Avarok magyarul

– Kik voltak az avarok, mit tudunk róluk, a nyelvükről? Mi maradt fenn tőlük?

– Az avarok az 550-es években tűntek fel Európában, eredetükről a forrásokban részben ellentmondó magyarázatok maradtak fenn. Történetüknek a történész szemével az a nagy problémája, hogy csak idegen, görög és latin források csöpögtetnek róla sokszor valószínűleg eleve félreértett információkat. Birodalmuk politikai sorsát ebből félig-meddig rekonstruálni lehet, etnikumukat, kultúrájukat nem. A régészet viszont bővebb adatokat hoz kultúrájukról, településtörténetükről, demográfiájukról. Napjainkban kezdett az archeogenetika is foglalkozni velük, remélhetőleg ez származásukról, későbbi sorsukról is újabb ismereteket ad. Egy fontos kérdésről, a nyelvükről sajnos egyik tudományág sem szolgál információval, ám az, hogy az avar korban, 567-től a IX. századig mind a történeti, mind a régészeti források szerint több hullámban történt betelepedés a Kárpát-medencébe, azt sejteti, hogy etnikailag nem voltak egységesek, így valószínűleg nyelvileg sem, ami egyébként egy nomád birodalomban teljesen természetes. Ez különösen bonyolulttá és izgalmassá teszi az avar nyelvemlékek kérdését, amikről sokkal több információnk van, mint például a hunokéról. Az európai hun birodalom nyelvét, ez ma már bizonyos, nem rögzítették írásban, az ázsiai hunok nyelvéből kínai forrásokban idézve maradt fenn néhány szó, ezek kiolvasása, értelmezése szinte megoldhatatlan. Folynak ilyen jellegű kutatások, elsősorban Kínában, van is tudomásom róla, milyen következtetéseket sugallnak, de amíg a szerzők ezeket nem publikálják, nincs jogom róla beszélni.

– Mire számíthatunk?

– A mi szempontunkból sajnos nem fognak világot rengetni, a magyar és a hun nyelv közötti összekötő kapcsokról még mindig nagyon kevés fog kiderülni. Az avar korból viszont jelenleg negyven-egynéhány feliratot ismerünk, de mind nagyon rövid, és egy részük biztosan csupán tulajdonjegy, nem osztható betűkre, ezekkel nem tudunk mit kezdeni. A fennmaradók elvileg az avarok nyelvének vagy nyelveinek emlékei, viszont ismeretlen betűkkel készültek, amelyek megfejtésére az utóbbi évtizedekben számos kísérlet történt, de egyik sem túl nagy sikerrel. Az csak nagyjából két éve, az írott emlékek összegyűjtésekor vált világossá, hogy legalább két különböző írásról, különböző betűsorról beszélhetünk: a nagyszentmiklósi és a jánoshidai típusról.

– Miben különböznek ezek, és milyen viszonyban állnak az ősi magyar írással?

– A nagyszentmiklósi típusú írást jobban ismerjük, ebből ma mintegy kétszáz betűnyi igazolt felirat ismert 28 azonosított jellel. Ezek fele alakilag megfelel egy-egy székely rovásjelnek, csakhogy ha megpróbáljuk behelyettesíteni a hang­értékeket, akkor egyetlen nyelven sem lesznek olvashatók a szövegek. Nagyjából ugyanez a helyzet, ha az ótürk írással való kapcsolatait vizsgáljuk. E három írás mégis távoli rokon, csak éppen hasonló alakhoz nem feltétlenül hasonló kiejtés kapcsolódik, így a megfejtéshez csupán kombinatorikai úton juthatunk el, mintha titkosírással állnánk szemben. Ehhez azonban ez a szövegmennyiség nem elég.

– Mit tudunk róluk?

– A nagyszentmiklósi írást használták díszedényeken amolyan hivatalos írásként is, például magán a kincsen, és szinte olvashatatlan magánjellegű karcokon is, nem biztos, hogy minden esetben ugyanazon a nyelven, bár kombinatorikai elemzéseim arra utalnak, hogy többségében igen. Emellett van tucatnyi felirat, amelyeken a nagyszentmiklósitól idegen jelek láthatók. Egy-két jel, néhány felirat esetében ez lehetne véletlen, netán eddig ismeretlen nagyszentmiklósi betűk nyoma, de egy elkülönülő csoportnál már nem. Eddig nyolc felirat jelei tűnnek egységes rendszernek, és ezek döntően a székely rovásírás jeleinek közvetlen rokonai. Ezt nevezem én jánoshidai csoportnak, és ebből néhány szöveg érthető, ha a székely írásrokonságból indulunk ki. Jelenleg tehát egy viszonylag kis, de térben eléggé szétterjedt csoportról van szó, amire a VII–VIII. századból vannak példák, egyelőre magánjellegű, pár betűs szövegecskék. Úgy tűnik, nem mind egyazon nyelven íródtak, de ha ennyi feliratnál egyáltalán szabad többségről és kisebbségről beszélni, a többségük valószínűleg magyar.

– Vagyis az avarok egy része magyarul beszélt, netán magyar volt?

– Nem tudjuk meghatározni, kik a szűken vett avarok, képtelenek vagyunk a birodalomalapítókat kiválogatni a birodalmon belül. Egyetlen lehetséges megoldás, ha az Avar Birodalom minden népét avarnak tekintjük. Ezek közt voltak olyanok is, amelyek magyarul beszéltek, de ma nem tudjuk, hogy milyen arányban. A nyelvünk fennmaradt, ebből arra következtethetünk, hogy nem lehettek kevesen. Azt sem tudjuk definitíven megfogalmazni, mi a magyarság a honfoglalás előtt. Ha ez alatt a hétmagyart értjük, akkor sem tudjuk, hogy a vérszerződés hagyományával szimbolizált IX. századi egyesülésük előtt volt-e közös magyarságtudatuk, közös nyelvük. A hét törzsnév etimológiája mindenesetre különböző nyelvekre vezethető vissza. Számos hipotézis létezhet arról, hogy milyen kapcsolatban álltak azokkal a magyarul beszélőkkel, akik már a VIII. században itt éltek. A László Gyula nevével fémjelzett, de már a XIX. század vége óta ismert teória a kettős honfoglalásról nem egységes, hanem sokféle következtetés vonható le belőle nyelvi szempontból is. Az az elmélet, hogy 895-ben egy egységes magyar nyelvű tömb költözött be ide, és egy egységes, nem magyar nyelvű őslakosságot olvasztott be, most megdőlt, egyébként nemcsak nyelvészeti, hanem demográfiai érvek alapján is, de a helyére egyelőre nagyon sokféle modell illeszthető be.

– A VIII. századi jánoshidai csont tűtartóra rótt szöveg megfejtésére 1934 óta számos eltérő hipotézis született, erre hivatkozva magyarellenes orgánumok propagandistái dühödten tiltakoznak a magyar nyelvű értelmezés ellen, mondván, az legfeljebb feltevés.

– Ez a narratíva többszörös csúsztatáson alapul, kezdve azzal, hogy a tudományos és a hétköznapi tényértelmezést összekeverik. A valódi tudomány számára végérvényes tény nincs, csak olyan, amely mellett jelenleg minden érv szól, illetve olyan, amely ellen jelenleg is felhozhatók érvek. Newton fizikája igazán száz százalékig végérvényesnek látszott, ma mégis tudjuk, hogy Einstein modellje pontosabb. Ha így hasonlítjuk össze a korábbi megfejtési kísérleteket a mostanival, elmondható, hogy az 1961-től 2013-ig megalkotottak mellett jelenleg egyetlen komoly érv nem szól. Bár a leletet 1934-ben fedezték fel, először 1961-ben próbált adni olvasatot a nemrég elhunyt Erdélyi István professzor. Az összes próbálkozás közül eddig ez volt a legsikeresebb, mert csak annyiban tért el az általam publikálttól, hogy két jelet nem vett észre. Ezek híján persze a rövid szöveget nem lehetett értelmezni. A későbbi olvasatok többé vagy kevésbé pontatlan leírást adtak magukról a vésetekről. Beszédes a publikált rajzok pontatlansága, ráadásul többnyire megnövelték a jelek számát képzelt betűkkel vagy betűknek olvasott egyéb díszekkel. Olvastam olyan sajtóvéleményt is, hogy a megrongált felületen nem lehet biztosan azonosítani a jeleket.

– És mi az igazság?

– Én a kezemben fogtam a tárgyat, egy publicista természetesen nem, így indokolatlan a magabiztos véleménynyilvánítás. Én a saját szemem, ujjaim tapasztalatai és egyébként a Nemzeti Múzeum kiváló fényképei alapján állíthatom, a sokszor tényleg kétségbeejtő állapotú avar kori feliratos tárgyak zöméhez képest ez a tűtartó nagyon ép, minden egyes jel alkalmas megbízható értékelésre. A betűalakok tehát lényegében vitathatatlanok, az pedig, hogy milyen nyelven olvassuk ki, attól függ, hogy találunk-e olyan írásrendszert, amellyel elég közeli rokonságban vannak. Ha nem, akkor semmilyen nyelven nem olvashatjuk, legfeljebb találgathatunk. De szerencsére az összes ebbe a csoportba tartozó írásos emléken levő jelek közül csak kettőnél nem mutatható ki rokonság a székely rovásírás jeleivel, így teljes joggal használjuk utóbbit az olvasathoz, és így olvasva a jánoshidai tűtartón egyértelműen magyar nyelvű a betegségdémont elűző „baszjad izüt” szöveg, ahol az első szónak a ma ismert mellett más értelme is van, nyomást, győzelmet is jelent, ebben az esetben a démon legyőzésére irányuló kérést a tűtartón látható, emberalak ábrázolta védőszellemhez. Lehet vitriolos publicisztikákban gúnyolódni, fanyalogni, de eddig tudományos ellenérv még nem hangzott el.

– Ezek szerint a Pray-kódex XII. századi Halotti beszédénél 400 évvel korábbi az első bizonyíthatóan létező írott magyar nyelvemlékünk?

– A magyar nyelv I. évezredbeli történetéről eddig szinte csak feltételezéseink voltak. A Halotti beszéd az első összefüggő szövegemlékünk, amiben teljes mondatok vannak, jól mutatja nyelvszerkezeti rendszerünket, alaktanunkat, ezért szoktunk általában ehhez viszonyítani. Szórványemlékeink a XI–XII. századból is voltak eddig is, ezekből számos szót ismerünk, és a korabeli kiejtésről is sejtésünk lehet. A X. századból és korábbról viszont már csak tulajdonneveket ismerünk, főleg Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár görög átírásában, amiből nagyon nehéz rekonstruálni a kiejtést. Egyetlen ragozott szavunk maradt fenn az alsóbűi rovásfeliraton. Az ezt megelőző időszaknak, nyelvünk ősmagyar korának eddig semmilyen írott emléke nem volt. Mostantól ha nagyon szűkösen is, de vannak ilyenek egészen a VIII. századtól, és a pillanatnyilag legfontosabb jánoshidai felirat ha nagyon rövid is, szövegemlék, hiszen teljes mondat, amelyből nem csekély alaktani ismeret is adódik. Azt senki nem várta, hogy egy e korból való szöveg majd érthetetlen lesz, hiszen ha a Halotti beszéd viszonylag érthető, egy 400 évvel korábbi szöveg annál csak kevéssel lehet homályosabb. De azért magyarázat nélkül érthetőnek sem mondanám, hiszen a betegséget hozó ártó démont jelölő „iz” szavunk már a XIX. században is csak egy-két nyelvjárásban maradt fenn. Mindenesetre néhány más emlékkel együtt a jánoshidai tűtartó egyértelműen bizonyítja, hogy a VIII. században magyar nyelvű emberek éltek a Kárpát-medencében.