Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a fővárosi Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont felújított kollégiumának átadásán 2021. december 9-én
Hirdetés

Semjén Zsolt kiemelte: az egyházi iskolák közül is sajátos többlettel rendelkeznek azok, amelyekben szerzetes tanárok tanítanak.

A Patrona Hungariae pedig azzal is kitűnik az egyházi iskolák közül, hogy – szemben az újonnan átvett vagy az államosított és a rendszerváltás után újrainduló intézményekkel – már életrevalóságát és „ütésállóságát” is bizonyította, hiszen túlélte a kommunizmus évtizedeit – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy az iskola nevében a patrona Szűz Máriára, vagyis az intézmény katolikus voltára, a hungariae szó a magyarságra utal. Az iskola különleges, a nevében is megjelenő karizmája a kereszténység és a magyarság együttes erősítése. Fontosnak nevezte, hogy e kettő, a kereszténység és a magyarág „nem szemben áll egymással, hanem egymásra mutat”.

Szent István öröksége, hogy a kereszténység és a magyarság együttes küldetés – mondta, majd úgy fogalmazott: „Isten az égi haza mellett földi hazát is adott nekünk, és aki a földi haza sorskérdései elől dezertál, az valamiként az égi hazához is hűtlen”.

A felújított épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. A bíboros köszöntőjében kiemelte: a ferencvárosi iskola sajátos missziója, hogy katolikus szellemben oktasson és neveljen egy többségében már nem katolikus közegben. Az iskola az egész budapesti katolikus közösség „szívügye” – tette hozzá.

A bíboros felhívta a figyelmet a budapesti katolikus intézmények, közösségek együttműködésének fontosságára is, hiszen ezek az egymást segítő kapcsolatok a teljes közösség és a magyar nemzet kiteljesedését szolgálják.

Ivanics M. Andrea, az iskolát fenntartó Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöke arról beszélt: a rendalapító szándéka szerint a nevelés számukra „kegyelem” és „bátorság”. A feladatuk, hogy diákjaikat elindítsák egy olyan jövőbe vezető úton, amelyben rálelhetnek az isteni kegyelem erejére.

Hivatásuk a bátrak hivatása, olyan embereké, akik mernek hinni az isteni kegyelemben, akik mernek nap mint nap jézusi módon új esélyt adni maguknak, neveltjeiknek és a közösségüknek – mondta a tartományfőnök.

A beruházás során állami támogatással gépészeti és belső felújítást végeztek az iskola 120 személyes, a diákok harmadának otthont adó kollégiumában. Emellett zeneiskolai termeket alakítottak ki, felújították a mosdókat, korszerűsítették az aulát és a tornatermet.

A Boldogasszony Iskolanővérek budapesti intézménye, a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont az egyike volt annak a nyolc katolikus középiskolának, melyek működését a kommunisták engedélyezték. A Knézich utcai épületrészben 1994-ig csak gimnázium volt. Jelenleg gimnázium, általános iskola, zeneiskola, kollégium és egyetemi szakkollégium működik az épületben.

Korábban írtuk