Amikor bűn volt németnek lenni Magyarországon
1946. január 19-én Budaörsön megkezdődött a magyarországi német kisebbség elhurcolása, amely máig a közép-európai népességmozgások egyik legsötétebb fejezete. Az erőszakos kitelepítés súlyos történelmi traumát okozott nemcsak a magyarországi németek, hanem a teljes magyar társadalom számára is.
A magyarországi német kisebbség kitelepítéséről a II. világháborút követő népességpolitikai és geopolitikai rendezés részeként született meg a kegyetlen döntés. Az 1945. évi potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió – megállapodtak a német kisebbségek kitelepítéséről Közép- és Kelet-Európa országaiból. Hazánkban az erről szóló rendeletet az Ideiglenes Nemzeti Kormány hozta meg 1945. december 22-én, azzal az indoklással, hogy a magyarországi németek felelősek voltak a náci rezsim támogatásáért. Noha Adolf Hitler terveiben valóban szánt szerepet a külföldön élő németeknek szerte a világban, ez természetesen nem jelentette azt, hogy a magyarországi svábok egyöntetűen a Harmadik Birodalom szekértolói lettek volna, még akkor sem, ha egyébként sokan a Waffen SS-ben szolgáltak a világháború alatt, hiszen többségük nem önként jelentkezett az NSDAP fegyveres szervezetébe, hanem kötelező sorozás útján. Ezzel azonban később senki nem foglalkozott. A Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt ugyanakkor az ország második világháborús részvételéért a svábokat okolta a nyilvánosság előtt, erre hivatkozva követelték teljes kitelepítésüket, kollektíven büntetve ezzel mindenkit, aki az 1941-es népszámlálás során magát német nemzetiségűnek vallotta. Az ő számuk körülbelül háromszázezerre volt tehető. Ennek érdekében beindult a hazai németeket megbélyegző propaganda.
„Sopronban az új honfoglalás mást is jelent, mint földhöz jutást. Jelenti az utóbbi idők legnagyobb gondolatát: az áttelepítést. Elég volt a soproni hazaáruló németség aknamunkájából! Elég volt abból a gyalázatos mesterkedésből, amely azt igyekezett bebizonyítani, hogy Sopron német város. Magyarokat akarunk látni Sopron német utcáin, az ő kezükbe akarjuk adni a soproni németség földjét, szőlőit, gyümölcsöseit és velük akarjuk a nyugati határváros magyarságát teljessé tenni”
– írta 1945 májusában egy soproni lap, és sokan képviseltek hasonló véleményt.
Auschwitz után ismét előkerültek a vagonok
1946. január 19-én Budaörsön mintegy 5 ezer főt ültettek vonatokra, és indítottak el Északnyugat-Németországba. A kitelepítés során az embereket sokszor hajnali rajtaütésekkel, minimális felkészülési idővel, szinte minden vagyonuktól megfosztva kényszerítették elhagyni otthonaikat. Az előállítások részleteit a helyi hatóságok szervezték, sok esetben méltatlan és embertelen körülmények között.
A transzportok több hullámban zajlottak. 1946–1947 között körülbelül 120–135 ezer főre tehető az amerikaiak által megszállt németországi zónába kerültek száma, azoké pedig, akik 1948 végéig – még szerencsétlenebbül járva – szovjet zónába kerültek, 50 ezer főre taksálható. A 220 ezer főnyi kitelepített sváb 640 ezer holdjából végül ténylegesen több mint 500 ezret vett el a magyar állam, házaiknak pedig háromnegyedét. Akiket elindítottak, tíznapi élelmet és mindössze 70 – más források szerint 100, vagy 20 – kilós csomagot vihettek magukkal. A kitelepítés folyamatában egyes családok szétszakadtak: szülők, gyermekek és nagyszülők sokszor más-más vonatokkal kerültek át Németországba. Az előállítottak egy része nem beszélte a német nyelvet, vagy már generációk óta Magyarországon élt, és semmilyen kapcsolatuk nem volt a számukra kijelölt új otthonukkal.
Sokan megpróbáltak hazaszökni
A magyarországi német kisebbség körülbelül 200-220 ezer fős populációját érintette a kitelepítés, amely során sokan mindössze néhány bőrönddel hagyhatták el Magyarországot. A kitelepítettek házait, termőföldjeit és javait a magyar állam lefoglalta, majd ezek jelentős részét az alföldi telepeseknek osztották ki.
Gazdasági szempontból a kitelepítés komoly árat követelt. A magyarországi németek hagyományosan a gazdasági élet egyik legaktívabb részét képezték: iparosok, kereskedők, gazdálkodók tömegei tűntek el, ami hosszan tartó gazdasági visszaesést eredményezett. Társadalmi szempontból pedig az egyik legfájdalmasabb történelmi szakítás volt, amely évtizedekre árnyékot vetett a magyar-német kapcsolatokra.
A kitelepítés persze nem csupán statisztikai adatokat jelentett, hanem emberek százezreinek életét érintette tragikusan. Számos családi történet mesél arról, hogyan veszítettek el mindent egyetlen pillanat alatt. Budaörsön élő szemtanúk szerint a kitelepítés napján emberek zokogva hagyták el otthonaikat, sokan életük végéig nem tudtak megbirkózni a veszteséggel, és sok esetben új környezetük sem fogadta kitörő örömmel az eltérő szokásokat gyakorló, számukra idegenül beszélő kitelepítetteket, akik közül sokan megpróbálkoztak a hazaszökéssel is.
A magyarországi németek kitelepítése ma is fájdalmas fejezete a magyar történelemnek. 1990 után a magyarországi német kisebbség rehabilitációjára törekedtek, és emlékhelyek létesültek, hogy méltó módon tisztelegjünk az áldozatok előtt. Január 19-e a magyarországi németek kitelepítésének emléknapja lett.
