Ez a gyalázkodó, gyűlöletkeltő hangnem jellemző Magyar nyilvános szerepléseire, illetve munkatársainak korábbi megszólalásaira is.

Hirdetés

Mindez kísértetiesen emlékeztet a 2022-es választási kampányra, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje trágyával etetett gombákhoz hasonlította a kormánypárti szavazókat, illetve ostobáknak, agymosottaknak nevezte a vidékieket.

Szintet lépett Magyar Péter a gyűlöletkeltésben, a tiszaföldvári fórumán ugyanis úgy fogalmazott:

mostanában már ciki fideszesnek lenni, kihaló állatfajta.

A Tisza párt alelnöke korábban is tett botrányos kijelentéseket, fenyegetőzött például azzal, hogy június 8-án a Hősök terén nem lesznek békések, azt a tömeget nem lehet majd megállítani.

Korábban írtuk

Az alapvető emberi normák semmibe vétele, a személyeskedő és fenyegető hangnem jellemző Magyar kollégáira is. Az egyik fontos háttérember, aki a párt „operatív tisztjeként” segíti a rendezvények, tüntetések, utcai fórumok szervezését, Radnai Márk, a Jobbik korábbi kommunikációs igazgatójának, az „impexes” Radnai Lászlónak a fia. Radnai Márk filmrendező neve nem ismeretlen a médiafogyasztók számára, ugyanis 2015-ben durván megfenyegette Koltai Tamás színikritikust, aki állítólag többször leszólta már Radnai munkáját. 

Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!

A Tisza párt egyik európai parlamenti képviselőjelöltje 2022-ben agymosott népnek nevezte a magyarokat. Kollár Kinga egy Facebook-bejegyzésében azt írta: 

Sajnos amíg az oktatás nem változik, addig mi is ugyanolyan agymosott nép maradunk, mint az oroszok.

Magyar Péter és munkatársainak kijelentései a baloldal 2022-es miniszterelnök-jelöltjének ámokfutását idézik. Emlékezetes, hogy Márky-Zay Péter többek között trágyával etetett, sötétben tartott gombákhoz hasonlította a kormánypárti szimpatizánsokat, de elhangzott az is, hogy ostobák és aberráltaknak. A vidéki embereket is mélyen sértő kijelentéseket tett a hódmezővásárhelyi polgármester, például azt állította, hogy ha egy vidéki városban a Fidesz összegyűjti a legjobb embereit, akkor valószínűleg egy keresztrejtvényt nem tudnának megfejteni.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.