Anya, itt vagyok!

Három évvel ezelőtt Állóháború címmel írtunk cikket az abortuszhelyzetről a Magyar Demokratában. Az állapotok azóta sem sokat változtak, hiszen azt a kérdést továbbra sem lehet eldönteni, hogy a nők joga erősebb-e saját testük felett, vagy a magzat élethez való joga. A régi vitákhoz tennénk hozzá némi adalékot az újonnan elhangzottak fényében.

Sokféle okból döntenek nők az abortusz mellett, és ezt nehéz egységesen kezelni. A felületes szemlélő általában azt feltételezi, hogy az abortusz mögött egy döntését tudatosan meghozó nő áll, ezért ezt a választást tiszteletben kell tartani, nem beleszólni, hiszen egy felnőtt ember mérlegelt, felesleges még tovább nyaggatni. A valóságban azonban sokkal árnyaltabb a kép.

30-60 százalék

Újabban elhangzik egy érdekes szempont nemzetközi szinten: „Ha nincs méhed, ne legyen véleményed” (no uterus, no opinion), ami arra utal, hogy a nők méhében semmi keresnivalója a férfiaknak, pontosabban a férfi politikusoknak. Ugyanakkor szerintünk például ez az egyik legérdekesebb pont, amiben valójában sokan egyetérthetnének a döntés- és az életpártiak közül. Ugyanis ritkán hangzik el a körülmény, hogy az abortusz mögött nem feltétlen egy öntudatos nő áll saját döntéssel, amibe nem szólt bele senki. Különböző felmérések szerint 30-60 százalékban külső kényszer hatása alatt választja ezt a megoldást, a kényszer pedig nemritkán egy férfit takar: a gyerek apját, a nő apját, a nő munkáltatóját, aki ráutaló magatartással vagy verbálisan is kifejezett fenyegetéssel, érzelmi vagy anyagi jellegű zsarolással próbálja meg rávenni a nőt, hogy ne tartsa meg a gyerekét.

A 30-60 százalék érthető módon elég tág, hiszen eleve nehéz felmérni, mennyire áll külső befolyás alatt az abortuszt kérő nő, továbbá attól is függ az eredmény, mit tekintünk kényszernek. Mindenesetre abban egyetérthetünk, hogy ha a nőket a férfi politikusoktól meg kell védeni, akkor a várandós nőket is meg kell védeni attól, hogy különböző férfiak kényszerítő hatására kövessenek el abortuszt. Ha tehát a döntés pártján állunk, akkor érdemes először az azt közvetlen módon befolyásoló tényezőkkel kezdeni, és csak azután a távolabbi beavatkozásokkal.

Arról nem is beszélve, hogy a fogantatáshoz két ember kell, vagyis van benne felelőssége egy férfinak is: a döntés súlyát azonban a nő viseli egy életen keresztül, és a társadalom is rajta kéri számon. Ha tehát a nők helyzetét szeretnénk megkönnyíteni, őket védeni, akkor éppen a férfiak felelősségét is elő lehetne venni a kérdésben. A terhességmegszakítást előidéző kényszerhelyzet pedig sok esetben éppen a férfinak, a gyerek apjának a hiányát takarja.

Az abortusz mellett döntő nők legnagyobb része nem szeretné megszakítani a terhességét, de úgy érzi, nincs más választása. Tehát megint csak a döntés pártján állva küzdhetünk azért is, hogy az szabadon megszülethessen, ne kényszerhelyzet idézze elő. Ez a nők védelmét is jelenti, akik nagyon sokszor küzdenek egy életen keresztül ezzel a választással. Az életet védő társadalom oldaláról pedig hatékonyabb megközelítés volna, ha nem az abortusz előtt álló akadályok nehezítésével foglalkoznánk, hanem a gyerek vállalása előtt állókat bontanánk le. Már csak azért is érdemes ezzel foglalkozni, mert Magyarországon még mindig nagyon nagy az abortuszok száma, mind a szülőképes nők számához, mind az élveszületésekéhez viszonyított statisztikákban is a harmadik-negyedik helyen állunk Európában, nálunk rosszabb helyzetben csak Észtország és Bulgária van.

Az sem lenne baj, ha a magyar kormány nem csak azért venne tudomást az egyedülálló anyákról, mert véletlenül volt egy olyan agilis kormányszóvivő a közelmúltban, Nagy Anna, aki történetesen egyedülálló anya, és ki tudott harcolni figyelmet a számukra. Az egyedülálló anyák azonban nem több támogatást kapnak, mint a teljes családok, hanem kevesebbet, holott rászorulnának.

Vízválasztó

Az abortusz mellett gyakran kétségbeesett, beszűkült tudatállapotban döntenek a nők, és ebben a bonyolult érzelmi folyamatban hatása lehet a szívhangnak. Az nem igaz, hogy az engedélyeztetés folyamata most hosszabb volna, mint eddig, ugyanis eddig is szükséges volt hozzá a pulzálás megállapítása, csak éppen meghallgatnia nem kellett a nőnek.

Hozzátennénk, akinek van pénze, éppen ezért gyakran Bécsbe megy abortusztablettáért ilyen helyzetben, ami gyorsabb és jóval kevésbé macerás eljárás: nem véletlenül van az érintett osztrák egészségügyi intézményekben magyar nyelvű szolgáltatás is. Nem tudjuk, hányan határoznak így, de sokan gondolják azt, hogy a szívhang valóban egy választóvonal, és ha abortusz mellett döntenek, nem várják meg, hiszen sok esetben a hatodik hét előtt észreveszik a terhességet.

Racionális értelemben nincs különbség: az ugyanúgy egy élet, ha van már szívkezdemény, mint ha még nincs, de egy ilyen folyamatban sok minden érzelmi alapon működik. Ezért hagyott eddig is egy kis pluszidőt a döntésre a bonyolultabb hazai szabályozás, illetve egészítette ki egy érzelmi hatású elemmel.

– Nehéz megítélni a szívhang meghallgatásával kapcsolatos rendelet várható hatását, például Észak-Macedóniában húsz százalékkal csökkent az abortuszok száma, miután ugyanilyen rendelkezést vezettek be 2013-ban – mondja Schittl Eszter, egy konzervatív életvédő civil csoport, a CitizenGO kampányigazgatója, aki önkéntesként segít olyan kismamáknak, akik segítséget kérnek. – Ez a macedón húsz százalék soknak tűnik ugyan, nyilván több tényező is befolyásolhatta ezt a csökkenést, mindenesetre biztosan lesznek olyanok, akiket ez az elem befolyásolni fog a döntésben. Vannak olyan amerikai államok, ahol például a szívdobbanás kimutathatóságáig engedélyezett csak az abortusz, tehát ez sokak számára lélektani határ.

Alapvetően ő is azt javasolja, hogy igyekezzünk jobb körülményeket teremteni a válságba került kismamáknak és családjuknak, hogy igent tudjanak mondani az érkező életre. Az is nagy probléma, hogy Magyarországon albérletet sem találni gyerekkel, mert nem lehet kirakni a családot, ha adott esetben nem tudnak fizetni, tehát így nem látják szívesen a gyerekkel érkezőket. Az anyaotthonok pedig mind telítettek.

– Most nyáron is ez volt a problémánk, amikor egy kismamának kerestünk szállást – folytatja Schittl Eszter. – Bőven volna tehát mit tenni a nők és a születendők védelmében, többek között arra volna szükség, hogy az abortuszt kérelmezőket meghallgató védőnők eleve fel tudjanak ajánlani segítséget, kapcsolatban álljanak a szociális rendszerrel, a karitatív szervezetekkel és a helyi segítő közösségekkel, mert lényegében véve eszköztelenül hallgatják meg a kérelmező helyzetét. A civilek segítenek, de nem fedik le az egész országot. Számos családtámogatáshoz pedig nem tud hozzájutni minden szülőpár, egy egyedülálló anya pedig végképp nem.

Vagyis az a bizonyos válsághelyzet, amire az abortuszt kérelmező nők hivatkoznak, számos esetben nem hamis indok, hanem a valóság. Ezzel kellene kezdeni valamit.

– Pszichológiai segítségnyújtásra is szükség van, hiszen előfordult, hogy olyan kismama kért tőlünk segítséget, akit kitagadott a család. De kilenc hónap rengeteg idő, maga a gyerek pedig nem nyűg, hanem ajándék, aki rengeteg szeretetet ad. Így végül mindig rendeződött az édesanya és családja viszonya. De ha például az erről szóló tapasztalatot nem adjuk át időben, akkor a kétségbeesés és a krízishelyzet szabja meg a kismama útját. Nem gondolom azt, hogy felesleges kínzás volna a szívhang meghallgatása, mert ez olyan visszavonhatatlan döntés, amivel nagyon sok esetben egy életen át küzdenek később a nők. Rémálmok, bűntudat, mentális problémák, possztraumás stressz léphet fel abortusz után. Inkább az tűnik emberségesnek, ha megfelelően tájékoztatjuk őket – mondja Schittl Eszter.

A szervezet támogatja a Veletek az első pillanattól! elnevezésű kezdeményezést is, ami a Szent István Intézet indítványa annak érdekében, hogy a terhességi teszteken szerepeljen egy éjjel-nappal hívható segélyvonal száma és egy tájékoztató honlap címe. Így azonnal van hova fordulnia segítségért annak, aki nem örül a hírnek. Ezen keresztül pedig pszichológiai, szociális és jogi segítséget is lehetne nyújtani.

Egy másik szervezet, az Együtt az Életért Egyesület szintén válsághelyzetben lévő kismamákat segít.

– Igazából a döntéspárti tábor sem vitatkozik azon, hogy ez itt egy élet. A vita most azzal kapcsolatban folyik, hogy meg szabad-e mutatni vagy sem. Megkíméljük-e tőle a nőt vagy se – mondja Frivaldszky Edit, a szervezet elnöke. – Én azt gondolom, az érzelmi trauma nem az információból fakad, hanem a cselekedetből. Viszont információra van szükség a döntéshez. Egyébként is minden egészségügyi eljárás alapja a tájékoztatás, és a huszonegyedik században nem lehet cél egy információ elhallgatása.

Üzenet

Dr. Bálint Sándor széles körben ismert szülész-nőgyógyász, pszichoterapeuta, a kórházi körülmények között is megvalósítható természetes szülés egyik hazai úttörője, akinek a nevéhez fűződik az ország első családbarát szülőszobájának létrehozása a Szent Imre-kórházban. Azért tanulta ki a pszichoterápiát, mert rájött, hogy mint mondani szokta, a nőknek lelkük is van, és sok meddőséget kezelt sikerrel a pszichoszomatikus megközelítésen keresztül.

– A szívhang meghallgatásának biztosan van jelentősége, hiszen még rám is hat – meséli az idős nőgyógyász. – Amikor én tanultam, még azt sem tudtuk ilyen kis terhességnél, hogy egyáltalán van-e baba vagy nincs, csak valószínűségi jeleket tanítottak az egyetemen. Az én korosztályomnak az ultrahang szenzáció volt. Az anyákra is hat, ez mindig nagy öröm a várt babánál, valóban az élet jele, aminek pozitív hatása van. A nem kívánt terhesség esetében is valószínűleg befolyásolni fogja azokat, akik bizonytalanok. Nem kevés az ilyen anya, volt olyan esetem, aki a műtőasztalról szállt le, hogy akkor mégsem, köszönöm.

Dr. Bálint Sándor ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelynek tagjai még nem utasíthatták vissza lelkiismereti okokból az abortusz elvégzését.

– Nyilvánvaló, hogy soknak tartjuk azt a közel harmincezer terhességmegszakítást, amit most egy évben elvégeznek, de én még emlékszem a hatvanas évekre, amikor több volt az abortusz, mint a szülés – emlékezik vissza dr. Bálint Sándor. – Az orvosnak sem könnyű egy ilyen műtétet elvégezni, és nem tűnik el nyomtalanul sem az asszonyban, sem az orvosban, hiszen mi az élet védelmére esküdtünk fel. Munkaköri kötelesség volt, nem mérlegelhettem, és most vén fejjel tudom, nyílegyenes utam van a pokolba. Mégis, valakinek el kell végeznie ezeket a műtéteket. Ebben a hivatásban a segítés a lényeg. Volt rá példa, hogy sokkos állapotban hoztak be egy vérző asszonyt, aki aztán ott halt meg a kezeim között, mert kiderült, hogy valamilyen eszközzel maga próbálta megszakítani a terhességet. Harmincvalahány éves lehetett, három gyereket hagyott hátra.

Dr. Bálint Sándor szerint az orvos és a beteg kapcsolata nagyon fontos ebben a kérdésben. És legfőképpen a szeretet.

– Látom, ha a döntés megingathatatlan. Nem az én dolgom meghozni. Ha viszont így alakult, orvosként feladatomnak tekintem, hogy az eljárást úgy hajtsam végre, hogy a lehető legkevesebb fizikai és lelki sérülést okozzam. Hiába egyenes út ez a pokolba, mégis megtenném, ha azt látom, hogy az a nő nem lát más megoldást – állítja az idős nőgyógyász. – Ez kettős nyomás rajtam is. Az abortuszt ahhoz a híres esethez tudnám hasonlítani, amikor egy túrázónak Colorádóban beszorult a keze két szikla közé. Több napig volt ott étlen-szomjan, amikor végül levágta a saját kezét, és úgy tudott kiszabadulni. Ha például beérkezik egy táncosnő, hogy itt van élete szerepe, aláírta a szerződést, és tudja, hogy ő rontotta el a védekezést, akkor ez a nő hoz egy döntést, és tulajdonképpen ehhez lelki támogatásra is szüksége van, hogy végig tudja csinálni. Ez egy veszteség, és nekem olyan kapcsolatot kell kialakítanom vele, hogy elengedhesse. Mert sok esetben úgy hozza meg ezt a döntést, hogy pontosan tudja, mit veszít, és bűntudata is van. A mélyen hívőknek különösen, hiszen ezt gyilkosságnak tekintik.

Volt rá példa, hogy a doktor látta a szívműködést, de mivel az illető így is szenvedett, a kötődést nem akarta erősíteni, nem hangosította fel. Igaz, hogy a nem kívánt terhességnél nyomás nehezedik a nőre. De hát annak a gyereknek is lehet egy esélye, hogy hangot adhasson, üzenhessen. Mert vannak nők, akik valami pici kis segítséget várnak, egy jelet, és végül a gyermeküktől kapják meg. Ez a jel azt közli: itt vagyok, anya! És lesz, aki meghallja.