– Sokak szerint egyfajta trendfordulót élünk, újra növekedni kezdtek a reálbérek, ha minimálisan is, de élénkül a gazdasági növekedés, javult a külkereskedelmi mérleg, csökkent a költségvetési hiány. Ezzel egy időben zúdulnak ránk a rossz hírek, melyek a külpiacokon tevékenykedő kisebb cégeket érintik a legérzékenyebben: magas kamatszint, bivalyerős forint, a recesszió szélére került amerikai és európai gazdaság. Mikor volt utoljára ennyire kiszámíthatatlan, hogy mi vár a vállalkozásokra a következő hónapokban?

– Magyarország egy kis, nyitott gazdasággal rendelkező, exportorientált ország, ahol a világgazdasági növekedés vagy visszaesés azonnal érezteti a hatását. A jelenlegi helyzethez hozzájárul, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikája következtében felborult a gazdasági-pénzügyi egyensúly, amit helyre kell állítani, és nyilvánvaló, hogy ez olyan megszorításokkal jár, amelyek minden itt dolgozó állampolgár és gazdálkodó szervezet életére hatással vannak.

– 230 forint alá került az euró ára. Egyesek a kedvező makrogazdasági folyamatok hatását látják benne, mások spekulációt, vagy egyszerűen azt, hogy a forint most állt rá arra a pályára, amelyre a lengyel zloty, a cseh és a szlovák korona már évekkel korábban. Beavatkozhat-e ilyenkor az állam?

– A világgazdasági folyamatokat Magyarország nem tudja befolyásolni, az országnak alkalmazkodnia kell hozzájuk. Ugyanakkor az alkalmazkodóképesség ütemét befolyásolni tudja az állam.

– Milyen cégeket érint elsősorban a forint erősödése?

– A multinacionális cégek számára jellemzően semleges az erős forint, mert ezek legnagyobb része jelentős importot is bonyolít egyben. Például nagy mennyiségben és értékben hoz be részegységeket, amiket itt szerelnek össze, majd a készterméket exportálja, a hatások így kioltják egymást. Az importáló vállalatok számára kifejezetten előnyös a jelenlegi árfolyam, hiszen olcsóbban tudják behozni a külföldi árut. Azzal viszont, hogy az importőrök előnyösebb feltételekkel hozzák be a termékeket külföldről, a magyar áruk és szolgáltatások piacot veszthetnek, hiszen kiszorulnak a belső piacról. Ahogy a magas kamatszint, úgy az erős forint is kifejezetten hátrányosan érinti a magyar tulajdonú kis- és középvállalatokat, amelyek általában csak keveset importálnak külföldről. Ők a magyar export mintegy tizenöt százalékát bonyolítják le, de ennél a körnél foglalkoztatják a munkaképes korú lakosság hetven százalékát. Az államnak tehát közvetlen érdeke, hogy megelőzzön egy vállalatbezárási és elbocsátási hullámot, hiszen ezzel jelentős bevételektől esne el és a kiadásai is növekednének. Egyébként a 2002 utáni években, éppen az erős forint miatt már sor került egy ilyen hullámra.

– Hogyan lehet tompítani a mostani árfolyam hatásait?

– Az államnak egyetlen olyan eszköz van a kezében, amivel közvetlenül befolyásolni tudja a gazdaságot, ez pedig az árfolyampolitika. Ennek elsődleges helye a Magyar Nemzeti Banknál van. Az MNB az infláció kordában tartását, mérséklését tartja prioritásnak, de megítélésünk szerint olyan mértékű forinterősödés következett be, hogy az MNB-nek kormánnyal egyeztetve az árfolyamba bizonyos mértékben be kellene avatkozni. Mert a magyar gazdálkodó szervezetek képtelenek követni a jelenlegi felértékelődést.

– Kezdeményezték a számviteli törvény módosítását, javaslatukkal megkeresték a pénzügyi tárcát. Azt kívánják elérni, hogy a cégek árfolyamveszteségeiket több évre el tudják osztani és ne kelljen egyetlen évben az egésszel elszámolni.

– Azokat a veszteségeket, amelyeket a vállalatok elszenvednek, természetesen már nem lehet meg nem történtté tenni. Azonban a forint visszagyengülésével nem lehet számolni, több más szakértővel egyetértésben az a véleményem, hogy alapvető fordulat nem várható e tekintetben. Vannak olyan devizában nyilvántartott követelések és tartozások, amelyeket fordulónapkor, a fordulónapi árfolyamon a cégeknek át kell értékelniük. Ez a nap Magyarországon általában december 31. Most futó szerződéseiket általában 260-270-es euró/forint árfolyamon kötötték a vállalatok. Kezdeményeztük a pénzügyminiszter úrnál, hogy a számviteli törvény vonatkozó paragrafusa egyik pontjának a módosításával váljék lehetségessé, hogy egy adott vállalat döntésétől függően az árfolyamveszteség elhatárolható legyen. Ellenkező esetben azok a cégek, amelyek egyébként is jelentős árfolyamveszteségeket szenvednek el, kénytelenek lesznek a könyveikben lévő követeléseiket átértékelni, ez pedig további nyereségrontó tényezőként jelenik meg a mérlegükben. Ez azt jelenti, hogy azok a vállalatok, amelyek öt százalék körüli nyereséggel tudnak dolgozni a jelenlegi piaci környezetben, 15-20 százalékos eredményromlást lennének kénytelenek elviselni, kigazdálkodni. Ez nagyon sok esetben nem fog sikerülni, következésképpen ezeknek a vállalatoknak a jelentős része negatív eredményt fog produkálni.

– Milyen következményekkel járna mindez?

– Az államot kétszeres kár érné. Egyrészt közvetlenül a költségvetést. Azok a tisztességes adófizető és eddig nyereséges vállalatok, amelyek ezt az árfolyamveszteséget elszenvedik, most legalább 2-3 év erejéig veszteségessé válnának, tehát nem fognak adót fizetni, azaz csökkenni fognak a büdzsé bevételei. Másrészt, ezeknek a cégeknek a jó része részt vesz a különböző, részben uniós finanszírozású projektek pályázatain. Az egyik alapvető előfeltétel, hogy olyan pályázó vehet részt, aki nyereséges. Következésképpen ezek a cégek a veszteséges évekkel lényegében kizárnák magukat. Ennek természetesen további következményei vannak: munkahelyek kerülnek veszélybe, megtorpan ezeknek a vállalatoknak a növekedése, fejlődése, rosszabb esetben tönkre is mehetnek. Javaslatunk átmenetileg megnövelné a mozgásterüket, időt nyernének és lehetőséget teremtenének arra, hogy ezt az egyszeri, úgymond árfolyamveszteség-csúcsot két, három vagy négy évre elosztva tudják elkönyvelni, a mérlegben elszámolni.

– Hány cégen segíthetne ez a törvénymódosítás?

– Magyarországon körülbelül kétszázezer ténylegesen működő vállalkozás van, ebből mintegy 4-5 ezerre becsülhető azok száma, amelyek a nemzetközi munkamegosztásban részt vesznek.

– Ez sok vagy kevés?

– Mindenféleképpen kevés, és szükséges lenne, hogy növekedjék a számuk. Ami azokat illeti, akik már piacra léptek, az erősödést és a fejlődést kell tudni segíteni. Mindössze 1500 olyan cég van ma Magyarországon, amely legalább 50 millió forint éves exportot bonyolít le.

– Az árfolyampolitikával a rövid távú hatásokat tudja kivédeni az állam. Milyen eszközei vannak, hogy hosszabb távon segítse a külpiacra is termelő kis és közepes cégeket?

– Számos közvetett eszköz, az exportösztönzéstől a kereskedelemfejlesztés különböző területéiig. Néhány példán lehet érzékeltetni, hogy hol van elmaradásunk más európai országokkal szemben. A kis- és középvállalkozások az unióban kiemelt figyelmet kapnak és bizonyos „kivételeknek” a kedvezményezettjei lehetnek. Ilyenek a közbeszerzések. A nemzeti kormányok jelentős része törvényileg szabályozza azt, hogy ha egy külföldi tulajdonú vagy multicég nyer egy közbeszerzési pályázaton, akkor a szerződés megvalósítása során meghatározott arányban kell foglalkoztatnia az adott ország kkv-szektorát. Magyarországon ilyen nincs, és mi szeretnénk, hogyha lenne. Egy másik példa az uniós fejlesztési forrásokból megvalósuló beruházások, fejlesztések önrésze. Magyarország azt az utat választotta, legalábbis egyelőre, hogy jóval nagyobb önrészt követelnek meg a pályázóktól, mint általában azok az országok, amelyek hasonló fejlettségi szinten állnak, vagy a fejlett országok követeltek meg akkor, amikor a mostani magyarországi szinten álltak. Nálunk 50-70 százalékos önrészt kell produkálni, míg máshol akár 20-30 százalékossal is bele lehet kezdeni egy fejlesztésbe. Ez is egy olyan terület, ahol megítélésünk szerint szükség lenne a változtatásra. Meg kell említeni a tőkehiány kérdését. Nagyon sok kis- és középvállalkozás alultőkésített, és azok a jelenleg meglévő, elsősorban kereskedelmi banki lehetőségek, amelyek tőkéhez, forráshoz juttatnák őket, rendkívül bonyolultak, nehézkesek. Ráadásul a hitelbírálat során nem veszik figyelembe a menedzsmentnek, a pályázó cégnek a referenciáit, tudását, piaci kapcsolatait, egyszóval a humán tőkét. A vállalkozásoknak sokszor a kis segítség is fontos lehet. Magam gyakorlatból tudom, hogy ahhoz, hogy egy komoly projekt megvalósuljon, egy külkereskedelmi szerződést a felek aláírjanak, két, három, akár négy évre is szükség lehet. Ez nagyon sok kiutazással, referencialátogatással, tárgyalással jár, összességében több tíz millió forintban lehet mérni a költségét. A magyar befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary például sokat tudna segíteni azzal, ha jóval nagyobb mértékben járulna hozzá az akvizíciós költségekhez, azaz a marketing, reklám, piacra jutás költségeihez, megrendelések gyűjtéséhez, megszerzéséhez. Ausztriában, Finnországban ez a mérték 50-70 százalék.

– Tavaly májusban kezdeményezték a kormánynál egy külgazdasági kerekasztal létrehozását, ezekben a hónapokban pedig már körvonalazódik egy új külgazdasági stratégia.

– Ilyen témájú kerekasztal a rendszerváltás óta nem volt. Ez év februárjában kezdődött meg a négyfordulós megbeszélés, melyeken már túl vagyunk. Igyekszünk olyan közös ajánlásokat megfogalmazni, amelyek alapján a kormányzat bizonyos törvénymódosítási intézkedéseket kezdeményez, másrészt igyekszünk rávilágítani azokra a hiányosságokra, amelyek megszüntetése segítheti ezeknek a vállalatoknak a működését, prosperitását.

– A tárgyalásokon részt vettek a Külügyminisztérium képviselői is. Milyen szerepe lehet a külügyi vezetésnek és a diplomatáknak abban, hogy a magyar vállalatok sikeresebbek legyenek külföldön? A magyar gazdaságdiplomáciának az uniós határok között és azokon kívül van-e mozgástere, és ha igen, hol?

– A kivitelünk és a behozatalunk 70-80 százalékát az EU tagállamaival bonyolítjuk le. Az elmúlt évtizedben nagyon dominánssá vált ez az irány, sajnálatos módon a magyar külpolitikai irányok is elsősorban az unió és Észak-Amerika felé koncentrálódtak. Nyilvánvalóan, amíg tagállam akartunk lenni, ez egy fontos kérdés volt. A fejlődő országok 1990 előtt nagyon jelentős szerepet játszottak a magyar külgazdaságban. Az ezek felé irányuló piacra jutási törekvést nagyon fontosnak tartom. Az EU tagjaként az úgynevezett kötöttsegély-hitelprogramok lehetőséget kínálnak arra, hogy a GDP 0,33 százaléka erejéig saját segélyprogramokat hirdessünk meg, tehát nem kell befizetni a brüsszeli főpénztárba ezt az összeget. Ennek az is az előnye, hogy elsősorban a saját nemzeti vállalatainkat tudnánk vele munkához és megrendelésekhez juttatni. Tagállamként a különböző fejlesztési programokhoz is hozzá kell járulnunk. Az Európai Unió a világ egyik legnagyobb donorja, a fejlődő és a szegény országok egyik legnagyobb segítője. Ebben az esztendőben indul az unió Afrika-fejlesztési programja, ahova Magyarországnak 125 millió eurót kell befizetnie. Mint a Szövetség elnöke azt gondolom, hogy legalább ilyen értékben illene magyar vállalatoknak piacot szerezni, hiszen ez a magyar adófizetők pénze, és ne egy német, olasz, vagy francia vállalatot segítsünk, hanem egy magyart. Megítélésem szerint nagyon komoly, rásegítő lehetőség lenne, ha azokban az országokban, ahova segélyprogramok irányulnak, vagy amelyik célországa lehet a magyar segélypolitikának, jelen lenne a magyar külügyi diplomácia. Mert ha nincs jelen, akkor már az előzetes, informális beszélgetések, tárgyalások során hátrányba kerülnek a magyar vállalatok. Mindez természetesen a brüsszeli központban is nagyon komoly diplomáciai odafigyelést és munkát igényel. Az európai uniós lehetőségek, keretek és játékszabályok között is minden nemzeti kormánynak vannak eszközei arra, hogy saját vállalkozásait, azok piacra jutását akár a világ másik felén is elősegítse.

Monostori Tibor

DÁVID IMRE

1944-ben született, okleveles külkereskedelmi szakközgazda, gazdasági szakértő.

A Magyar Külgazdasági Szövetség elnöke

Az Agroinvest Zrt. igazgatóságának elnöke

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar–Arab tagozatának alelnöke

Nyolcszoros magyar bajnok evezős, olimpikon

A Magyar Evezős Szövetség elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság felügyelőbizottságának elnöke