Átfogó Alföld-stratégia kell!

– Történelmi aszálytól szenvedünk, és ki tudja, mit hoznak a következő évek. Valamit tenni kell. De mit?

– A klímaváltozás ténye ma már végképp nem tagadható. Évről évre dőlnek meg a szélsőséges időjárási rekordok, 1901 óta az idei a legforróbb, legaszályosabb év, és az elmúlt 120 esztendő tíz legmelegebbjét 2000 után rögzítette a meteorológia. Ebből következik, hogy alkalmazkodnunk kell az új helyzethez. Most, amikor nagy a baj, ijedten kapkodunk, vészmegoldásokon törjük a fejünket. Emlékezzünk vissza, 2019 elején nagy riadalmat okozott az év elején jelentkező súlyos aszály, júniusban azonban megjött az eső, és mindenki megnyugodott. Pedig akkor kellett volna jól gondolkodni és felkészülni a következő aszályos időszakra. Ez is tanulság.

– Miként lehet enyhíteni a károkat, netán új korszakot nyitni?

– Szemléletváltásra és alapos stratégiára van szükség a termelők és a kormány oldaláról egyaránt. Meg kell határozni a legsürgősebb feladatokat. Az aszály főleg az Alföldet érinti, nem véletlenül, hiszen a 170-180 évvel ezelőtti folyószabályozások nyomán száradni kezdett ez a vidék, a talajvízszint lecsökkent, a vizes élőhelyeket beszántották. Ennek is köszönhető, hogy ma a hazai éghajlat klimatikusan az 1950-es évek Bulgáriájának felel meg, egyre nehezebb például burgonyát termeszteni. Valaha nettó exportőrök voltunk, ma már behozatalra szorulunk. A mögöttes feldolgozórendszer is hiányzik, de ez más téma. Ami a vízellátottságot illeti, kulcskérdés a csapadék megtartása. Ez összességében, éves átlagos mennyiségben egyébként elégséges, egyes országokban az Alföldön szokásos 4-500 milliméternél kevesebb eső mellett is eredményesen termelnek.

– Mi a titkuk?

– A miénktől teljesen eltérő talajhasználat. Ebben radikális szemléletváltásra van szükség. Gyárfás József, a mosonmagyaróvári Országos Növénytermelési Kísérleti Állomás egykori vezetője már száz évvel ezelőtt, Sikeres gazdálkodás szárazságban című könyvében megírta a tennivalókat. A jelenlegi talajművelési technológiákkal tömörítjük a földet, így 20-30 centiméter mélyen olyan vízzáró réteg alakul ki, ami megakadályozza a víz leszivárgását. A nyári hőségnapokon való szántás még tovább szárítja a talajt. A tavaszit már Gyárfás József szerint is kerülni kell, hogy az olvadó hó ne illanjon el. Nem beszélve a nyári szántás súlyos károsító hatásáról, ami most is megfigyelhető az Alföldön – mintha az évszázados katasztrófa sem volna elég figyelmeztetés. Emellett az ugaroltatáshoz, vagyis a talaj pihentetéséhez is vissza kellene térni, ahol lehet. Fontos a megfelelő tápanyag-utánpótlás is. Dél-Magyarországon kamionok sokasága viszi a fűtőművekbe a szalmát ahelyett, hogy bedolgoznánk a talajba. A szerves anyagok sok nedvességet tudnak megkötni, de jobbára elégetjük őket. Víz és talajélet nélkül halott anyaggá válik a föld.

– A széles körben bevett műtrágyázás pedig számos előnye mellett kárt is okoz, gyorsítja a szikesedést?

– Az iparszerű mezőgazdaságban elkerülhetetlen a műtrágya használata. De a korszerű precíziós módszerekkel okszerűen, kíméletesen lehet adagolni. Egyébként is muszáj lesz mérsékelni az igényt, a háborús körülmények miatti áremelkedések is ezt igazolják. Növelni kell a szerves anyagból eredő tápanyag-utánpótlást.

– Min kell még változtatni?

– Felül kell vizsgálni az ültetvényeket, a változó klíma ismeretében átgondolni, hogy hol mit termesszünk. Muszáj lesz váltani majd sok helyen. Szerencsére e téren jól állunk, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem sok évtizedes gyűjtőmunkával, szelektálással létrehozott génbankja Európa egyik legnagyobb ilyen intézménye, így van mihez nyúlni. És ha ezt idejében tesszük, az nagy versenyelőnyt jelent a magyar agráriumnak. Sok szárazságtűrő fajtánk van, ezekből kell gondosan kiválasztani a legjobbakat. Az elmúlt 40-50 évben kissé elkényelmesedett a gazdálkodásunk, sok változásra van szükség. Nincs idő várni, ha nem cselekszünk, az hamarosan rendszeres terméskiesést eredményez. Tudomásul kell venni, hogy a klímaváltozás nem jövőbeli veszély, hanem a jelen súlyos kihívása. Ezért az öntözésfejlesztést sem lehet tovább halogatni. Az Európai Unióban a mezőny hátsó részében kullogunk az öntözött területek arányát tekintve. Ennek orvoslása sürgető feladat, emellett meg kell oldani a tározást és a csatornarendszer kiépítését. Átfogó Alföld-stratégiára van szükség, benne a vízgazdálkodással és a termesztéstechnológiával egyaránt. Ehhez szaktanácsadás kell, ebben hatékonyan közre tudunk működni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a kormánnyal karöltve.

– Melyek a klímaváltozásnak legkitettebb ágazatok?

– Nem rangsorolnék, mindegyik érintett, még az állattartás is, nemcsak a takarmányozás miatt, hanem sok esetben maga a jószág is nehezen viseli a forróságot. Épp ezért az állatállomány tekintetében is folynak fajtakísérletek. De a klímaindikátornak számító erdőkben is fajta- vagy akár fajváltásra lesz szükség. Tölgyeseink egyre nehezebben bírják a szárazodást, a melegedést.

– Mindez sok pénzbe kerül. Ki fizeti a számlát?

– Én nem innen közelíteném meg. Csak az Alföldön ezermilliárd forint körüli már az aszálykár idén, ez azt jelenti, hogy ennyibe kerül a rossz megoldásokhoz való ragaszkodás. Az a kérdés, hogy akarjuk-e, képesek vagyunk-e ezt folyamatosan fizetni a jövőben, vagy megértjük, hogy hosszú távú befektetéssel mérsékelhetjük a károkat.

– Sok szó esik az Alföld egykor jellegzetes haszonvételi formájáról, az ártéri gazdálkodásról, amikor a medrükből kilépő folyók vize természetes és mesterséges nyílásokon, fokokon keresztül elöntötte az árteret, bőségesen öntözve azt. Vissza lehet térni ehhez?

– Valóban, a folyószabályozások előtt évszázadokig ez volt a jellemző. Ez egységes rendszerbe foglalt mindent a halgazdálkodástól az erdőművelésig. Az elmúlt 150 évben mesterséges erőszakkal alakítottuk át a tájat, megszüntetve, beszántva a vizes élőhelyeket. Csapadékos években ezeken a területeken ma belvíz jelentkezik, ami miatt panaszkodunk és nagy energiabefektetéssel kiszivattyúzzuk. Aszály idején meg azért panaszkodunk, mert nincs víz. Érdemes mindezt átgondolni. A Kárpát-medencében egyre inkább nem mennyiségi, hanem minőségi élelmiszert kell termelni. Az eredeti fokgazdálkodáshoz a maga teljességében aligha tudunk már visszatérni, de korszerű megoldásokat alkalmazva érdemes hasonlóval kísérletezni. A Bodrogközben van is rá példa. Ez azért is fontos, mert az ily módon visszatartott víz meg tudja emelni a talajvízszintet, ami a talajhasználat-váltással és a szárazságtűrő fajtákkal együtt fenntarthatóvá és sikeressé teheti a magyar mezőgazdaságot.