Alvóka és okostelefon

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) az öt év alatti gyermekek maximális napi képernyőidejének egy órát ajánl, kétéves kor alatt pedig egyáltalán nem tanácsolják a digitális eszközök használatát.

De vajon be tudják tartani a családok az ajánlásokat? Milyen következményekkel járhat az életkori sajátosságoknak nem megfelelő eszközhasználat? Miként lehetünk urai és nem rabjai a digitális technikának? Ezekre a kérdésekre is keresett választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) együttműködésében megvalósult, csaknem egy éven át tartó komplex kutató-fejlesztő munka, illetve a hozzá kapcsolódó Óvodások és a média című tanulmánykötet, amelyet az NMHH által szervezett szakmai konferencián mutattak be az érdeklődőknek.

Minél kevesebb, annál jobb

Popol Csaba Pál, az NMHH gyermekvédelmi stratégiai munkatársa tájékoztatása szerint az óvodáskorú gyermekek szüleinek körében lefolytatott kutatás eredményei alátámasztják, hogy a gyermekek egyre korábban kezdenek el digitális eszközöket használni, valamint sokkal hamarabb jutnak saját készülékhez is.

– A digitális eszközöket használó gyermekek aránya az életkor előrehaladtával fokozatosan növekszik. A 3–6 éveseknek átlagosan a 87 százaléka, tízből kilenc óvodás használ valamilyen rendszerességgel elektronikus eszközöket. A gyermekek képernyő előtt töltött idejét több változó, így a család lakóhelye, a település típusa, a szülők iskolai végzettsége és életkora is befolyásolja. Az eszközhasználat iránt a vidéken élő, fiatalabb, alacsonyabb iskolai végzettségű szülők a megengedőbbek, míg a fővárosi, magasabb végzettségű családokban szigorúbban szabályozzák a gyermekek digitális jelenlétét. Az óvodások leggyakrabban az otthoni televíziót nézik, de a szülők okostelefonja, tablete, számítógépe, laptopja és minimális mértékben játékkonzol is a kezük ügyébe kerül, ugyanakkor 9 százalékuknak van saját használatú eszköze is. Mire iskolaéretté válnak, addigra a mindennapi életükben az okostelefon már egyértelműen átveszi a domináns készülék szerepét a korábban előnyben részesített tévével szemben.

Popol Csaba Pál kiemeli, hogy a saját eszköz birtoklása azért is különösen problémás, mert a túlhasználat kockázata mellett még inkább megnehezíti a szülők számára a kontrollt, vagyis annak ellenőrzését, hogy az óvodás milyen jellegű tartalmakkal találkozik.

A szakértő beszámolója szerint a kutatás voltaképpen azt is igazolta, hogy a megkérdezett felnőttek zöme bár alkalmaz valamilyen szabályt a digitális eszközök használatára vonatkozóan, ennek ellenére kihívást jelent betartani a szakmai ajánlásokban megfogalmazott képernyőidőt: mire a gyerekek elérik a hatéves kort, ez átlagosan már meghaladja a napi egy órát, különösen hétvégén, amikor az óvodások a legtöbb időt töltik képernyő előtt.

Éppen ezért a kutató úgy véli, hogy a jövőben is különös figyelmet kell fordítani a gondviselők szemléletformálására.

Digitális szülő

Dr. Szőke-Milinte Enikő, az EKKE Pedagógiai Karának egyetemi docense, az Óvodások és a média című tanulmánykötet szerkesztője hangsúlyozza: 11 hónapos komplex kutató-fejlesztő munkájuk elsődleges célja az volt, hogy felismerve a beavatkozás szükségességét, felvilágosítással erősítsék a szülők és az óvodapedagógusok médiatudatosságát. Ennek érdekében az utóbbiak körében készített kutatás mellett műhelyeket tartottak, bevált recepteket mutattak be, oktatókártyákat és hasznos videoanyagokat készítettek, amelyeket a közeljövőben igyekeznek minél több óvodába eljuttatni.

Az egyetemi docens felhívja a figyelmet arra, hogy az Eurostat 2024-es jelentése szerint Magyarországon EU-átlag fölötti, folyamatosan emelkedő, közepes szintű digitális kompetenciával találkozunk. Ugyanakkor egyre gyorsabb ütemű és szüntelenül megújuló alkalmazkodást igénylő próbatételként digitális tartalomszűrővé és kompetenciafejlesztővé is kell válnunk, ami a szülőkre és a pedagógusokra fokozottan érvényes.

– A gyakran tanácstalan, szorongó szülők útkeresésben vannak egy olyan világban, ahol például az egyik televíziós híradás szerint az MI által vezérelt plüssmackó egyenesen gyógyszerek felkutatásáról, tűzgyújtásról szóló tartalmakat közvetít a gyermekeknek, sőt, pornográfnak minősülő üzeneteket. Kutatásaim során a legmegdöbbentőbb az volt a számomra, hogy a 3–6 évesek a mesétől a felnőtteknek szóló, traumatizáló videókon át a valóságérzékelést megzavarni képes, félelmet keltő, szürreális fantasyfilmekig szinte mindent fogyasztanak. Nyilvánvaló, hogy a szülőknek lemaradásuk van a médiatudatosság terén, ami nem kizárólag az ő felelősségük, hiszen szülő legyen a talpán, aki a dinamikusan változó digitális kihívásokhoz azonnal alkalmazkodni tud úgy, hogy nagy eséllyel ő maga sem részesült ilyen képzésben. Az óvodapedagógusok körében jóval ismertebb a médiaműveltség témaköre, ami a felsőfokú képzésben 2006 óta jelen van, de számukra is adódhatnak fehér foltok, ezért a szemléletformálás mindkét fél számára egyaránt fontos. Tevékenységüket nyilván partnerként, együttműködésben kell végezniük, hogy már a korai időszaktól kezdődően képesek legyenek a gyermekek digitális jelenlétét alakítani – magyarázza az egyetemi docens.

Majd hozzáfűzi, hogy az óvodáskorúak problémás médiahasználata összefügg a család értékrendjével, a szülői nevelési stílussal: a túlszabályozással, illetve a kontroll hiányával, de a szülő saját online részvételének kifogásolható mintái is előrevetíthetik a gyermek túl korai és túlzott mértékű médiafogyasztásának aggasztó következményeit.

A kapcsolódás és hiánya

Dr. Révész-Kiszela Kinga, az EKKE Gyógypedagógiai Intézetének megbízott igazgatója felhívja a figyelmet a mai kor pedagógiai módszertanának egyik legnagyobb kihívására: évről évre egyre nagyobb számban találhatók úgynevezett sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek a köznevelési rendszerben, mind az óvodások, mind az iskolások körében. A sajátos nevelési igény jelenthet például pszichés fejlődési, ezen belül akár tanulási, de magatartászavarokat is. Ezek a gyermekek különösen veszélyeztetettek az iskolakészültséget illetően, amelynek egyik nagyon fontos mutatója az úgynevezett proszocialitás, vagyis a mások javát szolgáló empatikus viselkedés, ami az együttműködési és segítségnyújtási hajlandóságot, végső soron a közösség érdekeit szem előtt tartó hozzáállást jelenti a kortárs csoportban.

– Óvodáskorúak digitális túlfogyasztásának kedvezőtlen hatásait vizsgáló célirányos kutatásokra etikai szempontok okán korlátozottak a lehetőségek. Ezért egyelőre ok-okozati összefüggést sem tudunk közvetlenül kimutatni a nagymértékű médiajelenlét és az egyre terjedő magatartászavarok között, ugyanakkor az elmúlt 10-15 év tapasztalatai nyomán érzékeljük és teoretikusan feltételezzük a jelenségek közötti oksági kapcsolatot. A médiahasználat az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben átalakította a családok napi rutinját. A mai gyermekek már jórészt más forrásból és eltérő módokon szerzik ismereteiket, mint a korábbi nemzedékek. A tanulás módszertana is megváltozott, hiszen a kutatások szerint a hosszas magyarázatok helyett egyre inkább a 2-7 perces információtartalmat tudják leginkább befogadni az érintettek, miközben az információszerzés áttevődik a vizuális térbe. Emiatt a már említett magatartászavarok mellett nagyon sok gyermeknél megkésett vagy akadályozott nyelvi fejlődést, illetve tanulási nehézségeket, súlyosabb esetben specifikus tanulási zavarokat figyelhetünk meg.

Joggal vetődhet fel az a kérdés is, hogy vajon mi okozza az alfa generáció, vagyis a 2010 után született digitális bennszülött nemzedék tagjai között tapasztalható kapcsolódási problémákat.

Révész-Kiszela Kinga hangsúlyozza, hogy a kapcsolatok elakadásának problémája a korai életévekre vezethető vissza, amikor a gyermeknek leginkább a szülő nem verbális kommunikációjából, ösztönös mimikájának, tekintetének, testtartásának jelzéseiből kellene megtanulnia, miként tud kapcsolódni, úgynevezett szocioemocionális helyzetekben jól tevékenykedni. A szülő-gyermek interakciók lehetősége azonban egyre szűkülni látszik, ami az említetteken túl intenzíven érinti a pszichomotoros (mozgásos cselekvéses) képességek fejlődését és az idegrendszeri érés folyamatát is.

– A gyermekek száz évvel ezelőtt is néztek agresszív elemeket is tartalmazó meséket, de korábban sokkal több esély nyílt az ellenpólusként megjelenő élő interakcióra. A gyermekek a mai világban gyakran már a saját korcsoportjukkal is digitális eszközökön keresztül kommunikálnak, nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, és a viselkedészavarok leginkább itt érhetők tetten. A rajzfilmet felügyelet nélkül néző óvodások sokszor otthon is egyedül maradnak az élménnyel, nincs kivel megbeszélniük a látottakat, felvenniük a szemkontaktust, elmondani a benyomásaikat, feldolgozni az érzéseiket. Kutatások igazolják, hogy a 6-7 évesek mintegy kétharmada szülői kontroll és tartalomszűrő nélkül használja a YouTube alkalmazást, ráadásul az általuk megtekintett rajz- és bábfilmek több mint 70 százaléka erőszakos jeleneteket tartalmaz, amelyekben az agressziónak semmilyen következménye nincs, az ábrázolás teljes mértékben elszakad a valóságtól. Ennek későbbi hatása pszichológiai, morális és társadalmi téren is tetten érhető: félelmet kelthet, gátolhatja az empátia kifejlődését, és mintaként szolgálhat az erőszakos viselkedésformák, a vibrálás, az impulzivitás megerősödéséhez, amiről a 2025-ös kutatásunk során megkérdezett óvodapedagógusok is beszámoltak.

A szakemberek úgy vélik, hogy a korai, túlzott online jelenlét és az óvodáskori magatartásproblémák között kétségkívül indokolt összefüggést feltételezni, ezért szerintük a gyermekek fejlesztése során az élő kapcsolatok erősítésére kell mind jobban törekedni.
Természetesen mindez nem a kütyük teljes tilalmát jelenti, sokkal inkább azt, hogy amennyiben a 3–6 évesek életében nem főszerepet kapnak, hanem csupán eszközök maradnak, használatuk eredményesen beépíthető szocializációjuk folyamatába.