Hozzátette, a közösség megtartása és egyben tartása a mindennapi problémákkal és konfliktusokkal az egyik legnehezebb emberi munka, de annak gyümölcseként a gyermekvédelemben dolgozók átformálhatnak egy-egy életet.

Hirdetés

Fülöp Attila úgy fogalmazott, amikor a Miskolci Egyházmegye úgy döntött, Hernádvécsén is csatlakozik a felzárkózó települések programjához, azzal a legnehezebb közösségek felemelkedését és a helyiek jövőjét segíti.

Hangsúlyozta, az átadott közösségi ház is azt mutatja, hogy akkor lehet sikeres gyermekvédelmet építeni, ha azt közelebb tudják vinni az emberekhez.

Korábban írtuk

Az államtitkár közölte: minél több, a hernádvécseihez hasonló közösségi ház van, és minél több ember ismeri meg, mi van a gyermekvédelemben, annál nagyobb az esély arra, hogy az ott dolgozók a nap végén sikeres munkát tudhatnak magukénak.

Alakszai Zoltán főispán köszöntőjében rámutatott arra, minden területnek, településnek akkor van jövője, ha vannak működő közösségei, amelyek megfelelő értékek alapján szerveződnek és „élővé válnak”. A köszöntők előtt Orosz Atanáz görögkatolikus püspök felszentelte a görögkatolikus egyház fenntartásában működő Szent György Házat.

A Miskolci Egyházmegye tájékoztatása szerint az intézményt – közösségi tér kialakítása és a karitász felzárkóztató tevékenysége érdekében – csaknem 60 millió forint felhasználásával újították meg.