Fotó: Alapjogokért Központ, Facebook
Hirdetés

Azt írták, Karácsony Gergely főpolgármester benyújtotta, a közgyűlési többség pedig szerdán „a Magyar–Gyurcsány-paktumnak” köszönhetően elfogadta a fővárosi önkormányzat 2025-ös költségvetésének tervezetét. Bizonyítékkal szolgálva ezzel arra a sejtésre, hogy „ezek az erők egy politikai akolból valók” – jegyezték meg.

Hozzátették: a javaslatot a főpolgármester „az önrendelkezés védelmének költségvetése” címmel illette, az azonban Budapest önrendelkezését kevéssé védi, sokkal inkább „az elmúlt öt év felelőtlen gazdálkodását, és a sok esetben értelmetlen költségvetési kiadások okozta tátongó űrt mentegeti vagy tömi be a Tisza Párt odaadó asszisztenciájával”.

Az Alapjogokért Központ szerint a tervezettel Karácsony Gergely jogszabálysértő költségvetést fogadtatott el, ugyanis deklaráltan nem kívánja megfizetni a Fővárosi Önkormányzat a szegényebb településeknek járó 50 milliárd forintot, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulást. A hatályos jogszabályok előírják azonban, hogy egy önkormányzat a költségvetésében nem tervezhet a törvény által előírtnál alacsonyabb adómérték megfizetésével – jelezték.

Kitértek arra, hogy nem minden önkormányzat, hanem csak a tehetősebbek – idén 848-an – fizetnek szolidaritási hozzájárulást, ami a magyar települések negyedét jelenti. Így meglehetősen sajátosnak nevezték azt a szolidaritást élből elutasító hozzáállást, hogy pont az ország leggazdagabb városának, a fővárosnak jelent problémát a szegényebb települések támogatása.

Korábban írtuk

Úgy fogalmaztak: a főpolgármester megközelítése annak fényében válik igazán felháborítóvá, hogy az előző ciklusban évente átlagosan 40 tanácsadót foglalkoztatott, 2024 nyarán majd 200 millió, az azt megelőző évben 300 millió forintnyi prémiumot fizetett ki, és a baloldalhoz köthető ügyvédek százmilliókat vettek fel készpénzben az úgynevezett hídpénzbotrányban.

Ráadásul Karácsony Gergely nem támogatta az új közgyűlés kormánypárti frakciójának azon előterjesztését sem, amely a bizottságok, a bizottsági helyek és a kifizetőhelyként szolgáló pozíciók számának csökkentésével járt volna – emelték ki.

Az Alapjogokért Központ azt közölte: az elfogadott költségvetési javaslat alapján 422 milliárd 544 millió forint bevétellel számol a fővárosi vezetés, úgy, hogy 5,5 százalékkal nagyobb támogatásban részesül a Fővárosi Önkormányzat a központi költségvetésből 2024-hez képest. Ezzel szemben jövőre 426 milliárd 269 millió forint kiadással tervez Karácsony Gergely, „helyesebben Kiss Ambrus, aki a főpolgármester elmondása szerint is elengedhetetlen személy Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi tervezéséhez” és megegyezés hiányában jelenleg a főigazgatói pozíció keretében látja el főpolgármester-helyettesi feladatait.

Ez azt jelenti, hogy a jövő évet 3 milliárd 724 millió forintos hiánnyal tervezi a budapesti vezetés, ezt az előző évekhez hasonlóan a még megmaradt, kevés maradvány igénybevételével és a korábban lekötött bankbetétek megszüntetésével kívánnak fedezni – tették hozzá.

Megjegyezték, Tarlós István főpolgármesterségének hagyatéka – 220 milliárd szabad felhasználású magyar forint – már rég a múlté, annak ellenére is, hogy Karácsony Gergely sokkal nagyobb bevétellel gazdálkodik, mint elődje. Budapest költségvetési bevétele ugyanis 2019-ben 266 milliárd forint volt, míg 2025-ben a tervek szerint ez már 422 milliárd forint lesz, ami 53 százalékos emelkedést jelent.

Mindezek ellenére – ismertették – a fővárosi önkormányzat 2025-ben már 46 milliárd 780 millió forintot kíván a személyi juttatásokra fordítani, ami 19,5 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Eközben az elfogadott tervezet szerint 2025-ben nem emelkedik a budapesti cégek árbevétele, a „Karácsony Gergely vesszőparipájának számító” klímavédelmi feladatokra fordított összeg pedig már a 2024-ben is – a költségvetés méretéhez képest – elhanyagolhatónak tekinthető 164 millió forintról 2025-ben 112 millió forintra csökken.

Úgy fogalmaztak: a fővárosi közösségi költségvetés a 2020-as indulása óta csak „ballag az öt éve elképzelt utópikus megvalósítása után”. Az elmúlt négy évben három turnusban írták ki, ahol az előzetesen rendelkezésre bocsátott hárommilliárd forint helyett eddig csak 1,140 milliárd forint értékben valósították meg a terveket – jelezték.

A költségvetés hiányosságait az Alapjogokért Központ szerint csak tetőzi az a 60 milliárdos folyószámla-hitelkeret fenntartásáról szóló közgyűlési döntés, amellyel kapcsolatban korábban maga Kiss Ambrus nyilatkozta: „amennyiben a Fővárosi Közgyűlés nem szavazta volna meg a hitelkeretet, Budapest bankszámlájáról már január 2-án elfogyhatott volna az összes pénz”.

A kamatbevételek és az elhelyezett bankbetétek összegei évről évre csökkenek, míg a kamatkiadások és a hitelek törlesztésére fordított összegek évről évre nőnek – írták.

A tájékoztatás szerint 2025-ben 7 milliárd 446 millió forintot fordít a fővárosi önkormányzat a hitelei törlesztésére, amellett, hogy az általános tartalék nem változik a 2024-es kétmilliárd forinthoz képest.

„Ez a csőd költségvetése” – összegezte álláspontját az Alapjogokért Központ.