Semmi sem ért véget, a bevándorlók jönnek és jönnek. Sőt, egyes előrejelzések szerint hamarosan milliók indulhatnak útnak Afrika középső részéből is. Magyarország déli határán pedig már folyik a járőrút korszerűsítése, s hamarosan kezdik egy újabb kerítéssor építését. A védekezésben külföldi erők is segítenek, mindenekelőtt a V4-es országok egységei, közülük a lengyelek vannak itt a legnagyobb számban.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Röszkénél forgat az amerikai NBC televízió stábja. A riporternő a kerítésre mutogat, mintha valami baja lenne vele. De hát nem kellett volna kerítésügyben ilyen messzire utaznia, otthon épp arra készülnek a hatóságok, hogy hat méter magas betonfalat húzzanak fel a mexikói határon, mert az eddigi kerítésnek már nincs elég visszatartó ereje…

Mi, magyarok egyébként nem csak a drót erejében bízunk. Főleg, hogy az elmúlt hónapokban is sokat fejlődött a migránsokat segítő embercsempészek technikája. Egyrészt megteszik, hogy valamilyen módon kihúzzák a földből a kerítést tartó oszlopot, másrészt drónokat használnak a magyar járőrök megfigyelésére, a terep felderítésére. Nekik is van már éjjellátó készülékük, és erősebb drótvágókat vettek a szabadkai vagy a horgosi piacon. A csempészek készítik elő a terepet a migránsok számára, ők vágják át a drótot is, fejenként 2-3 ezer eurót kérnek egy akcióért.

Nekünk tehát nemcsak a kerítésben, de az emberi helytállásban is bíznunk kell. Folyik már a rendőrségi határvadász­egység toborzó kampánya, eddig 900 jelentkezőről tudni, persze itt sem megy minden könnyen, szigorúak a felvételi követelmények.

Bent a faluban, Röszkén polgárőrökkel találkozunk. Róluk általában kevesebb szó esik, pedig a migránsválság kezdetétől itt vannak a határon.

– Önként vállaltuk a szolgálatot – mondja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszajenőről érkezett Kajtor József. A feleségem várandós, a munkahelyemen pedig szabadságot kellett kivennem, de itt vagyok, mert itt kell lennem, noha ez nem az én megyém.

A vendég polgárőrök vetésforgórendszerben szolgálnak itt, a déli határon. Egy hét a terepen, aztán jön a váltás. Berényi Lajos már korosabb férfi, de határozott ember. Valamikor a híres ejtőernyős egységnél, a szolnoki mélységi felderítőknél, azaz a deszantosoknál szolgált. Na, afgánok! Berényi Lajos a rokkant fiát hagyta odahaza, hogy itt lehessen. Több ember kellene, mondja. És minél előbb, ezért szerinte a határvadász-toborzás során felesleges feltétel az érettségi bizonyítvány.

– Ami a tavalyi „turnust” illeti, azok a migránsok szelídebbek voltak – magyarázza Turó István röszkei polgárőr. – A mostaniak azt hiszik, ha átsurrannak valahogy, akkor már révbe jutottak. Pedig dehogy. Bevált a nyolc kilométeres szigorítás, vagyis a mélységi határőrizet. Itt nálunk szinte teljesen helyreállt a nyugalom.

Július óta ugyanis a műszaki határzáron átjutó, de az attól számított 8 kilométeres mélységben elfogott illegális migránsokat a magyar hatóságok automatikusan visszakísérik a kerítésen található kapuk valamelyikéhez, és útba igazítják a legközelebbi tranzitzónához, ahol legálisan előadhatja kérelmét.

Felkeressük a helyi agórát – kocsmázunk. Azt mondja a pultos, hát igen, nyugalom van, de ma már azért egy kicsit mást jelent ez a szó, mint a tavalyi emberáradat előtt. Van egy tizenhat és egy tizennyolc éves lánya, mindketten szőkék, szóval… Nem is akarja folytatni… És ez a pici félsz benne maradt minden röszkeiben. Még akkor is, ha a falu lakói amúgy nem valami ijedősek. Több újonnan épülő házat is látni Röszkén, bíznak itt a jövőben. A pultos azt mondja, amit a legtöbben: őket faj, kinézet, bőrszín, semmi sem érdekli, de mindenki a maga hazájában próbáljon boldogulni, ne másokon élősködjön.

Hogy valóban nem lehet hátradőlni, és úgy tenni, mintha az illegális migránsok inváziója immár csak a tehetetlen nyugat-európai országok problémája lenne, az is jelzi, hogy a magyar kormány a műszaki határzár megerősítése mellett döntött. Egy második, erősebb védvonalat is felhúznak, aminek előkészítő munkálatai már javában zajlanak. Jelenleg utat építenek a kerítés mellett, a földgépek által kialakított alapra murvát szórnak, majd tömörítik, így nagy teherbírású felület jön létre. Fából ácsolt, mozgatható magasleseket is telepítettek már a kerítés mentén, ahonnan jól belátható a túloldal. Éjjel is, hőkamerák segítségével.

Odaát továbbra is nagy mozgás, mozgolódás tapasztalható. Jönnek és jönnek az emberek.

– A szírek aránya 9 százalék alatt van ezen a határszakaszon, a határsértők többsége Pakisztánból és Afganisztánból érkezik. Emellett azonban jönnek Indiából, Koszovóból és újabban Vietnamból is, de egyre több szudáni és szomáliai állampolgárt is elfognak a kollégáim – mondja Gulyás Zsolt rendőr ezredes, a Csongrád megyei rendőrfőkapitány rendészeti helyettese. Megtudjuk tőle, hogy az afrikai szárazföld és Madagaszkár között található Comore-szigetekről, valamint a Föld másik felén lévő Kubából is rendszeresen érkeznek migránsok.

Az ezredes érdeklődésünkre arról is tájékoztat, hogy az idegenek nagy része változatlanul 18 és 40 év közötti férfi. Naponta átlagosan 40-50 fő próbálkozik, nagy többségüket a mélységi őrzésnek köszönhetően elfogják és visszakísérik a túloldalra.

A behatolási kísérleteket nem bízzák a véletlenre.

– Megváltozott az embercsempészettel foglalkozó bűnözői körök összetétele – magyarázza Gulyás ezredes. – Míg tavaly főleg szerb állampolgárok vezették át a hívatlan jövevényeket magyar területre, ideát pedig jórészt magyar állampolgárok fuvarozták őket, ma már minden szinten átvették az irányítást az afgánok és a pakisztániak. A szállítók is leginkább közülük, illetve a koszovóiak közül kerülnek ki, nemritkán nyugat-európai állampolgársággal vagy legális tartózkodási engedéllyel is rendelkeznek.

Vagyis, vonjuk le a nyilvánvaló következtetést, a legcsekélyebb tiszteletet sem tanúsítják a befogadó országok jogszabályai iránt…

Szeged eközben éli egykedvű életét. Migránsoknak nyoma sincs, az élelmiszerboltokban szelíd, de állandó a forgalom. Mindenki fizet mindenért, amit levesz a polcról – a migránsok ezt nem mindig tették meg, úgy érezték, amit a szatyrukba raktak, az jár nekik. Nem túl népszerűek, ezt tapasztaljuk, amikor felőlük kérdezősködünk a helyieknél. Még az az idős asszony sem kér belőlük egyet sem, aki egyébként „nagyon nem szereti Orbánt”. A renddel, úgy tűnik, Szegeden most nincs probléma, de mintha valamiféle kommunikációs zavar keletkezett volna a városban. A megkérdezettek közül nem nagyon hallott senki sem arról, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke – átnyúlva a magyar kormány feje fölött – külön megállapodást akar kötni néhány nagyvárossal migránsok befogadásáról a kötelező kvóta jegyében. Szeged az egyes számú jelölt, s a város polgármestere fogadta is az EP elnökét, igaz, a látogatás tényét nem a szocialista Botka László, hanem éppen Schulz verte nagydobra a nyugati sajtóban.

Veszélyes játék ez, mondja ifjú Lomnici Zoltán alkotmányjogász, bár egy város alkothat rendeleteket, de ezekkel nem írhatja felül az állam törvényeit, jogszabályait. De talán nemcsak erre a piros vonalra kell gondolnia Botka Lászlónak, hanem arra is, hogy nyilván indulni szeretne a legközelebbi önkormányzati választáson…

Magyarország tehát továbbra is nagy kihívással néz szembe. Szerencsére hazánk védekező küzdelme ma már nem magányos harc, a lengyeleken kívül húsz cseh rendőr, valamint az Európai Unió közös határvédelmi szerve, a Frontex kötelékében kisebb finn, bolgár, román, sőt német kontingens is részt vesz a közösség külső határának számító magyar–szerb vonal őrzésében. Gulyás ezredes tájékoztatása szerint mindannyian motiváltak, és kiváló az együttműködés.

A V4-es formáció tűnik igazán stabilnak és életképesnek. A közös járőrök karszalagot is viselnek, amelyen egy szép, színes, kifejezetten az együttműködést szimbolizáló embléma is látható. És ki tudja, a mindannyiunkat fenyegető veszedelem elleni közös küzdelem talán egy új történelmi korszak, egy új közép-európai jövő kezdetét is jelenti…

Sinkovics Ferenc, Ágoston Balázs

Lengyelek a határon

Zbigniew Golan ezredes vezeti azt a közel ötvenfős lengyel kontingenst, amely október 29-ig segíti Magyarország déli határainak védelmét. Vele, a Straż Graniczna, azaz a Lengyel Határőrség tisztjével beszélgettünk.

– Teljesítettek már misszót valahol a lengyel határőrök a világban?

– Hogyne, például Koszovóban, Macedóniában, Görögországban, Bulgáriában. Én csak Magyarországon jártam, de már másodszor vagyok itt, tavaly is teljesítettem szolgálatot önöknél a déli határszakaszukon.


– Mi a különbség a Magyarországon végzendő feladataik és a lengyelországi szolgálatuk között?

– A lengyel határőrség légi és vízi egységekkel is rendelkezik, de ettől függetlenül a felszerelése alapvetően hasonlít a magyar rendőrök felszereléséhez. Pisztoly, rádió, éjjellátó berendezések, optikai eszközök… A lengyel határőrségnek inkább rendőrségi, rendfenntartói profilja van, s nem katonai. Egyébként még a táj is ugyanolyan. És otthon sem csak a lengyel határt, de egyben az unió keleti határát is védelmezzük. Ez ugyebár Lengyelország Fehéroroszországgal és Ukrajnával közös határvonalát jelenti.


– Nyilván ott nem kellett kerítést húzni…

– Nem, dehogy, a határőrség járőrtevékenysége jelenti a védelmet, és néhány természeti akadály, például a Bug folyó. Ugyanúgy ténykedünk, mint itt, természetesen ott is akadnak olyanok, akik illegálisan akarják átlépni a határt, de nekünk nincs kifejezetten veszélyeztetett határszakaszunk. Nekünk a Csecsenföldről érkező migránsok adják a legtöbb munkát.

– Hogy folyik a közös munka, mennyire zavaróak a nyelvi és egyéb, szokásbeli különbségek?

– A nyelvi különbségeket áthidaljuk, a lengyel határőrség hozott magyar tolmácsot is, de angolul, sőt németül is kommunikálunk, ha szükséges. Egyébként abszolút gördülékenyen folyik a közös munka. Magyar rendőr, magyar katona és lengyel határőr, valamint lengyel rend­őr teljesít közös szolgálatot egy járőrben, ezt a négyest, ha a szervezés úgy kívánja, három emberre szűkítjük. Az éjjel fogtunk hat koszovói migránst, ők nyilván jobban örültek volna, ha az együttműködés helyett inkább összezavarodnak magyarok és lengyelek.


– Milyennek találják a szegedi atmoszférát?

– Csak jót mondhatok róla. A saját szolgálati autóinkkal járunk, mindenütt megismernek bennünket, kedvesek és előzékenyek az emberek. A püspök úr koncertet szervezett a számunkra, hangulatos est keretében találkozunk a helyi lengyel kisebbséggel, és így tovább, mindannyian azon vettük észre magunkat, hogy tanulgatjuk a magyar szavakat. Szia, persze… Ezek már mennek.


– Él még a lengyel–magyar barátság?

– Az biztos, és ennek természetesen szerepe van a jó együttműködésben. Ezek nem csak udvarias szavak, a határon vagyunk, éles helyzetben, és tudjuk, hogy bármiben számíthatunk a magyarokra. Azért ez nem mindegy.

* * *

Golan ezredes helyettese, Jerzy Jabłoński rendőr főhadnagy elmondta, a lengyel rendőrök számára a határ direkt, fizikai védelme teljesen új feladat. Igaz, odahaza a határ menti régiókban a rendőri egységek segítik a határőrség munkáját, de ez csak egyfajta kiegészítő tevékenységet jelent. Ami a konkrét határvédelmet illeti, annak a mesterfogásait most többek között itt, Magyarországon tanulják. Már közös kiképzésen is vettek részt Budapesten magyar rendőri kötelékekkel.

Igyekeznek helytállni az új szerepkörben, tette hozzá Jerzy Jabłoński, dicséreteket kapnak, s ez jólesik. Magyarországi szolgálatuk hathetes, ezt egyvégtében itt töltik, nincs szabadság, nincs hazautazás. Ha Jabłoński főhadnagyot valaki a visegrádi négyek együttműködéséről és annak jövőjéről kérdezi, itt a határon gördülékenyen zajlik a közös munka, ami a dolog politikai részét illeti, arról nem beszélne, parancsot teljesít, minden más legyen a politikusok dolga.