Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, de az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus – közölte Siklós Gabriella.

Hirdetés

A felsőbb szakaszokon látványosan húzódik vissza a Duna és a Lajta is apad – tette hozzá.

Mint elmondta: az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, például Baján a Petőfi szigeten háromezer méter hosszan homokzsákokkal védekeznek. Továbbá például Bátán és Dunaszekcsőn kellett ideiglenes védműveket kiépíteni homokzsákokkal.

Ugyanakkor a vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Arról is szólt, hogy az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.