A mesterségesen gerjesztett politikai cirkusznak vége

Fegyelmezett diadalmenetben vonult szombaton végig százezres tömeg élén Orbán Viktor Budapest belvárosán. Nem voltak beszédek, nem volt program, csak csendes, fegyelmezett tömeg, amely néma méltósággal emlékezett a magyar forradalom ötven évvel ezelőtti vérbe fojtására és a most október 23-án történt brutális rendőrterrorra.

„Az igazság szabaddá tesz” – Jézus Krisztus bibliai szavaival üzent hadat a polgárság a hazugság kormányának, amely nem tudott másképp védekezni, mint hogy a műveletlen Gál J. Zoltán hétfőn Auschwitz szellemét látta megelevenedni a János evangéliumából vett idézetben. Bár Szilvásy György igyekezett elriasztani mindenkit az ünnepléstől, az erőszakkal való alattomos fenyegetés ezúttal nem járt sikerrel. November negyedike több volt mint demonstráció: pszichológiai háború, ahol lényegében a polgári demokrácia sorsa volt a tét.

A feszültség mindvégig tapintható volt. A menet élén feltűnő mellényes szervezők szinte falanxként összekapaszkodva vezették fel a sort, amelynek végén ugyanilyen erős hátvéd biztosította, hogy sem rendőri, sem egyéb provokáció ne zavarhassa meg a békés vonulást.

Pedig a radikálisok készültek. A Kossuth tériek egyik levitézlett vezetője mintegy százfős kíséretével délelőtt még arról sutyorgott, hogy estére már készítik a fegyvereket, a kuruc.info portál még gunyorosan köszönte meg Orbán Viktornak, hogy szombatra összehívta a tömeget, mondván, a többi már az ő dolguk (szombat reggel ezért sms-ekben buzdítottak mindenkit, hogy a Szabadság téri tüntetések után csatlakozzon a Fidesz menetéhez). A Szabadság téren azonban minden várakozás és a fokozott rendőri készültség ellenére is alig néhány százan gyűltek össze, pedig több szervezet, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, a Magyarok Világszövetsége és a magukat Kossuth téri forradalmároknak nevezők egyik szárnya is ide várta híveit. A pár száz fős menet végül délután el is indult, és néhány csoport többször is megpróbált a Fidesz rendezvényéhez csatlakozni, a rendezők azonban kitűnőre vizsgáztak, és mind a menet végén, mind a keresztutcákban áthatolhatatlan falként biztosították, hogy senki ne zavarhassa meg a vonulókat. Végül az a komikus helyzet állt elő, hogy a skandáló, zajongó tüntetők kissé lemaradva loholtak a menet után.

A Deák téren aztán a Fidesz szervezői megköszönték a részvételt, a tömeg pedig fegyelmezetten oszolni kezdett, így a balhéra vágyók Astoriánál várakozó másik csoportja csupán hazafelé tartó emberekkel találkozott. Más dolguk nem lévén, a néhány száz fős skandáló menet sajátos sétára indult keresztbe-kasul a városban, láthatóan fogalmuk sem volt, hová tartanak. Néha egy-egy hangosabb ember új úti célt kiáltott be, idővel azonban egyre többen unni kezdték a bolyongást, s végül a Vörösmarty térre már alig ötven ember futott be, akik csalódottan vették tudomásul, hogy az önjelölt szónokok közül is többen az erőszak céltalanságáról szavaltak a szemerkélő hideg eső elől nejlonzacskóba burkolt mikrofonba.

Budapest békés maradt. Ennek pedig elsőrendű oka az volt, hogy a rendőrség ezúttal nem tett mást, mint ami a dolga. Biztosította a demonstrációkat és ügyelt a forgalomra. Nem voltak símaszkos, gumilövedékes és könnygázgránátos provokátorok, így a tömeg rendben tüntetett, majd hazament. Az a csekély csoport, amely hetek óta nem titkoltan újabb erőszakra készült, ellenfelek híján nem tudott harcba bocsátkozni, s gyorsan hamvadó kiabálásban élte ki vágyait.

A több mint százezres békemenet száműzte a hazugságot és a terrort Budapest utcáiról. Visszaadta a reményt sok millió embernek. Magyarországon az önkormányzati választásokon egy hónappal ezelőtt elsöprő győzelmet aratott a polgári tábor. A mesterségesen gerjesztett politikai cirkusznak vége. A válság azonban tovább mélyült.

(jókuthy)