Nem emlékszem, hogy valaki is kikérte volna a város lakóinak a véleményét, amikor Lenin-szobrot állítottak a megyeháza előtti térre, de arra sem, hogy építészhatósági engedélyt kértek volna a pártházzal szemben állott 1848-as emlékmű lebontásához – mondta a Demokratának Debreczenyi János, Veszprém polgármestere.

– Ötvenhat éves múlt. Már nem az ifjak és még nem a nyugdíjasok közé számít. Mivel tudja felhívni magára a figyelmet ez a korosztály? – Ezzel a korosztállyal valóban nem foglalkozott egyetlen történelminek nevezett kormányzat sem, pedig nekünk a húzóerő szerepét kell betöltenünk, nevelnünk kell a fiatalokat és majdan úgy kell átadnunk a váltóbotot, hogy az általunk kinevelt utódok alkalmasak legyenek a haladás szolgálatára. – Hosszú idő után lépett elődje helyére. – A lakosság többsége változást kívánt. Ezzel együtt igaz, hogy másodszor győztem le az MSZP-SZDSZ támogatással indult Dióssy Lászlót. Már 2002-ben is, amikor Dióssy László az egyéni körzetben indult ellenem képviselőjelöltként, ezren fölüli szavazatot kaptam az ő négyszázötven körüli szavazatával szemben. Ennek tudata és az 1994 óta gyűjtött tapasztalat adott annyi önbizalmat, amellyel elfogadhattam a felkérést, és láttam esélyt a tizenhat éve hivatalban lévő polgármester leváltására. Bátorított, hogy a korábbi vezetés nem bánt úgy a várossal, ahogy megérdemelte volna. – Ennek egy jellegzetes példája volt, amikor 2006 tavaszán a balliberális többségű önkormányzat mondvacsinált ürüggyel megakadályozta a kommunisták által ártatlanul kivégzett Brusznyai Árpád, 1956-os vértanú emlékművének felállítását, jóllehet a Védegylet Veszprémért Civil Egyesület és ügyvivője, Brányi Mária minden törvényes eszközt megragadott. – Nem emlékszem, hogy valaki is kikérte volna a város lakóinak a véleményét, amikor Lenin-szobrot állítottak a megyeháza előtti térre, de arra sem, hogy építészhatósági engedélyt kértek volna a pártházzal szemben álló 1848-as emlékmű lebontásához és a Dózsa-szoborcsoport előtti áthelyezéséhez. Akkor a civilek megkérdezése egyszerűen nem volt fontos. Ezzel szemben a Brusznyai-szobor felállítása ellen újabb és újabb ürügyeket hoztak fel, sőt a bizottsági rábólintáshoz képest megdöbbentő volt, hogy a közgyűlésen ugyanazok a képviselők már másként szavaztak. Elég nagy merészség volt ez a politikai megítélés a nemzetközi hírű Melocco Miklós művével szemben. Az új testület megalakulása után ismét napirendre tűztük a kérdést, amelynek többségi jóváhagyó döntése után megépíthető az emlékmű a tervezett helyszínen. – És mi lesz a korábbi testület által támogatott Rajk László-féle szobor tervével? – Kivitelezését egyelőre szakmai okok miatt leállítottuk. Ami a színházkertbe került, sem kinézetében, sem anyagában, sem elhelyezkedésében, de még csak helyszínében sem az, ahová Rajk úr a pályázatát benyújtotta a megrendelő önkormányzatnak. Ebben a kérdésben az érintettekkel történő egyeztetések után látok lehetőséget a megállapodásra. – Nem lesz könnyű, hiszen éppen az SZDSZ-es frakcióvezető, Szalay András tagadta meg nyilatkozatát a Demokratától az említett szobor ügyében, miközben honlapon közölt életrajzában ez olvasható: „Elkötelezett híve vagyok a humanista értékrendet, toleranciát képviselő európai uniós tagságunknak”. – Számomra elképzelhetetlen, hogy egy helyi politikus ne álljon szóba a sajtó képviselőjével a megjelenés előtt egyeztetett cikk készítésére. Fogalmaim szerint ezt a magatartást jogszabály is tiltja. Én a választási időszakban sem zárkóztam el a megkeresésektől, és akkor sem fordítottam hátat a kérdezőknek, amikor azt tudakolták, hogy mitől gondolom magam esélyesnek, amikor a vetélytársamnak az enyéméhez képest többszörös választási pénz áll a rendelkezésére? Igaz, én valóban nem vettem igénybe külső anyagi segítséget, mert akkor most nem dönthetnék a támogatótól függetlenül. Bár egyszerű Fidesz-KDNP- MKDSZ-tagként ezen szervezetek szellemiségének megfelelőn fogok politizálni, pártpolitikai függésem nincs, utasításokat sem kapok, mivel engem a lakosság választott meg, és nem a párt juttatott be listán. – Mennyire biztos a jobboldali többség az önkormányzatban? – A huszonöt fős testületből a Védegylettel együtt tizenketten vagyunk az említett pártkoalíció tagjai, ám a szükséges többség eléréséhez sikeres tárgyalásokat kellett folytatnunk a városi MDF és a Lokálpatrióta civil szervezet elnökeivel, akik így minket erősítenek. Velük ellentétben a Szövetség Veszprémért képviselője a liberális frakcióban politizál az MSZP- SZDSZ oldalán. – Van olyan nemzeti többségű megyei önkormányzat, amelynek fideszes elnöke Gyurcsány Ferenchez írt, az önkormányzatokat ellehetetlenítő gazdasági megszorítások elleni beadványát a szocialista képviselők is megszavazták. Előfordult-e hasonló Veszprémben is? – Nálunk erre még nem volt példa. Azt viszont tapasztalatból tudom, hogy egyetlen percig sem lehet nyugodt az ember, mert hiába beszélünk meg valamit egymás szemébe nézve, ennek az ellenkezője történik a szavazáskor. Az lesz a nagy szakítópróba, amikor a városi költségvetést állítjuk össze, és ha valaki akkor sem lesz hajlandó tudomásul venni a szükségintézkedéseket, az már nem a város javát szolgálja. – Az ország egyik legszebb fekvésű városának arculatát a központjában emelkedő egyetlen toronyház csúfítja. Tudnak-e változtatni valamit a külső megjelenésén? – Az épület születése a megyei pártbizottság irodájában dőlt el. Az eredetileg tizenhat emeletesre tervezett makett láttán Pap elvtárs odaszólt a tervezőnek, hogy nem lehetne inkább húsz? Az épület szerkezetileg most is szilárd, viszont a Zsolnay-gyárban készített és a külső falról lepotyogó pirogránit lapokat oda kellett drótozni. A százharminc lakásos társasház külső megjelenésén akkor tudunk változtatni, ha az önkormányzat által is támogatott nyílászárók cseréjére és a hőszigetelésre benyújtott, több százezer forintot igénylő pályázatukat Lamperth Mónika minisztériuma elfogadja. Csak azt követően van lehetőség a homlokzat esztétikusabb átalakítására és a toronyház tetején magasodó antennaerdő elbontására. Az önkormányzat ahhoz is segítséget nyújt, hogy a korábbi kijevi házgyári épületek más-más színűre festésével végre megszűnjék az egykori szovjet birodalmi elvárásnak megfelelő egyhangúságuk. – Gondoltak-e arra, hogy a Várhegyet félkörbe vevő Séd patakot esetleg felduzzasztják, és az így megnövelt vízfelülettel még látványosabbá teszik a kilátást? – Az egész Séd-meder rendezésében gondolkodunk, az ezzel kapcsolatos és már be is adott terv milliárdos nagyságrendű. A vízduzzasztás nem pont a Benedek-hegy lábánál lenne, hanem a Csatárhegy nevű településrésznél, ami jelenleg is üdülőövezet. Ott szeretnénk megfogni a Séd vizét, és sétánnyal, kerékpárúttal körülvett tóvá szélesíteni. Igaz, hogy valamikor a Benedek-hegy keleti oldalánál volt egy hatalmas tó, de ez már 500 évvel ezelőtt megszűnt, helyén létesült a Tobak utca, a bőrcserzők utcája, akik egykoron a tóban áztatták nem éppen illatos bőreiket. A tó visszaállítására részben a beépítettség, részben a Séd csekély vízhozama miatt nincs már lehetőség, a mederrendezésre viszont igen. – Összességében miben különbözik Veszprém helyzete az ország többi megyei jogú városától? Jobb vagy rosszabb azokénál? – Éppen a már említett kedvező fekvése miatt a turizmusnál maradnék. Jó lenne azt hinni, hogy az ide látogató turisták akár több napot is eltöltenek a városban sétálgatva, de ez sajnos nem így van. A legtöbb turisztikai programfüzetben Veszprémről csupán annyi szerepel, hogy városnézés, mondjuk 13-14 óráig, utána utazás tovább, látnivalói is jó, ha fél oldalt kitesznek. Ez azt mutatja, még nagyon sok tennivalónk van ahhoz, hogy a városba érkező jól tudja magát érezni. Legyen ivókút, nyilvános WC, megfelelő lépcsők a magasabb helyekhez, kiszolgáló egységek… A most ide érkező ideje felét azzal tölti, hogy ezeket keresi, mert még térképünk sincs a sétautakról. – Ehhez a fejlesztéshez pénz kell, amit a legtöbb önkormányzat vagyonfeléléssel teremt elő. Veszprém kivétel? – Jelentős ingatlantartalékaink már nincsenek, ráadásul eltökélt szándékunk, hogy az értékes épületek a város tulajdonában maradjanak. Részben azért, hogy ezeket úgy állítsák helyre, ahogy megérdemlik, olyan kihasználtsággal, amely egyaránt szolgálja a város érdekeit és a turisták igényeit. Iszonyúan nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a működési forrásokat is folyamatosan elvonja a kormány. Egyszerűen kezelhetetlen állapotot idéz elő azzal, hogy a személyi jövedelemadó drámai kilencvenszázalékos elvonását is kilencvenkettőre emeli. Ilyenkor visszasírhatjuk a korábbi hetven-harminc százalékos arányt, mert ez már nem is csak önkormányzat-, hanem nemzetellenes. Mert kikből áll az állam? Belőlünk, emberekből, akiknek az állam itt van, ahol élünk. Nem lehet magánügye egy hatalmon lévő államszervezetnek, hogy kénye-kedve szerint hozza döntéseit, mert az nem demokrácia. – Ha nem tetszik, el lehet menni! – Ez az, amit egy országos politikus nem mondhatott volna! Helyi politikusként, ha én ilyet ki mernénk ejteni a számon, már aznap követelnék a lemondásomat, mert a választó bizalma nem erről szól. Egy politikus különben sem úgy viselkedik, ahogy akar, hanem úgy, ahogy a választói elvárják tőle, hiszen tőlük kért bizalmat azt állítva, hogy számukra ő a legjobb szakmailag és emberileg. Miután ezt a bizalmat megkapta, nem tehet száznyolcvan fokos fordulatot. Szakács Gábor