Átadták az új baptista bölcsődét Püspökladányban
A bölcsőde a szeretet, a gondoskodás és a biztonság helye – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán Püspökladányban, a baptista bölcsőde átadóünnepségén.Koncz Zsófia a magyar családpolitika egyik fő területének nevezte a munka és a család közötti egyensúly megteremtésének támogatását, amelyben sikertörténet a bölcsődei hálózat fejlesztése.
Ennek alátámasztására jelezte: míg 2010-ben 32 ezer 500 bölcsődei férőhely volt az országban, addig ez a szám jelenleg 68 ezer, és három és félszer annyi bölcsőde van az országban, mint tizennégy évvel ezelőtt.
Hozzátette: egy év alatt ötezer új bölcsődei hely létesült az országban, és száz olyan településen is nyílt bölcsőde, ahol korábban soha nem volt.
Püspökladányban 48 férőhelyes önkormányzati bölcsőde működik, a most átadott 28 személyes baptista intézménnyel 76 bölcsődés korú gyerekről tudnak gondoskodni a városban – ismertette.
Koncz Zsófia azt mondta, szeptember 2-től ismét elérhető a bölcsődei téritésidíj-támogatás, amelyre eddig 8700 kérelem érkezett. A támogatással havi 50 ezer, esetenként 65 ezer forinttal segítik a családokat, beleértve az étkezési támogatást is.
A családügyi államtitkár fontosnak nevezte a szakember utánpótlás biztosítását. Jelezte: hétfőtől elérhető a Magyar Államkincstár honlapján az az ösztönző rendszer, amelynek keretében az ezen a területen felsőoktatásban tanulókat havi 125 ezer forinttal, a technikumokban tanulókat havi 59 ezer forinttal támogatják.
Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, térségükben „elharapózott” a bölcsődeépítés. A püspökladányi mellett új bölcsőde épül Hajdúszováton, bővítik a bölcsődét Sárrétudvariban, és elkészült az egyeki bölcsőde, amelyet a katolikus egyház működtet – sorolta.
Vadász Ferenc (Fidesz-KDNP), Püspökladány polgármestere hozzátette: városukban a bölcsődétől a gimnáziumig minden nevelési és oktatási intézmény adott. Várhatóan a napokban az újszülöttek támogatásának növeléséről dönt az önkormányzat, és alanyi jogon 40 ezer forintos támogatást kap majd minden helyi újszülött.
Mile Ferenc, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió elnöke elmondta, szervezetük 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el bölcsődeépítésre, az összegből Püspökladányban, Szadán és Ózdon 112 bölcsődei helyet létesítettek.
A 28 férőhelyes, mintegy 360 millió forintos beruházással megvalósult püspökladány bölcsődében két forglalkoztatót és kiegészítő-helyiségeket alakítottak ki 410 négyzetméteren – hangzott el az átadáson.