Alkotmányos követelményeket szolgál a választókerületi rendszer arányossá tétele
Az Alapjogokért Központ a választókerületek arányosabbá tételére vonatkozó javaslatot az alkotmányos követelményekkel összhangban állónak tartja, s mint ilyet, üdvözli – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a Nemzeti Választási Iroda elnökének javaslata alapján olyan koncepciót terjesztett elő, mely szolgálja a választási rendszer kiegyensúlyozottságát és a választójog egyenlőségét.
„Minden ellenkező állítás a baloldali rémhírterjesztés kategóriájába tartozik, mely mögött épp azok állnak, akik 2010 előtt fittyet hánytak a vonatkozó alkotmányos követelményekre” – fogalmaztak.
Úgy folytatták, hogy a 2011-ben elfogadott választási törvény – ellentétben a korábbi szabályozással – bevezetett egy lényeges szabályt, amely rögzíti, hogy amennyiben túlzottan nő a különbség az egyes egyéni választókerületekben élő választópolgárok száma között, akkor módosítani kell a beosztást. Ez a szabály a garancia arra, hogy fenntartsa a választókerületek arányos képviseletét, amely valamennyi állampolgár számára egyenlő értékű szavazati jogot és beleszólást biztosít – fűzték hozzá.
Mint írták, 2010 előtt – a korábbi választási rendszer utolsó éveiben – nagymértékű aránytalanságok keletkeztek a választókerületek népességét illetően, amelyre az Alkotmánybíróság is felhívta a figyelmet.
A testület döntését az akkori baloldali többség nem vette figyelembe, így a demokrácia követelményeinek megfelelő állapotot 2011-ben, a jobboldali többségű Országgyűlés állította helyre – jelezték.
A közel másfél évtizede kialakított választókerületi beosztás sokáig eleget tett a demokratikus követelményeknek, azonban az elmúlt évek demográfiai trendjei – különösen a nagyvárosok agglomerációinak növekedése, illetve egyes vidéki térségek népességének változása – jelentős egyensúlyhiányokat eredményeztek a választókerületek között.
Az igazságügyi bizottság javaslata épp ezen aránytalanságok feloldására javasol megoldást: ahol a népesség növekedett, ott a választókerületek számát is növelni kívánja – például Pest vármegyében –, ahol pedig csökkent, ott a választókerületek számát is csökkentené – például Budapesten – közölték.
Fejér és Csongrád-Csanád vármegyében a választókerületi beosztás kisebb módosítását javasolják, a választókerületek számának változatlansága mellett, ez a módosítási szándék elősegíti, hogy „választási rendszerünk megfeleljen az Alaptörvény és a választási törvény előírásainak, valamint a demokratikus normáknak, hiszen a kiegyensúlyozott választókerületi rendszer a választások igazságosságának egyik alapfeltétele” – írták.
Megjegyezték, hogy a javaslat aktualitását nemcsak a demográfiai változások indokolják, hanem az is, hogy a 2026-ban esedékes országgyűlési választás előtti évben a törvényi szabályok szerint már nem lehet változtatni a választás alapvető szabályain, így a kiszámítható és alkotmányos jogi környezetet még az idén indokolt megteremteni.
Mindezek miatt az Alapjogokért Központ egyetért az igazságügyi bizottság javaslatával – áll a közleményben.