Akinek több jutott, jó, ha tud adni!

– Hogy kezdődött a Wáberer-sztori?

– 1994-ben a barátaimmal privatizáltuk a Volán Tefu Rt.-t, amelynek túlélési esélyeit a bankok és az akkori menedzsment reménytelennek ítélte. Informatikai vezetőként dolgoztam a cégnél, belülről láttam, hol vannak a gyenge pontjai. Gyakorlatilag mindenemet kockára tettem, a házamat is eladtam a családom feje fölül, hogy legyen fedezetem a vételárat finanszírozó hitelekre. Három évünkbe telt, mire konszolidálni tudtuk a vállalatot: leépítettük a veszteséges részeket, miközben sikerült törleszteni a hiteleket is. Szó szerint kamionról kamionra kerestük a veszteségek forrását, és teljesen új működési modellt vezettünk be. Az évek során több tucat kisebb fuvarozóvállalatot vásároltunk meg, az igazi áttörést azonban a Hungarocamion megszerzése hozta el. Ezzel az akvizícióval jött létre a Waberer’s.

– Honnan jött az üzleti érzék? Meséljen a családjáról!

– Apám családja a Délvidékről származik, Nagykikindáról, a mamáé a felvidéki Zólyomról. Édesanyám apja vasúti tiszt volt, Sátoraljaújhelyre vezényelték. A Trianon előtti Sátoraljaújhely sokkal fontosabb szerepet töltött be vasúti csomópontként, mint napjainkban, a helyzet azután változott meg, hogy Zemplén vármegye kétharmadát elcsatolták. Apám édesapja vaskereskedő volt, az üzleti érzékem talán innen ered. A családunknak apai és anyai részről is voltak birtokai és szőlői, ám a hatalomra kerülő kommunisták mindenüket elvették. Jellemző történet. Édesapám jogász volt, édesanyám könyvelő, amolyan nincstelen értelmiségiként kezdték el az életüket. Apám számtalanszor keveredett konfliktusba a rendszerrel, gyakran kellett munkahelyet váltania, és olyan is volt, hogy munka nélkül maradt. Nagy szegénységben éltünk, de nem éreztem a hátrányát, mert szeretetteljes légkörben nőttünk fel. A sport végigkísérte egész fiatalkoromat, és a mai napig életem része.

– Mit jelent önnek a szülőföld, Zemplén megye? A korábbi interjúit visszanézve úgy tűnik, igazi lokálpatrióta.

– Számomra ez a nagybetűs szülőföld. A Zempléni-hegység érintetlen természeti környezet az ország más részeihez képest. Rendszeresen jártunk kirándulni a családommal. Sorra látogattuk a különböző várakat, kastélyokat, történelmi emlékhelyeket. Tájfutó koromban végigfutottam, később pedig minden zugát bebicikliztem a Zempléni-hegységnek.

– Miben különbözik a pályakezdő, a sikeres vállalkozó és a mostani Wáberer György?

– Nem sokban. A Waberer’s megalapítása előtt sem panaszkodhattam, egy számítástechnikai vállalatot irányítottam, amiből nagyon jól megéltem. Viszont láttam, hogy rosszul vezetik a fuvarozócéget, pedig lehetne jól is. A privatizációban részt vevő társaimmal együtt bebizonyítottuk, hogy lehet, aztán egyre többet mertünk álmodni, és egyre nagyobbak lettünk. Mindig próbáltam egészségesen kezelni a jólétet, amiben élek. Nem veszek száz autót, óriási jachtot vagy repülőt. Van néhány szép festményem, amiket szeretek, két autóm, szép környezetben lakom. Ez mindenre elég.

– Magánélete igen kevéssé ismert, mintha tudatosan alakította volna úgy, hogy csak a vállalkozót láthatta a nagyközönség. Annyit azért tudni lehet, hogy vannak felnőtt gyermekei, és nemrégiben született a legkisebb Wáberer.

– Van három felnőtt és egy kisgyerekem. A nagyok kirepültek már, élik az életüket, a picivel pedig újraélhetem a gyerekezést; hatalmas lehetőség. Most már több időm van, mint húsz évvel ezelőtt. Azt a luxust is meg tudom engedni magamnak, hogy együtt reggelizzünk, együtt vacsorázzunk és együtt töltsük a hétvégéket. Az apaszerepet is tökéletesíteni tudtam. Szerencsés vagyok a családot tekintve is.

– Több mit tíz éve Az év menedzsere díj átvétele után azt mondta, a siker attól függ, hogy az ember mennyire tud alkalmazkodni a változásokhoz. Ma is így gondolja?

– Természetesen lehet még árnyalni a képet, mert a valóságban valamivel összetettebb. A sikerhez legalább tízféle képesség szükséges, és megfelelő arányban kell tudni használni őket. A legfontosabb, hogy legyen az embernek egy víziója, és reális célt tűzzön ki maga elé. Tudni kell konfrontálódni, ugyanakkor jól kell kezelni a problémákat a munkatársakkal. No és persze a kitartás – ez így teljes. Ennek ellenére ma is tartom, hogy az alkalmazkodóképesség mindenképpen az egyik legfontosabb tulajdonság. Jó példa erre a 2008-as válság, amely mindent felborított, vagy a mostani vírushelyzet, amely új típusú válságot vont magával. Mindkettő más-más kihívásokkal szembesített minket, és mindkettőhöz azonnal tudni kellett alkalmazkodni, időben felismerni a megoldásokat és a lehetőségeket. Ez nem kevés kreativitást is igényel. Nekem nagyon sokat segített az alkalmazkodásban a sportos előéletem. Versenyszellem nélkül nem lesz senki sikeres vállalkozó. Kell ez a lelki ráhangoltság, az, hogy meg akarja méretni magát az ember, hogy kész legyen az újabb kihívásokra. Egyszer egy barátom azt mondta, hogy fussuk le a maratont, én azonban nem szeretem a hosszú távokat, mivel alapvetően sprinter vagyok. De addig győzködött, hogy három hónap alatt felkészültem, és végül lefutottuk.

– Kicsit elidőzve a siker fogalmánál. Mit jelent pontosan önnek?

– Az álmaink, vágyaink beteljesülését éljük meg sikerként. Tapasztalatom szerint azonban ez az érzés rövid ideig tart. Ahogy mondani szokás, a sikerhez vezető út a célnál is fontosabb. Ezért újabb és újabb kihívásokra vágyunk. Ha elérek egy kitűzött célt, mindig egy picit magasabbra teszem a mércét. Azt például, hogy egy Európában utolsó helyen álló céget a kontinens harmadik legjobbjává fejlesztettünk, jelentős sikerként éltem meg. Az ehhez vezető út tizenhét évig tartott. Az embert az élet rengeteg területén érheti siker, én sem csak az üzleti sikereimet tartom számon.

– Működtet egy alapítványt, amely a szegény családokat támogatja, egy korábbi interjújában pedig azt mondta, szívügyének érzi a gyermekéhezés elleni küzdelmet. Honnan ered a szociális érzékenysége?

– Látom, hogy hány szegény családban élnek tehetséges gyerekek, akik nehezen törnek ki. Az alapítványom segíteni próbál ezeknek a fiataloknak. Gyerekkoromban egyik karácsonykor én és a bátyám csupán egy-egy narancsot kaptunk ajándékba a szüleimtől, mert nem tudtak többet adni. Közben az osztálytársaim azzal dicsekedtek, hogy játék vasutat, autómodellt és más értékes ajándékokat kaptak. Akkor elhatároztam, én úgy fogom alakítani az életemet, hogy mindig megvehessem a gyerekeimnek, amire vágynak. Amikor sikeres vállalkozó lettem, úgy éreztem, segítenem kell szűkebb szülőföldem rászoruló gyermekeinek. Néhány évvel ezelőtt egymilliárd forint alaptőkével létrehoztam egy magánalapítványt, amely elsősorban a gyermekek, illetve fiatalok továbbtanulását támogatja, és segít a rászorulóknak a térségben. Akinek több jutott, jó, ha tud adni!

– Ön adott, mégsem verte nagydobra.

– Ennek nem kell reklám. Elneveztek rólam egy sportcsarnokot, aminek felépítését döntő részben az én adományom finanszírozta. Én ezt nem akartam elfogadni, végül azzal győztek meg, hogy jó példát mutatok vele másoknak. Egyébként Magyarországon az adományozásnak egyelőre még nincs akkora kultúrája, mint például Amerikában. Az állam sosem fog tudni mindenre egyformán odafigyelni, nem tud létrehozni olyan szabályozó rendszereket, amelyek mindenkit elérnek, így sok ember kihullik. Jó érzés, ha értük tudunk tenni valamit.

– Impozáns eredmények állnak ön mögött. Milyen célok lehetnek még Wáberer György előtt?

– Működik bennem a teremtési vágy, ami hozzájárul ahhoz, hogy teljessé tegyem az életművemet. Számomra akkor érdekes, amivel foglalkozom, ha jobbat tudok csinálni, mint mások ugyanazon a területen. Ez eddig bejött. El sem tudom képzelni, hogy ne csináljak semmit. Jelenleg a többi között a Tokaj–Zemplén térség fejlesztésére vonatkozó kormánymegbízásnak igyekszem eleget tenni. A régió több mint 40 polgármesterével és meghatározó gazdasági-társadalmi szereplőivel konzultálva összeállítottam egy 150 milliárd forintos kormányprogramot, és ennek a megvalósításán dolgozom. Hatalmas lehetőség a térség számára, amit kitaláltunk a helyi polgármesterekkel, és két-három éven belül látható eredményei is lesznek. Belekezdtem ezenkívül egy egészségügyi centrum felépítésébe, ez nekem teljesen új terület. Az adta a motivációt, hogy az egyik barátom belehalt egy betegségbe, ami talán megelőzhető lett volna megfelelő szűrővizsgálatokkal. Tudatosítani kell az emberekben a szűrések és az egészségmegőrzés fontosságát! Én az egészségügyet, ahogy mindent, megpróbálom más szemmel nézni. A prevenciót helyezem a klinika tevékenységének előterébe. Nemcsak abban szeretnék kiemelkedni, hogy hány sikeres beavatkozást végzünk el, hanem abban is, hogy hányat nem kell majd. A klinikának van egy felvilágosítófunkciója, amely segít abban, hogy idejében megelőzzük a megbetegedést. Az egészségtudatos életre nevelés az elsődleges cél.

– A politika világába is belecsöppent. Az egyik legjelentősebb „bezzegmagyar” vállalkozó, mégis elvállalta a kormánybiztosi teendőket.

– Egyszerűen csak szeretnék részt venni a térség fejlesztésében. A Zempléni-hegység az egyik legszebb természeti környezet Magyarországon, és most ide nagyon komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervezünk. Úthálózata nagyságrendileg háromszáz kilométer, felújítva pedig körülbelül negyven-ötven évvel ezelőtt volt. Először ezt a lemaradást szeretnénk pótolni, valamint egy kerékpárutat is építeni a Zempléni-hegység köré, hogy Kassától Tokajig be lehessen járni biciklivel a térséget. Képzelje csak el a látványt a szőlőtőkék között tekerve a tokaji borvidéken! Ennek az útvonalnak a kijelölése, bejárása, egyeztetése és megvalósítása az egyik fő eleme a csomagnak. Ahhoz is nagy segítséget nyújtanak ezek a fejlesztések, hogy javítsuk az ottani életkörülményeket, megállítsuk az emberek elvándorlását.

– Maradva kicsit a közéleti szerepvállalásnál, az egyetemi modellváltás éles indulatokat váltott ki a politikai szereplők körében. Miért döntött úgy, hogy igent mond a felkérésre? Nem tartott attól, hogy támadások kereszttüzébe kerül?

– Ha féltem volna, nem vállaltam volna el. Azzal az ellenzéki felvetéssel nem tudok mit kezdeni, hogy privatizálnák az egyetemeket. Nem szálloda lesz belőlük, hanem magasabb oktatási színvonalat képviselő egyetemek, sokkal nagyobb erőforrásokkal, mint eddig bármikor. Az pedig, hogy a kuratóriumokba beválasztanak olyanokat, akik a gazdasági életben sikeresek voltak és jól teljesítettek, megint csak természetes. Engem is azért választottak be, mert a piaci tapasztalataimmal hozzá tudok járulni az egyetem sikeres működéséhez. Megtiszteltetésnek veszem, hogy felkértek a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumi tagságára. Sátoraljaújhelyen születtem, Sárospatakon jártam középiskolába, közvetlenül érzékelem a térség lehetőségeit és problémáit. Fontosnak tartom, hogy a helyben élők számára is biztosítva legyen a világszínvonalú borászati és gasztronómiai képzés lehetősége. Azt gondolom, azáltal, hogy az alapítványnál vannak a források – és jól is fog tudni sáfárkodni velük –, emelkedik majd a képzés hatékonysága és színvonala.

– Az efféle fejlesztések csökkenthetik-e az emberek Budapest-centrikusságát?

– Ebben a home office-os világban rengeteg dolog át fog értékelődni, nagyon sok cégvezetővel beszélek, akik úgy látják, hogy már nem kellene hetente öt napot bent ülni a munkahelyen. Elég lenne egy napra bemenni, a többit pedig otthonról dolgoznák le. Ha ez így lesz, akkor jobb minőségű élet volna a Zempléni-hegységből nyomogatni a számítógép gombjait egy városi iroda helyett. Egyébként manapság Zemplén is sokkal közelebb került Budapesthez. A 37-es utat is felújítjuk, hiszen a jobb utakon gyakorlatilag két órán belül elérhető lesz a Zemplén a fővárosból. Aki házat néz vidéken, bátran kacsingathat Zemplén felé, ugyanis olcsón lehet gyönyörű házakat venni. Miért ne tehetnék meg az emberek, hogy az egész nyarat úgy töltik lenn a családjukkal és a gyermekeikkel, hogy a szülők onnan dolgoznak távmunkában? Ugyanúgy el tudják végezni a munkájukat egy kellemesen hűvös vályogházban ülve, mint egy irodaház negyedik emeletén. Nem beszélve arról, hogy így sokkal több idő szabadulna fel. Úgy gondolom, hogy mivel a home office-ba kényszerüléstől láthatóan nem ment tönkre a gazdaság, nem biztos, hogy vissza kellene téri a régi kerékvágásba. Én úgy látom, hogy a cégek nyitni fognak ebbe az irányba.

– A sport, azon belül a kerékpározás az egyik szenvedélye. Össze lehet futni Wáberer Györggyel biciklizés közben valahol a Zempléni-hegységben?

– A hegyi kerékpározás csodálatos dolog. Ha már így megkérdezte, igen, össze lehet futni velem biciklizés közben, de csak óvatosan, mert nagyon gyorsan megyek (nevet). Amikor az ember az életéért küzd felfelé egy hegyoldalon, vagy éppen ötvennel száguld onnan lefelé, akkor nem tud a problémákra koncentrálni. Ilyen a síelés is. Egy fekete pályás lesiklás kimossa az ember agyát. Ha tehetem, akkor egy pár napra elmegyek, és ezeknek a sportágaknak hódolok. Semmit nem tudok kényszerből csinálni, az alkotás érdekelt mindig is – valami jobbat csinálni. Nem érzem a munkát kötelességnek. Vállalkozóként megtehettem volna, hogy két órát dolgozok, és úgy is simán megéltem volna, mégis önszántamból úgy döntöttem, hogy a munkanap tizenkét órából álljon, ne kettőből. Nagyon szeretem a festészetet, olyan festők műveit gyűjtöm, akik a századfordulón jelentősek voltak, pedig alapvetően nem vagyok egy gyűjtögető típus. Apropó, gyűjtögetés… A múltkor, amikor végigbicikliztem a Zemplént, szomorúan láttam, hogy a kis hegyi patakok tele vannak dobálva műanyag PET-palackokkal, ezért meghirdettünk egy szemétszedési akciót. Sok helybéli polgármesterrel tartom a kapcsolatot, felvetettem nekik, hogy milyen szép gesztus lenne, ha ezt a sok szemetet közösen kipucolnánk. Mivel én találtam ki, nekem kellett a legtöbbet összeszedni. Viccet félretéve, ha minden ember összeszedné a szemetet a maga környezetében, akkor olyan tiszta lenne ez az ország, amilyennek mindig is szerettük volna.