Hogy az állam politikai szempontból csődben van, azt elfogulatlan ember aligha cáfolhatja. Ezt bizonyítja a közbiztonság szertefoszlása, a lázas kapkodás, az országirányítás fölcserélése a napról napra való hatalommegtartással, a felelősség teljes elvetése, illetve ráterhelése azokra, akik nem vettek részt a súlyos helyzetet eredményező kormányzati döntésekben. A Gyurcsány-csapat a saját maga ásta gödörben vergődik, s már csak a politikai túlélésért küzd. Ez bizony kétségtelenül válsághelyzet. Csakhogy ettől még nem feltétlenül következik be klasszikus értelemben vett államcsőd.

Igaz, e fogalomnak nincs egészen pontos, tételszerű közgazdaságtani meghatározása. Általános szakmai közmegegyezés szerint államcsőd akkor következik be, ha az állam nem képes finanszírozni saját költségeit, elveszíti fizetőképességét, s így nem tudja teljesíteni belső és külső kötelezettségeit: a közalkalmazotti fizetések, a nyugdíjak, a szociális járandóságok folyósítását, az államigazgatás szerveinek működtetését, no és persze a kíméletlen adósságtörlesztést. Ez az állapot a pénz jelentős elértéktelenedésével, valamint a bankbetétek tömeges kivételével is jár, ezért bekövetkezte esetén a magyar tulajdonú pénzintézetek csődbe juthatnak. Ez történt múlt héten Ukrajnában, ahol az állam emiatt zárolta a bankbetéteket. Ez, mármint a zárolás nálunk aligha történhet meg, mivel a kereskedelmi bankok közül egyedül az OTP van (legalábbis nagyobb részben) magyar tulajdonban, a többi pénzintézet külföldi bankok hazai lerakata. Ezek a bajban is segítséget kaphatnak külföldi anyabankjuktól, ám ez azt is jelenti, hogy – a krízishelyzetre és az abból adódó kockázatra tekintettel – beszüntetik a hitelfolyósítást.

Így jelentős források apadnak el, s ezek híján nemcsak az állam szervei, hanem a magánvállalkozások is becsődölhetnek, a háztartások megtakarításai pedig megsemmisülhetnek – jobb esetben fölélik őket, hogy időt nyerjenek, rosszabb esetben elértéktelenednek.

A vállalati szektor zsugorodása már most egyre erőteljesebben érzékelhető, s mivel a külföldi befektetők nemhogy nem mondanak le jövedelmükről, hanem saját szempontjukból érthetően a pánikra való tekintettel növelték és fel is gyorsították a profitkivitelt, a hazai gazdasági szereplőknek – a vállalati szférán kívül az államnak az összes alrendszerével és az önkormányzatokkal, valamint a háztartásoknak – az előzőleg várhatóhoz képest is nagyobb veszteségeket kell majd elkönyvelniük. A kintlévőségek behajthatatlanságának réme ugyanis arra ösztönzi a külföldi tulajdonú bankokat, hogy mielőbb vonják ki, amit lehet.

Mindez öngerjesztő folyamatokat, afféle csődspirált generál, melynek következménye értelemszerűen rohamos és tömeges elszegényedés, a közegészségügy, az oktatás, a maradék közbiztonság és minden más állami felügyeletű terület totális leépülése. A gazdasági csőd tehát egyben teljes társadalmi válságot is jelent. Ilyen helyzetben milliók érezhetik úgy, hogy már nincs vesztenivalójuk. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója nem véletlenül jelentette ki néhány héttel ezelőtt, hogy akár zavargások is kitörhetnek hazánkban.

A bizalom életet menthet

Magyarország gazdasági, politikai, de társadalmi értelemben is véve eljutott arra a pontra, amikor bármi megtörténhet, így akár államcsőd is bekövetkezhet.

– A kormány elmúlt években megszokott gyakorlatából és kommunikációjából erre vonatkozóan azonban nem tudunk hitelesen tájékozódni, hiszen a kormányzás, ha beszélhetünk még egyáltalán ilyenről, leginkább ad hoc ötletelésről, valamint válságjelenségek tüneti kezeléséről szól, miközben nem tudhatjuk, valóban az igazságot mondják-e a társadalomnak. A jövőre nézve így leginkább csak találgathatunk – mondta a Demokratának Boros Bánk Levente politológus.

Az elemző szerint Izland és Argentína példája segíthet a tájékozódásban, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarország más politikai és társadalmi adottságokkal bír. Annyi bizonyosan kijelenthető, hogy amennyiben államcsőd következik be, z eddigiekhez képest is rengetegen elveszítik munkahelyüket, és megtakarításaikról is lemondhatnak, véli Boros Bánk Levente.

A politológus ugyanakkor hozzátette, egy esetleges csőd nem jelenti feltétlenül azt, hogy az állam teljes mértékben fizetésképtelenné válik, azaz bizonyos kormányzati alrendszerek, így főként az erőszakszervezetek fenntartására még lehetőség lenne. De ebben az esetben is kérdéses, hogy egy államcsőd esetén kialakuló országos méretű elégedetlenséget ugyanolyan eszközökkel el tudna-e fojtani a kormány, mint 2006 őszén. Mindezek miatt Boros Bánk Levente úgy látja, szilárd társadalmi támogatottsággal bíró legitim kormányra van szükség, amelyik a nemzetközi politikai és gazdasági szereplők szemében is hiteles. Ez ma kizárólag egy előrehozott választás eredményeként valósulhat meg.

Egy új kormánynak viszont válságkezelő programon alapuló kész cselekvési tervvel kellene azonnal munkához látnia. Hasonlóan vélekedik dr. Csath Magdolna közgazdász is. A Kodolányi János Főiskola Gazdálkodási és Menedzsment Tanszékének vezetője szerint az államcsőd már a nyakunkon van, hiszen a Nemzetközi Valutaalaptól kapott hitelből fizetjük az adósságokat, miközben nem tudunk állampapírokat értékesíteni. A közgazdász úgy látja, a katasztrofális helyzet legfőbb oka, hogy a kormány 2002 óta eszelősen pocsékol.

– Szórják a pénzt, gondoljunk csak a kormányzati negyedre, a Tom Lantos nevével fémjelzett alapítványra vagy az M6-os autópálya körüli botrányokra. A másik oldalon ugyanakkor folyamatosan megszorításokat alkalmaznak. Világosan látni kell, hogy ezzel a kormánnyal bármiféle megoldás elképzelhetetlen, hiszen vagy nem értenek a gazdasághoz, vagy szándékosan teszik tönkre – nyomatékosította Csath Magdolna.

A professzor asszony példaként említette a kormány legutóbbi tb-járulékcsökkentési ötletét. Ez a multinacionális cégeknek kedvez, hiszen csak a minimálbér kétszereséig terjedő bérekre vonatkozik, vagyis épp a bérek nagyobb részét adó kis- és középvállalkozások számára nem jelent könnyebbséget, sőt növeli versenyhátrányukat a multikkal szemben.

Létfontosságú tehát a szavahihetőség és a bizalom visszaszerzése. Utóbbi elvesztése ugyanis az állampapírok piacán is súlyos visszaesést okozott, a befektetők jó ideje nem vásárolnak kötvényeket, vagy nem hosszabbítják meg a lejárókat, így az államnak vissza kell fizetni utánuk a járandóságokat. Ilyenkor pedig hosszabb távon nem jut már másra pénz. Az állampapírpiac tehát kulcskérdés ebből a szempontból. Sokkal fontosabb, mint a hírekben naponta szereplő tőzsdei mutatók.

Az állampapír vagy államkötvény nem más, mint az államnak nyújtott hitelt igazoló ígérvény. Ez biztos hozamú befektetés, mely lehet néhány hét lejáratú, de akár több évtizedes is. Az állam megegyezés szerint folyamatos kamatot fizet a befektetőknek, a lejáratkor pedig a beruházott tőkét is visszaadja. Ez azért is kockázatmentes pénzfialtatás, mert stabilitása miatt az államkötvény bármikor értékesíthető, akkor is, ha a futamidő lejárta előtt van szüksége a hitelezőnek a befektetett összegre. Mindezek miatt az állampapírok a tőkepiac jelentős részét teszik ki.

Ezért aggasztó, hogy a magyar államkötvények egyre kevésbé kelendők. Ha csökken a fogadókészség, sőt a tulajdonosok inkább szabadulni akarnak tőlük, az mélységes bizalmatlanságot jelez. Minél nagyobb a pánik, annál nagyobb a baj. Ráadásul a világméretű pénzügyi válság csak növelte a riadalmat. A mai világgazdaság ugyanis hasonlatos egy pókhálóhoz, amely bárhol rezdül meg, azt minden pontján érezni lehet. Ezért a befektetők félelmei hatványozódtak ősz óta, s ha ez tovább folytatódik, a rendszer egyszerűen lefagyhat.

Fuldokló ország

– Magyarországot nem fenyegette és nem fenyegeti államcsőd – szögezte le érdeklődésünkre némi kincstári optimizmussal Borbély László András, az Államadósságkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója. A költségvetési törvény alapján az állami költségvetés fizetőképességének fenntartásáról, az államadósság és a hiány finanszírozásáról, az állam szabad pénzeszközeinek kezeléséről gondoskodó intézmény vezetője szerint az erről keringő hírek alaptalanok, s inkább arról van szó, hogy a közbeszédben összekeverednek a fogalmak. Az ÁKK Zrt. vezérigazgatója határozottan kijelentette, Izlandon például nem államcsőd volt, hanem felborult a fizetési mérleg, s ennek hatására valutaválság állt be, a bankok és az emberek devizában eladósodtak.

Borbély László András szerint az államcsőddel való riogatás csak politikai, publicisztikai fordulatként értelmezhető. Csakhogy az államcsőd veszélyére nem csupán politikusok és a neoliberális felfogást elutasító közgazdászok figyelmeztettek. Sőt éppenséggel a hazai neoliberális sokkterápia emblematikus személyisége, Bokros Lajos, a legújabban az MDF európai parlamenti választási listavezetőjének felkért hajdani pénzügyminiszter már ősszel reális veszélynek nevezte az államcsődöt, néhány hete pedig valutaválsággal ijesztgette a közvéleményt. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke nemrég arra figyelmeztetett, hogy a legutolsó időszakban már senki nem adott hitelt Magyarországnak. Igaz, ez még mindig nem államcsőd. De az lehet belőle.

Ennél diplomatikusabban fogalmazott Simor András, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke, aki nemrég úgy vélte, Magyarország ma messzebb van az államcsődtől, mint két hónappal ezelőtt. E kijelentésből az ugyan nem derül ki, voltaképpen milyen távolságra is vagyunk a rettegett bajtól, de az a következtetés semmiképp nem vonható le belőle, hogy nem vagyunk közel az államcsődhöz.

Borbély László András azonban nem tart ettől. Bár mint a Demokratának mondta, tavaly ősszel a valutaválság veszélye kétségtelenül fennállt, a Nemzetközi Valutaalaptól fölvett hitellel azonban sikerült elkerülni a bajt. A pénzből eddig egymilliárd eurót hívott le a kormány, mivel ennyire volt szükség a hiány és a lejáró adósság finanszírozására. Az ÁKK Zrt. vezérigazgatója szerint a helyzet csak akkor válik kezelhetetlenné, ha a kamatkiadások olyan mértékben nőnek, hogy a költségvetési hiány finanszírozhatatlanná válik.

Ez azonban attól is függ, milyen mértékben nő az államadósság a GDP-hez viszonyítva. Ennek mértékét az Országgyűlés dönti el az éves költségvetési törvénnyel. Ha ez GDP-arányosan nő, akkor elkerülhető az összeomlás, de ha meghaladja a bruttó éves hazai össztermék növekedését, akkor felbomlik az egyensúly.

Nos, az államadósság 2009. január 31-i adatok szerint 18 973,9 milliárd forint, ami 870 milliárdos növekedést jelent a december 31-i adathoz képest. Az adósság jelenleg a GDP 66 százalékát teszi ki. Volt már rosszabb is az arány, 1993-ban elérte a 89 százalékot, de álltunk 50 százalék körül is, az Orbán-kormány idején, 2001-ben.

Ami az államadósság szerkezetét illeti, az január végén így nézett ki: 47 százaléka forintkötvény, 25 százalék deviza-állampapír, 15 százalék devizahitel, 11 százalék forint-kincstárjegy, 1 százalék forint alapú hitel. Ezzel Magyarország a térség legeladósodottabb országa, olyannyira, hogy a New York Times nemrég a magyar példát elrettentő mintaként állította az amerikai vezetés elé, óva intve a washingtoni kormányt attól, hogy hasonló adósságcsapdába kerüljön.

Számszakilag ennek ellenére nem mondható, hogy ég a ház, hiszen vannak olyan, hazánkhoz képest kiszámíthatóbban működő államok, melyek ennél is jobban eleresztik a GDP-hez viszonyított államadósságot. Olaszországban ez például jelenleg meghaladja a 100 százalékot. Csakhogy Magyarországnak gyakorlatilag nincs államháztartási tartaléka, a megtermelt javak pedig csekély arányban maradnak Magyarországon.

Nem érdektelen az sem, miként tudunk gazdálkodni az állami vagyonnal. Múlt héten végre elkészült a nemzeti vagyonkataszter, amely leltárba vett minden, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fennhatósága alatt álló értéket. Eszerint az állami vagyon mindössze 42 ezer milliárd forint. Ebből 38 ezer milliárdot tesznek ki az épületek, a műtárgyak, a közlekedési infrastruktúrák, fele-fele arányban összesen 4000 milliárdot érnek a gazdasági társaságok üzletrészei valamint a föld- és erdőterületek. Ezen kívül van még 238 többségi állami tulajdonú működő, továbbá 91 felszámolás alatt álló cég. A Volán-társaságok 80 milliárdot érnek, a Magyar Posta értéke mindössze 73 milliárd forint, az öt állami tulajdonú regionális vízközműcéget pedig összesen 123 milliárd forintra taksálták. Vagyis nem mondható, hogy az állam dúskál a vagyonban – tulajdonának jelentős részét már eladta, ám mint a számokból látható, az államadósság ennek ellenére folyamatosan nő.

A magyar gazdaság ráadásul sajnálatos módon roppant sérülékeny, mivel szerkezete az indokolatlan és gyakran áron aluli kótyavetye miatt rendkívül torz. A húzóágazatokban – ilyen az exportterületek zöme, az energiaszolgáltatás és legfőképpen a pénzügyi szektor – döntő arányban a külföldi tőke van jelen, így az itt megtermelt javak nem maradnak Magyarországon, nem kerülnek vissza a hazai gazdasági vérkeringésbe fogyasztás, tőkevisszaforgatás révén, hanem külföldre áramlanak. Az éves GDP mintegy 70 százalékát a külföldi illetőségű cégek termelik meg, az elmúlt húsz esztendőben jelentősen összeszűkült a magyar vállalkozási szektor, ezért a hazánkban létrejött összes javak töredéke után fizet adót, járulékot, s így az állami bevételek is sokkal alacsonyabbak, mint amekkorák normális esetben lehetnének.

Riasztó adat, hogy mindezek miatt a Magyarországon megtermelődő összes haszon mintegy 90 százaléka külföldre folyik. Ezért torzítás, amikor a magyar gazdaság teljesítményét a GDP-vel mérik. Ez egyébként – bár a Központi Statisztikai Hivatal csak március közepén teszi közzé a 2008-as bruttó hazai termékre vonatkozó részletes és egészen pontos számokat – a 2007-es adatok és a hozzájuk viszonyított 0,6 százalékos növekedés alapján tavaly nagyjából 25571,7 milliárd forintot tett ki. A növekedés csalóka, a tendenciát ellenben jelzi, hogy 2008 utolsó negyedévében már 2,1 százalékos visszaesés volt mérhető, s idén legalább 3,5 százalék lesz a további szűkülés, ami a jelenleg hatályos idei költségvetési törvényben tervezetthez képest akár 500 milliárd forintos további mínuszt is jelenthet a büdzsében.

A torz gazdasági, főként pénzügyi szerkezetet tartja a térség egyik legfőbb problémájának az Economist is. A neves londoni hetilap múlt heti száma szerint a régió pénzügyi rendszere rosszul működő helyi bankok és nyugati pénzintézetek leányvállalatainak egyvelege, s a hitelpolitika a lakosság eladósodását is jelentősen felpörgette.

Mindezek miatt a magyar állam krízishelyzetben egyre kevésbé jut levegőhöz. Ezért van az, hogy jogos járandóságokat, így például elnyert pályázati pénzeket a határidő utolsó pillanatában vagy akár abból kicsúszva fizet ki az állam. Vagyis időnként már tényszerűen rögzíthető, hogy fizetési kötelezettségeinek zökkenőmentes teljesítése akadozik.

Csődkeringő

– Magyarország olyan helyzetben van, hogy az államcsőd bekövetkeztének lehetőségét teljesen kizárni nem lehet – véli dr. Honvári János gazdaságtörténész, a Széchenyi István Egyetem docense. – Egy állam csődje persze más következményekkel jár, mint egy magánszemély vagy egy cég esetében. Előbbit le lehet csukni, utóbbi vagyonát el lehet kobozni, de ezt egy állammal nem lehet megtenni. A következmények azonban ekkor is súlyosak: ha fizetésképtelenség áll be, akkor a külkereskedelem minimálisra csökken, külföldi tőkét, hiteleket nem kapunk, az itt működő tőke jelentős része kivonul az országból. Ennek hosszú évekre elhúzódó szociális következményei lehetnek: a munkanélküliség megugrása, fogyasztás-visszaesés és így tovább. Nem véletlen, hogy minden kormány igyekszik ezt elkerülni – mondta a gazdaságtörténész, aki történelmi összefüggésben is megvilágította helyzetünket. – A magyar gazdaság Trianon óta nagyjából 15-20 évente jut el az államcsődközeli állapothoz, bár erről nem mindig értesül a közvélemény. Súlyos bajba kerültünk az első és a második világháború után, 1956–57-ben, az 1960-as évek közepén, 1978–79-ben, 1982-ben, az 1990-es évek elején, s végül most is. De klasszikus államcsőd, amikor bejelentettük a fizetésképtelenséget, csak 1931-ben fordult elő.

Ekkor kimerült a Magyar Nemzeti Bank tartaléka, Magyarország képtelen volt a korábban fölvett kölcsönöket fizetni. Ennek oka az, hogy Trianon után nyitott gazdasági szerkezetű, külkereskedelemre utalt ország lettünk, mely ráadásul tőkehiánnyal küzd, érzékeny a külkereskedelem minden rezdülésére, és időnként jelentős tőkekivonás is sújt minket. Ennek következtében az állam időről időre a fizetésképtelenség rémével küzd.

Történelmi távlatban Honvári János szerint elmondható, hogy a válságkezelés sajnos csak akkor volt eredményes, amikor valamilyen külső tényező kényszerítően hatott ránk. Az 1920-as években például komoly általános szanálásra került sor. A korona elértéktelenedett, bejött helyette a pengő, s népszövetségi kölcsönt vettünk föl. Ekkor a Népszövetség ideküldött egy Jeremiah Smith nevű biztost, aki gyakorlatilag helytartói hatalommal intézkedett: adókat vettethetett ki, befolyásolhatta a költségvetés kiadási és bevételi oldalát, zár alá vehette Magyarország összes vagyonát. Ez kínos is volt és könnyebbség is egyszerre, hiszen a kormány mondhatta, hogy rajta kívül álló okok miatt van szükség súlyos megszorításokra.

Honvári János úgy véli, az időről időre bekövetkező válsághelyzetek legfőbb belső oka, hogy egyik kormány sem meri felszámolni a strukturális rendellenességeket.

– Ma kétmillió ember adózik, miközben tízmillió fogyaszt. Vagyis kétmillió ember tart el tízmilliót. Ez fenntarthatatlan. Régi szokás, hogy a magyarok megpróbálják kikerülni az elvonásokat, s erre sajnos a mindenkori hatalom is általában fogadókész. A kormányok ugyanis szeretik másra, lehetőleg a jövő nemzedékekre terhelni a kiadásokat. Ebből pedig értelemszerűen lavina lesz. Az egészségügyben, az adózásban, a foglalkoztatásban és egyebekben fennálló rendellenességeket előbb-utóbb muszáj lesz drasztikusan megszüntetni. Ami persze politikai síkon azt jelenti, hogy garantált annak a kormánynak a bukása, amelyik ebbe belevág, de akkor is elkerülhetetlen. Ehhez pedig egy konzervatívabb, szigorúbb, rendpártibb gazdaságpolitika szükséges.

Mégpedig sürgősen, tehetjük hozzá a szakértő által mondottakhoz. Az elmúlt néhány hétben ugyanis két neves londoni bankház, a Merrill Lynch és a Barclay’s Capital is úgy vélte, jelentősen emelkedett az a mutató, ami a piac által érzékelt államcsődkockázatot jelzi. Igaz, ez általános jelenség a közép-európai térségben, csakhogy ez csekély vigasz számunkra.

Lágy szerkezet főtt babbal

A gazdasági válság természetesen rövid és hosszú távú társadalmi krízist is eredményezhet. Boros Bánk Levente szerint a munkanélküliség további megugrása, a szociális lecsúszás a létező és már most is alig kezelhető társadalmi feszültségek kiéleződéséhez vezet, illetve újabbakat is generálhat.

A politológus előrejelzését megerősítik az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom Stratégiai Kutató Intézet felmérései, melyek szerint idén több mint százezer ember veszíti el állását. Ez azt jelenti, hogy az állástalanok száma az év végére elérheti a 450 ezer főt, ami több mint 10 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A társadalmi feszültségek pedig nem igényelnek különösebb bizonyítást, elég, ha csak a cigány–magyar együttélés problémáira vagy az elszaporodott bankrablásokra gondolunk. Mindez azt jelzi, hogy a folyamatok kezdenek irányíthatatlanná válni.

Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese kutatásaik alapján úgy látja, egy válsághelyzet példa nélküli összefogást és káoszt egyaránt eredményezhet. Statisztikai adatok bizonyítják például, hogy Angliában a második világháborús bombázások idején erősödött a közösségi gondolkodás, az egymásért való felelősségvállalás, és az átlagéletkor is megnőtt. Magyarországon is hasonló jelenség volt tapasztalható a második világégést követő újjáépítés során. Ám jelenleg nem épp rózsás a helyzet.

Kopp Mária és munkatársai felmérései ugyanis azt mutatják, hogy 2002 és 2006 között a magyar társadalomban 20 százalékkal megnőtt a bizalmatlanság, ami így már 70 százalékot tesz ki az összlakossághoz viszonyítva. A magyar társadalom közismerten individualista, ami nem jelent feltétlenül negatívumot, hiszen ez fejlett kreativitással is jár, csakhogy jelenleg a bizalmatlanság megakadályozza bármilyen közös cél elfogadását, ami mentén összeszerveződhetnének az emberek. Ma forrásponthoz közeli állapotban vagyunk, állítja Kopp Mária, s a bizalmatlanság, a szorongás frusztrációhoz vagy agresszióhoz vezethet.

Ez pedig társadalmi méretekben drámai összeomlást, modern kori apokalipszist eredményezhet. Salvador Dalínak van egy képe, amelynek címe ez: Lágy szerkezet főtt babbal – a polgárháború előérzete. E festményt akár a mai Magyarország is ihlethette volna. A mondás úgy tartja, a puliszka nem robban, de ki tudja, elmondható-e ez a főtt babról is…

Sajnálatos módon azonban Magyarországon ma nincs olyan intézmény, amelyik társadalmi kockázatelemzést végezne, tudtuk meg Münnich Iván agressziókutatótól, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársától. Olyannyira nincs, hogy a neves szakember meg is lepődött érdeklődésünkön. E hiányból kifolyólag olyan kutatások sem állnak rendelkezésre, melyek külföldi példák alapján lehetséges jövőmodelleket készítenének tudományos igényességgel. Pedig nagy szükség volna egy alapos és sokoldalú, sok szempontot figyelembe vevő szociológiai elemzésre, melynek segítségével könnyebb lenne felkészülni egy esetleges társadalmi robbanásra.

– Annyi bizonyos – mondta Münnich Iván –, hogy a bizonytalanság és az abból fakadó félelem fölerősödése az eddiginél is több agressziót szülhet.

Münchhausen-modell

Rossz hír a bajban, hogy a mélyrepülés árát ezúttal is a lakosság fogja megfizetni. A magyar állam ugyanis gigantikus eladósodottsága miatt nincs abban a helyzetben, hogy megtagadja hitelezői kéréseit, ajánlásait, netán utasításait. Pórázon táncol a pannon puma, azaz hogy táncolna, ha nem sántult volna le. Ha tehát a külföldi hitelezők további szociális elvonásokat követelnek, akkor ezt muszáj lesz megtenni, máskülönben tényleg beállhat a fizetésképtelenség. Ez pedig az összes riasztó lehetőség közül a legrosszabb. Tehát jó ideig nyögni fogunk még, s ezen egy esetleges kormányváltás sem fog tudni érdemben gyorsan változtatni, legfeljebb a mozgástér növelhető a bizalom visszaszerzésével arányosan.

Persze ha minél hamarabb csatlakozhatnánk az eurózónához, az sokat segítene az emberek eladósodásának kordában tartásában, ám ennek feltételei vannak: a költségvetési hiány nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát, az államadósság nem lépheti túl a bruttó hazai termék 60 százalékát, de legalábbis csökkenő tendenciát kell mutatnia, az infláció legfeljebb 1,5 százalékkal haladhatja meg a három legalacsonyabb mutatókkal rendelkező európai uniós tagország inflációjának átlagát, a hosszú lejáratú állampapírok kamatlábai maximum két százalékkal lehetnek magasabbak, mint a három legalacsonyabb inflációjú tagország hasonló értékei, s az eurót bevezetni szándékozó ország nemzeti valutája legalább két évig leértékelés és komolyabb ingadozás nélkül kell hogy részt vegyen az árfolyam-mechanizmusban.

Jelenleg egyetlen feltételnek sem felel meg Magyarország, így a biztonságot jelentő eurózóna kapui egyelőre nem nyílnak meg számunkra. Az Economist nem zárja ki, hogy Közép- és Kelet-Európában hasonló válság söpör végig, mint 2000-ben és 2001-ben Argentínán. Dél-Amerika egyik legerősebb országában akkoriban 22 százalékra nőtt a munkanélküliség, két számjegyű volt az infláció, a háztartások terhei pedig sokkolóan megnőttek. Ennek ellenére van némi reményünk arra, hogy az Európai Unió országai nem hagyják összeomlani a magyar gazdaságot, mivel ez az egész térséget bedöntheti, ami akár az eurózóna felbomlását is eredményezheti, írja az Economist. Ez pedig senkinek nem érdeke.

Magyarország minden riasztó tény ellenére még mindig ki tudna kecmeregni a válságból, ha új irányt szabna magának. Ehhez azonban új emberek, új akarat, új politika szükséges.

– Ha körülnézünk a világban, a kormányok annál kevesebbért is lemondanak, mint amit Gyurcsányék összehoztak – szögezte le Csath Magdolna. A jeles közgazdász szerint azoknak a jelenlegi vezetőknek, akik minimális felelősséget éreznek Magyarországért, kötelességük a távozás, hogy végre új programmal elkezdődhessen a kibontakozás. – Ki kell mondani, hogy adósságainkat jelenleg nem tudjuk az eddigi ütemben fizetni. Adósságkezelő stratégiát kell kidolgozni, tartozásainkat átütemeztetni, és kivárni, míg sikerül életet lehelni a gazdaságba – mondja Csath Magdolna, aki elárulja, hogy Ukrajna épp a napokban mondta föl a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződéseit, s inkább államoktól kér segítséget, így például Oroszországtól.

A CIA által felügyelt 2004-es „narancsos forradalom” óta folyamatosan válságban bukdácsoló keleti szomszédunk nem is volt képes teljesíteni a néhány hónappal ezelőtt felajánlott 16,4 milliárd dolláros IMF-csomag feltételeit.

– Társadalmi és gazdasági okokból is elkerülhetetlen a felelősségre vonás. Amit lehet, vissza kell szerezni, hiszen jelenleg egyszerűen nincsenek forrásaink. Értelmes takarékoskodásra van szükség. Fel kell függeszteni például az európai uniós projekteket, amelyekhez jelentős önrészre van szükség. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank ilyen célokra 440 milliárd eurót biztosított, csakhogy ez a pénz végső soron kifolyik az országból, hiszen a legnagyobb beruházásokat külföldi cégek kivitelezik. Az ilyen projekteket tehát, mint a négyes metró építését, a pazarló autópályaépítéseket és így tovább, föl kell függeszteni, s az így felszabaduló összegeket az egyéb, jogosan járó uniós forrásokkal együtt a legkritikusabb területekre átcsoportosítani. A cél a belső fogyasztás növekedése, hiszen ez hozhatja újra lendületbe a gazdaságot. Ehhez azonban fizetőképes kereslet kell, tehát kiemelten kell kezelni a munkahelyteremtések ügyét. Mivel az állások kétharmadát a kis és közepes hazai cégek biztosítják, számukra minden támogatást meg kell adni. Ugyanakkor a tőkeerős multiktól vissza kell vonni az adókedvezményeket, nem beszélve a támogatásokról. A belső erőforrásokra kell építeni, így például a mezőgazdaságra. Szükség van piacvédelemre is – vázolta föl a kilábalás esélyeit Csath Magdolna.

Segíts magadon, s az Isten is megsegít. Ezt Müchhausen báró jó eredménnyel gyakorolta, igaz, ő kitalált személy. Úgy tűnik azonban, más választásunk nincs.

Ágoston Balázs