arra a napra nem jár bér. Ma már ritkán fordul elő ilyen.

Az utca vízelvezető árkát négyen építik, betonoznak.

– Jobb lenne egy hűs borozóban, nem? – provokálom az embereket.

– Jobb volna, de nem lehet – válaszolja a brigádvezető. – Ha mi csak a kisboltba betérünk, máris hárman telefonálnak a hivatalba, hogy a melósok piálnak. Szem előtt vagyunk.

– Mekkora a fizetség?

– Havi huszonkét munkanapért a minimálbért kapjuk. Ötvenhatezret.

– Elég?

– Jobb, mint a semmi. Évek óta nem volt munkám. Ez legalább biztos. Próbálkoztam a feketézéssel is, de túl sokszor vertek át, ingyen dolgoztattak. Itt befizetik a kötelezőket, adót, mindent, és van egy nyugdíjas állásom, mert a nyugdíjhoz is fizet a kht. valamennyit. Csak az a baj, hogy egy évben mindössze kétszáz napot dolgozhatunk. Ha az letelt, jön a munkanélküli segély, a huszonhatezer forint. Nagy a család, öt éhes száj, mire elég az? Így aztán a maradék száz napban ügyeskedik az ember. Az viszont igazságtalanság, hogy ezentúl a segélyből élők majd kétszer annyit kapnak egy napért, mint mi. Nekünk napi kétezerhatszáz, nekik ötezer a tarifa. Miért?

Azt mondják, a munkavégzés önbecsülést ad. Íme.

Kerepesen legutóbb 12 ezer lelket számláltak. Ősi magyar falu, amely a török időben szinte porrá égett. Az 1600-as évek végén svábok, szlovákok települtek be. Az ősökre már csak a helyi temető fejfái emlékeztetnek. Szőlőműveléssel, gyümölcs- és zöldségtermesztéssel foglalatoskodtak az itteni emberek. A második világégést követőn ki-és betelepítések következtek. A helyiek a téglagyárban és a Fésűs-fonóban találtak munkát. A rendszerváltást követőn mindenki utcára került. Mára a lakosság majdnem fele, ötezer ember betelepülőnek számít. Nincsenek itt gyökereik, a fővárosból költöztek ki, megépítették villáikat és úszómedencéiket, de csak aludni járnak haza. Még a gyerekeiket is Budapestre viszik iskolába. A helyi vállalkozók száma – papíron – félezer. Többségük gyengén működik. Hatszáz roma él Kerepesen, bankár, élsportoló, sebész főorvos és a helyiek közé szorulva. Óriási különbségeket mutatva életszínvonalban, életvitelben. Talán éppen ezért nem tud a település a főváros virágos előszobája lenni.

A polgármester, a három évtizede ismert újságíró, Franka Tibor itt nőtt fel. Itt járt iskolába, a helyi magyarokkal, szlovákokkal, svábokkal és romákkal. Két éve a település első embere. Nem akart az lenni, hívták. Több mint ötvenszázalékos fölénnyel verte mind az öt polgármester-jelöltet, de választási óvás után csak a második voksolást követően foglalhatta el hivatali székét. Folyamatosan küzd, hol a hősi halottak emlékművéért, hol az iskolai szegregáció vádja, most pedig a törvénysértőnek és rasszistának ítélt segélyezési rendelet miatt.

– A mi rendeletünk két pilléren nyugszik – kezdi a beszélgetést az irodájában a polgármester. – Először is, amelyik gyereket nem járatja a szülő rendszeresen az iskolába, attól megvonjuk a gyermek támogatásáért járó segélyeket, hiszen a szülőnek törvény adta kötelessége a gyerekét rendszeresen iskolába járatni. Rendeletünk másik fele pedig arról szól, hogy aki segélyen van, de alkalmas arra egészségileg, hogy dolgozzon, az ne munkátlanul jusson hozzá a pénzhez. Akinek 56 ezer forint a rendszeres szociális segélye, annak tizenegy napot kell dolgoznia. Aki harminc ezret kap, annak öt napot kell munkával eltölteni. Takarítás, árokásás, szemétgyűjtés, kisebb felújítás lehet a dolguk. A közigazgatási hivatal törvénytelennek, illetve törvénysértőnek minősítette a rendeletünket és azt kéri, hogy vigyem ismét testület elé a kérdést, vonjuk vissza azt. Megteszem, de remélem, a testület többsége ismét meg fogja azt szavazni, és akkor a közigazgatási hivatalnak nem lesz semmi más esélye, mint az Alkotmánybírósághoz fordulni. Addig viszont reményeim szerint ezek a rendeletek élni fognak és nemcsak itt Kerepesen, hanem egyre több helyen az országban. Mi nem törvényt akarunk sérteni. Mi azt szeretnénk, hogy ez a probléma minél előbb igazságosan rendeződjön. A kisebbségi ombudsman, bizonyos Kállai Ernő, továbbá Kolompár Orbán, Horváth Aladár, meg az SZDSZ-es polgárjogi harcosokkal szemben mi azt mondjuk, hogy ez nem kisebbségi kérdés, nem cigánykérdés. De ha holnap reggel bejelenti az országgyűlés elnöke, hogy az első ülésen a Parlamentben ez a kérdés napirendre kerül, akkor én holnap abbahagyom. A rendeletet visszavonatom a testületemmel. De csak ha szavukat adják erre.

– Lehet adni a szavukra?

– Ebben az országban? Jó kérdés.

– A szerencsi többcélú kistérségi társulás 18 településének polgármestere a családtámogatási rendszer átgondolását szorgalmazta az országgyűlés elnökénél.

– Igen, ráadásul ők nincsenek a határozatot hozó nyolcak között. Valamennyiük baloldali gondolkodású ember, de megfogalmaztak egy olyan kérdést is, amit mi nem. Azt, hogy családi pótlék csak három gyerekig járjon, utána ne. Tehát ők tovább mentek és nem tudom azt mondani, hogy amit elképzelnek, abban nincs igazság. Várom azt, hogy a tizennyolc polgármester csatlakozzon hozzánk. Közösek a gondjaink attól függetlenül, hogy ki milyen pártállású, gondolkodású.

– Kállai László, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnöke szerint a romák dolgozni akarnak, tisztességes munkáért tisztességes bért kérnek. Szociális segélyezés helyett tehát munkahelyeket követelnek.

– Egyetértek Kállai úrral. Sajnálom, hogy Kolompár Orbán vagy Horváth Aladár nem ezt a véleményt osztja, kiegészülve az SZDSZ prominenseivel, akik egészen másról beszélnek. Igen, a cigányság is megosztott. Ám aki dolgozni akar, dolgozzon. Cigány vagy magyar, mindegy. De aki nem akar, azt kötelezzük rá! Jelen pillanatban is több mint negyven közmunkást foglalkoztat Kerepes önkormányzata. Közülük majdnem a fele cigány, és reggel hét órától délután háromig dolgoznak. Kiváló cigány emberek, akiket megsüvegel a falu népe. Dolgozni akarnak. Ezekre az emberekre büszke vagyok, és remélem, ők is büszkék énrám. Miért kéne nekem ezen változtatnom? Változtasson a parlament a rossz törvényén!

Beszélgetésünknek két gyászoló asszony síró panasza vet véget. Két nap múlva temetnék a családfőt, de a sír nem készült el, abban egy hatalmas, kivágott akácbokor gyökerei állják útját a végtisztességnek. Közösen nézzük meg a sírt. Az özvegy és síró lánya akkor nyugszik meg, amikor a polgármester ígéretet tesz, géppel és munkásokkal mindent előkészít a temetéshez. Roma és magyar munkanélküliek, közhasznú munkások egyetértésben tettek rendet a temetően.

Gaál Péter

Kerepes éves költségvetése 1 milliárd 200 millió forint. Segélyezésre 65 millió forintot különít el az önkormányzat, 94 rászorulónak, 70 százalékban romáknak. A 12 ezer lelkes településen a munkanélküliek aránya 8 százalék. Ápolási díjra 30, rendszeres szociális segélyre 11, rendkívüli gyermekvédelmi támogatásra 16 millió forintot fizet ki egy évben az önkormányzat. A fennmaradó 8 millió forintot időskorúak támogatására, a lakásfenntartási költségek kiegészítésére, illetve átmeneti segélyezésre költi a helyhatóság.