A hivatal honlapján közzétette azoknak a civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető – írják a közleményben.

Hirdetés

Hangsúlyozták, az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalékot egy civil szervezetnek, további 1 százalékot pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani.

A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a benyújtható a NAV-hoz a „23EGYSZA” lapon május 21-éig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), a NAV webes kitöltő programjában lehet – részletezték.

Korábban írtuk

A vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak tett felajánlások érvényben maradnak. Ez azt jelenti, hogy a korábban tett, formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezettek számára viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – ismertették.

A közleményben kitértek arra, hogy 2024. január 1-jétől nem vehető figyelembe a technikai számra tett, formailag megfelelő nyilatkozat akkor sem, ha a magánszemély az adóévet követő év május 20-áig – a 2024-es rendelkezési évben 2024. május 21-ig – nem nyújtott be személyijövedelemadó-bevallást, vagy a benyújtott bevallása alapján nem keletkezett adóköteles, összevonás alá eső jövedelme.

Az adózók az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek – olvasható a közleményben.

Az szja-bevallási tervezet elfogadásáról, kiegészítéséről, valamint az 1+1 százalékos rendelkezésről a NAV honlapján lépésről lépésre tájékoztató, és videó is elérhető – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.