Székelyföld. A szocializmus időszakában nem is tudtuk, hogy létezik. A Kádár-rendszer mindent megtett, hogy kitörölje a köztudatból az Erdélyben élő kétmilliós magyarságot, s főleg a trianoni határtól 400 kilométerre keletre, 600 ezres tömbben élő székelyeket. A szocialista testvériség jegyében Kádár János és Kállai Gyula 1958-as romániai látogatása botrányba fulladt, amikor egy marosvásárhelyi fórumon arról szónokoltak, hogy Romániában megszűntek a nemzetiségi gondok.

Valójában ugyanis a román állam megalakulása óta az erdélyi magyar közösségek etnikai arányainak megváltoztatására, fokozatos elrománosítására törekszik. 1968-ban ennek keretében szüntették meg – a kizárólag Sztálin szigorú utasítására létrehozott – Maros Magyar Autonóm Tartományt. A régió egykori fővárosa, Marosvásárhely épp az elmúlt évtizedben veszett el a magyarság számára. Az 1977-ben még 64, 1992-ben 52 százaléknyi magyar lakossággal rendelkező nagyvárosban a kilencvenes években fordultak meg az arányok a románság javára. S azonnal elveszett a korábbi vívmányok döntő része: a kétnyelvű feliratok eltűntek az üzletek jelentős részéről, s míg korábban nem volt probléma magyarul intézni ügyeket, ma már a legtöbb helyen értetlenül tekintenek a magyar szóra. Pedig még mindig a lakosság 47 százaléka magyar.

Titokban magyarnak lenni

Más székelyföldi településeket járva úgy tűnik, a rendszerváltozás óta több lehetősége van a helyi magyarságnak, hogy megjeleníthesse saját kultúráját, történelmi múltját. Különösen Székelyudvarhely jár ebben élen, amely az ezredforduló környékén székely fővárosnak kiáltotta ki magát.

Szász Jenő polgármestersége alatt újraállították a legendás székely katonákat dicsőítő Vasszékely szobrot, szobrot emeltek Mária nagyasszonynak, felavatták a székely és erdélyi történelem legnagyobbjainak portréit felvonultató Emlékezés Parkját és még további 22 emlékművet. Székelyudvarhelyen járni olyan, mint bármelyik magyarországi városban. Az utcanevek magyarok, a könyvesboltokban magyar könyveket árulnak, természetes a magyar szó, a boltok feliratain a magyar tábla a meghatározó.

– Nem kis bátorság kellett a kegyeleti helyek létrehozásához – oszlatja el Szász Jenő azt a tévedést, hogy a helyi önkormányzatok erősödése jelentős változásokat hozhat Erdélyben. – Romániában ugyanis nincs valódi önkormányzatiság. Csak nevében használjuk a magyarországi elnevezéseket, valójában azonban nagyrészt a korábbi, felülről irányított néptanácsi rendszer működik tovább.

Ennek eredményeként például az iskolák igazgatóit, a rendőröket s általában a fontos posztok betöltőit nem az egyes települések, hanem fölsőbb szinteken nevezik ki, s ezért nem is feltétlenül az adott települések érdekeit szolgálják. Ezért is híve a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) az autonóm Székelyföldnek, s főleg a székely parlament felállításának, amely oktatási, művelődési, közrendvédelmi, környezetvédelmi, adópolitikai kérdésekben átvenné a jogköröket a román államtól.

Hasonlóan vélekedik Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere. Mint mondja, Székelyföld helyzetén kizárólag a saját státusz elnyerése tudna segíteni. Hogy mennyire nem lehet Romániában változásokat elérni az önkormányzatiság mentén, bizonyítja, hogy a román állam épp a közelmúltban rúgott ki nagy számban magyar érzelmű tisztviselőket a megyei tanácsoktól.

Az autonómia nyílt emlegetése újdonság Székelyföldön. Erdélyi magyar politikusok egészen a közelmúltig semmilyen formában nem merték említeni, hogy az ottani magyarság bárminemű függetlenségre törekedne. Köztudott, a hivatalos román politika folyamatosan azt sulykolja, hogy Románia nemzetállam, s aki ezt megkérdőjelezi, az hazaáruló, a magyar revizionista törekvések híve, akit börtönbe kell zárni, vagy legalábbis elűzni az országból.

Ez a dühödt ellenségkép-gyártás tette tönkre az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar összecsapások során a fél szemére megvakult Sütő Andrást. Valójában azonban a marosvásárhelyi események vagy egy évtizedre elgyengítették az erdélyi magyar politikát.

Itthon kevesen tudják, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában háromnapos háború tört ki a két nemzet között, amelyben a székelyek a kivezényelt páncélosokat is legyőzték, a polgármesteri hivatalra felhúzták a magyar zászlót, s végül a román állam csak ejtőernyősök segítségével volt képes helyreállítani a rendet. Az összecsapásoknak öt halálos áldozata volt, ám a magyarság sokkal többet vesztett a következő hónapokban. Az értelmiségieket a munkahelyeken folyamatosan zaklatták, úgyhogy végül hat-hétezren távoztak Magyarországra, mert nem érezték biztonságban a családjukat. Ekkortájt fordultak meg Marosvásárhelyen az etnikai arányok…

Annál hihetetlenebbnek hangzott, amikor a néhány évvel ezelőtt megalakult a Székely Nemzeti Tanács kijelentette, területi autonómiát akarnak Székelyföldnek. Sőt mivel úgy érezték, az erdélyi magyar politikában elsikkad a székely ügy, önállóan jelentek meg a közéletben, és kizárólag az autonómiaügyet tűzték zászlajukra.

Nemzetformáló jelképek

– Kidolgoztuk Székelyföld jelképeit. Az aranysávos kék zászlót, a Napot és a Holdat kék mezőben ábrázoló címert, a himnuszt, a SIC jelzést Székelyföld nemzetközi jelzésére. Megalkottuk a székelyföldi alkotmány tervezetét – sorolja az elért eredményeket Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. – Emellett sikerült a székely autonómia ügyét a romániai közbeszéd élére állítani.

Ez embert próbáló küzdelem. A román média, a különböző internetes fórumok hozzászólói dühödten, ellenségesen nyilvánítanak véleményt a „magyarok elszakadási törekvéseiről”. Ám, mondja Izsák Balázs, eközben is tudatosul, hogy Székelyföld létezik, hogy saját különbözőségeinek elfogadtatását akarja. Ahogy az elnök fogalmaz: állandóan feszíteni és tágítani kell a kereteket.

Egyébként nem a nemzeti jelképek az egyetlen megnyilvánulásai Székelyföld önálló arculatának. Székely filharmónia alakult, idén már másodszor írták ki a román tévék által is közvetített székelyföldi kerékpáros körversenyt, megalkották a székely termék védjegyet, a térség határainál pedig itt-ott „Székelyföld, Secuesc” feliratú táblákat helyeztek el. Igaz, ezek közül az elsőt Tökösnél az útügy egy nap alatt leszedette – indoklásuk szerint nem felelt meg a közlekedést szabályozó előírásoknak –, a második, Nagyajtán, immár egy reklámtáblán azonban a mai napig is a helyén van. S az öt megyei jogú város megalakította a Székely Városok Szövetségét, amelyek vezetői kéthavonta találkoznak, hogy szorosabbra vonják kulturális, gazdasági együttműködésüket. Döntés született arról, hogy a két magyarok lakta megye, Hargita és Kovászna megyei zászlóját Székelyföld jelképeit ábrázoló lobogóra cserélje, a települések bejáratánál pedig egységes, székely rovásírással is feliratozott székely kapukat állítanak.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere SIC feliratra cseréltette az önkormányzati gépkocsik rendszámát, s a tanácsteremben is kint van a székely zászló. S ezt javasolja a többi székelyföldi településnek is.

– Az autonómia nem csak érzelmi okok miatt fontos. Egy eszköz, hogy jobban menjenek a dolgok Székelyföldön. Bukarest túl messze van, a román állam túlságosan központosított. Elhitetik velünk, hogy szegény eltartottak vagyunk, pedig megállnánk a saját lábunkon. Én is csak amióta polgármester vagyok, látom, hogy Sepsiszentgyörgy négy-ötször annyit fizet be a költségvetésbe, mint amit visszakap.

Ráadásul, folytatja a polgármester, ha helyi jogkörbe kerülne a tűzoltók, rendőrök, adóellenőrök, s általában a közigazgatásban dolgozók kinevezése, akkor ezeket a jól fizető állásokat idegenek helyett minden bizonnyal a helyi lakosság tölthetné be. Ami jócskán fellendíthetné a Székelyföldön élők anyagi lehetőségeit, s ezzel a székelyföldi vállalkozásokat is. S nem fordulhatna elő az sem, hogy az adó- és különböző egyéb hivatalok, ellenőrző szervek nemzetiségi alapon határozzák meg, alkalmazzanak szigort.

Csíkszeredán a román és az uniós zászló mellett a polgármesteri hivatal bejárata fölött is ott lobog a székely zászló. Ráduly Róbert polgármester nagy eredménynek tartja, hogy immár a román közbeszédben is kezdik használni a Székelyföld kifejezést. Még Basescu elnök is – igaz, csak amikor egymás között diskurálnak. Ha kiáll a tömegek elé, egyből „Hargita és Kovászna megyéről” beszél.

– Romániában is sokat változott a világ. Vendégmunkásként ma már a románok többsége megjárta Nyugatot, sok mindent látott, és egész másképp viszonyul az autonómia kérdéshez is.

Magyar magyar ellen

A hivatalok mentalitásán azonban még nem látszik a változás. A Székely Nemzeti Tanács autonómia-előterjesztését uniós fórumokon azzal utasították el, hogy annak előfeltétele a kérdésről rendezett népszavazás. A székely megyékben nekiláttak tehát a referendum előkészítésének, csakhogy az erről szóló határozatokat a megyei prefektusok sorra érvénytelenítették. Az előterjesztés végigjárta a bíróságokat, amelyek alkotmányellenességre hivatkozva rendre elutasították azt. Merthogy az alkotmány szerint Románia nemzetállam…

Így a Székely Nemzeti Tanács alulról próbálja kikényszeríteni az autonómiát. Ha a hivatalokban a szavazást nem lehetett megtartani, mozgóurnákkal házról házra járva gyűjtötték be a voksokat. Székelyföld 600 ezer magyar lakosából 230 ezren szavaztak, s ebből 210 ezren az autonómia mellett foglaltak állást. Mindez persze hivatalosan semmit sem jelent, ám ahogy Izsák Balázs mondja: el lehet juttatni Brüsszelhez, hogy megismerjék a kisebbség törekvéseit.

Létezik ugyanis az Európai Parlament 2011-es határozata, amelyik kimondja: ha egy adott településen vagy térségben a kisebbség többséget alkot, biztosítani kell számára közösségi jogokat. Ez az, amit Bukarest évek óta következetesen semmibe vesz. Az elnök azonban úgy látja, jelenleg nem is a románság, sokkal inkább az erdélyi magyarság közötti politikai ellentétek blokkolják az autonómia-törekvéseket.

– Májusban szerettük volna összehívni Székelyföld Önkormányzatainak Nagygyűlését, amely a székely parlament előzménye lett volna. Az RMDSZ azonban bejelentette, nem támogatja a parlamentesedést – magyarázza Izsák Balázs.

Ami azért lehetetlen helyzet, mert Székelyföld településeinek 55 százalékán az RMDSZ van döntési pozícióban. De szintén az RMDSZ-es Frunda György fúrta meg, hogy a Székely Nemzeti Tanács képviselője Strassburgban négyszemközt beszélhessen az uniós kisebbségvédelmi politikusokkal. A hosszú időn keresztül szervezett találkozóra végül csak a román diplomácia képviselőjének jelenlétében kerülhetett sor.

– A román állam az RMDSZ-en keresztül blokkolja az autonómia-törekvéseket – fogalmaz markánsabban Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki egyébként a Székely Nemzeti Tanács alelnöke is. – Az RMDSZ 1996-tól 12 éven át kormányon volt, s megszokta, hogy csak azt tehetjük meg, amit a román állam enged számunkra.

A májusi önkormányzati nagygyűlés az ellentétek miatt végül elmaradt. A Székely Nemzeti Tanács azonban múlt hét végére újra összehívta a testületet. Ám az ellentétek nem csillapodtak, sőt az egy nagygyűlésből végül kettő lett. Pénteken az RMDSZ polgármesterei tartották meg Csíkszeredán a saját gyűlésüket, szombaton pedig Székelyudvarhelyen az MPP-s és független polgármesterek üléseztek. Az első gyűlésen elfogadták a Székelyföldi Kiáltványt és a Székelyföldi Memorandumot, amely felhívja Románia és az Európai Unió figyelmét Székelyföld problémáira, hogy a román állam gyakorlata veszélyezteti a magyarok nemzeti közösségként való megmaradását, hogy Székelyföldet gazdasági eszközökkel is megpróbálják szegénységben tartani, s hogy a megoldás csak a területi autonómia lehet. A másodikon pedig a Székely Nemzeti Tanács elveinek megfelelően kimondták Székelyföld oszthatatlanságát, s megalakították a székely parlamentet. Ami így természetesen csonka – Izsák Balázs szerint is ideiglenes –, hisz nem tudja Székelyföld teljes politikai spektrumát lefedni.

A magyar–magyar ellentétek miatt elhalni látszik a székely városok közötti együttműködés is.

– Kezdetben nagy volt a lelkesedés, az öt polgármester meg a két megyei elnök valódi ötletparádéval jött a találkozókra – meséli Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester. Aztán ahogy éleződtek a nézetkülönbségek a két politikai oldal között, egyre többen hozták tanácsadóikat is, majd elmaradtak a találkozókról. Mostanra gyakorlatilag felfüggesztettük az összejöveteleket.

Az autonómiát ellehetetlenítő széthúzásra célozva hozzáteszi, nagyon sajnálja, hogy a legmagasabb erdélyi politikai porondon hiányos a kommunikáció.

Legyőzni a kishitűséget

A székelyföldi városok fiatal RMDSZ-es polgármestereiről – Ráduly Róbertől, Antal Árpádról – egyébként az MPP-s vezetők is elismerően nyilatkoznak. Ahogy mondják, ők már egy másik generáció, akikben nem működnek a pártállami időkből hozott reflexek. Ugyanakkor a két nagygyűlés közül ők is az RMDSZ-est létesítették előnyben.

– Az elfogadott székely memorandum komoly dolog. Tizenhat éve az erdélyi magyar memorandum volt hasonló, amely évekig témát adott az Európai Tanácsnak – magyarázza döntését Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Aki egyébként valóban önjáró típus. Még román parlamenti képviselőként beutazta Baszkföldet, Katalóniát, hogy tanulmányozhassa az autonómia-modelleket. S a román sajtó legnagyobb felháborodására Koszovóba is többször elment, ahol egyébként szintén úgy kezdődött az autonómia, hogy saját nemzetbéliekre cserélték a területi vezetőket.

Székelyudvarhelyen egy parkban rögtönzött közvélemény-kutatást tartunk: mit szólnak a helybéliek az autonómia-törekvésekhez? Nem veti fel őket a lelkesedés.

Egy 40 körüli nő kijelenti, minden jól van úgy, ahogy van. Egy ősz hajú hölgy viszont szóvá teszi, talán jó lenne, biztosabban célba érnének az uniós támogatások. Azért a válaszadók közül többen szeretnék, mint ahányan nem, de az is látszik rajtuk, nem nagyon hisznek benne, hogy ez a mai Romániában megvalósulhat.

– Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb elérjük Székelyföld autonómiáját. Ám ebben leginkább nekünk kell példát mutatnunk. Ha az emberek látják, hogy saját vezetőik mernek hinni ebben, az előbb-utóbb bennük is legyőzi a kishitűséget – fogalmaz Antal Árpád.

Az egység megteremtése azonban nem tűr halasztást. Székelyföldön az elmúlt másfél évtizedben 60 ezerrel csökkent a lakosságszám, s a magyarországi kitelepülők mellett immár az uniós munkalehetőségek is apasztják a lélekszámot. Újabb évtizedek tehát nincsenek: A jelenlegi 140 székelyföldi településből újabbakban csökkenhet a kritikus szám alá a magyarok aránya – ahogy Marosvásárhelyen is megtörtént. Nekünk Mohács kell?

Kárász Andor