Az államtitkár felidézte: 2005 októberében állapodott meg a két kormány arról, hogy az Ipoly folyó mentén is megújítják a lerombolt hidakat.

Az eltelt hat év bizonyítja, hogy mennyire nehéz egy hidat megalkotni a szándéktól az átadásig – tette hozzá.

Völner Pál úgy fogalmazott: ez a híd több, mint egy alkotás, hiszen a két ország kapcsolatának is kifejezője, ami a közlekedés terén mindig kiváló volt és a jövőben is nagy fejlődés elé tekint.

Mint elmondta, további Ipoly-hidakról és komáromi hídról tárgyalnak, az önkormányzatok pedig számtalan közúti összeköttetést létesítenek a következő években a határ menti együttműködési programban.

Minden kapcsolat előrevisz bennünket, és talán a fizikainál is fontosabbak a két országot összekötő szellemi, kulturális kapcsolatok – fogalmazott a magyar államtitkár.

Érsek Árpád, a Szlovák Köztársaság Közlekedésügyi, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztériumának államtitkára kiemelte: ezek a hidak összekötnek minket, ezért fontos, hogy minél több ilyen létesítményt tudjunk építeni a közeljövőben. Hozzátette, hogy a Ráróspuszta-Rárós híd mellett még két új híd készül, ezek részben pótolják az egykori átkelőket, hiszen egykor 47 híd vezetett át a szlovák-magyar határfolyón.

A híd átadási ünnepségén jelen volt Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök is. A résztvevők egyperces gyásszal emlékeztek Molnár Katalinra, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás márciusban elhunyt elnökére. Felszentelték Nepomuki Szent Jánosnak, a hidak védőszentjének a híd középső részén felállított szobrát. Az ünnepség hordógurítással zárult, így űzték el azt a babonát, miszerint szerencsétlen lesz az első átkelő, majd a csapra vert hordóból egy pohár sörrel meg is kínálták a helyi lakosokat.

Az első újjáépített Ipoly-híd kivitelezője az A-HÍD Építő Zrt. volt, a bruttó 3 millió eurós beruházás a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával valósult meg.

Az első két Ipoly-híd megépítésére 7 millió eurót nyert a szlovák-magyar konzorcium. Ez a pénz a beruházási költség 85 százalékát fedezte, a fennmaradó részt a két ország közösen finanszírozta.

A monolit vasbeton szerkezetű, háromnyílású, dongaboltozatú híd 73,4 méter hosszú, 15 méter széles, teherbírása 80 tonnás, mellette járdát és kerékpárutat is építettek.

Völner Pál az MTI-nek elmondta: a kormány tavaly az Új Széchenyi Tervben nevesítette, hogy további két Ipoly-hidat, valamint Komáromnál egy új Duna-hidat kíván létesíteni a szlovák partnerekkel közösen, de az Új Széchenyi Terv keretében más, térségi együttműködésről szóló projektek is vannak.

Az államtitkár ismertette: a napokban tették le Füzéren egy 30 kilométeres kerékpárút alapkövét, számtalan projektet az önkormányzatok adtak be. A nagyberuházások közül kiemelte az M15-ös, Pozsony felé átmenő út négysávosításának előkészítését, vagy a Kassa-Miskolc autópálya összeköttetés megteremtését.

A következő elkészülő beruházás a Szécsény-Pösténypuszta és Pető közötti Ipoly-híd lesz, a második Ipoly-hidat várhatóan november közepén adják át.

(MTI)