A városliget fokról fokra épült és gazdagodott a XIX. században, míg végre a millennium előtti évtizedre igazi világvárosi parkká nemesült, nemzetközi hírű éttermekkel, angolparkkal, állatkerttel és számos más attrakcióval. A millenniumra felépült a Vajdahunyad vára, előbb nagyobb részt fából, utóbb pedig kőből, téglából.

Mesebeli együttessé lett a vár és az azt körülölelő tó az előző századfordulóra, közelében a nagyszabású Hősök terével, a Műjégpálya és a Széchenyi fürdő impozáns épületével. Tény, világszínvonalú városépítészeti együttes jött létre, amely száz éve turisták millióit vonzza, nem beszélve a város lakosairól.

Ennek a páratlan értékű környezetnek a közepén úgy éktelenkedik ma a városligeti tó romhalmaza, mint egy oszlásnak indult tetem a bálteremben. Ez a tóroncs a városvezetési inkompetencia, a tehetetlenség és nemtörődömség egyedülálló bizonyítéka. A városligeti tó – még neve sincs – egykor Budapest büszkesége volt, ma a magyar főváros szégyene.

Még a múlt rendszer bűne, hogy az új nyomvonalra terelt kisföldalatti alagútja levágta a tó egy részét. Technikai szempontból semmi akadálya nem lett volna, hogy az alagút nyolcvan centiméterrel mélyebben fusson, de akkor, 1973-ban ugyan ki törődött ilyesmivel. Keletkezett tehát egy töredéktó, a földalatti alagútja fölött átjáróval, mely alatt a víz az alsóbb tóba folyt.

Ez az átjáró azonban a lepergett évtizedek alatt tönkrement. Más városokban ilyenkor megjavítják azt, ami elromlott, és a dolgok rendje helyreáll. Budapesten ehelyett rozsdás vaskerítést hegesztettek a töredezett betonátjáró két végére, és ezzel a városvezetés le is tudta a dolgot. A vaskerítést azóta ismeretlenek már félig lerombolták, van tehát egy romos átjáró, egy romos vaskerítés, és vannak átjárkáló emberek a billegő betondarabokon.

A másik tó-torzó a Vajdahunyad várát öleli körbe – félig. A csónakok és vadkacsák útját ugyanis masszív betonkerítés állja el, rajta az elengedhetetlen rozsdás vaskerítés. Az árnyas fák alatt található továbbá méretes közműcső (ez is rozsdás, természetesen), és azon a részen, amerre az áramlás sodorja, arasznyi vastag koszréteg, üres palackok, mindenféle szemét bűzös elegye. A városvezetésnek nem futja rá, hogy hetente egyszer letakaríttassa a vízfelületet.

A tó négyötöde most már nyáron sem lát vizet. Koszos, poros betonteknővé züllött az egykori nevezetesség, ahol kulturális eseménynek álcázott pitiáner magánbizniszek folynak, vagy még azok sem. Igaz, hatalmas költséggel megépült a műjégpálya új gépháza. Csupán az a baj, hogy a műjégnek itt már semmi keresnivalója. Nem Európa egyik legszebb épített környezetébe való ez a telente ócska strandslágerekkel bömbölő, rozsdás vaskerítéssel körülvett intézmény. Egykor talán jó helyen volt itt, de a mai technológia mellett, amikor két nap alatt ott állítanak fel műjégpályát, ahol a kedves vendég akarja, és amikor a jégpályától elvárt minimális követelmény a fedettség, ez teljes anakronizmus.

Valójában állatorvosi tó lett a városligeti tóból, amelyen az alkalmatlan városvezetés és kisszerűség szemléltethető. Felesleges pénzherdálás, koncepciótlanság, nemtörődömség, tehetetlenség skanzenjává lett József nádor hagyatéka, ezt mutatja a magyar főváros évente több száz ezer turistának, több millió kikapcsolódni vágyó honfitársunknak.

Rajtunk, választópolgárokon múlik, hogy meddig marad ez így. Illetve rajtunk, Demokrata-olvasókon aligha múlik. De nem kétséges, legközelebb már elegen leszünk a változtatáshoz. És akkor megint lesz igazi tó a Városligetben. Egy jó néven addig is lehetne gondolkodni. Elsőként hadd javasoljam ezt: Nádor tó. Megérdemelné.

Bencsik Gábor