Akiket azóta is keresnek
Fontos bejelentés hangzott el múlt hétfőn az Országházban. Eszerint Magyarország megkapja több mint hatszázezer Szovjetunióba hurcolt állampolgárának azonosító kartonját.
A Vörös Hadsereg és a vele együttműködő hatóságok összesen hatmillió embert szállítottak ki, illetve tartottak ott a Szovjetunióban, és fogtak be így vagy úgy a háborús károk helyreállítására, a gazdasági termelés újraindítására. A kihurcolt magyarok száma tehát a hatmilliós tömeg több mint tíz százalékát tette ki. Amint az az Orosz–Magyar Levéltári Vegyes Bizottság hétfői rendezvényén is kiderült, az elhurcolt személyek egy része ténylegesen hadifogoly volt, másik részét viszont olyan civilek – köztük nők és gyerekek – tették ki, akiket különféle rendészeti vagy bírósági eljárások folyamán vagy éppen a „málenkij robot” módszerével vittek ki szovjet táborokba.
Ismeretes, sok esetben az is elegendő volt ahhoz, hogy egy magyar állampolgárt lefogjanak a Vörös Hadsereg vagy az NKVD katonái, ha németesen hangzó neve volt. De ugyanígy okot adott a letartóztatásra egy leventesapka is, amelynek viselése szovjetellenes tevékenységnek számított. A Gulag világát kutató és arról több kötetet is publikáló Rózsás János azért került szovjet munkatáborokba, mert levente volt. A híres 58-as cikkely alapján ítélte el a szovjet bíróság. Történeti visszaemlékezések szerint a német haláltáborok sok túlélőjét is lefogta a Vörös Hadsereg a hazafelé vezető úton, és egyszerűen kiszállította őket valamelyik távoli, adott esetben szibériai lágerbe. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb magyar családot, illetve közösséget érintették a lefogások, letartóztatások, a málenkij robotos deportálások.
A szovjet hadsereg hivatalosan minden kiszállított magyart hadifogolyként regisztrált, erről árulkodnak az átadásra váró kartonok is. Tudni kell azonban, hogy ezeket a kartonokat a táborok adminisztrációja töltötte ki. Azok a foglyok – és számosan voltak ilyenek –, akik meghaltak a hosszú kiszállítás során, nem kerültek be semmilyen nyilvántartásba. Ők valóban örökre elvesztek…
Egyébként Moszkva 1992-ben már hazánk rendelkezésére bocsátott egy adatbázist, amely ötvenezer, a Szovjetunióban elhunyt magyar „hadifogoly” adatait tartalmazta. Majd 1998-ban Oroszország pontosította ezt a nyilvántartást, amiben így már közel hatvanezer magyar állampolgárságú személy neve szerepelt. A budapesti Hadtörténeti Levéltár viszont 65 ezer szovjet földön elhunyt magyar személy konkrét adatait ismeri.
A megállapodás szerint ez év december 1-ig 682 131 nyilvántartó karton másolatát adja át Oroszország a magyar államnak. Ez 1 364 262 digitális felvételt jelent. (Egy emberről több karton is készülhetett, amint táborról táborra szállították.) Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint először is tisztázni kell a neveket és adatokat, amelyeket egyszerű szovjet bakák vetettek papírra annak idején, hallomás után. Néha bizony ákombákom betűkkel; nyilvánvaló, hogy voltak közöttük, akik alig tudtak írni és olvasni. A kibogozás, a „magyarra fordítás” egyelőre a legfontosabb. Csak ezután kezdődhet a kartonok tényleges, történeti szemléletű feldolgozása. Hatalmas mennyiségű információról van szó, ennyi adatot eddig még sosem kapott a magyar állam Oroszországtól.
A feldolgozásra külön munkacsoportokat kell alakítani, az adatok tisztázása, rendbetétele, rendszerbe illesztése előreláthatólag két évig tart majd. A kartonokból regiszter készül, amely a NEB korábbi regisztereihez hasonlóan felkerül az internetre, így közkinccsé válik. Kiss Réka elmondta, már most óriási a társadalmi érdeklődés a készülő adatbázis iránt. A foglyok, az elhurcoltak sorsáról 1990-ig nem lehetett kellő nyíltsággal beszélni, a téma sokszor még családon belül is tabunak számított. A Fidesz politikusa, Menczer Erzsébet is arról vallott, hogy szovjet munkatáborokat megjárt szülei hosszú ideig hallgattak kálváriájukról, senkinek, sokáig még a gyerekeiknek sem beszéltek róla. A szovjet hatóságok azzal fenyegették meg az elbocsátott foglyokat, ha bárhol is csak egy szót ejtenek a lágerekről, akkor visszaviszik őket.
Megint egyfajta információs kárpótlás történik, a hozzátartozók érdeklődése azt mutatja, egyfajta lelki, pszichikai áttörés történik a magyar társadalomban e téren. Az elnök asszony hozzátette, ha sikerül a kartonokat megfelelő módon rendszerezni, és majd további adatok, dossziék járulnak hozzájuk, akkor sok esetben az is kiderülhet, hol nyugszanak azok a magyarok, akik sohasem tértek vissza a szovjet hadifogságból, és akiket lélekben azóta is keresnek szeretteik.
