Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

Köszöntőjében ismertette, hogy tavaly több mint másfélszer annyi turista érkezett Magyarországra, mint ahány lakosa van az országnak, a szálláshelyek bevételének növekedése meghaladta a világátlagot, a külföldi turisták száma az európai uniós átlag kétszeresére nőtt, a hazai négy- és ötcsillagos szállodák kihasználtsága csaknem 80 százalékos.

A vezérigazgató hangsúlyozta: július 1-től Magyarország belépett a turizmusát hatékonyan menedzselő országok közé, a világ élvonalába.

Már nem csak utólag, hanem azonnal látják, hogy mi történik az ágazatban, sőt azt is, hogy mi fog történni – emelte ki Guller Zoltán a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központról szólva.

Globálisan naponta 14 millióan foglalnak szállást az interneten, naponta 100 ezer repülőgép és 80 ezer turistahajó indul útnak a világban. A turizmusról ma már nem lehet olyan döntést hozni, amely statisztikai adatok utólagos elemzésén alapul – fejtette ki.

A vezérigazgató rámutatott: a hatékony vállalatirányítás nemcsak a múltbeli eseményeket rögzíti, hanem tervez, működtet, ellenőriz, és be is avatkozik, ha szükséges.

A további tervekről Guller Zoltán elmondta: az MTÜ folytatja a fejlesztéseket és az egyre modernebb marketing-aktivitásokat.

Megemlítette a többi között, hogy megkezdik az új dunai és balatoni hajók tervezését és gyártását, jövő nyáron Európa legszebb tűzijátékát szervezik meg, ősszel pedig megnyitják a dubaji világkiállítás magyar pavilonját.

Támogatják a magyar divatot és a fesztiválokat, jelentősen fejlesztik Badacsonyt, Hévizet, és újabb turisztikai térségek kapnak támogatást – jelezte.

A számítások szerint 2022-ig Magyarország eléri az 50 milliós vendégéjszaka-számot, és a turizmus 16 százalékkal járul majd hozzá a GDP-hez – hangsúlyozta az MTÜ vezérigazgatója.

Hozzátette: ettől kezdve már nem a teljesítmény folyamatos növelése lesz a legfontosabb cél, hanem az ágazatban dolgozók és a helyben élők életminőségének javítása a turizmus által.

A rendezvényen átadták a korábbi Pro Turismo díjat felváltó Körösi Csoma Sándor-díjakat, amellyel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó turisztikai szakemberek tevékenységét ismerik el. A díjakat Orbán Viktor miniszterelnök és Guller Zoltán, a turisztikai ügynökség vezérigazgatója nyújtotta át.