Négy halálos áldozat, tetemes anyagi kár és gyakorlatilag egy éve változatlan állapotok… ennyi látszik Bátaszéken az M6-os autópályából, amelyet kilenc hónap múlva át kellene adni a forgalomnak. Minden ugyanaz, mint amikor kezdték, egy évvel ezelőtt. Annyi különbséggel, hogy a tavalyi sűrű porfelhő most a kiadós esőzések következtében nyakig érő sártengerré vált.

A Bátaszék névre keresztelt alagút bejárata környékén jókora foltok éktelenkednek. Beázások nyoma sötétlik a löszfalon is, amely szivacsként issza magába a vizet. Tavaly nyáron is átázott itt minden, és a jelek szerint az idei Medárd sem szárazabb. A beomlást követően bányakotró gépekkel találkoztunk. Itt vannak most is, akár egy éve: az alagút tövében mintha megállt volna az idő…

Igaz, az alagút beomlása miatt a munkálatok hét hónapra leálltak. Végül azután mégis együtt volt az összes szükséges engedély. Pedig a geológusok jól tudják, hogy löszös-agyagos talajba nem szabad alagutat fúrni. Erről egyébként a közelmúltban rendezett Földtani veszélyforrások című konferencián is szó esett, ahol viszont a legkézenfekvőbb példát, az M6-os autópálya beomlott alagútját be sem lehetett mutatni. Az M6-os beruházója ugyanis nem járult hozzá ahhoz, hogy a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal vezető főtanácsosa az alagútomlásról beszéljen.

De mi az oka vajon a titkolózásnak? Alagútról jót, vagy semmit? – teheti fel a kérdést az ember, olvasva a főmérnök sajtóban megjelenő nyilatkozatait.

„Időre elkészül az M6-os. […] A sztráda betonalapjának csaknem négyötöde kész. […] Az eddigi négy híd után rövidesen újabb hat átadására is sor kerül. […] Az alagutak közül három már átjárható. […] A beomlott alagút sem lesz gátja a sztráda időbeni átadásának. […] Az alagutak környéke lesz a legesztétikusabb. […] Az alagutakból távozó autók 10-20 emeletnyi magas, több száz méter hosszú viaduktokra futnak, s az elegáns pilléreken álló hidakról szép panoráma nyílik a Geresdi-dombságra” – olvashatjuk a baloldali sajtóban a fizetett hirdetésbe illő ömlengést. De hisz éppen ez a kérdés: kinek jutott az eszébe, hogy a csaknem sík vidéken több tíz emelet magas viaduktokat és több mint egy kilométer hosszú alagutakat építsen? Nem lett volna ennek az őrült nyomvonalnak ésszerű alternatívája?

Dehogynem. A Demokrata a 2008. szeptember 10-i számában beszámolt arról, hogy az Uvaterv Zrt. kidolgozta a legkritikusabb 6,5 kilométeres szakasz alagút- és viaduktmentes terveit. Olcsóbb is lett volna az a másik nyomvonal, meg biztonságosabb is. Akár 40 milliárd forintot is lefaraghattak volna a Palotazsombok–Véménd közötti pályaszakasz költségéből. A 79 kilométeres szakaszra tervezett négy alagút, a 87 híd és völgyhíd pedig további legalább 41 milliárd forinttal drágítja meg a beruházást – tudta meg a Demokrata a beomlást követően az Uvaterv Zrt. vezérigazgató-helyettesétől. A neves tervezőcég egyébként alig pár száz méterrel odébb tervezte a nyomvonalat, alagutak helyett bevágásokkal, a kitermelt földdel pedig feltöltötte volna a völgyeket. Ám a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. valami miatt ragaszkodott az eredeti, alagutas-viaduktos tervekhez… Amit azután az osztrák Strabag és a francia Colas konzorciuma építhet meg, és üzemeltetheti 30 éven át.

Ekkor még nem lehetett tudni, hogy a beomlással és az emberéleteket is követelő balesetekkel az M6-os botrányok sora még nem ért véget. Nemcsak az alagút, hanem maga a pálya is tartogatott meglepetéseket. Szabálytalanságok sorozatát leplezték le a munkaügyi ellenőrök az M6-os építésénél. Az egyik ellenőrzés során kiderült, hogy az autópályát építő munkások közel kétharmadának(!) nem volt rendezett a munkaviszonya.

Papp Gábor, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) régiós igazgatója a Demokratának elmondta, hogy az M6/M60-as autópálya Szekszárd–Bóly–Pécs szakaszának építésénél egy háromnapos ellenőrzés során 43 munkáltató közül 34-nél tártak fel szabálytalanságot.

– 193 ellenőrzött munkás közül 114 munkaviszonya nem volt rendezett – sorolta a számokat Papp Gábor. A régiós igazgató elmondta, hogy gyakran találkoznak hőre eltűnő tintával bejegyzett munkavállalói kiskönyvekkel és hasonlóan kitöltött munkaidő-nyilvántartással is. – Ezeknek a speciális tollaknak a színe egy kicsit eltér a megszokottól, így nem nehéz felismerni az ilyen bejegyzéseket. Először tavaly találkoztunk így kitöltött okiratokkal. A hőre eltűnő tintával írott bejegyzés felveti a közokirat-hamisítás gyanúját. Minden ilyen esetet jelentünk a rendőrségnek, azonban el kell mondanom, hogy nem tudunk feltárni minden egyes visszaélést, mivel a régiófelügyelőség létszáma korlátozott: három megyében összesen 41 fő teljesít szolgálatot – tette hozzá.

Az eltűnő tinta természetesen nem a mesék világának titkait, hanem a foglalkoztatás időpontjának kezdetét, a feketemunkát leplezi. Jön az ellenőr, van kiskönyv, aznapi bejegyzéssel. Azután az írás hőre eltűnik, így másnap már újra indul minden: ismét az aznapi dátumot kell bejegyezni. Így minden nap van munkaviszony, összességében viszont egyáltalán nincs. A melóst meg ki lehet fizetni akár zsebből…

De térjünk vissza Bátaszékre, a beomlott alagúthoz. Itt magyar szót alig hallani. Németül beszélnek, salzburgi, illetve felső-ausztriai akcentussal az alagútban bányászó munkások. A munkaterület közelében ritkaságszámba megy a magyar rendszámú autó is: osztrák és német teherautók és munkagépek dagasztják a sarat.

A Strabag csapata optimista.

– Július közepére készen leszünk – ad kezet az egyik osztrák munkás. A fején védősisak, a szeme sarkában sötét árnyék. Nem könnyű itt, konténerben lakni, porban, sárban, esőben dolgozni, távol a családtól.

– Diese Arbeit macht kein Spass – tudjuk meg, ami annyit tesz, hogy a strabagos kolléga nem túl lelkes ettől a kíméletlen bányamelótól.

De hát mit lehet tenni?

– Válság van, valahol dolgozni kell – búcsúzik.

Siet vissza az alagútba, ahonnan az imént kijött, hogy tartson néhány perc szünetet.

– Nedves ez most is – legyint még távozóban. – Többet nem tudok, kérdezze a főnököt. Épp itt jönnek – néz vissza még egy pillanatra.

– Grüss Gott – köszön a főnök, akinek a fellépése egyből elárulja kilétét. – Kit keresnek? Az alagút? Kizárt, hogy kész legyen július vége előtt – mond ellent kollégája iménti optimizmusának, és tovább ráncolja a homlokát. Azután Rakita Andráshoz irányít bennünket. Ő a főmérnök, ő nyilatkozik a sajtó munkatársainak is. – Menjenek fel a konténervárosba – tanácsolja. Rakita úr épp itt van Bátaszéken.

Merthogy nyílt nap van a konténervárosban, a bátaszéki önkormányzat szervezésében. Ezért van itt a főmérnök is, hogy bemutassa Közép-Európa épülő csodáját a látogatóknak, akik különbusszal jöttek alagutat nézni.

A konténervároshoz az eddiginél még rosszabb, valósággal járhatatlan út vezet. A portán Rakita urat keressük.

– Tessék befáradni. Itt van valahol.

Lakókocsiknak és irodáknak átalakított, valamikor fénykorukban tengerhajókon használt húszlábas konténerek állnak egy emelet magasan feltornyozva. Itt laknak a munkások, és itt vannak az irodák is. Még egy tárgyalószerű, nagyobb termet is berendeztek, ahol különféle útbaigazításokat, tanácskozásokat, bemutatókat rendeznek. Német feliratok mutatják a bejáratot, a kijáratot, és arról is olvashatunk egy falragaszon, hogy mindenkinek húsz ebédjegy jár havonta.

– Rakita úr? – itt járt az imént. Itt kell lennie valahol. Tudják, nyílt nap van – kalauzolnak kedvesen a magyar és osztrák kollégák.

A főmérnököt végül telefonon érjük utol. Ám Rakita úr elzárkózik a nyilatkozattól, nem járul hozzá a fényképezéshez, és még a kérdéseinkre sem válaszol.

– Ki a felelős a löszfalba épített, beomlott alagútért? Mit állapított meg a vizsgálat, ki felel a négy ember haláláért ? És maga az omlás? Tervezési vagy kivitelezési hiba történt? Ki viselte a kockázatot? Ki fizeti a költségeket? – kérdezzük. Hiába. Nem tudjuk meg. Mint ahogy azt sem, mennyivel drágítja meg a károk helyreállítása az egyébként is elképesztő 267 milliárdos összeget, amibe az a 79 kilométeres szakasz került a tender elbírálásakor számított nettó jelenértéken. Ekkor minden kilométer 3,37 milliárd forintra jött ki. Most mennyi vajon?

Rakita Andrásnak egyébként az volt a kifogása, hogy miért nem jelentkeztünk be nála egy héttel korábban. Így válasz helyett gondoskodott arról, hogy biztonsági őrök kísérjék ki a a Demokrata munkatársait a konténervároson kívülre. A nyílt nap, úgy tűnik, nem volt egészen sajtónyilvános.

Hernádi Zsuzsa