Az agrárium már több mint földművelés

– Különösen szélsőséges a nyári időjárás, júniusban hatalmas esőzések voltak, júliusban pedig három hétig akár 40 fokot is meghaladó forróság. Hogy bírják az extrém időjárást a növények?

– Szenved a határ, intenzív hatások érik a növényeket. Való igaz, hogy ránk rúgta az ajtót az éghajlatváltozás, olyan intenzív a napsugárzás, amit nehezen visel növény, állat és persze az ember is. Az eső azért szórványosan esett az országban, még Békés vármegyében is. Várjuk a további csapadékot, helyenként meg is érkezett, mivel így részben legalább kompenzálódhatnak az eddigi negatív hatások. Én nagyon bízom abban, hogy amit a természet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja.

– Némi emberi közreműködéssel például úgy, hogy olyan fajtákat helyezünk előtérbe, amelyek jobban bírják a forróságot és a szárazságot. Tudja a minisztérium ösztönözni ezt a fajta szemléletváltást?

– Nyilvánvaló, hogy ha a bennünket körülvevő világ változik, akkor nekünk is változnunk kell. Nem hihetjük azt, hogy mindent úgy lehet csak csinálni, mint korábban. Igen, elsőként a fejekben kell rendet rakni, amit egyre több gazda meg is tesz. Egyre fontosabb figyelembe venni például azt, hogy miként tudjuk a talaj nedvességét megőrizni; kell-e mindenképpen szántanunk; mikor hasznos a forgatás nélküli talajművelés; hogyan tudjuk állandó fedett állapotban tartani a talajfelszínt, hogy ne párologjon el a víz. Vannak tehát olyan agrotechnikai védekezésmódok, amik hasznosak a forró időjárás ellen, emellett pedig elő kell vennünk a génbankunkban rejlő lehetőségeket is. Hiszen a Kárpát-medence történelmében volt már száraz időszak, és az akkori fajták ott vannak a génbankjainkban. Meg kell nézni, hogy azokon a területeken, ahol a kukorica a szárazságot kevéssé tűri, hogyan lehet rövidebb tenyészidejű kukoricát termeszteni. Vagy ha az sem bírja, elő kell venni a cirkot… És valóban, több esetben változtatnunk kell a növénykultúránkon.

– A krumplitermesztéshez például most már inkább Lengyelországban megfelelő az éghajlat, Magyarországról eltűnt a málna, a ribizli is, megjelent viszont a füge. Ön mégis azt mondta nemrég egy konferencián, hogy burgonyából vissza lehet állítani az önellátást Magyarországon. Itt is van valamilyen génbankos tartalékunk?

– Egy ilyen fordulat összetett és többirányú feladatmegoldást igényel. Például rá kellett jönni arra is, hogy Magyarországon az is a krumplitermesztés ellen hatott, hogy a gazdálkodók nem tudták tárolni, nem volt tároló- és feldolgozókapacitás. De a Vidékfejlesztési Program keretei között külön figyeltünk a zöldség- és burgonyatárolók fejlesztési lehetőségének megteremtésére, és ezt folytatni is fogjuk már most szeptembertől, így sokkal tovább lehet majd kapni magyar burgonyát a hazai áruházláncokban. És valóban zajlik a nemesítés is, hogy miként lehet a legjobb fajtákat létrehozni Magyarországon. A Balatoni Rózsa példának okáért olyan fajta, amelyik kiváló terméseredményeket produkál, és amire büszkék lehetünk. Piacvédelem tekintetében van még teendő a krumpli ügyében, de néhány év alatt tényleg önellátó lehet az ország.

– Azt hittem, hogy a szárazság kapcsán elsőként az öntözés fontosságáról beszél, ehelyett inkább az alkalmazkodásról volt szó. Mert az öntözés fejlesztése nagyon drága?

– A klímaváltozás az ország egész területét sújtja, az öntözéssel el nem érhető területeken is reagálni kell az új körülményekre. Éppen ezért egyre erőteljesebben szeretnénk ösztönözni a termelőinket a mind gyakoribbá és hosszabbá váló száraz időszakok miatt a víz megtartását segítő valamelyik gazdálkodási gyakorlatra. Ettől még az öntözés központi kérdés és ahol megoldható, megoldást kell rá találni, ez pedig nagyon komoly állami beruházásokat is igényel. A termelői oldalon már már szépen haladunk, hiszen eddig több mint 176 milliárd forintot adtunk saját öntözési beruházásaik megvalósítására, aminek eredményeként 32 ezer hektáron jön létre új öntözési infrastruktúra, és több tízezer hektáron korszerűsödött a korábbi korszerűtlen technológia. Utóbbi azért fontos, mert a modern öntözőberendezésekkel kevesebb vízzel lehet eredményt elérni. Emellett beszélnünk kell az ökológiai célú vízpótlásról is, ahol épp mostanában zajlik a szemléletváltás. Vagyis hogy a vízre nem valamiféle károkozóként kell tekinteni, hanem épp ellenkezőleg, lassítani kell a vízkifolyást az országból, tudnunk kell betárazni. A vízügynél ebben szemléletváltást látok, nagyon komoly munkát végeztek, hiszen a csatornáinkat, tavainkat teletöltötték, épültek új tározótavak. De most is problémás még a Duna–Tisza köze, ahol egyre nehezebb megoldani az ökológiai vízpótlást. Itt azon kell elgondolkodni, hogy miként tudjuk a Duna és a Tisza vízszintjét megemelni, hiszen a tény, hogy Magyarországon kívül mindenütt fenékküszöbök és erőművek vannak, azt eredményezi, hogy ott az üledék lerakódik, Magyarországon pedig éles víz folyik, ami marja a meder alját. Így az egyre mélyebbre kerül, amiből a nyomás nem kifelé tolja a vizet, hanem épphogy elszívja a környező talajból, gyorsítva a kiszáradást. Ezért kell párbeszédet kezdeményezni arról, hogy meg lehet-e ezeknek a folyóknak fenékküszöbökkel emelni a szintjét, hogy természetes úton tudjuk a környező talajba kijuttatni a vizet.

– Egy friss kampányukban az eddig mérsékelten működő juhágazat felfuttatását célozzák. Ez összefügg valamilyen módon a klímaváltozással?

– Jó válasz lehet rá. A gyepek, rétek állateltartó képessége ugyanis a szárazság miatt egyre rosszabb, ezért a húsmarhatartásnak a lehetőségei korlátozottak. Ráadásul nehéz is felvenni a versenyt Brazíliával, Argentínával, ahol nagyüzemi állattartás folyik. A juh ugyanakkor ideális ezekre a megváltozott viszonyokra. További szempont, hogy kiváló exporttermék, hiszen több millió muszlimmal nőtt Nyugat-Európa lakossága, akik jelentős juhhúsfogyasztók, és kiszolgálásukkal megszűnik a juhágazat hagyományos kiszolgáltatottsága az olasz piacnak. Ráadásul míg az olaszok például húsvétkor a 20-25 kilós bárányt keresik, addig a muszlimok a saját ünnepeiktől függetlenül a 40 kiló fölöttieket vásárolják. A hazai fogyasztás népszerűsítése és élénkítése mellett tehát szeretnénk minden támogatást megadni, hogy felkeltsük a juhágazat iránti érdeklődést a gazdálkodókban. Ebben jelenleg a legnagyobb kihívás a gyapjúhasznosítás új lehetőségeinek a megtalálása, ahol innovációkra lenne szükség. Jelenleg több juhtartó ország szenved attól, hogy megszűnt egyes ázsiai országokban a kereslet a gyapjú iránt, és nem nagyon lehet vele mit kezdeni. Ezért egyeztetünk ipari ágazatokkal, hogy új felhasználási területet találjunk a gyapjúnak, akár talajjavító, akár szigetelőanyagként is. A klasszikus felhasználáshoz pedig gyapjúmosót kellene hazánkban is indítani, hogy könnyebben lehessen eladni Kínába a tisztított gyapjút például a textiliparnak. Jelenleg ugyanis az a legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a gyapjú értéke kisebb, mint amennyibe a nyírás kerül, vagyis egyelőre nyűg a gazdáknak.

– A magyar soros uniós elnökség kapcsán diplomáciai offenzívát kezdeményezett az Agrárminisztérium, céljuk, hogy visszatérítsék az uniót a gazdabarát politikához. Fog ez menni a rendkívül erős zöldlobbi ellenében?

– Azt látom, hogy már most vannak eredmények ebben a tekintetben, hiszen az Európa-szerte zajlott év eleji gazdatüntetéseknek lettek az ágazatra nézve pozitív következményei. Nagyon sok „túlkapást”, a félreértelmezett zöldideológia által gerjesztett nyomást mérsékelni tudtak az uniós gazdálkodók határozott véleménynyilvánításuknak köszönhetően. A magyar elnökség tekintetében azt is sikernek vehetjük, hogy egyöntetűen jól fogadták a magyar elnökség mezőgazdasági alapvetését, vagyis hogy gazdabaráttá kell tenni az európai agráriumot. Ennek részleteit öt pontban dolgoztuk ki, és mindegyik tagország támogatta. Hogyan lesz a mezőgazdaság válságálló, illetve hogyan lehet a válságokat hatékonyan kezelni? Hogyan lesz versenyképes az unió agráriuma? Hogyan lesz gazdabarát a támogatáspolitika? Hogyan lesz tudásalapú? És hogyan lesz fenntartható? A magyar elnökség számára rendkívüli lehetőséget ad az is, hogy bár túl vagyunk az európai parlamenti választáson, még nem állt fel teljesen az intézményrendszer, ezért a 27 tagállam agrárminisztere önállóan tud közös gondolkodást kezdeményezni az európai agrárium jövőjéről, még a brüsszeli dokumentumok megszületése előtt. A magyar elnökség alatti informális agrárminiszteri tanácsülést azért tartjuk különös jelentőségűnek, mert itt már elkezdjük áttárgyalni azokat a stratégiai következtetéseket, amelyeket az ősszel pozícióba lépő új agrárbiztosnak át tudunk nyújtani. Ebben szeretnénk lefektetni azokat az alapelveket, amelyekre a 2027 utáni agrárpolitika épülhet a gazdabarát szemlélet jegyében.

– Érintik a javaslataik a támogatásokat is, vagyis hogy az eddigi zöld béklyók helyett tényleg a fejlődést ösztönözzék a pénzek?

– Szögezzük le: azt az igaztalan vádat, hogy a kontinens szélsőségessé vált időjárásáért, a globális felmelegedésért az európai gazdák volnának a felelősek, a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ők nem okozói, hanem elszenvedői a változásoknak. A támogatásokra pedig azért van szükség, mert az európai szabályozás éppen a klíma- és környezetvédelem céljából rengeteg költségnövelő terhet tesz a gazdálkodókra, amit valamiképpen kompenzálni kell, ha meg akarjuk őrizni az európai élelmiszer-termelést. Ráadásul minden egyes eurónyi támogatással teremtett világunk minőségének megőrzését is javítjuk. Hiszen például a támogatott precíziós gazdálkodás révén kevesebb növényvédő szert használunk, a talajt kímélő gazdálkodási gyakorlat ösztönzésével növeljük a megőrzött talajnedvesség szintjét vagy éppen emeljük a talaj életét jelentő baktériumok számát minden egyes gramm termőföldben. A fenntarthatóság azt is jelenti, hogy a területeket jobb állapotban adjuk át, mint ahogy átvettük őket. Igaztalan vád az is, hogy az agrárium támogatása felborítaná a piaci viszonyokat. Hiszen az agrártámogatásokat és az abból fakadó előnyöket és javakat minden európai polgár élvezheti. Egyrészt mert minőségi élelmiszert kapnak, miközben számíthatnak az ellátásbiztonságra is. Másrészt a támogatásoknak köszönhetően azokat a területeket is megművelik a gazdák, amelyeket egyébként nem volna kifizetődő, csaknem 450 millió európai ember élhető környezetét biztosítva.

– De az Európai Parlamentben eddig rendkívül erősek voltak a zöldek, ami azt is eredményezte, hogy az agrárpolitika immár nem tartozott az Európai Unió alapértékei közé, noha az induláskor, épp az ellátásbiztonság érdeklében, az egyik legfontosabb volt. Hogy torzult el ez ennyire bő ötven év alatt?

– Elkövették azt a nagy hibát a döntéshozók, hogy egy zöld karakterű európai politikus alelnöki hatásköre alá került az agrárium, vagyis a környezetvédelem alá. Most mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ez megszűnjön, és ne forduljon elő még egyszer, ami az előző ciklusban történt. Csak így lehet esély arra, hogy egyensúlyt tudjunk teremteni a környezetvédelmi szempontok és az uniós polgárok életminőségét szolgáló versenyképességi tényezők között, amelyek egyszerre szolgálják a vidék megerősítését és a már említett élelmezésbiztonságot. Valójában egy meglehetősen szélsőséges zöldpolitikát erőltettek rá az európai gazdatársadalomra. Mindaddig, amíg azt tapasztalták a gazdák, hogy nagy erőfeszítés árán, de meg tudnak élni a gazdálkodásból, úgy érezték, hogy hozzájárulnak munkájukkal az unió jóllétéhez. Ám amikor az orosz–ukrán fegyveres konfliktus kirobbanását követően elárulták az európai gazdákat azzal, hogy korlátlan mennyiségben beengedték Ukrajnából a terményeket, elvesztették a termelők a türelmüket. Mert miközben az európai gazdáknak a termőföldtől az asztalig ellenőrzötten, nyomon követett módon, a legszigorúbb feltételek mellett kell termelniük, addig semmilyen szabály nem vonatkozik az ukrán mezőgazdasági termékekre, amelyek leuralták az európai piacot. Ez volt az egyik oka a gazdatüntetéseknek. Az európai gazdák mindent elkövetnek az élelmezésbiztonságért, hogy az életfeltételeink jobbak legyenek, de cserébe elvárják, hogy megvédjék a piacukat, hogy megfelelő jövőképpel rendelkezhessenek.

– Néhány napja Brüsszelben járt, ahol a mezőgazdasági érdekképviseletek vezetőivel is tárgyalt, és leszögezte, hogy olyan rendszert kíván bevezetni, ahol a jövőben minden agrárminiszteri tanácskozás előtt megismernék a gazdaszervezetek véleményét. Milyen felvetésekkel találkozott?

– A COPA-Cogeca képviselőivel találkoztam, mely szervezet az európai gazdálkodók legerősebb érdekvédelmi szakmai szervezete. Szeretnénk folytatni a velük való együttműködés hagyományát ezekkel az egyeztetésekkel, hiszen ez a szervezet tömöríti az európai gazdálkodók legtöbb szövetségét, a COPA az egyéni gazdák, a Cogeca a társas vállalkozások tekintetében. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy teljes mértékben egyetértettek a magyar programmal. Úgy vélik, hogy végre két lábbal a földön állva azokat a problémákat vesszük elő, amelyek valóban a gazdákat érintik. Ők is, mi is nagy reményeket fűzünk az együttműködéshez. Nagyon remélem, hogy le tudunk tenni az asztalra olyan következtetéseket, amelyek képesek megváltoztatni az európai agrárpolitikát 2027 után, azaz a következő támogatási ciklustól.

– A tárcáját most Agrárminisztériumnak hívják, de korábban volt Földművelésügyi vagy éppen Vidékfejlesztési Minisztérium is. Az éghajlatváltozással is összefüggésben egyre nagyobb táblák alakulnak ki például a szántóföldi növénytermesztésben. Ez, valamint az ezzel járó erős gépesítés nyilván ront a vidék munkahelyteremtő képességén. Más ágazatoknak, vidéki üzemeknek, akár a turizmusnak kell az agrármunkahelyeket felváltani. Egy keretbe lehet ezt fogni egy minisztériumban, hiszen ez az átrendeződés túlmutat a földművelésügy vagy akár az állattartás területén.

– Pontosan ezért lett Agrárminisztérium a neve. Az agrárium már több mint csupán földművelés. Mindazon kérdések, amelyek mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel, élelmiszeriparral foglalkoznak, ehhez a minisztériumhoz tartoznak. Nyilvánvaló, hogy ebben az ágazatban is megjelenik az a tendencia, hogy a gépek, az automatizáció kiváltják a fizikai munka egy jelentős részét. Nem csak magyar jelenség az urbanizáció, az európai lakosság 57 százaléka már városban él, egyre kevesebb embernek kell gondoskodnia egyre több ember ellátásáról. Az agrobiznisz több gazdasági ágazatot ölel fel, és ezek jelentősége óriási számunkra, hiszen ezek kapcsolódása erősíti igazán a magyar mezőgazdaság versenyképességét, ezzel tudunk hozzáadott értéket előállítani. Folyamatosan változnak a fogyasztói szokások és igények is. Ezért az alapanyagokat olyan élelmiszerré kell varázsolni, amely követni tudja a megváltozott életmódunkból, egészségi elvárásainkból adódó kihívásokat. Gondoljuk el, a hagyományos konzervek mellett ma már hányféle új tartósítási technika van: a fagyasztás, a szárítás vagy legújabban a szárítva fagyasztás. Ma már gyakori elvárás, hogy otthonokban ne kelljen főzni, csak berakni a majdnem kész ételt például a mikróba, a sütőbe, és néhány perc alatt átmelegíteni. A halfogyasztási szintünk például épp azért marad el az európai átlagtól, mert egyelőre nincs biztosítva az a feldolgozottsági fok, ami megfelelne napjaink háziasszonyainak – de biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan vállalkozások, amelyek ezen a területen is meg fogják találni a piaci lehetőségeket. Számomra a kézműves termékek térhódítása vagy az ezekre alapozó Michelin-csillagos éttermek is bizonyítják, hogy ebben az új típusú, új utakat kereső, sokrétűvé váló mezőgazdaságban óriási lehetőségek nyílnak meg. Mindamellett nem szabad megfeledkeznünk a hagyományosnak mondható vidéki élettér és életforma, a falu megerősítéséről sem.

– A Magyarországnak szóló uniós támogatások 30 százaléka klasszikusan az agráriumba, a gazdálkodókhoz jön, az úgynevezett közös agrárpolitika keretében. Ezek a pénzek rendesen érkeznek, vagy ezeket is sújtja a kohéziós pénzeket érintő huzavona?

– Ezek teljes mértékben rendelkezésre állnak, zökkenőmentesen érkeznek. Sőt, a magyar kormány hozott egy történelmi döntést, amely Európában egyedülálló: a az agrár- és vidékfejlesztési támogatások tekintetében ugyanis lehetőség van nemzeti társfinanszírozásra, és itt Magyarország 80 százalékkal egészíti ki az érkező pénzeket. Összességében ez azt jelenti, hogy a korábbi időszakhoz képest megháromszoroztuk ezeket a forrásokat. 2023 és 2027 között ez összesen 2900 milliárd forintot jelent, de ebből csak 600 milliárd jön az Európai Uniótól, a többit a magyar kormány teszi hozzá. Magyarország agráriumának versenyképességét úgy tudjuk növelni, ha fokozzuk a feldolgozottságot, növeljük a hozzáadott értéket a termelés során. E megháromszorozott források segítségével folytathatjuk azt a sok éve megkezdett utat, amely az alapanyag-termeléstől a feldolgozottsági szint további növeléséig vezet. Most ez a legfontosabb stratégiai célunk.