Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Új feladatokat kap és új szervezeti egységekkel bővül a Miniszterelnökség a hamarosan megalakuló kormányban – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség következő tárcavezetője a mandiner.hu szombaton megjelent interjújában. 

Új feladatokat kap és új szervezeti egységekkel bővül a Miniszterelnökség a hamarosan megalakuló kormányban – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség következő tárcavezetője a mandiner.hu szombaton megjelent interjújában. 

Ismertette, hogy a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Janó Márk, parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese pedig Orbán Balázs lesz. 

A Miniszterelnökséghez fognak tartozni az európai uniós ügyek és a kapcsolattartás az európai intézményekkel, az uniós kérdésekkel pedig havi rendszerességgel foglalkoznak majd a kormányülések is – tette hozzá.

Ismertetése szerint az uniós ügyekért a Miniszterelnökségen belül Takács Szabolcs és Varga Judit államtitkárok felelnek.

Elmondta: Budapestért és az agglomerációért felelős új szervezeti egységet Fürjes Balázs irányítja, a Modern Városok Programot és az újonnan induló Modern Falvak Programot pedig Gyopáros Alpár vezeti. 

Hozzátette, hogy továbbra is a Miniszterelnökség felügyeli a teljes területi közigazgatást Tuzson Bence irányításával, emellett a tárca tájékoztatja a jövőben is a sajtót a kormányülésekről.  

Rogán Antalt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter továbbra is elsősorban miniszterelnöki kabinetfőnökként dolgozik, a napi kormányzati munka szervezéséért, a döntések előkészítéséért és végrehajtásáért felelős Miniszterelnöki Kormányiroda élére pedig Bíró Marcell államtitkár kerül – mondta. 

Gulyás Gergely az interjúban az előző kormányzati ciklus eredményei közül kiemelte többek között a tanári életpályamodell bevezetését és az iskolai étkeztetés kibővítését, az egészségügy megújulását vidéken és az ágazati béremelést, amely – mint mondta – lassította a kivándorlást. 

Várakozása szerint 4-5 éven belül a legtöbb egészségügyi intézmény a kor színvonalának megfelelő állapotba kerülhet. 

A migrációt a demográfia mellett a legfontosabb európai sorskérdésnek nevezte, de hozzátette, hogy az erre adott helyes válasz kevés lett volna, ha az emberek nem látják az előrelépés lehetőségét és a jövőt maguk előtt. 

Cáfolta egyúttal a híreket, amelyek a 2 ezer főnél kisebb települések önkormányzatainak megszüntetéséről szólnak, valamint azt, hogy javaslat készült a rendszerváltás előtt már ítélkező bírók nyugdíjba küldéséről. 

Nincs a frakció vagy a kormány előtt tervezet arról sem, hogy a bíróságok igazgatásának központi feladatai átkerülnek az Igazságügyi Minisztériumhoz vagy a Miniszterelnökséghez – tette hozzá. 

Gulyás Gergely az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) jelentéstervezetéről szólva kijelentette, hogy a Sargentini-jelentésként ismert dokumentum az EU legrosszabb arcát mutató hazug, koncepciós alkotás, amely évekkel ezelőtt tárgyalásos úton lezárt, a közösségi jognak megfelelően rendezett ügyeket vesz elő újra, pártpolitikai küzdelmet burkol jogi köntösbe. Sargentini és a hozzá hasonló képviselők az EU legnagyobb sírásói – tette hozzá. 

Gulyás Gergely a kifogásokra reagálva kijelentette, hogy Magyarországon biztosított a szólásszabadság, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény nem korlátozza az érintettek működését, a magyar vagyonnyilatkozati szabályozás pedig a legszigorúbbak egyike Európában.

(MTI)