Átpártolt a munkásság

– Miért áll másként a dolgozói bérek ügyéhez a balliberális oldal, mint a konzervatív kormány?

– A hazai balliberális tábor természetéhez tartozik, hogy mindenben és mindenáron ellent akar mondani a konzervatív kormány döntéseinek. Úgy érzi, ahhoz, hogy a helyére kerülhessen, azaz átvegye az ország irányítását, szakadatlanul támadnia kell a miniszterelnököt és a kabinetet. Még azt is vállalja, hogy szembemenjen önmagával, hiszen kétszáz évvel ezelőtti születésétől fogva a munkásság, illetve a bérből élők politikai képviselőjének tekinti magát.

– Új jelenség ez az önmegtagadás, vagy már korábban is ezen a pályán mozogtak a balosok?

– Valahányszor hatalomra kerültek és elővették a bérek kérdését, abból csak baj származott. Emlékezzünk arra, amikor a Medgyessy-kormány 50 százalékkal megemelte a közszféra fizetéseit. Csakhogy nem alkottak olyan növekedést serkentő gazdasági programot, amely kitermelhette volna ennek a béremelésnek a költségeit, megteremhette volna a forrásait.

– Igen, a pedagógusok bérének első, decemberi kifizetését még magára vállalta az állam, de aztán áttolta a terheket az önkormányzatokra. Ez aztán súlyos helyi szintű zavarokat okozott…

– Átgondolatlan lépés volt, és eleve csak a hatalmon maradás szándéka húzódott meg mögötte. Nem véletlen, hogy a baloldal megbukott a hazai munkásság körében, a bérből és fizetésből élők átpártoltak a konzervatív politikai erőkhöz. Ígéretből, jóléti vízióból nem volt hiány a baloldalon, de minden egyes alkalommal csalódás lett vége. A megkezdett programok államháztartási hiányt, eladósodást okoztak, mert nem volt bennük gazdasági racionalitás. A baloldal és a munkásság szakítása egyértelművé vált. Ezt látva a baloldal progresszív politikusai, akik részben már a liberálisok befolyása alatt álltak és állnak, a munkásoké helyett különféle kisebbségek érdekeit kezdték képviselni. Szélsőséges csoportok és irányzatok, társadalmi, etnikai és szexuális minoritások mellett emeltek szót, sőt, a woke, az LMBTQ- és az eltörléskultúra hullámaira is felültek. Csakhogy ezzel sem jutnak semmire. A progresszív baloldal, illetve a balliberális politikai tábor hívószavai már csak az egyetemeken hatnak, a munkásság körében nem.

– Pusztán jóléti intézkedésnek tekinthetjük-e a minimálbér és a garantált bérminimum emelését, vagy más célokról is beszélni lehet?

– A kormány gazdaságpolitikájának fontos eleme, hogy emelni kell társadalom életszínvonalát. Ehhez prosperáló gazdaságra van szükség. Annak pedig alapfeltétele a jól működő belső piac, amit a bérek növelése, vásárlóerejük stabilitása, illetve a fizetőképes kereslet és a fogyasztás fennmaradása kell hogy jellemezzen. A konzervatív kormány mindvégig ragaszkodott ehhez a gazdaságfilozófiához, és azon volt, hogy folyamatosan emelje a reálkeresetek értékét.

– Igen, de Brüsszel most épp az ellenkezőjéről beszél. Itt is vitában állunk az unióval?

– Brüsszelnek a válságok okán bevezetni kívánt kilábalási politikája most éppen 48 milliárd eurós megtakarítást követel a tagállamoktól, Magyarországból konkrétan 800 millió eurót szeretne kikényszeríteni. Tehát megszorításokat, elvonásokat szorgalmaz. Ezzel szemben azt mondja a magyar kormány, hogy csak a belső fogyasztás felpörgetésével lehet megőrizni a gazdasági növekedést. Ehhez pedig a reálbér évi négyszázalékos emelkedésére van szükség. Hivatalosan is eldőlt, hogy a minimálbér 15 százalékkal nő 2024-ben, ami konkrétan 266 ezer forintot jelent, a garantált bérminimum pedig tíz százalékkal lesz magasabb, ez 326 ezer forintnak felel meg.

– Simán zajlottak le a tárgyalások, vagy hevesebb viták is jellemezték az egyeztetést? Úgy tudni, a Munkástanácsok valami mást szeretne a garantált bérminimum ügyében…

– Így van. Szerintünk nem egységesen, azaz makroszinten kellene megállapítani a garantált bérminimumot. A két minimálbér eddig együtt mozgott, egymáshoz kötötten növekedett, de ez a Munkástanácsok véleménye szerint már zavarja a gazdaság fejlődését. A minimálbér fontos szociális és társadalmi szerepe az, hogy ennél alacsonyabb keresete senkinek se legyen, a megállapított összegnek el kell érnie a létminimum határát. Hazánkban egyébként 250 ezer dolgozó kap minimálbért, garantált bérminimumot pedig 800 ezer. Ha egyszerre kell emelni a két bérfajtát, az teher a gazdaságnak. És az is az együttmozgás kellemetlen következménye, hogy így a minimálbér nem tud annyira megemelkedni, mint amennyire a létminimum szintjének változása megkövetelné. Tegyük vissza a helyére a garantált bérminimumot! Megállapítása a munkaügyi kapcsolatok szerves része minden jól működő gazdaságban. De ott szakmánként, ágazatonként határoznak meg bértarifákat úgy, hogy kategorizálják a foglalkozásokat, amelyeknek így szükségszerűen eltérnek a bértételei. A rendszer persze csak folyamatos egyeztetéssel és karbantartással életképes. Azaz dolgozni kell vele, évről évre. E megoldás amúgy tükrözné az egyes foglalkozások megbecsültségét, fontosságát, hasznosságát, a gazdaság hierarchiájában elfoglalt helyét.

– Mit szólnak mindehhez a kormány illetékesei?

– Különböző megfontolásokból indulnak ki. Többek között abból, hogy jelenlegi rendszer sokkal egyszerűbb. Annak a megvalósításához, amit mi javasolunk, megvannak a jogi és szervezettségi lehetőségek. Léteznek úgynevezett ágazati paritásos bizottságok, amelyekben a munkáltatók és a szakszervezetek képviseltetik magukat, baj viszont, hogy a bizottságok jogosítványaiban nincs benne az ágazati szintű kollektív szerződések megfogalmazásának a lehetősége. Ezért is marad egyelőre a kormány a makroszintű garantált bérminimum megállapításánál. A mi verziónkkal viszont a munkaügyi kapcsolatok szélesebb spektrumát lehetne kiépíteni, és a szakmák, a munkavállalók, a szakszervezetek nagyobb befolyást gyakorolhatnának a gazdasági döntések előkészítésére. Ám több szakember éppen attól tart, hogy így túlságosan is megnövekedne a szakszervezetek gazdasági szerepe, pozíciója. Tart a vita, de tény, hogy már önmagában azzal is az új struktúra megteremtésének útjára léptünk.

– A magyar életszínvonal alakulásának fontos része a rezsicsökkentés. Csakhogy ennek a megszüntetését követeli az Európai Bizottság, mondván, le kell faragni a tagállamok államháztartási hiányából. De mi lehet a valódi cél?

– Egyrészt szeretné kezében tartani a teljes európai energiavertikumot, és levezényelni az orosz forrásokról való leválást. Másrészt zavarja, hogy a rezsicsökkentés mint olyan egy társadalom, egy nemzet függetlenségét jelenti gyakorlati és szimbolikus értelemben is. További probléma Brüsszel szemében, hogy ha egy állam komoly mértékben támogatja a családok rezsiköltségeit, akkor ezzel szövetség jön létre a társadalom, az állam, illetve a végrehajtó hatalom között. Márpedig Brüsszel szeretné szétverni ezt a szövetséget, a létrejövő feszültségek nyomán pedig megszabadítani Európát és Magyarországot Orbán Viktortól és kormányától. A magyar választók kétharmados többsége azonban jól felfogott érdekei alapján szavaz, és azt mondja, hogy neki viszont szüksége van Orbán Viktorra.

– Miként látja a Munkástanácsok, miért gyötörte olyan magas, akár 20-25 százalékos infláció is a magyar gazdaságot és a magyar családokat?

– Tudjuk, hogy rendes körülmények között a bérek és az árak együtt mozognak, ezt ár-bér spirálnak nevezzük. Szakértőink azonban az ellenzékkel szemben arra a megállapításra jutottak, hogy nem a bérek növekedése, azaz az Orbán-kormány bérpolitikája miatt keletkeztek a magasabb árak. A jelenségben a különböző nemzetközi válságok és az ezek következtében felboruló gazdasági folyamatok, a hazai kereskedelmi láncok működési zavarai játszottak szerepet, legfőképpen pedig a globális szinten is bizonytalanná váló energiahelyzet. Ilyen körülmények között aztán bizonyos beszállítók monopolhelyzetbe kerültek, és kihasználták a hirtelen adódó lehetőségeket. És aránytalanul, az indokolhatónál sokkal magasabbra emelték az áraikat.

– Ez a spekuláció sokáig tabunak számított a médiában és a politikai közegben is. De aztán másokkal együtt maga a miniszterelnök törte meg a jeget…

– Tabu volt, de mi nyíltan kimondtuk akkor is, hogy nem az ár-bér spirál alakulása, hanem a profitspirál esztelen felpörgése okozta a problémát. Egyébként egész Európára jellemző volt, hogy sokkal kisebb mértékben emelkedtek a bérek, mint az árak. Sőt! Az előbbiek növekedése általában nulla százalékon maradt, míg a profitok nyolc százalék körül növekedtek. A legnagyobb reálbércsökkenés éppen a bezzeggyereknek tartott Csehországban következett be, ahol a profitok hat-hét százalékos emelkedést, a fizetések viszont ötszázalékos reálértékvesztést mutattak. De hasonló jelenségeket tapasztalhattunk Olaszországban, illetve másutt is. Az MNB tanulmányaiban kendőzetlenül leírták a szerzők, hogy pofátlanul nagy haszonra tettek szert egyes befektetők, ami itthon különösen az energiaárak alakulásában mutatkozott meg. Mindennek természetesen az unió esztelen szankciós politikájában kell keresni az okait, de mindezt megfejelte a forint kikényszerített leértékelése is.

– Bulgária húszsorosára emelné a területén áthaladó és Magyarországra tartó gázszállítások tranzitdíját. Ezt biztosan megérezné a magyar családok pénztárcája…

– Szófiában kaotikus állapotok uralkodnak, egymástól homlokegyenest eltérő pártok ülnek a kormánykoalícióban. És ott vannak közöttük a brüsszeli érdekeket feltétlenül kiszolgáló erők is. Ez a kísérlet is arra megy ki, hogy Orbán Viktort eltávolítsák. Más államokat is érint a bolgár szándék, de bennünket sújtana leginkább. Nem vezették be az intézkedést, de látni, hogy keresik a lehetőségeket a magyar gazdaság megtörésére.

– Miként alakul a nyugati társadalmak életszínvonala? Mit jelez a korábban kiköltöző magyarok erősödő visszaáramlása?

– Nem tilos kiköltözni, szabad munkaerő-áramlás jellemzi az uniót, de az ellenzék ezt is a kormány ellen fordította. Jóllehet a térség elvándorlási listáját a lengyelek vezetik, a magyarok a végén vannak. Az előbb szó volt róla, hogy milyen bérveszteségek érték a nyugati munkavállalókat. Tagja vagyunk az Európai Szakszervezeti Szövetségnek, vitatkozunk is velük egyes kérdésekben, de abban egyetértünk, hogy a profit aránytalan növekedéséből és a reálkeresetek csökkenéséből adódó folyamatot meg kell állítani. Emiatt Párizsban hatalmas tüntetést szervezetek a szakszervezetek a nyáron, most decemberben lesz a következő Brüsszelben. Véget ért Európában a jóléti állam korszaka, a következő generáció már alacsonyabb színvonalon él majd, mint a szülei. Mind gazdasági, mind politikai, de szociális területen is idegen érdekeknek alárendelt bürokrácia irányítja az uniót. Nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt, hanem a tengerentúlról jövő utasításokat követi, és öngyilkos módon igyekszik kifosztani azt a gazdasági entitást, amit az Európai Unió jelent.

– Idegen munkaerő is érkezik az országba. Megalapozottan tart ettől a közvélemény?

– Európa gazdaságainak egyik legnagyobb problémája a munkaerőhiány. Ennek elsősorban demográfiai okai vannak. A nyugati államok úgy szeretnék megoldani a kérdést, hogy nagy tömegeket engednek be magukhoz. Jólétre vágyó, kiszolgáltatott emberekről van szó, akik távoli helyekről és kultúrákból érkeznek. A magyar kormány viszont a maga családpolitikájával igyekszik enyhíteni a demográfiai gondokat, persze ennek hosszú évtizedekig tart az érési ideje. Magyarországon most egyszerre van jelen a munkanélküliség, bár az egyik legalacsonyabb mértékű Európában, és a munkaerőhiány. Felmérések szerint van egy 150 ezer fős réteg, amely szociológiai, egészségi, mentális okok miatt nem alkalmas a munkára. A kormány igyekszik javítani ezen a helyzeten, de szabályozott munkaerő-behozatalba is kezdett. Körülbelül 200-300 ezer új dolgozót követel a gazdaság működése és felpörgő fejlesztése.

– Ez így volt Nyugat-Németországban is, amely 1961-ben szerződést kötött a munkaerő-behozatalról Törökországgal, aztán 1963-ban Marokkóval, majd 1965-ben Tunéziával. És ezzel meg is telepedett az iszlám a németeknél, és egyre csak erősödik a térfoglalása…

– A most megújított, kiegészített magyar szabályozás nagyon szigorú. A külföldi munkavállalók csak engedéllyel és meghatározott ideig lehetnek itt. Családegyesítésre, bérletörésre, amitől tart a közvélemény, nincs a lehetőségük.

– Tizenharmadik évét tapossa a kormány. Sikerült-e létrehoznia azt a korporációs rendszert, amelyben a munkavállalók, a munkáltatók és az állam is győztesnek mondhatja magát?

– Ez a kedvenc témám, erről írtam a szakdolgozatomat. Az unióban a jólét alapja a neokorporatív rendszerek léte és működése. Ebben a három szereplő, az állam, a munkaadó és a munkavállaló is tőketulajdonosnak számít, együttműködésük nélkülözhetetlen a társadalom egyensúlyához. Lényege szerint egyetlen fél érdekeit sem érhetik hosszú távon aránytalan veszteségek és hátrányok. Ezért folyamatosak a konzultációk, az egyeztetések, amelyek nyomán józan belátáson alapuló kompromisszumok köttetnek. A neokorporáció nem osztályharcos alapon igyekszik megteremteni az egyensúlyi viszonyokat, nem arról van szó, hogy a szakszervezetek lángcsóvákat vetnek a munkaadók palotáira. Annak idején, 1891-ben XIII. Leó pápa meghirdette Rerum novarum című enciklikáját, amelyből az következik, hogy a gazdasági szereplők körében minden félnek a maga érdekeire figyelve, de együtt, és nem egymás ellen kell működnie.

– Azt mindannyian tudjuk, miért fontos a kormány számára a Nemzeti konzultáció. De miért fontos a Munkástanácsoknak?

– Az egész társadalomnak fontos. Most például a rezsicsökkentés megvédésére is használja majd a kormány Brüsszellel folytatott vitáiban. És ez súlyosan érinti a magyar életszínvonal kérdését. Ezenfelül a konzultációval megszólítva érzik magukat az emberek, és lehetőséget látnak arra, hogy a választások között is bekapcsolódjanak az aktív politikába. A legutóbbi nagy minimálbér-emelés is benne volt az előző konzultációban, és ez nagy lökést adott nekünk a munkaáltatókkal való tárgyalásokban. Segített beláttatni, hogy a vállalkozások sikeres működéséhez, profitképességéhez hatékony gazdaságra van szükség. Az pedig nem fog menni padlón tartott bérekkel. n