„Alkotásra születtünk, és ennek beteljesítésével bontakozhat ki teljes élet és boldog vég”

Különleges atmoszférájú konferencia résztvevői lehettünk a minap a hegyvidéki Szent László Közösségi Házban. A magát az alkotó élet közösségeként meghatározó Ars et viriditas (a kifejezés jelentéséről később) közösség nyilvánosság elé lépése alkalmából tartott inspiráló rendezvény házigazdájaként Taraczky Dániel építész azt mondta, defenzív pozícióból indulunk, hiszen manapság nem lehet már egyszerűen azt mondani, hogy szabadság, vagy azt, hogy igazság – mert sokan teljesen mást értenek e fogalmak alatt. Amikor egy nagy nyugati ügyfele kérésére úgynevezett sokszínűségi, azaz DEI-nyilatkozatot (az angol diversity, equality és inclusion szavakból álló rövidítés) kértek volna tőle, munkája során is megtapasztalta ennek vonzatait. Akkoriban olvasott egy beszélgetést Kocsi Lajossal, az Ars Naturae folyóirat főszerkesztőjével, és őt megkeresve együtt kezdtek gondolkodni azon, hogy mai világunkban mi a cselekvés és az alkotás szerepe.

Ennek a közös gondolkodásnak az egyik eredménye a folyóirat közösségépítő kezdeményezése, mely rendkívül impozáns különszámban is testet öltött. Kocsi Lajos a kezdeményezést ismertetve arról beszélt, hogy az embernek meg kell találnia a készségeinek, jellemének, természetének megfelelő helyet az életben, hogy lehetősége legyen alkotó módon, Istennek szentelve végezni feladatait. Az embernek ugyanis a helyén kell állnia – ott, ahol alkotni tud, amit követni tud, amit magáénak érez.

Légy önmagad?

– Az ember alkotó lény. Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. E földön emberi élet, rendeltetésszerű cselekvés és élethivatás nincs alkotás nélkül. Alkotásra születtünk, és ennek beteljesítésével bontakozhat ki teljes élet és boldog vég – jelentette ki Kocsi Lajos, aki Ars et viriditas – Szövetségben az élettel, szövetségben a természettel, szövetségben Istennel című programadó esszéjét a Magyar Szemle folyóirat tavalyi teremtésvédelmi különszámában publikálta.

Arról is beszélt, hogy egy „mívesnap” alkotó módon tevékeny napot jelent. – Fel kell ébreszteni a mívesnapok tudatát, egy olyan életét, amely felfelé irányulva kiteljesül – jegyezte meg, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a jelenlegi média- és tudatipari szuggesztiók is erre a „kiteljesülésre” alapozzák a gyűjtési szenvedélyt, az állandó aktivizmusra való kényszert, a felszínesen értett jelmondatot, miszerint „légy önmagad”. Utóbbi persze valóban igaz, de ebben a „reklámirányultságban” még inkább elfordít emberi mivoltunktól. Hiszen ez abból a célból történik, hogy „végre” érzelemmentes algoritmusok irányíthassák az életünket.

A már másfél évtizedes múltra visszatekintő ökológiai, társadalmi, kulturális folyóirat főszerkesztője szerint ma kiszolgáltatjuk az életünket ezeknek a felszínes tendenciáknak, a valóban üdvös távlatokat pedig nem érvényesítjük. – A cinizmus és kiábrándultság elleni „szereket” elméleti szakkönyvekbe, a múlt ködébe száműztük – mondta. Éppen ezért szemléletformálásra, mindezek tudatosítására, közösségépítésre van szükség az ember eredeti rendeltetésére figyelve. Ha hivatásunkat, életcélunkat megtaláljuk, az egészségesebb társadalomkép kialakulásához vezet. Kocsi Lajos kitért a „hivatás” szóra is, mely eredeti jelentésében isteni elhívást jelent. – Az embert mintegy arra bírja, hogy az isteni akaratot teljesítse. Bármilyen cselekvésre igaz, hogy annak lényege az, tudunk-e értelmet adni neki és összhangban áll-e az ember rendeltetésével – fogalmazott.

S akkor e ponton idézzük a programadó írást, amelyben Kocsi Lajos az ars (művészet) lényegének megvilágítása mellett ezt írja a viriditasról:

„A viriditas latin kifejezés és alkotó életerőt jelent, amely az élet lehetőségeit biztosítja, és a kozmoszban megmutatkozó szépséges rend jegyében szüntelen megújítja. Elsőleges jelentése: a természetben feltáruló isteni erő. A szó a ’zöld’ (viridis) és az ’igazság’ (veritas) szavak összetételéből keletkezett (a magyarországi latinban a viridis jelentése: ’virágló’, ’egészséges’). Ez a természetben megnyilvánuló eleven hatóerő, üde és élénk forrás tör elő a növényekben, amikor leveleket és gyümölcsöket hoznak, ez az ember lélegző-átlelkesítő életprincípiuma, amely testi-lelki egészségünk, növekedésünk, aktivitásunk hátterében áll és mindennapi életünkben termékeny alkotóerőket serkent.”

Magánszférába az istenhittel?

A konferencián Stamler Ábel vallástudós, a Magyar Szemle főszerkesztője a viriditas teológiájáról beszélt elsősorban Bingeni Szent Hildegárd nyomán, ami azért is fontos, mert a kezdeményezés elindítói Szent József és Szent Hildegárd oltalmába és pártfogásába ajánlják mozgalmukat. Stamler Ábel kifejtette: a XII. században élt Hildegárd benedek rendi regulát követő apátnő volt, akinek számos művében megjelent a viriditas. Ez azonban nem az ő újítása – a viriditas már megtalálható Szent Ambrusnál, Szent Ágostonnál és számos középkori szerzőnél is. S különösen fontos Nagy Szent Gergely pápa Moralia című, hatalmas Jób-kommentárjában, amelyben Stamler Ábel szerint a helyes és üdvös, Istenhez emelő spiritualitás értelmében vagy szimbólumaként szerepel a legtöbb alkalommal. – A mai természettudományok nem tételeznek semmilyen természetfelettit. Ám ha tételeznek is, azt meghagyják a magánszféra keretei között – fogalmazott, példaként említve azokat a tudósokat, akik elmondják tudományos előadásukat, majd a végén, mintegy mellékesen, függetlenül az elmondottaktól hozzáteszik, hogy ők egyébként istenhívők.

Pedig – mutatott rá Hildegárd nyomán – kijelenthetjük, hogy a természet és a természetfeletti egymásba fonódik. Ilyen módon pedig a viriditas metakozmikus (transzcendens), kozmikus és szubtilis módon is megnyilvánul. A viriditas folyamatos lüktetést, áramlást, dinamikát jelent, Isten önkifejezését, felfénylését valamilyen más módon. Stamler Ábel kitért az ökológiai, gazdasági és morális bűnökre is. – Minden csak beszéd, amíg el nem fordulunk ezektől, és nem Istennel való szoros összehangoltságban valósítjuk meg alkotásainkat, tevékenységünket – jegyezte meg.

A plasztikpalack, mely okkal mentegetőzik létezéséért

Horváth Róbert vallásfilozófus kifejtette, hogy a viriditas emberi tapasztalata nagyon sokszor kifullad, a viriditas igazi forrása nem más, mint Isten. – Művészet (ars) alatt nemcsak festészetet, szobrászatot, építészetet, költészetet vagy zenét értünk, hanem hanem egy tudatos szemléleti és cselekvési módot, amely jelen lehet a földműves, a kertész, az állattartó, a kézműves, a gazda, az értelmiségi, a tudós, a politikus, a pap, tulajdonképpen bárki életében és a mindennapokban is – fogalmazott.

Czopf Áron eszmetörténész előadását egy érdekes szembeállítással kezdte. A latin nyelv első írott emlékének tartott, a Kr. e. VII. századból származó, „Manius me fecit Numerius” (azaz: Manius készített engem Numeriusnak) feliratú aranycsatot és a „Nem vagyok szemét, hasznosíts újra” feliratú mai tucat plasztikpalackot hozta fel szemléltetésként. Czopf Áron szerint mindent elmond civilizációnkról, hogy abban a palack mintegy „okkal mentegetőzik létezéséért”, azzal a valódi alkotással szemben, amelyet az ókori aranycsat jelentett készítőjének és annak, akinek készült.

Hans Sedlmayer A középpont elvesztése című művét boncolgatva rámutatott, hogy a művészet a középpont elhagyására törekszik. Pedig e középpont maga Isten, vagyis Sedlmayer szerint a modern művészetből éppen a „teremtettség tudata” hiányzik, amely az alkotás éltető talaja lehetne.

Fenntartható visszavonulás

Bányász József gyergyóújfalusi gazdálkodó hitvallása szerint a „parasztromantikán” túli szerves gazdálkodás életminőséget biztosító „posztmodern” hivatás lehet. Előadásában rámutatott, hogy fenntartható fejlődés helyett a „fenntartható visszavonulásra” kellene fókuszálni – ehelyett az agrárium ma 90 százalékban megerőszakolja a földet. A kétkezi munka soha nem volt annyira leértékelve, mint ma, ezért korunk egyik legnagyobb kihívása az, tudunk-e a munkának újra presztízst adni, hogy a fiataloknak is kedvük legyen hozzá.

Egyúttal posztmodern diszlexiának nevezte, hogy nem tudunk olvasni a teremtett világ alkotásaiban. – Az alkotó tevékenység a boldogság forrása is, mert az embert feladatai beteljesítése felé viszi. Ennek motiváló ereje nem az önmegvalósítás, hanem a körültekintő szolgálat – fogalmazott a missziós felhanggal gazdálkodó Bányász József.

Törekvés és kegyelem találkozása

Miért törekszik az ember egyáltalán valamire? Miként alakult ki az ember azon állapota, ami arra hívja, hogy erőfeszítést tegyen? Cserép Csaba kutató-orvos és Cserép Csongor tanácsadó szakpszichológus Stella Maris – Tengernek Csillaga című előadásukban a hajózásban megjelenő emberi kiszolgáltatottságot, a hit segítségével az azon való felülemelkedést és az isteni kegyelmet, illetve a ráhagyatkozást járták körbe, mindezt az ember teremtettségével és az ősbűn teológiai értelmezésével kifejtve. – Az istenképiség azt jelenti, hogy az első ember nagyon közel volt a teljes teózishoz, közel állt ahhoz, hogy Istennel tökéletesen egyesült állapotban legyen. Az első emberpárt bevilágította Isten megközelíthetetlen fénye. Nagyon fontos azonban, hogy a teremtett ember állapota nem érte el a tökéletes egyesülést, hanem arra volt hivatva, hogy erőfeszítést tegyen a deifikáció elérésére – fejtették ki. Cserép Csongor Szent Maximoszt idézve azt mondta, Ádám kezdeti állapotban volt, és az Istentől kapott szabad akaratát kellett volna az Istennel való egyesüléshez használnia. A patrisztikus teológia a nyugati és a keleti kereszténység közös kincseként alátámasztja azt, hogy már az eredeti ember is törekvésre volt teremtve, tehát a törekvés az ember szabad akaratának használata által természeténél fogva adott és szükséges.

– A kígyó valójában azt ajánlja fel, hogy az isteni fényben való részesülés – amivel az eredeti ember rendelkezik Isten kegyelméből – nélkül is olyan lehet az ember, mint az istenek, tehát nem kell Isten ahhoz, hogy az ember istenivé legyen. A kígyó álnoksága az ember átistenülésre való vágyát, Isten iránti éhségét használja ki és rontja meg azzal, hogy egy sokkal könnyebb utat kínál ennek elérésére: az oktalanság gyümölcsének megízlelését. Vegyük észre, hogy mennyire balga és buta az ember, amikor ezt elhiszi, hiszen ez azt az abszurditást jelentené, hogy a Teremtő meg akarta volna fosztani az átistenüléstől. Ez az ősgőg, az ősegoizmus minden rossz forrása – mondta Cserép Csongor, hozzátéve, hogy Jézus Krisztus által nyílik meg az ajtó arra, hogy szabad akaratunkat helyes irányba állítva a helyes törekvés jegyében alakítsuk át és valósítsuk meg evilági életünket.

– A törekvés és a kegyelem az emberi lét meghatározó kettős alapállása – a törekvés, ami rajtam múlik, a kegyelem, amiben hiszek. A kettő találkozása a lét mélységes titka – jegyezte meg Cserép Csaba. Ez a hajós tapasztalata is, amihez kapcsolódva idézték XVI. Benedek pápa Spe salvi kezdetű enciklikáját: „Egy 8-9. századi himnusszal az Egyház több mint ezer éve a Tenger Csillagának szólítja az Úr anyját, Máriát: Ave maris stella. Az emberi élet útonlétet jelent.” (49.)

A programot Baritz Sarolta Laura domonkos nővér vendégelőadása zárta nemrég megjelent Summa Oeconomiae című könyve apropóján, melynek ünnepélyes bemutatójáról néhány hete számoltunk be.