Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az egyeztetés minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagra vonatkozik, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.

Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

Mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség többször felhívta az ügyfelek figyelmét az adategyeztetés fontosságára. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára szeptember elején azt mondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti – fejtette ki.

A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést, az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.

A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig.