„Az európai jobboldal megítélése egy félreértésen alapul” – mutatott rá kedden a Foreign Affairs.

Hirdetés

A lap emlékeztetett rá, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közvetlenül az európai parlamenti választások után új csoportot hozott létre a parlamentben Patrióták Európáért néven, amely név tökéletesen megfogalmazza a nacionalizmus és a jobboldal elképzelését, mivel az európai jobboldal tagjai nacionalistáknak és európaiaknak egyaránt gondolják magukat – ismerteti a Mandiner.

Az amerikai lap úgy véli, hogy a baloldal hivatalos elképzelésével ellentétben Orbánék nem állnak automatikusan szemben az európai egység gondolatával.

Ez máris egy nagyon érdekes következtetés a Foreign Affairs részéről, már csak azért is, mert ilyen kritikákat nem egyszer kapott már Magyarország – írja a Mandiner. A lap végül azt is megjegyezte, hogy sok elemző hajlamos figyelmen kívül hagyni magában az Európában zajló politikai fejleményeket is.

Valójában a legtöbben úgy beszélnek, mintha Európa egyetlen jobboldali kormánya Orbáné lenne Magyarországon. Ezzel szemben sokan gondolkodnak a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan, például Giorgia Meloni olasz miniszterelnök is, de könnyen elképzelhető, hogy sokan fogják még követni őket.

A Mandiner cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk