Aranyat érő bárszekrény
Alig hagyta el az iskolapadot, két nemzetközi versenyt is megnyert a mindössze húszéves magyar bútorasztalos, Simon Krisztián. Az ifjú tehetséggel – aki legutóbb a szakmák oroszországi világversenyén győzedelmeskedett – a hazai szakképzés minőségéről és a kétkezi munka értékeiről beszélgettünk.– Ha az ember a mestersége rejtelmei után kutakodik az interneten, az első érdekesség, amit kidob a kereső, az a faiparosok himnusza. Ismeri?
– Hallottam már róla.
– Ezek szerint nem játszották el a tiszteletére Kazanyban?
– Sajnos nem.
– De a magyar himnusz csak felcsendült…
– Nálunk nem az a bevett szokás, mint az ötkarikás játékokon. A szakmák olimpiáján mindig a rendező ország himnuszát játsszák el, Kazanyban ezért az orosz csendült fel. Tavaly azonban az EuroSkillsnek Budapest adott otthont, így ott hallhattuk a magyar himnuszt.
– Akkor is a dobogó legfelső fokáig menetelt. Milyen hatással volt az a siker a karrierjére? Megszaporodtak a megrendelői?
– Sokat számított a hírnév szempontjából. A versenyt követő hetekben nemcsak a kuncsaftjaim száma emelkedett, hanem több cég is megkeresett, hogy munkát ajánljon.
– Nem is kell reklámoznia magát, elég, ha minden évben indul egy nemzetközi megmérettetésen?
– Jó szakembernek nem kell hirdetést feladnia ahhoz, hogy keresett legyen. Ha valaki tehetséges, érti a feladatát, ráadásul még megbízható is, akkor szájról szájra jár a neve. A két világverseny ugródeszka volt számomra, az elért eredményeim valóban adtak egy kezdő löketet, de a jövőben már az elvégzett munkám szolgál majd reklámként, több versenyen ugyanis nem indulhatok, a szabályok csak egyszeri nevezést tesznek lehetővé.
– Elfogadta valamelyik cég ajánlatát a 2018-as EuroSkills után?
– Előtte már dolgoztam egy vállalkozónál, ahova mindkét nemzetközi megmérettetés után visszavártak. Akkor és most is úgy döntöttem, maradok. Jó a társaság, és megbecsülnek. Persze hobbiműhelyem van, de ott főképp saját célra készítek bútorokat. A későbbiek folyamán szeretnék önálló vállalkozást indítani, de az a jövő zenéje. Most a fejlődésé a főszerep.
– Szerzett vagy örökölt tudás az öné?
– Nincs asztalos a családomban, mindenki, aki kétkezi munkás, fémmel dolgozik. Nekem a fa sokkal szimpatikusabb anyag, lágy, rugalmas és könnyen megmunkálható. Óvodás korom óta szeretek barkácsolni, az általános iskola alsó tagozatában már egyszerűbb eszközöket is készítettem, aztán idővel komolyabb dolgok is kikerültek a kezeim közül, csináltam például ékszeresdobozt, jegyzettartót és telefontartót is. Egy idő után nem volt kérdés, hogy asztalosnak tanulok.
– A faiparosság több szakmát ölel fel. Milyen a bútorasztalos munkája?
– Az épületasztalos nyílászárókat, lépcsőt, falburkolatot, előtetőt készít, a bútorasztalos kizárólag berendezési tárgyakat.
– Javítással tehát nem foglalkozik?
– Jómagam csak ritka, kivételes esetekben vállalok ilyet, ez ugyanis egy külön mesterség, amit úgy hívnak, műbútorasztalos.
– Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki bútorasztalosságra adja a fejét?
– Kiváló térlátást kíván ez a szakma: ami a papíron tervként szerepel, annak a fejünkben meg kell elevenednie. Ugyanakkor nem árt némi matematikai készség sem, sokat kell számolnunk. Emellett a jó állóképesség és erőnlét sem utolsó szempont: gyakran 10-12 órát dolgozunk egy nap, ráadásul kemény fizikai munkát végzünk, előfordul, hogy 30-50 kilogrammos fadarabokat is meg kell emelnünk egyedül. A kitartás és az alázat alapvető kritérium, de úgy gondolom, ezek nem csupán a mi szakmánkban elvárások.
– A földön több mint 23 ezer fafaj található. Van kedvence?
– Több is, de a tölgyet kedvelem leginkább. Nagyon szép a felületi struktúrája, a mintázata, és az illatát is imádom. Ráadásul a tölgy ma divatanyagnak számít, a legtöbb megrendelő ebből készítteti leendő bútorát, mivel mutatós és időtálló, az időjárási viszontagságoknak is ellenáll.
– Különleges fajtával volt már dolga?
– Tíkfához és mahagónihoz volt szerencsém, mindkettő meleg éghajlatú országokban honos és értékes ipari faanyag. Jó tulajdonságaik miatt azonban meglehetősen drágák, ezért a belőlük készült bútorokat csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak. Amivel nem volt még dolgom, de szívesen kipróbálnám, az az ébenfa. Roppant nehéz megmunkálni, mivel nagyon kemény, éppen ezért óriási kihívást jelent. Ez az egyik legértékesebb nemes furnérfa, akik tehát pénztárcabarát megoldást keresnek lakásuk berendezéséhez, azoknak azt javaslom, semmiképp ne válasszák ezt a fajtát.
– Ma a magyar lakások többsége svéd tömegcikkekkel van berendezve. Labdába rúghat egy bútorasztalos, amikor a piacot elárasztja az olcsó importáru?
– Az asztalos által készített egyedi bútorok jóval tartósabbak, így akár családról családra öröklődhetnek a hozzájuk fűződő történetekkel együtt. Sok bútorasztalos kollégát ismerek, és tudom, hogy egytől egyig leterheltek, ami egyértelmű jele annak, hogy van kereslet a kezük munkájára.
– Milyen bútordarab ért aranyérmet az idei WorldSkillsen?
– A bajnokságon induló országok minden évben tervezhetnek egy feladatot, majd a szakértők három hónappal a rajt előtt megszavazzák, hogy melyik legyen az az egy, amit meg kell valósítani. Idén annyi változás történt, hogy hármat jelöltek ki, de csak a verseny napján tudtuk meg, hogy melyik lesz a befutó pályamű. A nyertes egy ír tervezésű bárszekrény volt, ami négy lábon áll, a lábakon van egy intarziás tetőlap, a korpuszon, vagyis a szekrénytesten pedig két ajtó és egy fiók.
– Hogyan készült a versenyre?
– A WorldSkills nehézsége, hogy a zsűri a rajt előtt 30 százalékot változtat a kiválasztott bútordarab tervein. Most is voltak, akik teljesen leblokkoltak emiatt, nem tudták befejezni a feladatot, vagy ha be tudták is, silány munkát végeztek. Nekem azonban nem okozott gondot a rögtönzés, sikerült a megszabott időhatáron belül, 21 és fél óra alatt elkészülnöm. Nagyon sokat köszönhetek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskolának, sokat segítettek a felkészülésben és a bajnokságra való kijutásban is. Négyszer volt alkalmam elkészíteni a bárszekrényt a verseny előtt, mégpedig úgy, hogy Fekete Zoltán szakértő minden alkalommal bonyolított egy kicsit a műszaki rajzon, így aztán nem ért meglepetés a versenyen, amikor közzétették a változtatásokat.
– Szigorú volt a zsűri?
– Nagyon. Az illesztéseknél például mindössze egy tizedmilliméternyit tévedhetünk: ha egy papírlap befér valahova, akkor egy pontot sem kapunk. Akik erre a versenyre kijutnak, azok mind-mind kiváló szakemberek, így az ilyen apróságokat figyelembe véve lehet eldönteni, ki a legjobb.
– És mi lett a sorsa a díjnyertes tárgynak?
– Csak annyit tudok, hogy jótékony célra ajánlották fel, nem hozhattuk magunkkal.
– Igaz, hogy a barátnője is bútorasztalos?
– Igen, családi vállalkozásuk van, ő bútortervezéssel foglalkozik. Az utóbbi időben egyre több hölgy választja szakmájának az asztalosmesterséget, a WorldSkillsen például a koreaiakat és a svájciakat is egy-egy lány képviselte.