A Gesta hungarorum fontos történeti forrás
Anonymus igazat írt
Az, hogy számos, egyébként jelentős kortárs szereplőről nem ír a Gesta hungarorum, még nem jelenti azt, hogy a benne foglaltak egyetlen részlete sem volna igaz. Anonymus hitelességére utal, hogy a területek, amelyeket a honfoglalók szerinte meghódítottak, illetve ahonnan honfoglalás kori leleteink korai rétegei származnak, eléggé egybeesnek – mondta a Demokratának B. Szabó János történész, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának igazgatója, akivel az intézet által útjára indított Anonymus-konferenciasorozat első eseménye kapcsán a székelység eredetkutatásáról is beszélgettünk.
– Ki volt Anonymus, és miért érdekes ma a történettudomány számára a munkássága?
– Valamelyik Béla királyunk jegyzője volt, a mai tudományos konszenzus szerint III. Béláé. Annyit tudunk róla, hogy egy párizsi diáktársának írta a Gesta hungarorumot. A tudomány mai állása szerint ez az első fennmaradt magyar történeti munka. Valószínűleg létezett ugyan a XI. században egy úgynevezett ősgeszta, de az nem maradt fönn a maga valójában, csak későbbi művekbe beépült elemeiből lehet visszakövetkeztetni rá. A Magyarságkutató Intézet alapító okirata szerint a legfontosabb küldetésünk a korai magyar történelem kutatása, a Gesta hungarorum pedig kifejezetten a magyar honfoglalást örökíti meg, ezért foglalkozunk vele.
– Mai tudásunk alapján hiteles történeti munka ez?
– Erről a fölfedezése, vagyis a XVIII. század közepe óta heves viták dúlnak. Anonymus egészen részletes honfoglalás-történetet beszél el. Mi ezt megkíséreljük nem annyira filológiai, mint inkább tartalmi szempontok és párhuzamok alapján vizsgálni, azt a tágabb környezetet is felvázolva, amiben remélhetőleg az eddigieknél jobban értelmezhető lesz a mű. Fontos támpont egy történész kollégának a Századok című szakfolyóiratban jó néhány évvel ezelőtt megjelent tanulmánya, amely szerint a Gesta hungarorumnak angol előképei lehetnek. Ez meglepőnek tűnik mai szemmel, de az egységes egyházi műveltségű középkori Európában az egyetemek révén a legkülönfélébb nációk tagjai kerülhettek egymással szoros kapcsolatba, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha Anonymus ismert volna ilyen műveket. Anglia pedig szigetország ugyan, de a kora középkorban mégis számos hullámban érkeztek oda különböző népek, amelyekből végül a mai angol nép megszületett, azaz ez a folyamat összevethető a Kárpát-medencében lezajlott hasonló eseményekkel. Ez adta azt az ötletet, hogy módszertani esttanulmányként vizsgáljuk meg, mi történt a bizonyos szempontból hasonló helyzetű Angliában. Az Anonymus-konferenciasorozat első eseményeként nemrég rendezett Európai honfoglalások a középkorban című tudományos eszmecserénken a Debreceni Egyetemről és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről érkezett meghívott kollégákkal így külön szekciót szenteltünk e témának.
– Milyen eredményre jutottak?
– Az angolok kellően precízek, és nagy intenzitással, minőségi munkát végezve kutatják saját történelmüket, újabb és újabb módszertani újításokat alkalmazva. Így ráláthatunk arra, hogy miként lehet a tudományosság kereteit megtartva viszonyulni a megközelítésükben, szerkezetükben Anonymuséhoz hasonló történeti forrásokhoz. Összevethető, hogy miként viszonyul egymáshoz az ismert, bizonyított történeti valóság és annak középkori történetírói leképeződése. Ebből fontos következtetéseket vonhatunk le arra nézve, hogy a középkorban e szerzők hogyan viszonyultak a saját népük, dinasztiájuk múltjához.
– Ezek tudományos munkák vagy irodalmi művek?
– Vannak kifejezetten történeti munkák, szórakoztató irodalmi művek és olyan elbeszélések is, amelyeknél nehéz szétszálazni a valóságot és a fantáziát. Jó példa erre Arthur király alakja, aki a középkorra messzire került a köztudatban az eredeti kelta világtól. Esetében a történeti szereplők sajátos kulturális evolúciója is tetten érhető. Anonymus Gesta hungarorumát is szépirodalmi műnek szokták tekinteni, épp ebből fakad az az álláspont, ami erre hivatkozva ki is zárja a hiteles történeti források köréből. A nagy tekintélyű középkorkutató, Györffy György is ezt vallotta nagyjából, azzal érvelve, hogy a Névtelen Jegyző nem írt a környező hatalmakról, és nem említi a Kárpát-medence más fontos korabeli történelmi szereplőit.
– Akkor hát nem tekinthető hiteles forrásnak Anonymus?
– Györffy György kritikája tényszerűen igaz, de a kutatásokból ma már tudjuk, hogy Anonymus a Gesta hungarorum megírásához Regino prümi apát és és az ő munkájának folytatója történeti művét is használta, amiben szó volt a Györffy által hiányolt kortárs szereplőkről is. Anonymus egyes részeket szövegszerűen át is emelt a Gesta hungarorumba, tehát nyilván kifejezetten választás, döntés kérdése volt, hogy mit tart átemelésre érdemesnek. Ennek több oka is lehetséges. Az egyik, hogy az Anonymus által tárgyalt, 888 és 907, vagyis a honfoglalás kezdete és Árpád halála közé eső időszakban a honfoglalás nem terjedt ki a Kárpát-medence egészére: a magyarok csak valamivel később vonták hatalmuk alá a teljes Dunántúlt vagy Dél-Erdélyt. Györffy György kritikájának idején az volt a tudományos álláspont, hogy a Kárpát-medencét szinte teljes egészében felosztották a szomszédos nagyhatalmak, a Dunántúlon a frankok, Erdélyben a bolgárok gyakorolták a főhatalmat. Ma már tudjuk, hogy ez nem így volt, a frank hatalom csak a Dunántúl nyugati sávjára terjedt ki, a bolgároknak pedig Erdélyen kívül szinte semmi nyoma az Al-Dunától északra. Ebből kifolyólag nem is nagyon volt ok többet írni róluk, így talán érthető, hogy Anonymus miért nem hangsúlyozza a szerepüket. Az ő honfoglalás-történetének ezért nem is feltétlenül kell érintkeznie az európai nagypolitikával. Mindebből következik, hogy bár valóban kimaradtak kortárs külhoni szereplők a Gesta hungarorumból, ez nem jelenti azt, hogy a benne leírtak automatikusan ne volnának igazak. Az pedig épp Anonymus hitelességét erősíti, hogy az általa leírt szűkebb meghódított térség és honfoglaló magyarság régészeti leletei az érintett területeken meglehetősen egybeesnek.
– A konferencia másik fontos témája a székelység eredete volt. Róluk mit ír Anonymus?
– Szerinte a székelyek Attila népe, és már honfoglalás előtt itt voltak a Kárpát-medencében: a Tiszántúlon csatlakoztak Árpád magyarjaihoz. A témában a Magyarságkutató Intézet már korábban elindított egy tudományos diskurzust azzal, hogy saját folyóiratunkban megjelentettük Keszi Tamás régész idevágó tanulmányát. A szerző a kozákokhoz hasonlóan a társadalom perifériájára került népelemek elegyének tartja a székelyeket. Ennek nyomán meg is kezdődött egy új tudományos vita. Most az Anonymus-konferencián Botár István csíkszeredai régész kolléga markánsan rávilágított arra, hogy jelenleg sokkal kevesebbet tudunk e témában, mint amennyit szeretnénk vagy mint amennyit sokan tudni vélnek. A rendelkezésére álló információk alapján pedig mind Keszi Tamás nézeteit, mind Hakan Aydemir török kutatónak a székelyek sok évszázados kora középkori erdélyi jelenlétéről vallott tézisét valószínűtlennek nevezte, Sudár Balázs turkológus-történészhez hasonlóan ugyanakkor ő is kiállt amellett, hogy nem lehet elsiklani a középkori történeti munkák vonatkozó állításai fölött. Azokból ugyanis két dolog körvonalazódik: az egyik, hogy a székelyek a honfoglalás időpontjában a Kárpát-medencében éltek, a másik pedig, hogy mégiscsak van valamiféle kapcsolódásuk a hun hagyományhoz.
– Miként kapcsolódnak a székelyek mégis a hunokhoz, ha nem hunszármazékok?
– Attól, hogy ők Attila népe, még nem feltétlenül kellett a szó szoros értelmében hunnak is lenniük. Attila uralma alatt a hun birodalom etnikailag, nyelvileg, vallásilag sem volt homogén. Akár ez is feloldhatja a látszólagos ellentmondásokat. Viszont ettől még nem feltétlenül jutunk közelebb a székelyek eredetéhez. Ez is fontos jövőbeni kutatási területünk.
