Magyarország újév első napján hatályba lépett alaptörvénye a levéltár Budai Várban található főépületében kap helyet, az itt őrzött jogtörténeti alkotmányok hiteles változatainak sorában, amelyek között 1267-től napjainkig született jogszabályok találhatók.

(MTI Fotó: Soós Lajos)

Az államfő újságírók előtt elmondott rövid beszédében úgy fogalmazott, jó helyre került az alaptörvény előző év húsvét hétfőjén, általa aláírt példánya.

Magyarország új alaptörvénye január 1-jén, vasárnap lépett hatályba. Az új alkotmány Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot, amely a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart!” sorával kezdődik. „Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit” – olvasható a hitvallásban, amelyben az áll: „nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét”.

(MTI)