Fotó: MTI/Komka Péter

Az 1956-os sortűz áldozataira emlékeztek szombaton Salgótarjánban az idén történelmi emlékhellyé nyilvánított December 8. téren. 

Fotó: MTI/Komka Péter

A gyásznapi megemlékezésen Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta: Salgótarján azzal váltotta ki a hatalom megkülönböztetett gyűlöletét, hogy ott maga a munkásság utasította el a rendszert, és amire a legbüszkébb lehet Salgótarján, az  ahogyan a munkásszolidaritás működött a városban.

Kádár Pál hozzátette: annak idején az első hívó szóra ezrek indultak munkástársaik kiszabadulását követelni, pedig akkor már minden józan ember tudta, hogy az életével játszik. Az emberekben a félelemnél erősebb volt a bajtársiasság, erősebb volt a szolidaritás parancsa – mondta.

Az államtitkár beszédében  arra is kitért, hogy máig tisztázatlanok az 1956. december 8-i sortűz pontos körülményei, a halottak számáról is eltérő adatokat ismerünk, de az bizonyos, hogy napjainkban a December 8. tér az egyik szimbóluma az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó tömeges megtorlásoknak.

Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek két munkástanácsi vezető kiszabadításáért az akkori Vásártéren, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A sortűznek levéltári források szerint 46 halálos áldozata volt, a Pofosz azonban 131-re teszi az áldozatok számát. 

A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte: a kormány azért döntött májusban a sortűz színhelyének történelmi emlékhellyé nyilvánításáról, hogy emlékeztesse a jelen és a jövő nemzedékét Salgótarján történetének meghatározó eseményére, mindannyiunk sorsfordító tragédiájára.

Bérczesi Mihályné, a Pofosz Nógrád megyei elnöke felidézte, hogy 62 évvel ezelőtt ezen a napon halottak feküdtek „itt a téren, az úton és a járdán”. Mint mondta, a sortüzet az acélgyári dolgozóknak szánták, hozzájuk társultak a tüntetésen a bánya, a tűzhelygyár és az üveggyár dolgozói.

Azt kérte a fiataloktól, ne engedjék feledésbe merülni, ami itt történt, mert a salgótarjániak és a városkörnyékiek történelmet írtak 1956. december 8-án.

Fekete Zsolt (MSZP-DK-Tarjáni Városlakó Egyesület), a város polgármestere arról beszélt: Salgótarján polgárai 1956-ban egyértelműen kinyilvánították, hogy nem kérnek többet a zsarnoki elnyomásból. Az októberi események hatására az acélgyárban és az öblösüveggyárban üzemőrség alakult, 27-én ledöntötték a szovjet emlékművet, 30-án megalakult a Nógrád Megyei Nemzeti Tanács, amely megpróbálta átvenni a hatalmat. Megalakult a Szabad Salgótarján rádió, a munkások pedig sztrájkot hirdettek a szovjet csapatok kivonulásáig. December 8-án ott került sor az egyik legvéresebb megtorlásra.

A városvezető kiemelte a történelmi emlékhellyé nyilvánítás fontosságát, mondván, csak a meghatározó jelentőséggel bíró helyek kapják meg ezt a figyelmet.

„A 62 évvel ezelőtti salgótarjáni vérontás ilyen volt; belevéste magát városunk történelmébe, lelkünkbe, emlékezetünkbe. A mai napon ezen a történelmi emlékhelyen állított sztélé végérvényesen beemeli a tüntetőket a nemzeti hősök panteonjába, méltó emléket állít az ’56-os salgótarjáni mártíroknak, de emlékeztet minket arra is, hogy mindenkor vigyáznunk kell szabadságunkra, ki kell állnunk nem csak magunkért, de egymásért is az elnyomó hatalommal szemben” – fogalmazott a polgármester.

A városi gyásznapon délután ökumenikus istentiszteletet tartottak a sortűz áldozatainak lelki üdvéért a római katolikus főplébánián, ahonnan az emlékezők mécsesekkel a kezükben sétáltak le a December 8. térre. A téren felavatták és felszentelték a történelmi emlékhelyet jelző sztélét, amely szimbolikájában, formájában megegyezik a többi magyarországi emlékhely márványtömbjével. 

A lélekharang megszólalása után felolvasták az áldozatok nevét és életkorát, eközben az emlékezők mécseket helyeztek el a sztélénél. A gyásznapi megemlékezés koszorúzással zárult, melyen Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait.