Fotó: MTI/Kiss Dániel
A felújított Nagyboldogasszony-templom Tamásiban 2024. január 31-én

Soltész Miklós azt mondta, aki ismerte Hirt Ferencet, tudja, kerekesszékben élve, súlyos betegen milyen szenvedésen ment át. „Azt is tudjuk”, hogy mit tett Tamási és a környező települések közösségeiért – tette hozzá.

Hirdetés

Az államtitkár azt kérte az egyházközségtől, hogy a templommal együtt felújított plébániahivatal közösségi termét a néhai képviselőről nevezzék el. „Ha valaki a közösségért annyit vállalt, mint ő, akkor megérdemli, hogy halála után is a közösséget tudja szolgálni” – mondta.

Felidézte: Hirt Ferenc búcsúztatásán határozták el, hogy elkészítik a leromlott állapotú templom és környezete felújításának tervét.

Soltész Miklós köszönetet mondott mindazoknak, akik a templomért létrejött összefogásban részt vettek. Sok ember munkája kellett ahhoz, hogy a kivitelezés magas színvonalon megvalósuljon – fűzte hozzá.

Az 1735 és 1745 között épült barokk stílusú műemlék templomot Felföldi László pécsi megyés püspök áldotta meg. Az áldás előtt a többi között arról beszélt, a helyiek büszkék lehetnek arra, hogy meg tudták valósítani a templom felújítását. Úgy fogalmazott, reméli, hogy „szívében is megújul a közösség”.

Csibi Imre plébános az MTI-nek elmondta, a 2022 őszén kezdődött és 2023 végén befejeződött munka során kicserélték a templom villamosenergia-hálózatát, új padlózatot kapott az épület, újrafestették a falait, restaurálták ornamentikáját. Megújult a toronysisak, és – egyebek mellett – energiatakarékos kültéri világítást építettek ki.

A kivitelezés közben a templomhajóban feltárták a sírját Tamási első plébánosának, az 1725-ben elhunyt Győri Mátyásnak, emlékére táblát helyeztek el a templom falán. A felújítást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 548 millió forinttal támogatta, a szintén barokk orgonát 38 millió forintos magánadományból állították helyre.

Korábban írtuk