Azt írták, hogy a két hónaposra tervezett tesztelési, majd az értékelési folyamat után várhatóan számos másik elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést. Szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon – tették hozzá.

Hirdetés

„A március 1-jén bevezetett új tarifa- és kedvezményrendszer jelentősen egyszerűsítette a jegyváltást és az utazást, ezért nem szükséges az állandó jegyvizsgálói jelenlét a vonatokon”

– olvasható a közleményben.

Egyúttal jelezték, hogy a mostani tapasztalatok alapján döntenek az intézkedés kiterjesztésről, illetve amennyiben szükséges, akkor előtte „finomhangolást végeznek rajta”.

A hasonló megoldás Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban is megszokott – jegyezte meg a vasúttársaság.

Korábban írtuk

Kitértek arra is, hogy a korszerűsítés az eddiginél több feladatot ró a mozdonyvezetőkre: „ők látják majd el az élőszavas utastájékoztatást a hangosbemondó berendezésén keresztül rendkívüli helyzet vagy forgalmi okból történő megállás esetén”. Továbbá a mozdonyvezetők feladata lesz az utasok biztonságos fel- és leszállásának ellenőrzése a visszapillantó tükrök, illetve a kamerarendszer segítségével, valamint a fogyatékossággal élő vagy mozgásukban korlátozott utasok be- vagy leszállításának segítése a kerekesszék-emelő berendezés kezelésével.

A mozdonyvezető hatáskörébe tartozik a biztonságos közlekedés egyes feltételeinek ellenőrzése, így a „megfelelő ajtóműködés vagy az utastér szemrevételezéssel történő átnézése, egyes utazási komforttényezők (például a beltéri hőmérséklet) ellenőrzése” írták.

A közleményben kiemelték: a legfontosabb az utasok biztonsága. Ezzel kapcsolatban közölték, hogy felhívják az utasok figyelmét az ajtók melletti vészhívókra; ennek használatával vehetik fel a kapcsolatot a mozdonyvezetővel bármilyen rendellenesség esetén.

Felhívták a figyelmet arra, hogy Pilisvörösvár és Rákos között az állomásokon, megállóhelyeken van pénztár vagy jegykiadó automata, és külön ajánlották a MÁV app használatát.

A vasúttársaság a tesztidőszak első hónapjában, május 5-ig a jegyvizsgálások során menetjegy, bérlet vagy érvényes utazásra jogosító okmány nélkül felszálló utasok számára 2600 forintos pótdíjat számít fel a jegy árán kívül – közölték, hozzátéve, hogy május 6-tól a pótdíj 25 ezer forint lesz.